Come with me yeah come with me in my little limousine

Idén hirtelen és lesből csapott le rám a karácsony, tegnap döbbentem rá, hogy teljesen megfeledkeztem az ajándékokról (konkrétan három emberrel ajándékozunk csak, szóval ez művészet), nem készültem fel lelkiekben a sütés-főzésre, azt alig tudom, melyik napokon kell dolgoznom és melyiken nem. Szégyen ez, szégyen.

Ha már szégyen, közeleg az első évfordulóm A Banknál, szóval vicces volt, hogy egy napon kaptam az emailt arról, hogy úton van felém az ajándékcsomagom az alkalomra, mint amikor a menedzsereink megálltak mellettünk Nagydumással, hogy legyünk kedvesek követni őket egy meeting terembe - gondolom senki sem lepődik meg, újra le lettünk teremtve, hogy legyünk már kedvesek kevesebbet pofázni, vagy legalább kevésbé feltűnően. Megígértük, hogy mostantól jó gyerekek leszünk, majd amikor halálra váltan visszasétáltunk az asztalainkhoz és elmondtuk a többieknek, mi volt, nem akarták elhinni, hogy nem viccelünk. Fuck my life.

Azt meg meséltem, hogy a félmaratonra összekészítettem magamnak egy fasza playlistet, meg letöltöttem a két kedvenc youtube videómat hangfile-ban, hogy ne unatkozzak a három óra alatt, erre mit hallgattam egész végig a három óra alatt..? 

Chatterbox

Vasárnap Stratfordba mentünk hármasban A Fiúkkal, még mindig ámulok, milyen természetesen simultunk egymás életébe, reggel kilenctől este hatig megállás nélkül beszéltünk, néha addig röhögtem, hogy már fájt. Aztán ma Nagydumással elmentünk az ebédszünetünkben matcházni (mármint én rábeszéltem, hogy fogadja el, hogy meghívom), ahol megkérdezte, hogy ugye én nem tervezek elmenni a cégtől, mert hát Szabadbölcsész változó intenzitással, de úgy egy éve folyamatosan munkát keres, jelenleg éppen egy újabb interjúról vár visszajelzést. Megnyugtattam, hogy nem, én jó vagyok itt, és a megkönnyebbülését látva kezdtem rádöbbenni, milyen felesleges volt attól félnem, hogy nem számítok nekik.

Aztán délután odajött hozzánk a menedzsere (megszakítva az értékes beszélgetést arról, hogy kinek mi a kedvenc zöldsége), hogy vissza kéne venni a pofázásból és ideje elkezdeni dolgozni, és azóta ezen fosok, hogy lehet feleslegesen aggódunk azon, hogy valamelyikünk elmegy a cégtől, ha mindkettőnket kibasznak a picsába, mert nem tudjuk befogni a szánkat. Pedig már éppen megnyugodtam, mert a reggeli 1:1 az én főnökömmel meglepően jó hangulatban telt és kivételesen nem lett megemlítve, hogy nem kéne annyit beszélni, de lőn, csak itt vagyunk megint.

Blogvember 30. - A Fiúk

/ezt a bejegyzést konkrétan hetek óta írom és újraírom és végül mindig piszkozatban hagytam, mert féltem. így a blogvember lezárására ma úgy döntöttem, nagylány leszek és kiteszem ezt a kis plátói szerelmeslevelet az új barátaimnak - de csak azért, mert tudom, hogy nincs esélyük megtalálni és amúgy sem értenék/

Beszéltük Szabadbölcsésszel, hogy hogyan is kezdtünk mi beszélgetni, amikor mindketten introvertáltak vagyunk és csak akkor nyitunk valaki felé, ha az illető teszi meg az első lépést - ő nem emlékezett pontosan, de én igen, mert én voltam az, én kezdtem először nagyon-nagyon óvatosan néha megszólítani, hogy aztán kétségek között vergődjek, hogy miért zaklatom szerencsétlent.
De ja, amúgy a fentiek miatt hónapokig ültünk egymás mögött relatív csendben.
Ő elvileg nem is emlékezett rá, mikor kezdtem a cégnél, egyszer csak feltűntem és ott voltam, és az első beszélgetésünk, amire emlékszik is, az az ominózus, amikor meghallottam Elfen Lied openinget zongorázni. Vicces volt a linkelt bejegyzést olvasni, mert azóta mellette érzem magam az egyik legkényelmesebben az irodában és már lazán odadöglök az asztalához vagy írok rá slacken vagy whatsappon valami faszsággal mindenféle aggodalom nélkül.
És nem tudom, az ő barátnője féltékeny-e rám, de Medvegy néha tesz pikírt megjegyzéseket - bocsi Medvegy, aggodalomra semmi ok nincs.

