2023

What did you do last year that you had not done before?

Idén aránytalanul sok energiámat vitte el az új munkahely, és ezzel együtt szociálisan eléggé odatettem magam: olyan találkozásokra és összejövetelekre mondtam igent, amikre amúgy nem, és több időt töltöttem emberekkel, mint eddig valaha.
Ezzel együtt finnül tanultam, elkezdtünk falat mászni, megtanultam többféle latte artot csinálni, és elkezdtem vintedet használni - és nem csak vásároltam, hanem el is adtam! Ja meg horgoltam egy pulcsit, de nem tetszett, szóval lebontottam. De elkészítettem!

What was the best book you read this year? How many did you read?

Idén nyomasztó 23 könyvet sikerült elolvasni - ezennel visszavonom a két éve tett "csak angolul olvasok" fogadalmamat, mert gyanítom ez az egyik oka annak, hogy küszködöm az olvasással. Eleve enyhe diszlexiám van és lassan olvasok, marhára nem segítek magamnak azzal, hogy tovább nehezítem azt, aminek kikapcsolásnak kéne lennie. Szóval 2024ben visszatérnek a magyar könyvek.

Na de kifogások végeztével íme a termés, akármilyen szegényes is.

Idén előtérbe kerültek a memoárok, a Pageboy egy érdekes csalódás volt, az I'm glad my mom died pedig közel sem tetszett annyira, mint vártam, de azért elég szolid élmény volt. 

A Hired volt az egyik legérdekesebb, egy brit újságíró kipróbált négy alulfizetett, entry-level melót itt Angliában: dolgozott Amazon raktárban, idősgondozóként, telefonos ügyfélszolgálatosként, meg uber sofőrként. Újraolvastam a Mesterségem a Halált, ami szerintem mostmár hivatalosan az egyik kedvenc könyvem, meg a Sleep, pale sistert, ami jóval uncsibb volt, mint amire emlékeztem.

A The girl in the green dress-t elég nehéz volt levadászni, aztán tökön is rúgott rendesen - a változatosság kedvéért egy memoár, aki többszörös személyiségzavarral él az apjától elszenvedett extrém abúzus miatt. 

Emellett még elkezdtem-félbehagytam vagy egy másik tucat könyvet, de azokat már töröltem goodreadsről.

Did you get sick or injured?

A szokásos enyhe megfázásokat leszámítva egyszer sikerült drogtúladagolnunk és egy hétvégére teljesen szétcsúsztunk (nem túlzok, beteget kellett jelentenem, mert nem bírtam felkelni a földről). De ez egy hosszú történet.

What places have you visited?

Nem számolva a hazalátogatást, Berlinbe visszajutottunk újra, meg egy hétvégére elszabadultunk a Peak Districtbe. Idén kicsit máshol voltak a prioritásaink, de jövőre nagyobb terveink vannak.

Any new pets? Lost a pet?

A malac, továbbra is, és remélhetőleg még sokáig.
Meg a kávézóban a hátsó udvarban, a kukákhoz beköltözött egy galamb, a kávézó után elneveztük Miltonnak. Aránytalanul kötődünk már hozzá mindannyian, esküszöm jobban fog hiányozni, mint néhány munkatárs.

What would you like to have next year that you lacked this year (doesn't have to be a physical thing i.e. love, job security, peace of mind...)?

Stabilitás, de igazából elég nagy reményeim vannak az új melóval kapcsolatban (amiről esküszöm írok majd, már tényleg, csak még mindig attól félek, hogy valami félremegy). 

Őszintén remélem, hogy jól döntöttem.

What was your biggest achievement last year?

A munkahelyen elég szépen helyt álltam, szépen bedolgoztam magam a keménymagba és háromszor is kaptam "staff shout-out"-ot. Meg azért a kétszeres munkahelyváltásra és a lassú, de biztos előrehaladásra elég büszke vagyok. 

Nem szoktam magamra talpraesett, életrevaló emberként gondolni, de úgy tűnik, már megmaradnék egyedül is a vadonban.

What was the best thing you bought?

A kindle paperwhite-om, tudok vele ismét este ágyban olvasni. Emelett a három egyforma fekete ruhám, amit télen-nyáron hordok

Where did most of your disposable income go (money leftover after you pay for food, medical care, basic clothing, transportation and shelter)?

Idén elég ügyesek voltunk anyagiak terén, nem estünk túlzásba és nem is költöttünk túl sokat semmire. Hétköznapi luxus manapság, hogy rászoktunk a beülésekre, pubozni meg éttermezni többet mentünk, mint eddig bármikor - gyanítom így is kevesebbszer mentünk, mint az átlag, de magunkhoz képest óriási fellendülés volt így is.

