Mégis mi folyik itt - VÉR

Mióta a kelyhet használom, havonta rácsodálkozom a Női Lét Csodájára, és mondom/írom ezt minden irónia nélkül.
Megtanultam annó a diagramokat a női hormonokról meg az endometrium vastagságáról, mégis milyen más valóban átélni, hogy az egyik belső szervem milyen finoman hangolt óraműként működik pontos havi ciklus szerint: reménnyel telve kezd a hónapnak, majd a reprodukciós sikertelenségemet látva újra és újra úgy dönt, hogy fuck this shit, ebben a körben nem jött össze, de nem baj, majd legközelebb, kezdjük elölről.
Én meg vérzek, sírok meg fájok pár napig aztán ja, kezdjük elölről.
Milyen varázslatos a női szervezet!

Nem sok olyan dolog van, amit annak ellenére élvezek csinálni, hogy szörnyen béna vagyok benne, de az egyik ilyen a tánc. Szóval ha vágyat érzek rá, rendkívül komoly arccal elkezdek szándékosan bénán mozogni a zenére, ami főleg ugrálásból és integető-hajbókoló lufiember karhullámzásból áll, ami valamiért iszonyú örömet okoz és amire Medvegy majdnem mindig szörnyen terepszínű fejet szokott vágni.

A héten szabadságon vagyunk mindketten.
Nagyon kellett már, eléggé le voltam merülve múlt héten is, szóval kértem Angol Barátainkat, rúgjunk már be, pusztán gőzleeresztési célzattal, ami hétfőn meg is történt. Utólag megkérdeztem Medvegyet, ugye nem kompromittáltam túlzottan, de megnyugtatott, hogy inkább a szokásosnál is viccesebb voltam és szokatlanul szeretetteljes, mert valahányszor elment mellettem, megöleltem a fenekét és közöltem, hogy szeretem.
És másnap a szokásosnál puhább volt az arcom, mert ilyen állapotban is volt annyi lélekjelenlétem, hogy esti arctisztításkor rakjak be időzítőt a hámlasztómnak és utána hidratáljak extrán.
Hah!

Már megint meghalt egy képregénycica, akit ismertem, és át kellett mennem a hálóba odafeküdni bőgni az ágyon alvó macskához, aki tökre nem értette az egész helyzetet.