Én: Te komolyan pálinkázol, miközben beadandót írsz?
Ő: Csak így bírom elviselni, hogy java-ban kell programoznom.

Tegnap voltam kint napozni, amikor hason feküdve olvastam, Dorci tündérien purrogva befeküdt a dekoltázsomba.

Medvegy pikírten megjegyezte, hogy azért szeretne kutyát, mert az a nap 24 órájában szeret, nem csak napi 15 percben, mint a macska.

Na de kérem, micsoda 15 perc az?!
Szerintem bőven megéri.

Én főzök, Medvegy elmegy zuhanyozni. Egy idő után gyanakodva (és pucéran) kinéz hozzám.
Én: Hát te?
Ő: Régóta nem köhögtél, gondoltam leellenőrzöm, megvagy még.

Ez az életem manapság.

Nem tudom, meddig lehet még szarul lenni, de egyre agresszívabb leszek tőle, hogy nem tudok nyelni, beszélni és egyáltalán, a magam elé bambulásnál komplexebb dolgot kivitelezni.

Amikor a kenyér már negyed órája a sütőben van, és rádöbbenek, hogy teljesen kihagytam belőle a sót.

Talán mégsem kéne erőltetnem ezt a nagy produktivitást, amíg nem vagyok ha nem is 100%os, de legalább a megszokott 70-80%os.

Anyukám: Na hogy vagy?
Én: Szarul, de már alakul.
Anyukám: Azért lenne erőd elmenni Hádázni délután?
Én: ...annyi talán még van.

Hát így lett színes nyári ruhatáram.

Olyan hangom van, hogy amikor este sétálni mentünk, körözni kezdtek körülöttünk a denevérek. De legalább már tudok beszélni, ez már előrelépés.

Sikerült lebetegednem.
A tegnapi napot úgy csináltam végig, hogy már reggel 37.4et mértem, dél körül már éreztem magamon a láz jeleit (fájt a bőröm és a veséim tájéka), és amilyen elképesztő szerencsém van, a szerda az a nap, amikor 10kor tesivel kezdek és egy fontos és három katalógusos előadás követi, vagyis negyed 7ig úgy haldokoltam, mint még soha. Hazafelé komolyan megfontoltam, hogy ha nincs hely a trolin, megkérek valakit, hogy adja át a helyét.

Itthon se lett sokkal jobb, de innentől inkább pszichésen viselt meg a dolog: főznöm kellett volna meg intézni a saját kis ügyeimet, de egyszerűen nem ment. Rettentően nyomorult érzés volt.
(Ja és nagyon rossz beteg vagyok: nem kérek segítséget, nem kell semmi és a tanácsoktól egyenesen beagresszívulok. Ilyenkor békén kell hagyni és megfelelő mennyiségű részvétet kell irányomba mutatni, de azt is távolról)

Az éjszakát túléltem és már lázam sincs (hangom se nagyon, de ez már részletkérdés), és a lényeg: jó a közérzetem és tudok gondolkodni. Szóval úgy tűnik, megmaradok.

(Egy-egy ilyen betegség mindig rádöbbent, mennyire nem értékelem az olyan, magától értetődő dolgokat, mint a FÁJDALOMMENTES NYELÉS. Kis apróság, de pokolian idegesítő.)

Ma eszembe jutott, hogy amikor először felütötte a fejét a depresszióm, milyen fontos szerepet kaptak a színházjegyek.

Mert nagyon szerettem színházba menni és mivel akkoriban az jelentette az egyetlen örömforrásomat kis tyúkszaros életemben, rendszeresen kaptam a szüleimtől, biztos időközönként és mindig vagy egy hónappal előre - így volt mire gondolnom, amit várhattam a jövőben és tudhattam, hogy biztosan jó lesz.

És kiraktam jól látható helyre, hogy ha ránézzek, eszembe jusson, hogy azért érdemes még valamiért ezt az egészet.