Boldog Bejglit

Eddigi pályafutásunk legnyomottabb karácsonya, mindenféle hangulat nélkül - nekem még ajándék sem jutott idén, mert addig húztam a kívánságlistám összeállítását, hogy már nem tudtam kényszer nélkül ötletelni és akkor inkább hagytam az egészet a fenébe. Ez igazából nem panasz, most véletlenszerűen pont karácsonykor vagyok elégedett a dolgaimmal.

De az viszont milyen szörnyű már, hogy mi, nők vagyunk a felelősek a háztartásunk hangulatáért, és ha elengedjük a hangulatcsinálást, oda az egész.

Cserébe Angol Barátainkkal friendmaselni jó volt tegnap, sütöttem bejglit meg főztem székelykáposztát (high five Dollyval, ezerszer egyszerűbb, mint a töltött káposzta, és ezerszer finomabb is), aztán ajándékoztunk, forralt boroztunk, majd ők játszottak, én meg kiolvastam a könyvet, amit két hónapja kölcsönkaptam Kedvenc Munkatárstól.

Szomorú amúgy, négy munkatárssal alkotjuk a keménymagot, és hárman már felmondtunk. Ketten végeznek ezen a héten, és tíz napig utána már csak ketten leszünk, mielőtt én is dobbantok. Keserédes időszak ez: nagyon összerázódtunk, és nem tudom, mennyire élik túl ezek a kapcsolatok a váltást. Mert szörnyen seggfejül fog hangzani, de attól még hogy valakivel szeretek együtt lenni munkaidőben, nem biztos, hogy a szabadidőmből is szívesen áldozok rá.

Te jó ég esküszöm azért nem vagyok ilyen szinten mizantróp, csak közepesen introvertált és nagyon szerelmes a saját társaságomba.

Eine feine bober AAAAARGH

Szóval felmondtam, és igazából csak meggyőzött róla, hogy jól döntöttem, amikor a főnök annyit nem mondott, hogy lófasz, csak lekoccolt velem, hogy wow gratula az új melóhoz, csináljam csak azt, ami jó nekem.
Összehasonlításképpen a Starbucksban a főnök háromszor megkérdezte, hogy miben tudna segíteni, ami maradásra bírna, és később is többször szóba hozta, hogy ha meggondolnám magam a felmondási idő alatt vagy után, csak szóljak.
Az egómnak kicsit fájt, de közben megerősített, hogy tényleg jobb innen szedni a sátorfámat.

A hétvégén ledöntött a lábamról az influenza, és mint mindig, szörnyen nehezen viseltem, kb átestem a gyász szakaszain, mire elfogadtam a sorsom és átmentem a mémből ismert törékeny viktóriánus gyermekbe, és megkértem Medvegyet, hogy toljon ki még egyszer a kanálpartra megnézni a gelembeket, mielőtt elvisz a halálos kakiköhögés.

Szeretteim ellenőrzik, ittam-e eleget (nem)

Amilyen elképesztő szerencsém volt megint dolgoznom kellett közben, már majdnem sírásig hergeltem magam a nyűgősségben, csak gyártottam a lattékat és egyszer csak valaki becsúsztatott elém valamit a pultra - már felháborodtam, hogy mi a fasz, amikor megláttam, hogy egy doboz gyógyszer az, és Medvegy állt a pult túloldalán. 

És még egy kávét sem fogadott el cserébe.

Soft launch: vettem egy pár ruhát vinteden, amik jobban beleillenek az új business casual ruhatáramba.

Resignation Letter nr2., 2023

Hát ezt nem láttuk jönni, mondja főhősünk, aki hetek óta elég aktívan munkát keres.

Ígérem írok konkrétumokat, amint megkaptam az ajánlatot írásban is, csak jelenleg gaslight-olom saját magamat, hogy a sorsfordító telefonhívás nem történt meg és csak képzeltem. Vagy ha meg is történt, valamit félreértettem és nem úgy van az.

A lényeg, hogy még egy hónap, és onnantól csak saját felhasználásra, hobbiszinten kell majd kávét főznöm.

És spoiler, nem dietetikus meló, mert a HCPC azóta is lapít, mint szar a gazban.

November 30., amikor nem beszélek melóról

Újrakezdtük a Grace Klinikát, mert miért ne.

Úgy egy hete az élet úgy döntött, hogy nem jár nekem alvás, és mostanra kezd tele lenni a tököm: a hétvégén nem aludtam a stressz miatt, a szabadnapomon hajnalban felzajongott a macska, szóval tegnap úgy bújtam ágyba, hogy na majd ma!
Hajnali háromkor nyilván arra keltem, hogy kifordulok saját magamból, olyan erős menstruációs görcseim voltak, és egy óráig nem ütött be a fájdalomcsillapító, addig csak feküdtem és az járt a fejemben, hogy nagyon nagy szopás lesz majd szülni.

Megnyitották a nottinghami központi könyvtárat, és amennyire lelkesen mentem el és imádtam ott lenni, feltöltődtem a sorok között bolyongva és számtalan boldog órát tervezek még ott tölteni... a Szabó Ervin nyomába sem ér. Most nagyon hiányzik, és remélem, hogy az új könyvtárban is szerzek annyi kellemes emléket, hogy valamennyire betöltse a szívemben a Szabó Ervin-formájú lyukat.

Szépen lassan csak kitanulom az öngondoskodást: vettem a Lushban élénkkék arcmaszkot, felkentem, majd összedobtam a szezon első forraltborát és megcsináltam a körmeimet. Közben ment a Grace Klinika, időnként összekuncogtunk Medveggyel valamin, és most jó.

November 27.

A hétvégém olyan rémálomszerűen rossz volt a melóban*, hogy ma félrehívtam a főnököt, hogy mi a fasz. Nem értem el semmit ("a felsőbb vezetőség döntése alapján van így, nekünk ebbe nincs beleszólásunk, mindenhol küszködnek most, nem csak mi, és amúgy is csak a december lesz ilyen rossz"), de ezzel együtt elképesztően jó érzés volt.
Najó, valamit azért elértem, mert megkértem, hogy ne szopasson már direkt a legfosabb beosztással, mire döbbent pikachuként nézett rám, hogy nahát nem is vette észre, hogy hetek óta folyamatosan zárok (senki sem szeret zárni) és full hétvégézem (senki sem szeret hétvégén dolgozni). Bocsánatot kért, és megmutatta, hogy a jövőben nem fogok már annyit szopni. Megköszöntem, lekoccoltunk, és visszamentünk dolgozni.

És a kórosan konfliktuskerülő énem azóta is döbbenten les, hogy azta, néha el lehet érni valamit a konfrontációval.

*szerintem az egy új mélység, amikor egy random vevő lassan a szemembe néz, és megkérdezi, jól vagyok-e, belőlem meg kiszakad, hogy nem.

Ja és ilyen mókásan törtem el egy bögrét ma.

November 24.ei dilemma

Nagyon úgy tűnik, hogy meg fogok kapni egy melót, ami nagyon nagyon kívül esik a komfortzónámon, és őszintén nem tudom, akarom-e átlökni magam a kételyeim ellenére. A meló maga egy asszisztens meló, fele adatbevitel és fele recruiterek keze alá dolgozás.

Mellette:
- A főnök jófej és egyenesnek tűnik,
- Fizu okés, és egész baráti extra juttatások vannak (kondibérlet a menő drága konditerembe),
- Közel van az iroda,
- NEM KÉNE KÁVÉT FŐZNI,
- Nem tolonganak értem a munkaerőpiacon.

Ellene:
- Nagyon nem érzem kényelmesnek a napi teendők felét,
- Mindkét interjún megvárattak,
- Az irodában végig egy kényelmetlen, szorongós érzésem volt.

Mindenesetre még van időm merengeni rajta, kedden lesz egy utolsó forduló, amikor három órára beülök az irodába hozzájuk.

Már ha nem mondom le, haha.

November 19.

Néztem régi fotókat magamról a karanténos időkből, és sóhajtoztam, hogy jaj de szép volt hosszan, mármint most is hosszú de úgy igazán, majdnem derékig érően hosszan, szóval most kitaláltam, hogy meg akarom növeszteni. De ettől még vágnom kellett most belőle, mert rég csináltam és már ráfért egy kis egészségügyi igazítás - és most viszket a kezemben az olló, hogy kéne vágni még, mert télen amúgy is jobban néz ki a sapka rövidebb hajjal, és amúgyis lusta szar vagyok, utálok fésülködni, nem való nekem hosszú haj...

na majd meglátom.

Holnap visszatérek a gályára, és szerintem ki voltam égve, mert ez az öt nap teljesen feltöltött és nem már nem önt el a zsigeri rettegés, ha ránézek a jövőheti rotára. Szinte el is bizonytalanodtam, hogy biztosan fel akarok mondani..? elvégre nem olyan rossz itt... de ugyanezt éreztem a Starbucksban is a végefelé, pedig ohhóó, visszanézve de szar volt az is.
Van még egy interjúm kedden, nem tudom, hogyan érzek iránta - recruiter asszisztens pozíció lenne, és hát a recruitereknek nincs jó reputációja a mi háztartásunkban. De közel van, irodában, kiszámítható beosztással és szabad hétvégékkel*, ami jelenleg elég.

Na de majd meglátom ezt is. Meg hogy akarnak-e engem egyáltalán.

*az új menedzser szörnyen béna a rotákkal, csak kb. két embernek veszi figyelembe a preferenciáit, és pechemre én nem vagyok közöttük - és már ezzel is kezd a tököm tele lenni, szeretnék egy nyugis 9-5, hétfőtől péntekig melót.

November 15.

Hangulat: munkatársakkal a pubban ülve együtt görgetjük az indeedet. Egyre nő az elkeseredettség, több, mint két tucat helyre szórtam ki az önéletrajzomat az utóbbi hétben, és gombóc van a torkomra a gondolatra, hogy itt kell lehúznom a karácsonyi tébolyt.

Amúgy most szabadságon vagyunk, de holnap lesz egy telefonos interjúm. Nem akarom nagyon elkiabálni, a második körnél azért korai lenne beleélni magam, de na, nagyon szimpatikus a hely meg a pozi meg minden.

Mindjárt befejezem a horgolt pulcsimat, már csak az egyik ujja hiányzik.

Most csak ennyire telik, bocsánat.

November 13.

Na jól elvesztettem a blogolós momentumot, de gyanítom így is többet fogok írni novemberben, mint egész évben eddig. Ami amúgy egy kicsit ciki.

Elküldtem ezer (ha nem is ezer, de vagy egy tucat) helyre az önéletrajzomat, és érdekes a munkakeresés lélektana, de sokat dob az magabiztosságomon, hogy nem sürgős meglépni a jelenlegi helyről, így szűrőm se nagyon van: ha nem hányok munkaköri leírástól, már nyomom is a JELENTKEZÉS gombot. Régen bezzeg csak akkor jelentkeztem egy melóra, ha úgy éreztem, 95%ban megfelelek a posztra - most bezzeg ha már hallottam a pozícióról, vagy van egy halvány elképzelésem a munkáról, sign me up.

Felszínes szar vagyok, de addig nem éreztem sürgősnek megregulázni az étrendemet, amíg úgy be nem durvult a hormonális akném, hogy úgy nézek ki, mint akit arcon lőttek sörétes puskával: a nagygöncölt ki lehetne rajzolni a ragyáimból, és az egyik akkora, mintha készülne kinőni egy második fejem az orrnyergemen. Tinédzserként nem volt ilyen a bőröm, mint most, mennyire gáz már ez. Szóval most tolok egy hard resetet, aztán meglátjuk, milyen irányba megyek tovább.

And everything did go wrong

Munkahelyen beütött a krach, spórolás címszó alatt mindenkinek megvágták az óraszámát, néhányan így lakbért sem fognak tudni fizetni. Lázadás van, jó szar minden.
Én sztoikusan görgetem az indeedet.
Valami csak lesz.

November 8.

Hetek után végre végre végre úgy volt két szabadnapom, hogy nem volt semmilyen szociális programom, vagy vendég, akit szórakoztatni kell, csak én voltam meg a pihenés (meg este egy skype volt BFF-fel, de közben ittam meg horgoltam, meg amúgy is, ő BFF).
Ugyanitt eldöntöttem, hogy akkor horgolok végre egy pulcsit, ami eddig egészen jól halad, leszámítva, hogy teljesen csalódott vagyok, hogy az olcsó akrilfonalból olcsó hatású akril pulcsi lesz.

Egyéb fontos híreink, amik kimaradtak az előbbi három napból: hétfőn egész napra rokkanttá tettem magam, amikor reggel a rengeteg eszemmel nem csak hogy megmikróztam az ezüstfülű bögrémet, de a mikróból kikapva vehemensen rámarkoltam. Szerencsére csak kicsit égettem meg magam, de az ügyesebbik kezem legügyesebb ujja egész nap pont olyan mértékben fájt, hogy minden létező mozdulatra felszisszentem.

Remember remember the 5th of November

Ma van Medvegy szülinapja, szóval csak gyorsan bejelentkezem, hogy nem fogok jelentkezni.

Amúgy vicces, az én szülinapom reggelén olvaszthattuk le a mélyhűtőt (mert valaki* nem csukta be rendesen a hűtőajtót előző éjjel), az övén meg észrevettük, hogy hajnali öt környékén elment az internet, ami azóta se tért vissza, mobilnetről kell neteznünk, mint az ősembereknek.

*én

November 4.

Elmentem a szülinapra, és ez már sokkal jobban sült el, jobb fejek voltak az emberek is, meg segített, hogy közös filmezés volt a program - vagyis a kezdő kínos feszengést gyorsan felváltotta a filmről való beszélgetés.
Pedig ezt is le akartam mondani konkrétan még a moziajtóban állva.

Ezt néztük, döbbenetesen jó volt.

Felmondott egy újabb munkatárs, akit nagyon nem szerettem az elején (csórit kicsit sajnáltam, néha már konkrétan rám nem jellemzően bunkón viselkedtem vele), de csak a fejemre nőtt idővel, és most már ott tartottunk, hogy a múltkor a mosogatóban megkérdezte, hogy vezetek-e, mert ahová megy, keresnek még menedzsereket, csak feltétel a kocsi, és ha akarom, beajánl. Megható dolgok ezek, na.

