Általában csak irritál, de a hónap bizonyos pontján még paranoiddá is tesz.
Az egész családom döbbenettel vegyes büszkeséggel figyeli, hogy már most elkezdtem tanulni a vizsgaidőszakra (melynek oka a klinikai gyakorlatok miatt elöntő motiváció-cunami, amihez hasonlót legfeljebb az első év megkezdése előtti nyáron éreztem, amikor még voltak illúzióim a képzéssel kapcsolatban). Egyrészt megható, másrészt szégyellem magam, meg azért szomorú is.
 |
| @Fortepan |
Az utóbbi időben nagyon belustultam és leszoktam a hétvégi edzésekről, de ma végre erőt vettem magamon és visszamentem a szokásos hétvégi kedvenc órámra. Nem kicsit féltem, mikor fogom megbánni, de legnagyobb megdöbbenésemre ez a pillanat nem jött el még a sokadik, remegős lábú kitörésnél sem.
Aztán nyújtás közben elöntött a szokásos, már régen hiányolt szerotonin-hullám és rájöttem, hogy talán kicsit sikerült megváltoznom és mostmár nem magamra kényszerítem, hanem igénylem a testmozgást.
Még emésztem egy kicsit ezt a változást (note to self: negatív jelzőkkel nagyon könnyen ruházom fel magam, pozitívakkal miért olyan nehéz?), de nagyon tetszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése