ÉLJ, AZ ÉLET A CÉL, NEM A HALÁL

Valamiért újra nő a covid-para, az egyik munkatársat majdnem meglincselték, mert pozitív teszttel jött dolgozni és nem vett maszkot (ami mondjuk valóban türhőség, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek - amikor én csináltam ugyanezt, bennem volt annyi, hogy viseltem maszkot, tartottam a távolságot és mániákusan mostam a kezem).
Estére persze nekem is megfájdult a torkom, két negatív tesztbe fájt, mire rádöbbentem, hogy nem fáj, hanem viszket, de nem csak a torkom, hanem az arcom meg a szemem is, és amúgy allergiaszezon van.

Tegnap újranéztem a régi Sideways videókat (ÉS NEMRÉG BEJELENTKEZETT PATREONON, szóval talán egy év után végre lesz új videója, amiben szerepel majd a nevem - még tízezer éve megfogadtam, hogy ha lesz munkám, támogatni fogom, és lőn, amióta feliratkoztam rá, új videói sincsenek), és az egyikben szerepel, hogy amit 13-14 évesen hallgatunk, egy életre hatással lesz a zenei ízlésünkre.
Ezek szerint viszont nagyon rábasztam, mert ennyi idősen volt a akut musicalrajongói korszakom csúcsa, lol.

Azóta amúgy Rómeó és Júliát hallgatok, és a szövegre odafigyelve néha szekunder szégyenérzetem van, mert elhiszem én, hogy nem egyszerű dalszöveget fordítani, nagyjából tartsa meg a jelentést, rímeljen, és a szótagok is jöjjenek ki, de komolyan, néhány dalnál ez volt a legjobb verzió? semmi más nem volt? semmi..?

És apropó fordítás, Victor Hugót olvasok meg a Párizsi Notre Dame-ot, és az egy dolog, hogy néha lelkiismeret-furdalás nélkül pörgetem a lapokat (mert pl. az amúgy éppen beinduló eseményeket megszakítja egy húszoldalas leírás Párizs látképéről - bárcsak viccelnék, de nem), mert fúha, én ehhez túlságosan figyelemzavaros millenial vagyok.

Polcz Alaine-t olvasok Mészöly Miklósról, és nem megy, nem tudom megérteni ezt a "szerelmet". Talán én ehhez túlságosan szabólőrinc vagyok* és nehezen tudom elfogadni, hogy másfájta szerelem is létezik. 

*vagyis egy önző darab szar aki körül mindennek forognia kell

Elkezdtem cold brew teákat csinálni szálas teából, fehér- meg hibiszkusz teát próbáltam, eddig bejönnek. Néha a tököm kivan, hogy ilyen vagyok, hogy a saját érdekemben túl kell járnom a saját eszemen, de amúgy simán elfelejtek inni és a nap végén szégyenletesen alacsony vízfogyasztásom (ami néha konkrétan csak két kávé és a friss gyümölcs, amit eszem).

Az egyik munkatársam megint covidos, mi meg együtt dolgoztunk két napja majdnem végig, hát a boldogságom határtalan. A tesztem tegnap este még negatív volt, de már szorongok.

Volt egy másik riadalom is a napokban, a malac szőröset hányt - de többször és roppant drámaian tette, egyszer elment utána a kis hangja, majdnem megszakadt a szívem, amikor csipogni próbált, de nem jött ki semmi. Meggugliztuk, tippeket kérek, hanyadik találat volt a rák.
előző cicánkat rák miatt veszítettük el iszonyú hirtelenséggel
Már majdnem gyömöszöltük be a dobozba hogy akkor irány a doki, elvégre van biztosítása, de mivel összességében jó volt a kis közérzete és más tünetet sem produkált, végül hagytam érvényesülni a józan eszem és nekiálltam naponta kefélni a kis husit meg átálltunk a szőroldós jutalomfalatra.
Csodák csodájára azóta minden szupika.

