Legyőzöm a világot

Napok óta egyszerűen nincs kedvem táplálkozni (igen, idáig süllyedtünk. ilyen még soha nem fordult elő velem), ma viszont reggel óta csak azon jár az eszem, hogy mit is lehetne enni. Nem tudom, miért reméltem, hogy a dietetika szakon a saját étkezési szokásaim is változnak, de elég hiú ábránd volt.
Amúgy találtam magamról egy pár éves, fájdalmasan vékony (és fájdalmasan Berlini) képet, mutattam Medvegynek, aki képes volt szemrebbenés nélkül hazudni, hogy ő nem lát különbséget, csak a hajam kevésbé göndör. Imádom ezt az embert, szerintem hozzá kéne mennem feleségül.

Medvegy tegnap fél 10ig (ESTE) vizsgázott. Írásbelin, tehát még eredmény sincs.
Aztán amikor megkérdeztem, kéri az én leselejtezett ELTÉs mappámat, valamiért nem tartott rá igényt.

A macska beütötte az öt kilót (5.1), apró örömök az életben. Jelenleg Medvegy egérpadján alszik, valamiért neki most úgy a legjobb, hogy aprónak nem nevezhető kis testével egy zsebkendőnyi részen kuporog. A macskák furák.

Végre lett egy asztalkám! Két éve, mióta itt lakunk, nyígok Medvegynek, hogy legyen már nekem is íróasztalom, ne csak neki, mert akarok egy kis sarkot, de mindig lerázott, mondván, kicsi a hely hozzá. Erre nemrég nem bírtam tovább, és aljas módon őt megkerülve szóltam a szüleimnek, akik akcióba léptek és nem túlzok, egy nap alatt meglett, amit akartam (ebből fél nap azzal telt, hogy apukám mért, vágott, összeszerelt, hogy minden a személyes igényeimnek megfelelő legyen).
Most tökéletes a boldogságom, el sem hiszem, hogyan bírtam két évet lehúzni, hogy mindent ölből vagy a földön ülve csináltam, mint egy ősember.

Tegnap megtaláltam a régi naplómat (2007ből, vagyis 15 éves kislánykoromból), meglepően vállalható, sőt, néhol élvezhető is. És rá kellett jönnöm, mennyit NEM változtam, olyan kis nyomokból, amikor bal kézzel írtam egy teljes bejegyzést, mert a jobbon még száradt a körömlakk vagy egy időpontot úgy emlegettem, hogy "hajnali reggel nyolc" (pedig akkor még nem voltam olyan kis elkényeztetett, délig alvó úrilány, vidékről jártam Budapestre suliba, vagyis minden hétköznap hatkor keltem, hogy beérjek a negyed kilences órakezdésre).