Ma reggel meghalt valakinek a férje, én pedig mi másért, mert egy mazochista balfasz vagyok, felmegyek a feleség (özvegy...) instájára és visszagörgetek a korábbi képeikre, és bőgök.
Még csak nem is ismertem őket.

És kicsit reménykedem benne, hogy tényleg igaz a mondás, hogy a sors nem pakol ránk többet, mint amivel még meg tudunk birkózni, mert nekem egy ilyennel nem menne.

(nyilván nem igaz, de valamibe csak kell kapaszkodni, hogy ne vessem ki magam az ablakon)
(ami ugyan még mindig földszinti, de na, ebben is biztos van valahol egy metafora.)

még egyszer utoljára

Onnan kezd feltűnni, hogy közeleg a költözés, hogy már minden barátom óvatosan, naptárral a kezében kérdezi a dátumot, én pedig szórakozottan belemegyek mindenbe és úgy teszek, mintha nem lenne nagy dolog.
És csak utólag döbbenek rá, hogy nem sima találkozókat egyeztetünk, hanem már utolsókat, csak még egyeket gyorsan. Amikor pedig már anyukám is közös, négyesben hétvégét szervez, csak még egyszer utoljára, és mostmár kezd kicsit sajogni a mellkasom és talán a szemem is jobban csillog, és nem a lelkesedéstől.

Csak ilyenekre nincs most sem időm, sem lelki kapacitásom, mert 24.én gyakorlati államvizsga, szóval igyekszem elnyomni az egészet.
Mondanám, hogy 25.től sírhatok majd, de akkor is lesz más dolgom, tehát majd a karantén első felét fogom végigbőgni, haha.

rage

Csak velünk bánnak mindig úgy az iSTYLE üzletekben, mintha az eladók látványosan nem néznék ki belőlünk, hogy megengedhetjük magunknak a termékeiket? Ha igen, befogom és veszek magunknak pár Guess/Levis/Calvin Klein pólót, csak hogy legyen mit viselnünk a közepesen nemolcsó márkák üzleteiben, hogy az eladók emberszámba vegyenek.

Ezt különösen viccesnek tartom egy olyan cégnél, amelynek a szupersztárja híres volt a rendkívül basic öltözködési stílusáról.

/rage

(így utólag pláne mókás, hogy a posztot ihlető incidens alkalmával pont az egész ruhatáram legdrágább pólója volt rajtam, haha)

Más: voltam BFF-nél lánybulin, az egy dolog, hogy három órával tovább maradtam a tervezettnél, mert vártuk, hogy elálljon végre az eső, aztán amikor végre rászántam magam az indulásra, pont elment előttem a troli és húsz percig lapultam egy kapualjban, mire megjelent a következő. Kicsit megázott az aktuális olvasmányom. Meg én is.

Mellesleg egyre nehezebben viselem az alkoholt - vagyis nézőpont kérdése, mivel egyre kevesebb is elég a kedvező hatáshoz, ami végülis költséghatékony.

Amiben apám megkért, legyek szíves a busz alatt maradni

Apám felhívott külön, hogy jaj ne legyek ilyen, fontos a jó szomszédi viszony, adjam meg a jelszót.

Medvegy közölte, hogy megtiltja, és nem hajlandó többet szóba állni vele, ha megteszi.

(apukám az a rendkívül jóindulatú ember, gyakorlatilag ide-oda ugrál a segítőkészt a palimadártól elválasztó határvonalon - ezt tőle örököltem)

Szóval amikor ma megint hívott a szomszéd, közöltem, hogy saaaaaajnos a hálózat Medvegy privát munkahálózata, nem osztogathatja hozzá a hozzáférést. Nem tudom, mennyire látszott a fejemen, hogy hazudok, de itt sajnálkoztunk kicsit, majd meghallgattam, hogy a macskáim gyíkholokausztja miatt egy darab sincs már, pedig ő mennyire szerette őket.
Mármint a gyíkokat.
Aztán a közelgő költözésről beszéltünk és mind megkönnyebbültünk, amikor mondtam, hogy nem maradnak itt, jönnek velünk, majd elváltunk.

Esküszöm kezdem megérteni a remetéket meg azokat, akik a halál faszára költöznek egy tanyára.