Amúgy kellenének új nevek a visszatérő szereplőknek, van egy másik munkatársam még a Starbiból, T., akivel azóta lassan barátok lettünk, hiába nem dolgozunk már együtt egy éve. Szóval ő Ázsiából jött ide megcsinálni az építész mesterdipijét és az egyetem alatt dolgozott a Starbucksban, ahol jól kijöttünk, de nem volt semmi extra nagy egymásra találás vagy ilyesmi. Aztán valahogy lassan nagyon összehangolódtunk, elkezdtünk együtt randikra járni, és amikor neki felnőtt munkája lett Birminghamben, akkor is dumáltunk meg találkoztunk, nem gyakran, de mindig ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
Na és szegényt most leépítették a munkahelyén, ami nem lenne gáz, ha nem munkavállaló vizával lenne itt, ami ha lejár, mehet vissza Ázsiába. Beajánlottam a főnökömnél, hétfőn lesz interjúja, és amennyire jó lenne újra együtt dolgozni, nem akarom, hogy visszajöjjön kávét főzni. Szomorú dolgok ezek, és sutyiban örülök a pre-settled státuszomnak, amit a Brexit előtt érkezve szereztem, és aminek hála nekem nem kellett ilyeneken aggódnom soha.

November 3.

Mike Flanagan maratont tartok, szóval újranéztem a Hounting of Hill House-t (és rémálmaim voltak a Bent-neck lady-vel, haha), most a Bly manort darálom, a hétvégén végre szabad vagyok, szóval arra a Midnight Mass a terv, jövőhéten meg sort keríthetek a Fall of the House Usher-re. Komoly távlati terveim vannak, kérem szépen.

Holnap elvonszolom magam arra a szülinapra, egye fene. Felnőtt vagyok, ha rosszul érzem magam, majd megint a térdemre csapok és hazajövök. Csak akkor most mehetek ajándékot venni holnap.

El akarok menni Londonba jövőhéten, de bosszant nagyon a dolog, hogy két lehetőségem van: vonattal másfél óra egy irányba, de majdnem száz (SZÁZ) font a jegy, busszal tizenöt font, de három és fél óra az út. Nincs igazság a Földön.

Technikailag még November 2., mert

a napokat abban mérem, hogy lefeküdtem-e aludni, és ami éjfél után és lefekvés előtt történik, az számomra még az előző naphoz tartozik.

Szóval gyors helyzetjelentés, a mai napomat összefoglalhatnám a szelfigyűjteménnyel, amit BFF-nek küldtem a kávézó különböző pontjairól, ahol a nap folyamán bujkáltam (mosogató, konyha, raktár), aztán M. átjött inni munka után, és úgy elszaladt az idő, hogy éjfél előtt pár perccel kellett pánikszerűen duolingóznom, hogy ne veszítsem el a sorozatomat. Úgy szeretem őt, mellette értettem meg igazán, hogy mit jelent a "The only true currency in this bankrupt world is what you share with someone else when you're uncool".

Cserébe hoztam neki sütit a kávézóból.

November 1.

Már most el akartam bukni Dolly kihívását, de erőt vettem magamon.

Melóilag meg vagyok hasonulva, most éppen nem szeretem, és ugyan vannak cuki meg jófej vevők, de ma pl. amikor egy nem szimpatikus panaszkodott a kávéjára, hátramentem és olyan erővel basztam bele a mosogatóba a poharakat, hogy utána takaríthattam a csempét is (és mint kiderült igaza is volt, mert a munkatárs baszta el, ami csak tovább tetézte a kínomat).
Fejben nagyon vágyom egy jó kis ücsörgős irodai melóra, de amikor olyanom volt, utáltam azt is, zsibbadt a lelkem az unalomtól meg seggem a sok üléstől, szóval nem tudom. Jó lenne mondjuk csak öt emberrel beszélni egy nap, nem 300-zal.

Ha már kín, tegnap kedvenc munkatárs áthívott magához egy kis halloweeni összejövetelre, én hülye meg azt mondtam, miért ne, és elmentem - azzal nem számoltam, hogy valóra válik a szociális rémálmom, amikor egy jól összeszokott társaságba kerülök, akik fosnak a fejemre. Szóval elkortyoltam két puncsot, majd amikor már úgy ítéltem meg, hogy nem túl korai, németesen a térdemre csaptam, hogy "so!" és úgy rohantam haza, ahogy a lábam bírta.
Otthon hozzábújtam Medvegyhez és hálát adtam érte, amiért van és olyan jó a társasága, hogy nem szükséges kompromisszumokat kötnöm.
De most meg vagyok lőve, mert egy másik munkatárs is elhívott a szülinapjára, és valamiért arra is lazán beígértem magam, aztán most meg már a pöcsömnek sincs kedve menni. Na majd meglátom.

Nyilván lesz ez jobb is, de nem kezdem valami vidáman a hónapot.

Munkatárs Halloween bulit rendez, és bedobta, hogy tök vicces lenne, ha beöltöznék Louise-nak a Bob burgerfalodájából. 

