I’ve decided I want to be cremated. Not when I die, just whenever. Surprise me.

Csak holnap megyek dolgozni, de a szabadság hivatalosan véget ért, amikor délután levágtam a körmöm és lemostam a lakkot.
Kicsit úgy érzem most magam, mint a suliban, amikor egy hét betegség után visszamentem: emlékeznek még rám egyáltalán, sok olyan élményről maradtam le, ami összekovácsolja a társaságot?
Ennyit arról, hogy már felnőtt vagyok és ez nem középiskola.

Megfogadtuk, hogy addig nem kapcsoljuk be a fűtést, ameddig nem muszáj, és eddig remekül bírtuk, nagy is volt a szám, hogy pfffff tényleg britté váltunk, immunisak vagyunk a hidegre, bla bla - erre a hétvégén leesett a hó és olyan hideg lett, hogy hazaérve be kellett bújnunk közösen a nemrég vett giganagy pokróc alá felmelegedni.
De a fűtést továbbra sem kapcsoltuk be, hanem felvettem még egy pulcsit a már rajtam levő alá meg még egy extra zoknit, és sütöttem egy répatortát, mert a sütő nem fűtés, de azért majdnem.

Tegnap beszereztük a karácsonyfánkat, elsőt felnőtt életünkben: egyszer terveztünk karácsonyfát venni, de akkor különösen csórók voltunk, tettünk félre rá pénzt, aztán a Tescóba érve inkább egy üveg Bailey's-t vettünk helyette.
Most kicsit fura, hogy mit keres itt ez a kidekorált fenyőfácska.

Megint kezdek kicsit rácsavarodni a szomszédokra, én vagyok a bolond öreg néni, aki (amúgy nem akarok lenni, mert nagyon nem szórakoztató) felkapja a fejét az első neszre, hogy MÁR MEGINT ZAJONGANAK. A józan eszem tudja, hogy ez már normális: csak időnként hallani tompa röhögést-kiabálást meg bowlinggolyó-gurigatást, ami főleg akkor tűnik fel, ha nálunk néma csend van - vagyis ja, ha lenémítom a tévét/kiveszem a fülhallgatómat és hallgatózom.
Why am i like this.

A szüleim úgy tűnik, nem jönnek ki karácsonyozni az új szabályozások miatt.

De ma rajzoltam, erre egészen büszke vagyok.