Nagydumással elég hullámzóan indult a viszonyunk - ugyan konkrétan a legelső volt, aki szóba elegyedett velem az első napomon, később random kaptam tőle egy cookie-t és összességében könnyű volt vele beszélgetni, de miután néhány beszélgetésünk lejátszódott ugyanúgy többször is és teljesen egyértelmű volt, hogy az én mondókámból nem marad meg nála semmi, leírtam magamban, hogy ő egy ilyen tipikus felszínes, saját hangjába szerelmes idióta (és amúgy tényleg az).
Ők Bölcsésszel amúgy elég közel vannak egymáshoz, hét éve egymás mellett ülnek, együtt jártak kávéért meg ebédszünetre: úgy voltam vele, ha Bölcsész ennyire bírja őt, annyira csak nem lehet felszínes meg idióta, szóval eldöntöttem, hogy beleteszem az energiát és megkedvelem.
Érdekes, hogy míg Szabadbölcsésszel olyan apró és egyenletes lépésekben engedtük egymást egyre közelebb, hogy alig lehetett a folyamatot észrevenni (és valószínű ezért nem tudja ő felidézni sem a kezdetét), ehhez képest Nagydumással minden közeledés hirtelen és robbanásszerűen történt: az egyik ilyen esemény az volt, amikor először rajzoltam faszt egy post-itre és leragasztottam vele az egere alját - a röhögésétől zengett az iroda és ha jól tudom, az a post-it azóta is a telefontokjában van -, ez a kis játék hetekre elszórakoztatott mindkettőnket, és ekkor kezdett feltűnni, hogy néha már figyel rám, amikor beszélgetünk. Egy másik az volt, amikor megállt az asztalom mellett és elhívott arra az ominózus augusztusi hétvégére kirándulni, és később én is kiváltottam még egyet, amikor szorongás helyett megbeszéltem vele valamit, ami nyomasztott és ő döbbenetesen normálisan reagált rá.

És így lett, hogy mire észbe kaptam, lett hármas groupchatünk meg együtt járunk kávéért meg ebédszünetre meg kirándulni a hétvégén, és ők a fiaim és a többi munkatárs engem kérdez, ha tudni akarják, melyikükkel mi van.

Blogvember 25. - szeretnek akkor is, amikor én magamat annyira nem

♥︎ az egyik meetingünk elmaradt, kaptunk egy óra szabad foglalkozást - A Fiúkkal hárman magától értetődően mentünk a szabadidőszobába, Bölcsész egyszerre zongorázott és sakkozott velem, Nagydumás nézte a meccset és kommentálta, a boldog meghittségtől sírni tudtam volna ♥︎

♥︎ valami elbaszódott az egyik rendszerrel, amiben dolgozunk, hosszas szerencsétlenkedés után mindenki mondta, hogy nincs mese, fel kell hívnom az IT-t. Miután mindenkinek hangosan hisztiztem a telefonhívás gondolatától, S. munkatárs megszánt és felhívta őket a nevemben - amikor nem jött össze elsőre, tíz perccel később hívta őket újra és megoldotta nekem ♥︎

♥︎ A Fiúk közül egyik sem akart jönni a céges karácsonyi partira, de miután elég nyomást helyeztem rájuk, mindketten belementek és regisztráltak ♥︎

Blogvember 24. - majd jobb lesz

...csak most egy kicsit nem jó.

Tegnap este-ma reggel kezdődött, szóval... ja. Majd elmúlik. Csak egy kicsit most nemjó.

Blogvember 23.

Ma elmentünk A Fiúkkal hármasban Matlockba és Bakewellbe csavarogni, kávéztünk, könyvesboltoztunk, sétáltunk, röhögtünk sokat.
Hazafelé a kocsiban megbeszéltük, hogy ilyet csinálhatunk még máskor, máshová.
Kicsi szívem annyira örül, hogy arra szavak nincsenek, és közben mégis óvatosan pánikolok, mert túlságosan kötődöm már megint, és félek, hogy nem lesz ennek jó vége.

Blogvember 19.

Ma engem is elővettek egy beszélgetésre, mert a hóember építő versenyre a hóember mellett építettem egy diszkrét hófaszt is a parkolóban. 

Talán tényleg ideje visszavenni a péniszpartiból, mert it would be a really dumb way to get fired.

UPDATE: vissza kellett görgetnem, de úgy tűnik, nem említettem korábban, hogy Nagydumással a bondolásunk fontos eleme volt, hogy elkezdtünk egymás holmijaira post-iteket rakni, amire faszt rajzoltunk, és ez az első belsős poénunkká nőtte ki magát.
Már az elején többen mondták, hogy előbb vagy utóbb valamelyikünk a HRen köt majd ki, én meg csak nevettem, hogy haha, persze, és most itt vagyunk és már nem nevetek.