No több se kellett nekem, megrendeltem hozzá a ruhát vintedről (5 fontért) és nekiálltam horgolni a rózsaszín sapkát. Minden a vártnál is jobban alakult, a sapka készen is lett, és a sikeren felbuzdulva a hülyék bátorságával és magabiztosságával vágtam neki a füleknek - de az istennek sem akar mereven állni.
Oké, B terv, vezetek bele drótot. Mostmár szép egyenes, de továbbra is csak elflappan az egyik oldalra.
Szóval most fingom nincs, mi a bánatot csináljak, legszívesebben felgyújtanám a faszba, de még csak annak sincs értelme, mert akrilfonalat használtam.

Faszomat komolyan.

14

Múlt hétvégén volt az első randink tizennegyedik évfordulója, szóval kibéreltünk egy házikót a világ végén és elvonultunk kicsit. Az ötlet elsöprő siker lett, fogunk még ismételni, és rádöbbentett, mennyire hiányzott a világlátás. Vagy egyáltalán, hogy történjen valami.
És mellesleg én és a kocsi is túléltük a vidéki utakon való vezetést - tudom, hülyeség, de a vezetés még mindig egy kicsit érzékeny pontom.

Melóilag most elég kaotikus minden, le se írom, mert én is unom már. Az életminőségemen viszont nagyon sokat javított, hogy az eddigi túlaggódás után komolyan és őszintén tudok szarni mindenre. Túl sokat rendelek valamiből? Túl keveset? Valamit elbasztunk?
¯\_(ツ)_/¯

Egyik kedvenc munkatársam utolsó napja volt csütörtökön, és közepesen volt kínos, amikor búcsúzáskor megölelt, én meg belesírtam a vállába - pedig se sírós, se ölelkezős nem vagyok (mentségemre szóljon, éppen ovuláltam).
Ő volt az egyik első, aki a szárnyai alá vett, megtanított mindenre, amit tudott és közben folyamatosan dicsért meg támogatott, és még jófej is volt, öröm volt vele minden műszak. Hiányozni fog nagyon, és az ő távozása úgy érzem, lezár egy időszakot.

Végre eljutottam oda, hogy egyáltalán nem szégyellem a korom (HARMINCEGY), sőt, az egyik legnagyobb flexem lett, mert senki nem néz annyinak. Tudom, nem kéne így kapaszkodnom a fiatalságba, de nem tehetek róla, kb. így vigyorgok, valahányszor elkérik a személyimet.

choosing my battles

Változás: az amúgy számomra még előnyös vezetőségcsere aztán az előző bejegyzésben említett áthelyezős-jajmégsem hisztiben csúcsosodott ki, és azóta valami megtört bennem. És nem csak bennem, az egész kis közösség morálja érezhetően megzuhant - nehéz megmagyarázni, mert ami eleinte nyomasztott itt, de büszkeséggel is töltött el, hogy mindenki kitette a lelkét és teljes erőbedobással meg lelkesedéssel dolgozott, és ezt már nem érzem.
És egyrészt jól esett a támogatás, amit kaptam azokban a napokban, csak hát ettől még fáj látni a mélyrepülést... Egyik kedvenc munkatársam amúgy már felmondott, mindenki más frissítette a CVjét és nyitott szemmel jár indeedre, én meg holnap hívom újra a HCPC-t, hogy mi a tosz van.
És barátkozom a gondolattal, hogy talán még több változás vár rám a kanyarban.

Hobbi: néztem, hogy még januárban említettem az új hobbinkat, a falmászást - jelentem, azóta is kitart, úgy átlag havonta egyszer eljutunk, és lassan, de biztosan fejlődünk is. Eléggé élvezem a tériszonnyal meg azzal együtt, hogy közepesen béna vagyok benne, de ez van.

Szomorú: gyűlölök vécépapírt venni, megmagyarázhatatlan szégyen fog el ezzel a teljesen természetes testi funkcióval kapcsolatban, nem tehetek róla de ez van és kész. Szóval az életemet megkönnyítendő, rendeltünk amazonról tízezer tekercset, hogy ne kelljen vele foglalkozni pár hónapig - és véletlenül a rossz típust vettük, amitől minden egyes vécélátogatásnál elönt a megbánás, hogy már csak kilencezer-kilencszázkilencvenkilenc tekercs van hátra.

Jom Kippur: megint megfeledkeztem az éves böjtről, de szerencsére most naplemente előtt egy órával figyelmeztetett a családom, így még pont volt időm bevacsorázni. Ezzel együtt eléggé szenvedek most. Sebaj, már csak közel 18 óra van hátra.

Ki se kellett nyitnom a számat, a főnökök megnyugtattak, hogy maradhatok.

Mindenesetre nem tudom, hogy a szlávságom vagy a saját korlátoltságom miatt, de a mentális egészségemről beszélni a főnökeimmel olyan érzés volt, mintha rám nyitottak volna a vécén.

well

Vázlatban volt egy bejegyzés arról, hogy milyen kerek manapság a világ, minden a helyére került, a munkahelyet is élvezem végre, amikor tegnap beütött a krach.

