Legyőzöm a világot

Tizes skálán mennyire vagyok basic white girl, hogy amikor a Starbucks emailt küld nekem "Mikor érkezel?" címmel, benne képeslappal, hogy újranyitottak, mennyire hiányoztam nekik és várnak, én komolyan meghatódom és a képernyőt simogatva biztosítom őket, hogy ne aggódjanak, megyek?

Mint mondtam, idegállapotban vagyok, nem bírok itthon lenni, és komolyan megváltásként gondolok rá, hogy elmehetek valahová, egyedül de emberek közé, és tanulhatok.

Apropó idegállapot, tegnap elmentem futni, hátha kicsit jobb lesz tőle. Az első 200 métert szinte élveztem, együtt énekeltem a Little Biggel, hogy NANANANANANANAAAA, IM BANANA MAN, majd az első saroktól meredeken fogyott a lelkesedésem.
Szerencsére elég erős voltam a szokott 3 km-es kör legtávolabbi pontjáig, ott meg már mindegy, mert onnan már kínos lenne hazasétálni, és legalább az irány hazafelé van, de ettől még nem érzem valami jó aránynak, hogy a 20 percből úgy 15 másodpercet élveztem.

De tény, hogy azalatt a húsz perc alatt, amíg levegőért küzdöttem és ostoroztam magam, hogy miért csinálom ezt, legalább nem az államvizsga alatt szorongtam, szóval ez is valami.

Fog update: már teljesen elmúlt az érzékenység, szóval nem megyek vissza sírva dörömbölni a fogorvoshoz, hogy MITTETTÉLVELEM.
Elképzelhetőnek tartom, hogy kicsit túlreagáltam.