Alaphelyzet: a berendezés javát az IKEÁból rendeltük, és ugyan két fuvarra lett bontva, de a futárok jófejek voltak és a lakás ajtajáig felhozták a szajrét - egyetlen egy merevítő maradt le az IVAR polc hátuljáról.
Még aznap megírtam a panaszom, nagyon kedvesen reagáltak, elnézést, küldik a lemaradt alkatrészt.

Ma jött el a nagy nap, hívott a futár, hogy ledobta a cuccot a recepción...
...ahol ott várt egy teljes szett IVAR polc.
De legalább merevítővel együtt.

A liftben végig röhögtünk, hogy ilyen nincs, és most technikailag továbbra is egy merevítő mínuszban vagyunk.
Vagy egy fél polc pluszban, ha a pohár félig tele szemszögből állunk hozzá.

Szóval miért csak Pó lesz angol úricica

Az eredeti terv nyilván az volt, hogy mindkét macskát hozzuk magunkhoz, amikor csak lehet.
Csak hát azzal nem számoltam, mennyi de mennyi albérlettől esünk el rögtön az elején, vagy egy telefon-email után, mert a landlord nem fogad állatot. Egy volt, ami visszajelzett és pet-friendly volt, olyan is volt - és még ez sem jött össze.

(egy hűtő hevert a kertben, de a konyhában nem volt berendezés)

A mostani lakásunk volt gyakorlatilag a legelső, amit még otthon nézelődve megtaláltunk, csak úgy voltunk vele, hogy megtartjuk B tervnek, amikor már kétségbeesettebbek vagyunk: ami végül eljött 20+ elutasító válasz után, szóval lebeszéltünk ide egy lakásnézést.
És ugyan a komplexben az összes lakás pet-friendly (havi +20 fontért és kiköltözéskor egy hivatásos, számlával bizonyított takarításért) - ez egy két szobás lakás.
Nincs kert.

Nem tudom, meséltem-e már, de Purr és Pó életük első évében kizárólag benti cicák voltak. Ezt Pó békésen tudomásul vette, Purr viszont minden létező alkalmat megragadott a szökésre: hiába ivartalaníttattam, játszottam vele bent, futtattam fel-le a lépcsőházban, próbáltam feldobni a lakást, Purr újra és újra kislisszolt a lábunk között, kirontott a résnyire hagyott ajtón, párszor az ablakon is kiugrott (elsőről, és alattunk a szomszéd terasztetője volt). Végül nem bírtam tovább idegekkel és mindketten kijárós cicák lettek, de mai napig Purr az, aki néha fél napokra eltűnik portyázni és az összes szomszéd ismeri látásból.

Mindezekhez tartozik az is, hogy mióta felnőttek, nem jönnek ki túlságosan jól egymással, nem szeretnek együtt lenni, és néha verekednek is.

Ja, és Purr az, akinek ha nem tetszik valami, hangosan óbégatva, jódlizva nyávog.

Mindent összevetve a legértelmesebb döntés Purrt meghagyni az eredeti környezetében, a szüleim szerető gondjaira bízva*, és csak Pót utaztatni át fél Európán és szoktatni vissza a benti cica létre.

a család legfotogénebb tagja és az ő offenzíven gyönyörű útlevélfotója

Nagyon nem volt ez nekem könnyű, elvégre mindkét macska az enyém: imádom őket és szeretném őket magam mellett tudni, elvégre én vállaltam értük a felelősséget - nehezemre esett elfogadni, hogy ez most azzal jár, hogy azt teszem, ami nekik a legjobb.

(nagyon köszönöm a tippeket a legutóbbi macskás-sírós posztom alatt, végül találtunk ezzel foglalkozó vállalkozást és sikerült leszervezni a szállítást - ha minden jól megy, a szülinapomra már itt lesz a kis szőr velünk)



*Nem túlzás, a költözés korai tervezésekor anyukám többször megemlítette, hogy nem kötelező ám vinni a macskákat is, igazán maradhatnak, apukám pedig annyira imádja Purrt, hogy a határozott válaszom után is próbált alkudozni, hogy legalább Purrt..?
Szóval ennek a sztorinak két nyertese mégis van, apukám és Purr.

Lett bankszámlánk, méghozzá közös!

A faszom vírushelyzet miatt telefonon kellett lebonyolítani az ügyintézővel (aki amúgy egy tündér, remélem örökre vele fogjuk intézni az anyagi helyzetünket a banknál), a fél órás telefonhívás végére szabályosan leizzadtam. Nem vagyok én ehhez szokva: ezeket magyarul is úgy csináltuk, hogy otthon megbeszéltük, majd elmentünk a bankba, ahol Medvegy végezte a tényleges intézkedést, én meg közben piszkáltam a tollat a pulton.

Kicsit sír a lelkem, mert feministának vallom magam, nőket a politikába, vezető pozíciókba, mi is képesek vagyunk tudományos meg társadalomtudományi összefüggések átlátására - aztán jómagam olyan szinten allergiás vagyok a bürokráciára, egyszerűen képtelen vagyok ügyintézés közben elégséges figyelmet produkálni, kell mellém Medvegy, aki az érdemi munkát végzi.

Mondanám, hogy ez csak egyéni személyes problémám, de lehet a kis csekély értelmű asszonyagyamban kell a hely annak a vitális információnak, hogy melyik szupermarketben mennyibe kerül a csicseriborsó és melyik a kedvenc programom a mosógépen.

Ja, és vicces, annó Medvegy és én kicsit nem értettünk egyet benne, mi legyen a nevem esküvő után - végül az én nevem, én döntésem alapon maradtam Apámneve Sieglinde.
Erre itt Mrs. Apamneve (ékezetek nélkül, ha ha) Sieglinde vagyok.

Megérkezett az első számla a nevünkre

...vagyis mehetünk bankszámlát nyitni, és jó eséllyel már nem küldenek el az anyánkba.

Kalandjaink az albérletben

Hogy ne csak a nyavalygás meg a depiöngyi legyen, megénekelek néhány mókásabb dolgot is.

Életünkben először van saját hálószobánk - mármint egy teljes szoba, csak az alvásnak.
Eddig olyan pici volt a lakásunk, hogy lényegében két szobából állt: fürdő meg a többi, és minden reggel vissza kellett alakítani az ágyunkat kanapévá és este vissza. Nem nyekergésből, nagyon szeretem azt a lakást is, és igazából a mostani sem annyival nagyobb, de ez a plusz egy szoba most akkora luxusnak tűnik, hogy teljesen odavagyok érte.

A másik, amit imádok, hogy végre, végre, végre nem a halál faszán lakunk.
Eddig Zuglóban volt a bázisunk, tehát háromnegyed-egy óra volt bejutni a belvárosba vagy bármi izgibb környékre, sőt, a legközelebbi marhadrága, éjjelnappali kisbolt is húsz percre volt.
Ehhez képest most pont sikerült a belváros-külváros határára helyezni magunkat, annak minden előnyével: az ablakból egyrészt egy autókölcsönző garázs tetejét látom, másrészről meg a fél várost és rengeteg zöldet; este relatív csend és nyugalom van nyitott ablak mellett is; és gyalog tíz perc a legközelebbi bevásárlóutca, kávézókkal, pubokkal, élelmiszerbolttal.
Ja, és negyed óra Anglia egyik legrégebbi pubja, végig a csatorna mellett (nem olyan csatorna, hanem kis vízelvezető csatorna, kis hajókkal, horgászokkal, kissé agresszív ludakkal) sétálva pedig 20 perc a kedvenc Sainsbury's-em.

Viszont reggel izomból felrúgtam a lábamhoz készített teli bögre kávét (ne ítélkezzetek, asztalunk még nincs).
Még sosem láttam olyan horrort Medvegy arcán, mint ahogy végignézte az egészet.
Szerencsére csak a padló úszott a kávéban, a hófehér falra nem jutott már.

Én: Oké, jól vagyok, a nehezén szerintem túljutottam, innentől minden szupika lesz.

Ugyancsak én: egy négyórás skype után BFF-fel bőgve nyomom ki a kamerát, és utána ki kell mennem Medvegyhez sírni.

Szerintem az én életem innentől tényleg ebből áll, pedig esküszöm eddig nem voltam sírós, utoljára a hormonterhes pubertáskor bőgtem ennyit.
(nem vagyok terhes)

Amikor még Angol Barátainknál laktunk, A. elég háklis volt a poháralátétekre.
Ahogy Medvegy mondaná, nekem lételemem a káosz és az anarchia, szóval időbe telt megszoknom a rendszert náluk, amíg A. szó nélkül hozta utánam az alátétet, amikor leraktam a poharaim-bögréim a ház különböző pontjaiban.
Aztán beköltöztünk végre, my house my rules, szóval ismét lelkiismeret-furdalás nélkül leraktam bárhol a poharaimat-bögréimet.

...és amint elmentünk a Tescóba, Medvegy rárepült a poháralátétekre, és egy jelentőségteljes pillantás kíséretében berakta kosarunkba.

I guess this is my life now.

Az előbb lenéztem az ablakon, és pont láttam, ahogy átbandukolt egy cica az egyik úton. A hetedikről is kiszúrom a cicákat a közelben, mennyire király képesség már ez.

A lakás már egész szépen alakul, kezd otthon formája lenni, bár még mindig sírtam tegnap: ez az első otthonom, amiben úgy lakom, hogy nem az enyém - tudom, elképesztően szerencsés vagyok ezzel, de ettől még komolyan meg kellett szoknom a gondolatot, hogy ez most biztosan és határozottan átmeneti és kölcsön.

Érdekes amúgy, korábban meg voltam róla győződve, hogy én lélekben macska vagyok, emberhez kötődöm és nem helyhez, elvégre olyan emberek leszármazottja vagyok, akik hagyományosan "gyökértelenek". Titokban azt hittem, nekem a költözés majd felemelő lesz, nagy lélekbeli kiteljesedés, és hát enyhén szólva nem.
Pedig esküszöm tanultam az emberi élet öt legstresszesebb eseményét (a többi négy: válás, szerettünk halála, betegség vagy sérülés, munka elvesztése), de úgy voltam vele, hogy pff haha azok mások.
De erről szerintem írok majd még bővebben és kicsit alacsonyabb véralkohol-szinttel.

Szóval elhoztuk az utolsó cuccainkat is Angol Barátainktól, Akik Amúgy Nem Angolok (vagyis technikailag csak még nem azok, mert jövőre már igénylik az állampolgárságot), meg segítettek elhozni az új tévénket, aztán elmentünk négyesben kicsit mulatni - ami annyira jól sikerült, hogy egyrészt jelentősen enyhült a nagy világfájdalmam, másrészt szerintem megvan a törzshelyem, ahová mostantól menni akarok, ha fáj a világ.

Most viszont megnézem, az új tévénken milyen a Capote.

Godot-ra várva

A tegnap éjszakát végül még a barátainknál töltöttük, és hajnali hétre jöttünk haza - haza haza. Persze az IKEA csak reggel tudott pontosítást küldeni, mikor is jönnek, szóval utána három óra malmozás következett.

Én csak kicsit sírtam az üres lakásban, de úgy tűnik az én életem mostantól ebből áll.

itt amúgy már nem sírok, csak intenzíven álmos vagyok

Közben Medvegy elhárította az internet hozzáférésünk elől az akadályt, szóval wifi már van. Majd ő elment ismét a bankba, ahol ismét elküldték az anyjába, én meg itthon maradtam és átvettem meg elkezdtem összerakni a bútorainkat.
Eléggé megdolgoztatnak azért, hogy itt tárolhassuk a pénzünket.

Viszont az egyik futár megdicsérte a zoknimat, so i've got that goin' for me.

Öröm: akartam venni tükröt, mire Medvegy nem esszenciális vétel megjegyzéssel megvétózta és kivette a kosárból.
Tegnap levittük a szemetet, és mellé volt állítva egy másfél méteres tükör.
Így spóroltunk 45 (mínusz amennyi a festék lesz, hogy átfessem a keretet) fontot.

Welcome to the TWILIGHT ZONE

Amint megérkeztünk, adódott egy elég jó lehetőség az autóvásárlásra, szóval lecsaptunk rá és long story short, lett egy autónk.

Igen ám, de hogy forgalomba kerüljön, biztosítást kell rá kötni - amit csak UK bankszámláról lehet fizetni.

Csak UK bankszámla megkötéséhez kell valamiféle dokumentum, ahol egy helyen szerepel a nevünk és az angliai lakcímünk, pl. egy bérleti szerződés egy lakásra vagy valamilyen közmű számla.

Ma vettük végre birtokba a lakásunkat, ahol először is elénk toltak egy direct debit doksit, hogy akkor ezt még ki kéne tölteni - és ahová megint csak UK bankszámla kell. Pislogtunk az ügyintézőre, aki végül megnyugtatott, hogy oké, ráér később, a kulcsokat megkapjuk most is, csak hát a wifi kódot addig nem tudja megadni.

Jó, oké, mindegy, a szerződést nagy boldogan lobogtatva rontottunk be a legközelebbi bankba, hogy szeretnénk bankszámlát nyitni - és ahol elhajtottak az anyánkba, hogy bocsi, ez a fajta szerződés mégsem jó.

Ezt elmesélve több embernek senki sem érti, hogy történhetett, beleértve a lakást kiadó angency-t.

Holnap mehetünk vissza, mert a covid miatt minden bank csak kb. kettőig van nyitva.

Ja, és holnap jönnek a bútoraink "valamikor 7 és 19 között", szóval egész nap otthon kell basznom a rezet egy gyakorlatilag üres lakásban, ahol nem csak internet nincs, de még egy tévé sem, és kanapé is csak akkor, amikor megjön az IKEA futár és összerakom magamnak.