Nagyon élvezem, hogy nahát, így működnek a normális emberek, nahát ilyen voltam én is régen. Nem tudom, meddig tart még, félek, hogy elmúlik, de titokban remélem, hogy ez az új állapotom, lehet így is élni és ilyen, amikor az ember a helyére kerül.
Mellesleg lebetegedtünk, ami egyikünknek sem fér most éppen bele az időbeosztásába. Mivel Medvegy betegsége mindig súlyosabb, én vonszoltam el magam a gyógyszertárba ellátmányért (ugyanitt: betegnek lenni nem olcsó. egészségesnek se, de szíven ütött, amikor majdnem egy tizest otthagytam a patikában) és váltóban főzzük a teát.
Nagyon nem kellemes a hétfőt fél hatkor kezdeni, mivel életünk párja láztól forró teste megfőz a paplan alatt, de legalább marad idő békésen kávézni a hajnali csendben a sötét lakásban, so ive got that going for me.
Más: mondanám, hogy kicsit zavar, de annyira azért nem, hogy már soha nem fogom megtudni: a való életben is olyan könnyű felszedni valakit, mint a filmekben? Mert a sorozatokban a szereplők általában pajkosan összemosolyognak az utcán, kávézóban, boltban vagy akárhol, és a következő snittben már tépik le egymásról a ruhát.
Az élet nagy kérdései ezek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése