Megkaptuk a második oltásunkat.
Még nem tudom, hogyan reagáltam rá, a karom sajog egy kicsit meg nyűgös vagyok - de tegnap day offom volt, és ennek ellenére délutánra kb ugyanígy nekifáradtam a napnak és nyűglődtem a semmitől. Mondjuk két nap múlva jön meg a menstruációm, de ezzel együtt nem igazán bízom a szervezetemben, mit produkál az oltás hatására és mit csak úgy unalomból a méhem utasítására.
Az egyik csendesebb munkanapon végre volt idő kicsit beszélgetni a munkatársakkal (egy átlagos műszak alatt általában csak az udvariassági "sziahogyvagy" "jólkösziéste" köröket tudjuk lefutni), és teljesen feldobódtam utána, annyira jól esett egy kis szocializáció.
Otthon meg nem igazán voltam az a nagy baráti társaságos ember és Erasmusra sem mentem, szóval nagyon új és nagyon élem a minden szempontból sokféle és színes társaságot: néhányan még gimibe járnak, más megjárta a brit hadsereget, vannak Lengyelországból, Indonéziából, meg Kínából. És mindenki olyan cuki.
Jól érzem magam, örülök, hogy nem mondtam fel az első héten.
Annak ellenére, hogy nagyon nem aktuális probléma, nagyon rácsavarodtam a gondolatra, hogy kit vigyek majd magammal a szülőszobára a távoli jövőben.
- Medvegy fel sem merült soha: Ő a másik felem, szeretem és imádom, de amikor szenvedek vagy beteg vagyok, kivétel nélkül mindig magányra vágyom és még az ő társasága sem esik jól. Ráadásul nem hoz jó döntéseket nyomás alatt és emberekkel sem kommunikál jól.
- Régen anyukámra gondoltam, aki kiválóan tudott érdekérvényesíteni a helyemben gyerekkoromban, nyilván menne neki most is, amíg én mással vagyok elfoglalva, de nem beszél angolul, és nem valószínű, hogy ezért hazamegyek.
- BFF vagy M. nem játszik, egyiküket sem tenném ki ilyennek.
- Mennék én magamban is, de úgy hallottam, ez egy fél napos program, ami mégis unalmas egyedül. Bár optimista vagyok, anyukám és a nővérem szerint a család nőtagjai nem totojáznak, háromból három alkalommal letolták három óra alatt is.
Hogy a lényeghez szóljak (2 gyerek az első 22 óra szenvedés majd császár, a második programcsászár után), sztem azért nem olyan rossz, ha ott van a pasid. Én sem voltam ezzel komfortos és az első alkalommal, amikor még úgy tűnt, hogy normál szülés lesz, vajúdás közben többször elküldtem szegény férjem. Ő meg ott maradt és szorongatta a kezem meg masszírozta a derekam. Rossz lett volna egyedül.
VálaszTörlésKommunikálni meg te is tudsz, kb még császár közben is, hha úgy alakul, szóval bőven elég ha fogja a kezed. Sokat számít! :)
Meg atgondolom egy parszor addig ugyis,de D sem annyira lelkes a gondolattol,szoval nem tudom... Annyira nem felek az egyedullettol,inkabb hogy szitu lesz es nem tudok rendesen donteni,mert el leszek foglalva:'D
Törlés