Lassan öt éve (oké, öt év mínusz egy napja) vagyunk együtt, ha valami fontosabb történik velem, teljesen egyértelmű, hogy ott áll mellettem, vagy fogja a kezem (vagy utána értem jön, vagy azonnal felhívom). Minden ismerős és rokon tudja, hogy mi ilyenek vagyunk, nem kell magyaráznom, hogy nálunk ez nem felvágás vagy egymásra akaszkodás, hanem normális állapot; pl. hétvégén egy kicsit külön mentünk, és döbbentem figyeltem fel rá, hogy elsőre nem tudtam, mit csináljak a kezemmel, ha ő nem fogja.
Nem hiszem, hogy ettől most önállótlan lennék, mert egy csomószor nincs velem (sajnos), sőt, a saját dolgaimat többnyire egyedül intézem és egyetemre is külön járunk.
De nekem ez így jó, és minden jel szerint neki is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése