Ma reggel meghalt valakinek a férje, én pedig mi másért, mert egy mazochista balfasz vagyok, felmegyek a feleség (özvegy...) instájára és visszagörgetek a korábbi képeikre, és bőgök.
Még csak nem is ismertem őket.
És kicsit reménykedem benne, hogy tényleg igaz a mondás, hogy a sors nem pakol ránk többet, mint amivel még meg tudunk birkózni, mert nekem egy ilyennel nem menne.
(nyilván nem igaz, de valamibe csak kell kapaszkodni, hogy ne vessem ki magam az ablakon)
(ami ugyan még mindig földszinti, de na, ebben is biztos van valahol egy metafora.)
Ez nekem is hatalmas félelmem. Mondjuk sikerült is ilyen majdnempszichológusos-akármilyenmódszeres dologgal ki is deríteni, hogy miért, de akkor is, ezt nem tudom legyőzni. Elmegy akár Bp-re (autópályán, innen), akár repülővel máshová konferencia miatt, és addig vagyok idegben míg haza nem jön. Persze én simán tolom neki pályán is meg akárhol, meg le se szarom ha én utazok valahova pl. repülővel, DE AZ MÁS.
VálaszTörlésén a halállal kapcsolatban teljes tagadásban voltam, amíg Dorci cicánkat el nem vesztettük, és azt a "kicsi" gyászt is olyan nehezen viseltem, hogy bele sem merek gondolni, milyen lehet, amikor nem egy kisállatformájú hiány lesz egyszer csak az élemben, hanem egy egész embernyi. általában sikerül visszatolni a témát ebbe a kellemes tagadásba ("velünk ilyen nem történhet"), csak ez a hír most nagyon betalált.
Törléssaját magammal amúgy énsem vagyok ilyen, rendszeresen szoktam piszkálni, hogy haha majd a következő feleségét mi alapján válassza ki meg úgyis kísérteni fogom, de az NYILVÁN más:D
Én itthon megmondtam, hogy előbb fogok elmenni és kész (persze itt is csak vicc, de na). Másik eshetőségre nem is gondolok. Ha sokáig dolgozik, vagy késik a megszokott időhöz képest, már a plafonon vagyok.
VálaszTörlésVesztettem már el nagyon közeli családtagot, még ma se teljesen tudom elengedni a dolgot, rengeteget bővtem és depiztem. "Kisebb" veszteség is totálisan megvisel, bármi történne a macskákkal valószínűleg totál kiütne.
Én is megnéztem az instán őket (nagyon meglepődtem a híren), csak azokat az embereket nem tudom megérteni, akik több éves képek alatt is részvétet nyilvánítanak...
Énis közöltem, hogy én megyek előbb, fordítva nem játszik.
TörlésMegértem, nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy eddig nem ért nagyobb veszteség, biztos hasonlóan reagálnék... addig marad a tagadás, hogy mindez majd a távoli jövőben történik.
Azt énis láttam, nem is tudtam mit kezdeni vele... az emberek furák, mit gondoltak? Ér valamit, ha a régi, szép képeket is elcsúfítják a nagy részvétkommentekkel?
Szerintem is az özvegy szép emlékeit teszik így még keserűbbé... Most új, amiket látok, hogy szívhez szóló idézetek futnak face-n a közös képeikkel... Mindegy, nem értem a mai embereket már.
TörlésSzerintem tök természetes, hogy izgulunk a szerettünkért, akárhol is van.
Igen, nehéz feldolgozni ilyeneket, pont ezért megyünk Mi előbb :D
Kicsit megnyugodtam, hogy akkor ez nem egyedi amit csinálok :D Végtére semmi furcsa nincs benne, csak így csinál az ember ha szeret ¯\_(ツ)_/¯
VálaszTörlés