Amiért nagyon fog hiányozni ez az időszak, és amit nem szeretnék elfelejteni

Amikor beérve a többiek azzal fogadnak, hogy Munkatárs I. (aki amúgy itthon Seggfej Munkatárs néven futott, mert sokáig elég seggfej volt velem) tegnap munkaidő után elment Newarkba, és külön hozott egy zacskó matchát is, csak nekem, hogy legyen mit innom a szünetemen.
Én vagyok az egyetlen, aki matcha lattét iszik.

Főnök és Munkatárs II. új dolgozót interjúztattak, és azzal foglalták össze utólag, hogy az illető rám emlékeztette őket, szóval ott helyben felvették.

Work Bestie azért vállalt el egy extra műszakot, mert én is bent leszek akkor.

Munkatárs III. előveszi a táskájából a blokk hátuljára rajzolt képregényt, amit egy bent megtörtént esemény ihletett és amit napokkal korábban hagytam bent a pulton. Később a Főnök külön röhögve odajön hozzám, hogy látta ám ő is.

DONT ACT SURPRISED YOU KNOW YOU LIKE IT YOU WHORE

Self care: másfél órás villámskype BFF-fel, miközben ő a körmét csinálja, én meg hámlasztok és végigviszem a hétvégi skincare rutint.

Nemrég egy vevő megkérdezte, nem spanyol vagyok-e. Amikor utána a belső headseten elmeséltem a többieknek, hogy húzhatok még egy strigulát, a mellettem sertepertélő random kolléga bevallotta, hogy amikor először találkoztunk, ő azt hitte, olasz vagyok.
Ilyen komolyan nincs már.

Némi tanakodás után arra jutottunk, hogy lemondjuk a Netflixünket és Disney Plust veszünk helyette. Miután vagy három hónapja kérdezem időnként unottan, hogy "Friends vagy Gilmore Girls..?", mert úgyis csak a háttérbe megy, és az egyre növekvő listámról meg nem nézek soha semmit, mert nem állok készen új élményre.

Emberek sok baráttal, nem tudom, hogyan csináljátok, én ma elmentem egy munkatársam szülinapjára, és a kis zsidó lelkem belehalt, hogy ez ilyen drága?

Én: Üdv a Starbucksban, bla bla bla mit adhatok?
Vevő: Kérek egy jeges mokkát jég nélkül.
Én: Ha kihagyjuk a jeget, csak szobahőmérsékletű lesz, az megfelel?
Vevő: Én hideget akarok.
Én: A jégtől lesz hideg.
Vevő: De nem akarok bele jeget.

...és itt a hurok bezárult és a beszélgetés folyatódott az idők végezetéig.

Therapy

Kezd elönteni a balsejtelem, mert kezdem azt érezni a munkahelyemen, amit az egyetem utolsó évében is éreztem egyre növekvő intenzitással: hogy közeledik egy korszak-nagyobb fejezet vége.
Nyilván a vizsgámra is azért nem volt sürgős a készülés, mert kényelmes itt most nekem, a munka egyszerű, a munkatársaim szeretnek és én is szeretem őket, összességében és általánosságban jól érzem magam. De közben meg nem maradhatok itt, mert nem vagyok elégedett, hiányzik a kihívás, a szakmám, amit el sem tudtam igazán kezdeni, de szerettem és elvileg jó is voltam benne. 

Faszom.

Most kicsit feltűnt ez a mintázat az életemben és arcon rúgott a valóság, hogy mekkora egy gyáva féreg vagyok, amiért szándékosan szabotálom magam, valahányszor "szintlépés" jönne (lásd komplett egyetemi pályafutásom, lol).

Esküszöm nem lesz ez mostantól egy IELTS rinyablog, de

marhára nem volt kedvem lefoglalni a következő tesztet, az egóm még nem heverte ki az előzőt, meg nincs kedvem elkezdeni tanulni, amúgy is nyüszi és nyafi,

aztán ránéztem a jövőheti munkabeosztásomra és beleolvastam a munkahelyi chatbe.

Booking intensifies.

A repülőn hazafelé kiolvastam az első Máraimat, A gyertyák csonkig égneket, és majdnem sírtam, mert amúgy nem tetszett annyira, de el is felejtettem, hogy milyen érzés magyar írótól olvasni: amikor elsőre és erőlködés nélkül tudok olvasni a sorok között, átjön minden utalás, a történelmi és kulturális háttér, és a szavak pontos jelentése és súlya magától értetődő, és nem tanult és kicsit kínlódós.

