Nem értem, hogyan épülhetett be a köztudatba a hattyú = kecsesség képzettársítás, elvégre híradóban láttam utasszállítókat vízen kecsesebben kényszerleszállni, mint ami az a leszállásnak csúfolt mutatvány, ahogy a hattyúk becsapódnak a folyóba. A felszállásuk meg konkrétan egy vicc, amikor a hatalmas bojlertestüket nekifutásból próbálják a levegőbe emelni és közben hangosan csapkodnak a szárnyaikkal.
Idővel tényleg kezdek a saját anyámmá változni, jegyezte meg főszereplőnk, ahogy rájött, hogy édesanyja soha meg nem értett, csónaktestű vízimadármániája rajta is kezd eluralkodni.
A korábban említett szomszédok időnként feladják a leckét olyan zajokkal, amit nem tudunk beazonosítani. Tényleg kezdem megszokni, csak időnként kapom már fel a fejem, amikor mintha egy medicinlabdát dobnának a falnak vagy egy mély férfihang felröhög. Egyre kevésbé érdekel, meg szerencsére egyre inkább múlnak elfele azok az idők, amikor naponta átlag 23 és fél órát voltunk otthon.
A könyvtár újságolvasó szolgáltatót váltott és amennyire örülök ennek, annyira nem, mivel ugyan a felület elég kényelmetlen, viszont sokkal több újság van fent.
Ja Medvegy talált a coopban akciós strongbow-t, szóval most a földön hasalva blogolok, a laptop előtt pedig egy pohár cider öt jégkockával és időnként megrágcsálom a színes, mosható szívószálat. Life is good.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése