Legyőzöm a világot

Nem indulhatna jobban a három napos day off sorozatom, mint azzal, hogy a főnök rám ír, hogy ráérnék-e egy kis chatre, lenne néhány kérdése a tegnap esti zárásról, amit a mindenki által utált új üzletvezető-helyettes vezetése alatt ketten csináltunk egy másik munkatárssal. Enyhén levert a víz, mert a kérdéses munkatárs az egyik kedvenc work buddy-m, és hát elég sokat dumcsiztunk, szóval elképzelhető, hogy nem voltunk a legalaposabbak, de azért nem éreztem annyira katasztrofálisnak a helyzetet - mert itt nyilván meg voltam győződve róla, hogy ki leszek rúgva.

Szóval a főnök felhívott és egyszerű kérdésekkel kezdte, amikről azonnal lejött, hogy teszteli, őszinte vagyok-e: mekkora volt a forgalom, ki melyik feladatot csinálta, én mit csináltam. Itt már úgy éreztem magam, mint az Airplane!-ben a kényszerleszállós jelenetben, szóval bevallottam, amit kellett és bocsánatot kértem a mulasztásokért. Erre mondta, hogy nem miattam hív, hanem a műszakvezető miatt, mit gondolok róla, nekem is feltűnt-e, hogy a vezetése alatt valahogy hanyagabb mindenki. Itt egyrészt megnyugodtam, hogy nem én leszek kirúgva - viszont egyre világosabbá vált, hogy valaki mást nagyon szeretnének és most gyűjtik ellene a bizonyítékot.

Azóta persze nem tudok szabadulni a gyötrelmes gondolattól, hogy a főnök most biztos azt hiszi, egy lusta darab szar vagyok (ami tény, de szeretem leplezni).

 
Medvegy kiröhögött, hogy engedjem el, csak a saját életemben vagyok főszereplő és forog körülöttem minden, ebben a sztoriban az én tegnapi munkám a 12-es számú bizonyíték az ürge inkompetenciájára, de no.
Ennyit arról, hogy kezdem lazábban venni az életet.