Érdekes, hogy régen azt hittem, a magas pasikra bukom, és dühös voltam az apró termetű lányokra, akik lefoglalták a kétméteres fiúkat.
Amikor Medveggyel összejöttünk, eleinte kicsit zavart is, hogy ő csak kb. két centivel magasabb nálam (én hivatalosan 178 vagyok, ő nem hivatalosan 180, de általában ez nem jelent semmit, mert míg én mindig kihúzom magam, ő összetöpped az egész napos üléstől), főleg mivel az összes eddigi barátnője jóval alacsonyabb volt nála, és állítólag a legelső benyomása is az volt rólam, hogy hú de magas vagyok.
Ehhez képest most már örülök, hogy nem magasabb nálam. Így ugyanis ha beszélünk, a szemünk egy magasságban van, és ha megcsókolom, nem kell lábujjhegyre állnom vagy őt lerángatni magamhoz. Magamat ismerve iszonyúan idegesítene, ha folyton lenézne rám, ha felé fordulnék, először a vállát látnám meg, vagy ha átölelne, csak a hajam esne neki szájmagasságba.
(egyetlen valódi hátrány, hogy ha valamit nem érek el, azt ő sem. de ezeket a helyzeteket is megoldjuk úgy, hogy szólok neki és ő felemel. szeretem az életünket.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése