Néha elgondolkodom, hogy vajon leszek-e valaha olyan komoly és felelősségteljes felnőtt, amilyennek a szüleimet is gondoltam világéletemben, vagy csak a mellem lóg majd egyre jobban, miközben ugyanez az éretlen, twisted mind lapul egyre őszebb fejemben. Mert már látom magam előtt az élethelyzeteket, amiket felnőtteknek találtak ki (mint pl. mondjuk pff hasamra ütök ESKÜVŐ), én meg úgy ülök a hátsó sorban, mint egy gyerek, akit ott felejtettek.
Lesz olyan idő, amikor nem csak eljátszom, hogy felnőtt vagyok, hanem az is leszek? (vagy csak egyre ügyesebben játszom, ez is egy lehetőség)
Abba bele sem merek gondolni, milyen anya leszek, és titokban reménykedem, hogy a pozitív terhességi teszt után jön majd egy eligazító boríték az első 18 évről, mint az egyetemnél, az olyan alap dolgoktól, mint hogy hogyan tartsuk életben, olyan kacifántos helyzetekig, hogy mit válaszoljunk a klasszikus "honnan jönnek a kisbabák" kérdésre.
(az pedig még az elképesztően távoli jövő, hogy mondjuk meddig maradhat ki éjjel vagy mikor nyomok először óvszert a kezébe, "aztán nem a mi ágyunkban felhasználni" kacsintással)
Egy ideje én is ilyeneken filózok... azt már leszögeztem magamban, hogy a pelenkacsere csak a jéghegy csúcsa... és abban is biztos vagyok, hogy kapok majd elég (kéretlen) tanácsot, csak győzzem idegekkel :)
VálaszTörlésA pelenkacsere még oké, mert egyértelmű, mikor kell csinálni - de honnan tanulhatóak az olyan trükkök, mint hogy mit mivel kell kenni, mikortól mivel lehet etetni vagy hogy éppen miért sír?
TörlésA kisbaba számomra egy nagy rejtély... életem legtöbb dolgával elbénázok, de a saját gyerekemet nem akarom halálba bénázni, úgyhogy valószínűleg sokat fogom hívogatni anyukámat:D