Amiben apám belökött a busz alá

Ma éppen Szöszivel kávéztam, amikor felhívott a szomszédasszony.
(tudjátok, a gyíkos)
Hogy beszélt az apámmal, és hát nála UPC van, ami gyakran elmegy, de látja, hogy a mi wifink mindig elérhető. Elkérheti a jelszót? Mert apámtól kérdezte, de ő hozzánk irányította (...ezt még megköszönöm neki holnap).
Áthívna minket Medveggyel cserébe vendégségbe, sütne nekünk valamit.

Köpni nyelni nem tudtam, majd azt mondtam, majd megbeszéljük.

Most nem tudom, mi a faszt csináljak.

Szerintem ások egy alagutat, és mostantól csak úgy hagyom el a lakást, ahogy nem látja.
Még szerencse, hogy hamarosan amúgy is költözünk, különben most kellene hirtelen új lakást keresnünk.

Már csak egy

Életemben nem izgultam még ennyire, mint tegnap este, és életemben nem is tanultam még ennyit, mint az utóbbi időben.

A folyosón viszont már olyan jól esett beszélgetni, teljesen lenyugodtam, mire bejutottam: a húzott tételekből az egyik jó volt, a másik annyira nem, az egyik vizsgáztató meg is fingatott (én utólag a többieknek elmesélve: "...és akkor félbeszakított és megkérdezte tőlem, műtét után mikor ehet a beteg popcornt?" "jézus, és erre mit válaszoltál?" "semmit, csak döbbenten néztem rá, amíg fel nem tett egy másik kérdést"), a többiek viszont látszólag elégedettek voltak velem, szóval én is úgy hagytam el a termet, hogy akkor érdemes nekilátni a védésnek, ebből lesz valami.
B., aki utánam jött és végighallgatta a feleleteimet, mondta, hogy büszke volt rám, ugyanis az egyik tétel része volt egy anyagrész, amit sehogy sem bírtam megjegyezni - amíg ő el nem magyarázta nekem.

Nem sokat gyakoroltam a szakdolgozat védésre, vagyis egyetlen egyszer próbáltam el - akkor 14 percnél állítottam le a stoppert, és még sehol sem volt a vége. Ezen úgy felhúztam magam, hogy hagytam az egészet és abban reménykedtem, hogy majd sikerül improvizálnom - és te jó ég, de még hogy sikerült. B. itt is utánam jött és végighallgatta, annyira édes volt, mondta, hogy nem is magáért izgult közben, hogy ő jön utánam, hanem miattam, hogy én nehogy kifussak az időből.
Nem futottam ki.

Az utolsó védés után mindannyiunkat behívtak és megkaptuk a jegyeinket: szóbeli jeles, szakdolgozat jó. Vagyis feljavítottam az opponensem által ajánlott hármast.

Aztán elmentünk B.vel fröccsözni, mert megérdemeltük, most most pihenek kicsit.
24.-én lesz a gyakorlati, és utolsó vizsgám. Annyira szeretnék ott is ilyen jól szerepelni...

Hogy nem lett belőlem orvos, egyértelműen nem nagy veszteség a világnak, elvégre nincs meg bennem a jelen képzés elvégzéséhez szükséges tanulási morál, sem a múlt híres gyógyítóinak az elszántsága és önzetlensége.

- Doktornő/sámánasszony/gyógyító boszorkány, itt egy gyermek, sokat eszik, sokat iszik, sokat vizel, de egyre csak fogy, maga szerint mi lehet a baja?
- Lövésem nincs.
- A vizeletét nincs kedve diagnosztikai jelleggel megkóstolni?
- Hogy mit

Ez a poszt pedig nyilván nem bizonyíték egyikre sem, elvégre biztos nem azzal múlatom az időt, hogy bizonyos tételeimnek a kultúrtörténetét olvasom.