Blogvember 17.

A 9-5 hatalmas előnye, hogy van már vasárnap délutáni-esti rutinom, amikor hajat mosok, lemosom a körömlakkom, manikűrözök, szépen és alaposan kitisztítom az arcom és hámlasztok, majd szérumozok - és utána boldogan ülök a szép körmeimmel, szép hajammal meg a hidratált fejemmel, hogy OK készen állok a hétre.

Tegnap elmentem találkozni egy régi ismerőssel (MÉG A STARBUCKSOS IDŐKBŐL), és olyan váratlanul nagyon berúgtam három darab cidertől (négy és fél óra alatt), hogy csak lestem, konkrétan a korlátba kapaszkodva mentem le a vécére, hazaúton meg feltettem a fejhallgatómat, üvöltött a Like a Prayer és SZÖKDÉCSELVE-FUTVA mentem haza.
Itthon meg dolog volt, mert mielőtt elmentem bekevertem egy adag kovászos kenyeret, szóval befejeztem a tennivalókat vele, majd leültem a sütő elé egy pohár vízzel, néztem a kenyeret miközben továbbra is üvöltött a Like a Prayer.
Vad életem vad napjai.

A kenyér amúgy finom lett, úgy tűnik, van működő kovászom.

Blogvember 16.

Hirtelen megutáltam a lakásunkat, gyűlölök benne mindent, legszívesebben kidobnám az összes bútort és kezdeném a berendezést a nulláról, konkrétan hisztérikus vagyok. Medvegy persze minden felvetésemet a változtatásra magvában elöli mert "nemrég rendeztük át, jó ez így" (vagyis három hónapja felcseréltem két bútor helyét).
A fenti képnek nyilván semmi köze semmihez, csak úgy ideraktam.

Lett nekem is kirándulós kabátom, Adidas, hatalmas kapucnival, elég hosszú mindene, ujja, fenékrésze, derékban húzható, egyszerűen tökéletes, alig várom, hogy újra bevessük*.
Vicc amúgy, poénból kezdtem Adidas holmikat venni, mert haha, szláv életérzés, erre basszus hihetetlen kényelmesek és a minőségük is tök jó, szóval így harminc fölött csak beütött a kelet európai származásom és egyre többet invesztálok az Adidas gyűjteményembe.

Ja meg miután azt hittem, hogy elhagytam a kedvenc saját készítésű sapimat**, vettem egy The North Face beanie-t is, amit nagy boldogan felvettem, megnéztem magam a tükörben, majd leültem megguglizni, hogy "how to wear a beanie". Lehet a fejformám nem alkalmas az ilyenekre.

*elvileg jövőhéten megyünk megint a kirándulóklubbal. Az evolúciótól amúgy sírni tudtam volna:
Én augusztusban: haha biztos pillanatnyi elmezavarból hívtak, soha többet nem megyek velük sehova és fel kell mondanom mert olyan kínos lesz ezek után, amikor látom, hogy nélkülem szervezik a következőt.
Én most szerdán Nagydumásnak: yo hová viszel legközelebb

**de nem, csak beesett a kanapé mögé Angol Anyáméknál

"You're one of my favourite two people at work"

Tegnap megírtam a céges évértékelőmet, ilyen "ezt csináltam ebben az évben", az elején kb csak így ültem, hogy hát lófaszt nem csináltam, és azt is rosszul meg sok pofázás közepette - mire Kedvenc Munkatárs adott egy kis pep talkot, felhozta, hogy hányszor voltam király és miket vállalok el a munkakörömön kívül, és a végére egészen elhittem, hogy igen, milyen kurvára szerencsés A Bank, amiért itt vagyok nekik.

Aztán ma Nagydumást kicsit lebaszta az ő menedzsere, részben miattam - nem túl komolyan, inkább ilyen "friendly heads up"-ként, mint engem a múltkor. De utána beszéltünk még, elkezdtük tervezni a következő kirándulást és később ő írta nekem a fentit, szóval asszem jók vagyunk.
Szerintem lassan publikálom majd a bejegyzést A Fiúkról.

Viszont a mai napomat feldobta még a tény, hogy mára elkészült a kovászom és éppen most dundul az első veknim - hát én rég voltam ilyen izgatott, főleg mert szokás szerint nem olvastam el igazán az útmutatót, hanem csak úgy nagyjából átfutottam, no gods, no masters in my kitchen. Holnap aztán kiderül, mennyire vagyok jó experimentális pék.