A jövőhéten a királynő Platinumévfordulója lesz, szóval vettünk királynős bögrét, királynős kekszet meg kidekoráltam a lakást brit zászlókkal, mert örülünk, hogy itt lehetünk.

Ja és ha eddig nem gondoltam volna, hogy kicsi a világ, két volt iskolatársammal is összefutottam a héten, az egyik Németországból jött haza és a 74es trolin találkoztunk, a másik meg a reptéren jött oda hozzám és itt lakik a szomszéd faluban.

Band 6.5 kell

Vajon kinek lett az írásbelije band 6.

Bárcsak megelőzhető lett volna ez valahogy.

Mondjuk tanulással.

Bárcsak.

Dráma az életem

Túléltem.
Bár ez egy ponton kérdéses volt, amikor mindhárom rész egymás után, szünet nélküli letolása, vagyis két és fél óra folyamatos feszült koncentráció után végre fellélegeztem és kinyújtóztam - és a vizsgafelügyelő megkocogtatta a vállam, hogy kövessem, én vagyok az első szóbelin és most rögtön kezdünk.

De amikor negyed órával később enyhén szédelegve, hangosan korgó gyomorral és behorpadt fejjel kitámolyogtam az épületből, jó érzésekkel ültem le a biciklim mellé körbetelefonálni az értem izguló szeretteket.
Band 7-re megyek, az szerintem meglett. Aztán majd meglátjuk 3-5 naptári nap múlva.

Amúgy mekkora véletlen már, hogy a csaj, akivel a regisztrációra várakozás közben egymás mellé keveredve dumálni kezdtem, szintén dietetikus? Chiléből jött ide mesterképzésre, és szintén a regisztrációja miatt volt itt.
Medvegy szerint bokán kellett volna rúgnom, mert ez egy kompetitív terület, de nagyon sajnálom, hogy még bemutatkozni sem tudtunk rendesen - úgy terveztem, majd a szóbelire várva kérek tőle valamilyen kontaktot, de aztán engem berángattak rögtön az írásbeli befejezése után, amikor végeztem, ő már nem volt sehol, hiába köröztem az egyetemen.
Nagyon creepy lenne megkeresni valahogy? Esküszöm gondolkodom rajta.

Viszont soha ilyen érdekes nem volt a Practical English Usage könyv, amit a felkészülés idejében minden túlzás nélkül egyszer sem nyitottam ki, de hazaérve érdeklődve belelapoztam és wow, milyen érdekes dolgok vannak itt. Why am I like this.

Miután (továbbra is, de gondolom nem lep már meg senkit: tanulás helyett) csináltam és beállítottam az új, kicsit sem egomán fejlécemet, amin konkrétan kint van a fejem meg a nevem, elgondolkodtam, hogy privátra teszem a blogomat, de arra jutottam, hogy sok értelme nincs: Angliában élek és magyarul írok, igazán szaftos dolgokat nem rakok ki, amiket szégyellnem kéne, meg hát aki nagyon akart, nyilván megtalált eddig is, elég minimális erőfeszítéseket tettem az anonimitásom megőrzése érdekében.
Bár kicsit kényelmetlenül érezném magam, ha egy ismerősöm elküldené, hogy lol te komolyan tíz éve posztolod a faszságaidat az internetre - de igazából az összes barátom normie, és hát igaz a mondás, hogy ha nem találod az baráti társaságodban az internetes creep stalkert, akkor te vagy az.
Ja hogy ilyen mondás nincsen, ok.

Ez a szám olyan szinten be van csípődve, hogy egyszeres ismétlésre állítottam spotify-on és most is ezt hallgatom egy végtelenített loopban, nagyon tetszik, pedig a rajzfilm maga nem is hagyott olyan mély nyomot bennem.

Elnyekeregtem a tanulási képtelenségemet Messzelakó Barátomnak, aki konkrétan kiröhögött, hogy ne szórakozzak már.
Tényleg nagyon kínos lesz holnap 4.3-as pontszámot kapni, márpedig eléggé abba az irányba haladok.