A főnök elém állt, hogy túl sokan vagyunk a jelenlegi, imádott és mindenki által irigyelt helyemen, át kéne mennem az újonnan nyitott, lángoló toitoi budi üzletbe. Ez persze a kilencórás műszakom első félórájában volt - soha műszak ennyire hosszú nem volt még, éjjel nem tudtam aludni, és azóta is szorít a mellkasom, pedig ma szabadnapom volt.
Holnap is szabad lennék, de be fogok menni beszélni a főnökkel, hátha tudok valamit alkudni. 

Ha nem sikerül megoldani vagy kidolgozni egy köztes megoldást, szerintem fel fogok mondani.

Szóval ennyit arról, hogy minden szupika.

Ja és csak hogy tovább fokozzam a helyzetet, a kérdéses napon kb. sírva felhívtam a HCPC-t, hogy mostmár mi a fasz tart ennyi ideig, csak udvariasan, mire az ügyintéző értetlenkedve nézte, hogy hát ő sem érti, mi a fasz tart ennyi ideig, valamiért megrekedt a dolog (?????), megeszkalálja, és öt munkanapon belül visszajeleznek nekem, várhatóan már az elbírálás eredményével.

Hello

Ma egy kicsit elöntött a szorongás epilálás közben, amikor feltűnt a sok kék-lila-sárgás folt a lábszáramon, és megguglizva nyilván kiderült, hogy a halál előszobája lila foltokkal van kidekorálva. De aztán eszembe jutott, hogy múlt héten egyszer Medvegy szólt meló után, hogy nahát, velem meg mi történt, és amikor értetlenkedtem, lemutatott a vérző térdemre - szóval lehet semmi rejtélyes nincs a zúzódásaimban, egyszerűen csak nem tűnik fel, amikor töröm-zúzom magam.

Lányos: meguntam, hogy nem tudom lakkozni a körmöm, szóval vettem LED lámpát és öt gél lakkot, és azóta magamnak alkotok itthon. Az első szett majdnem két órámba fájt és a végére majdnem sírtam, de a következő már megvolt félóra alatt, aminek a nagyja a lámpa alatt telt, és egyelőre csak itt tartok. Nem akarok nagyon variálni, általában szeretem, ha egyszínű a körmöm (fekete), de lehet veszek még egy-két színt a változatosság kedvéért.

Még lányosabb: egy hirtelen ötlettől vezérelve leepiláltam a hónaljam, amikor végeztem az elsővel elég erősen megbántam a dolgot, de addigra már késő volt.

Valamelyik nap az egész estémet feldobta, hogy melóból hazafelé menet egy csomó mormont láttunk, fene sem gondolta, hogy ekkora közösség van Nottinghamben. Próbáltunk nem túl feltűnően nézni, de titokban reméltük, hogy leszólítanak, de nem tették. Ettől még erősen csábulok, hogy elmegyek Londonba megnézni a musicalt újra.

Munkahelyen változások vannak folyamatban, nem tudom, hogyan érzek még ezzel kapcsolatban, majd kiderül. Engem személy szerint nem érint (vezetőségcsere), de a törékeny lelkem mindenféle változást nehezen visel.

HCPC-től továbbra sincs semmi hír, az egyéves évfordulón esküszöm küldök tortát a címükre.

Rankka viikko ja paljon pitkii päiviä takan

Jó rég nem toltam ide a képem.

Ünnep: megvolt a házassági évfordulónk, a hatodik mostmár, péntekre esett és mindketten olyan kimerültek voltunk, hogy ugyan foglaltunk asztalt étterembe, előtte gyorsan ledőltünk szundikálni - és fél órával az időpont előtt ébredtünk teljesen dezorientáltan, szóval lemondtuk a foglalást, rendeltünk pizzát és összebújva sorozatoztunk a kanapén.

Ezen a héten: szabin voltunk, és nem csináltunk semmit. Pihentünk, végigkávéztuk a környék összes kávézóját meg kirándulgattunk: jó volt nagyon, bár Medvegy saját bevallása szerint neki ez már túl aktív volt, ő még aktívabb semmittevésre vágyott volna. Mármint még semmibb semmire. Pechére engem az kapcsol ki, ha felkapom a cipőm/felszállok a bringámra és kisétálhatok/kitekerhetek a világból.