Jelenlegi egyetlen motivációm a tanulásra:
Már megszoktam az ösztöndíjat, és a következő félévben is sok színházjegyet szeretnék venni belőle.
(el akartam vinni Medvegyet is A Lepkegyűjtőre, de már nem volt rá páros jegy (?!?!?!?!?!), viszont már annyira belehergeltem magam, hogy nem bírok várni és megnézem egy hónap múlva egyedül. és tudom, nem vagyok normális.)

Nem töltöttem fel Anyák napján anyukámmal közös képet facebookra, és nem is írtam ki, hogy szeretem vagy hogy ő a legjobb anyuka a világon. Mileszmost.

Állítólag nagyon hasonlítunk, bár itt még nem nagyon látszódik bennem az anyukám, még túl böngyör, szöszi és pufi vagyok.

Most találtam egy blogot, aminek az írója sorozatosan panaszkodik, hogy milyen rossz hogy ő már nagyon gyereket akar, a pasija meg nem, több posztban is emlegeti, ERRE A KOMMENTEK KÖZÖTT FELTŰNIK A PASI. Ez nekem olyan fura, hogy gyorsan be is zártam és pucoltam onnan.
Medvegy olvassa a blogomat, nincs is vele gondom, de eszembe nem jutna a háta mögött, itt panaszkodni rá, ahol tudom, hogy úgyis megtudja.

A Lepkegyűjtő

Itt voltam ma a szüleimmel.
Őszintén szólva legszívesebben fejbe rúgnám a közel tíz évvel ezelőtti énemet, aki az Operettszínházban arra csorgatta a nyálát, hogy Bereczki milyen jóképű és milyen jól énekel, miközben basszameg ebben az emberben ennél sokkal több van.
Hihetetlen jó volt a darab, teljesen a hatása alatt vagyok, és szerintem sokat fogok még rajta pörögni magamban.
(tök unalmas, manapság csak jó mozi- és színházélményeim vannak... ennyi mondjuk jár, ha már ritkán járok, az legyen elképesztő)

(ja és 10/1)

Tegnap megkérdeztem Medvegyet, hogy a fenekem lett jobb, vagy csak jobban viszonyulok hozzá (évek kihagyása után a héten többször is farmert húztam). Pár másodpercig nézegette a kérdéses részemet, majd kijelentette, hogy szerinte mindkettő. Hát jó.

A héten beszélgettünk róla, ki mit ad anyák napjára, és én magamban kiröhögtem az egyik lányt, aki mondta, hogy kézzel készít valamit, hogy haha micsoda lúzer, erre itt vagyok szombat este, és kézzel készítek valamit holnapra. Na és most ki a lúzer..?

Az a fura helyzet állt elő, hogy elírtam apám email címét, és egyszer csak válaszolt egy fószer, akinek ugyanaz a vezetékneve, mint nekünk.

A családfakutatás házhoz jön.

(az igazán ciki viszont az, hogy a neten vett, nyomtatásra váró színházjegyet küldtem el nekik, úgyhogy most kicsit izgulok, hogy holnap legalább előbb érjünk oda, mint ők)

Ma voltunk Medveggyel futni a Margitszigeten.
Az egy dolog, hogy mivel az éjszakai edzésekhez vagyok szokva (csak akkor vagyok hajlandó elindulni, ha teljesen lement a nap és sötét van, vagyis fél9 után), hihetetlen megalázónak éltem meg, hogy mások látják a szenvedésemet - de mivel még a pálya is fel van túrva, néhol a főúton kellett futni, máshol pedig simán bevezettek a hotel parkolójába. Váh.

Mindegy, van egy eredményem, már csak az a cél, hogy nyár végére megállás nélkül menjen ugyanez, és remélhetőleg kicsit gyorsabban (mivel még többször belesétáltam, ez nem számít sikeresnek a 101es listán).

Nem vagyunk már tizenévesek, sem elsőrandisok, ráadásul vizesek vagyunk és vörös a fejem - de nem álltam meg, itt egy smacizós kép.
Jó, jó, már megyünk is szobára.