Legyőzöm a világot

Az történt, hogy tegnap délben hirtelen nagy füstöt láttunk az ablakból, valahonnan oldalról-fölülről, de nyugtalanítóan közelről jönni.

Egész gyorsan eszkalálódtak a dolgok onnantól, hogy én papucsot húztam és lebattyogtam megnézni, hogy tőlünk jön-e a füst, és mire észbe kaptunk, jöttek a tűzoltóautók egymás után, engem nem engedtek vissza, Medvegy meg szedte a macskát meg az iratainkat és rohant utánunk.
És a következő négy órában lent álltunk és vártunk, először az utcán, majd a parkolóban, végül beengedtek a portára. Az utolsó két órában tudtuk meg, hogy a tetőn lévő egyik napelem gyulladt ki, és hát a hatodik-hetedik emelet elég siralmas állapotban van.

Mondtam már, hogy a hetediken lakunk..?

El kellett hagyni az épületet, és emeletenként felfelé haladva mindenki kapott tíz percet, hogy összeszedje a legfontosabb holmijait. Természetesen alulról kezdtük, szóval már remegett a kezem a feszültségtől, bőven volt időm elképzelni a horrort, ami vár majd ránk, ha visszajutunk a lakásba. Szerencsére a pótolhatatlan dolgaink mind velünk voltak, de minden egyéb drága holmink viszont nem, fontossági sorrendben élen Medvegy laptopjával (amin dolgozik). 

Mire mindenki más végzett, mi is felmentünk végre, egy tűzoltó vezetett fel és mondta, hová lépjünk, és atyaég - a kérdéses napelem alatti lakás beomlott, a közvetlen mellette lévők meg beáztak az oltás közben, a folyosó úszott a vizes törmelékben, kábelek lógtak a plafonból. Aztán befordultunk a mi folyosónkra, és mintha mi sem történt volna, kicsit koszos volt ugyan, de semmi nem látszott, a lakás pedig pontosan úgy várt, ahogy otthagytuk, a levegő volt kicsit állott meg fura szagú. Remegve összekapkodtuk a legfontosabb holmijainkat, bedobtuk a kocsiba és átjöttünk Angol Barátainkhoz.

Igazából csak akkor esett le, ez mennyire közel volt, amikor M, vagyis Angol Anyánk már a második pohár bort nyomta a kezembe és a sokadik aggódó kérdésre válaszoltam, hogy igen, mi jól vagyunk.
Mert nem csak hogy karcolás és anyagi kár nélkül megúsztuk az egészet, de még nyertünk is a dologgal: Angol Barátainkkal ősz óta tartjuk a szociális távolságtartást és egészen konkrétan a múlt héten emlegettük fel, hogy milyen jó is volt az az időszak, amikor még nem volt saját lakásunk és náluk csöveztünk, most meg igazából lett egy indokunk újra pizsipartizni, ráadásul a várakozás közben a lakótársainkat is megismertük valamennyire, az emeletszomszédainkkal a végén már röhögtünk a saját nyomorunkon, ahogy legutolsóként vártunk a sorunkra. Még a macska is jobban viselte a vártnál az egészet.

Reggel kaptuk a hívást, hogy ma mindenki visszaköltözhet, de a hetedik emeleti lakóktól kérnek még egy nap türelmet, hogy biztonságossá tegyék a szintet, szóval holnap költözünk csak vissza.

Elképesztően szerencsések vagyunk.