Let me explain

Miért pont Anglia?
Mondhatnám, hogy mindig is a nevemen szólított az angol humor, a meseszép tájak, a paradicsomos bab, a digestive keksz, a scone meg a crumpet, és hogy a szívem mindig is monarchiához és a tejes teához húzott - de nem hogy anglomán nem voltam soha, de annyira nem érdekelt Anglia, hogy még csak turistáskodni sem mentem: amikor az iskolával lehetőség lett volna elmenni Londonba, inkább kihagytam.
Gyerekként-kamaszként egyértelműen megfogalmaztam magamnak, hogy Németország a fő cél, ezért is tanultam az iskolai kötelező angol mellett szívem minden szenvedélyével németül (ím a fura nevem meg a blog fura url-je) - azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy kettőnk közül Medvegy lesz a családfenntartó, ő pedig nem boldogul a német nyelvvel, szóval maradnunk kellett angol nyelvterületnél.

Miért pont Nottingham?
Mert ott élnek a barátaink, akik évek óta elszántan győzködnek, hogy kövessük őket.
Az ő tapasztalataik és beszámolóik alapján szimpatikusnak tűnt a város, majd a látogatásainkkor meggyőzött a hangulat is.
Mellesleg pedig a helyi egyetemen mindkettőnk szakmájának megfelelő mesterképzés is van, ha esetleg úgy döntenénk, nem volt elég a felsőoktatásból.
(bár jelenleg nem prioritás, de később szeretnénk majd élni vele)

Mi lesz velünk?
Valami biztos, elvégre Medvegy angolul jól beszélő szoftverfejlesztő tíz év tapasztalattal.
Az én diplomámat viszont előbb honosítani kell, ami alsó hangon fél év, addig a szakmámon kívül tudok majd dolgozni.

Mi lesz a macskákkal?
A macskáknak folyamatban van az útlevél készítése, de első körben maradnak itt a szüleimmel, és amint megvetettük a lábunkat, én visszajövök értük és családegyesítünk.
Ez sajnos egy-két hónap, amit én nyilván nehezen fogok viselni, de Medvegy valamiért minden győzködésem ellen sem volt hajlandó egyből két macskával felszerelve dobbantani az ismeretlenbe - és ami nyilván csak az ő szívtelenségéről tesz tanúbizonyságot, nem pedig az én hülyeségemről.

Miért pont most?
Így is sokáig húztuk, mert először esküvőt szerettünk volna, majd Medvegy diplomáját, aztán már csak az én sulimat kellett kivárni, amit mint a mellékelt ábra mutatja, nem siettem el. De a családalapítással is azért vártunk, hogy rugalmasabbak tudjunk maradni.
Szóval gyerek nélkül, az abszolválásommal és a közelgő Brexittel már tényleg nyilvánvaló, hogy ennél zöldebb nem lesz, most vagy soha.

A Nagy Bejelentés

Mindig béna voltam nagy dolgok bejelentésében, szóval essünk túl rajta: az államvizsga után szedjük a sátorfánkat meg a macskáinkat, és költözünk Angliába.

Én gyerekkorom óta tisztában voltam vele, hogy nem feltétlenül szeretném az egész életemet itt leélni, és ezt Medveggyel is közöltem még kapcsolatunk komolyra fordultán: saját bevallása szerint neki ez sosem volt a vágyai között, de minél többet beszéltünk róla, annál szimpatikusabbá vált neki is a gondolat, és az ötletelések lassan átalakultak célokká, majd konkrét tervekké.

Az egyetem miatt ez sokáig csak távoli, egyszer-majd dologként lebegett a levegőben, amíg tavaly decemberben (egészen pontosan karácsony este) meg nem vettünk két repülőjegyet Nottinghambe. Csak oda.

Ma Medvegy felmondott a munkahelyén.
Július 8.-án utazunk.
Aztán majd közvetítek úgyis.

Első félév második anatómia gyakorlat (lol) VS szakdolgozat leadása, vagyis feltöltése portálra.
(Köszi az inspirációt S.Oszkár és MM ❤︎, kedvenc coping mechanizmusom a szenvedésre alapozott humor)

Reggel ébredés után
Én: Azt álmodtam, hogy államvizsgán voltam és B (akivel egy napon megyünk) kihúzta a vesepóló kezeléseket, én meg a kéz betegségeit.
Medvegy: És?
Én: Ilyen tételünk nincs is! Teljesen bepánikoltam, mire a tanárnő győzködött, hogy de, de igen van, és a saját rémületemre ébredtem.
Medvegy: Miért nem hallottad, hogy minden államvizsgára szokás berakni három random tételt meglepetésként? Úgy hallottam, nálatok mindhárom anatómia.