Medvegy Gladiátor pillanata

Saláták és körömlakkok: még régebben vettem The Ordinary-s C-vitamint, de nem használtam, mert ragacsos bevonatot hagy a bőrömön, amit utálok (ráadásul ilyen fémes szaga van, ami ezek után már mellékes). Csak manapság megjött a kedvem rúzsokat viselni, alapozót használni meg nem szeretek, szóval mégis csak rá kéne feküdnöm az arcbőröm megszépítésére - ezt elősegítendő vettem egy másfajta, de szintén The Ordinary C-vitamint, és faszomat, az meg ilyen durva szemcsés?
Megkértem BFF-et, mit javasol, és ajánlott egy olyan mesés Eucerin szérumot, amit sírva fizettem ki, de visszavontam mindent az első használat után: selymesen simul a bőrömre, finom illata van, és érzem a kicsit csípős savasságát is, szóval minden szupika.

Duolingo: egy év után ráuntam a franciára és átnyergeltem a finnre.

Vinted: kialakítottam egy kapszulagardróbot, amire mostmár egészen büszke vagyok. Legjobb vételeim: három tökegyforma ruha (megvettem az elsőt, és annyira imádtam, hogy levadásztam még két példányban, hogy állandóan tudjam hordani), fekete Levis farmer (4 font), H&M hátizsák (2.5 font), Ella Mills szakácskönyvek (11 font két könyvért). Elgondolkodtam, hogy akkor most akkor le is törölhetném az appot, mire M. lebaszott, hogy valami örömnek maradnia kell az életben.

Zene:

Láb: a faszom mezítlábas cipők egyetlen hátránya (az árukon túl), hogy ahhoz viszonyítva a normális cipők kurva kényelmetlenek.

Asszem most ennyi jut eszembe, mostantól igyekszem gyakrabban írni.

Mondtam már, hogy érzékeny vagyok a kritikára..?

Mert nagyon érzékeny vagyok a kritikára.

(tegnap az üzletvezető-helyettes leült velem és szeretetteljesen, de határozottan megkaptam a javítani való dolgaimat, és kb. egész végig csak arra tudtam koncentrálni, hogy ne hányjam el magam.)

Előző részek tartalmából

- Egy héten át egyedül voltam, Medvegy hazament egy verseny miatt Budapestre, én csak később követtem. Egy csomó tervem volt, mi mindent fogok csinálni: Második Világháborús filmeket nézek, béna horrorokat, sokat rajzolok meg festek, pucéran jógázom, satöbbi - ehhez képest, nem meglepően, lófaszt nem csináltam.

- Két napot töltöttünk Budapesten, eseménydús volt. Most kivételesen nem lett új tetoválásom, pedig egyre jobban szeretnék még.

Voltunk Széchenyi fürdőben, nem volt rossz, a belépő árát viszont semmiképpen sem érte meg (KILENCEZER-NÉGYSZÁZ MAGYAR FORINT PER FŐ). Cserébe felüdítően bunkó volt velem minden ott dolgozó, szóval igazán nem lehet okom panaszra.

- Meló alakul, immáron több, mint két hónapja vagyok itt. Hangulatomtól függően még mindig stresszelek ilyen-olyan dolgokon, de összességében kezdek lecsihadni, elvégre a vevők cukik, a munkatársak meg csak munkatársak. Lassan, de biztosan egyre kompetensebbnek is érzem magam. Mindennel együtt továbbra sem bántam meg a váltást.

- Az apartman-komplexünk garázsa alatti csatornába beköltözött egy kacsacsalád, nyolc kiskacsával - persze rendszeresen járunk etetni őket és időnként rájuk nézzünk, hogy vannak. Múltkori látogatásunk után láttam, hogy egy ürge szintén a parkolónál várakozik, majd amikor indultunk vissza, hozzánk fordul: ti is kiskacsanézőben..?

- Angol Anyánk és Apánk, vagyis M. és A. hivatalosan is összeházasodnak, szóval lőttem magamnak ruhát az eseményre vintedről - három fontért. Kicsit át kellett alakítanom, de egyre magabiztosabb vagyok ebben is, minimális hezitálással vágtam bele és csak egészen közelről nézve látszik, hol nyúltam hozzá. Háh!

Fekete övvel és martens bakanccsal fogom hordani - a menyasszonyon, a vőlegényen és a tanún (Medvegyen) is martens lesz, nem akarok kilógni.

Na vajon kinek a műszakján sétált be két ellenőr a helyi Nébihtől?

Pont akkor, amikor beosztja saját magát a konyhára..?

Szerencsére velem volt az egyik legrutinosabb munkatárs, aki velem ellentétben a bolt nyitása óta itt van, és utána beesett a menedzser is, de faszomat már. Átmentünk, elvégre minden rendben volt néhány apróságot leszámítva, de még órákba telt, hogy kiürüljön az adrenalin a szervezetemből.

(persze élesben nem sikerülnek ilyen jól, csak amikor unatkozom és gyakorolgatok. lefotóztam, majd ment a mosogatóba.)

Más: megérkeztek a mezítlábas cipőim, elképesztően kényelmesek, nagy a szerelem. Persze csak amikor gugliztam meg, hogyan kell átállni rájuk, amikor már lehúztam benne egy műszakot és a végére fájt a vádlim - elvileg ez normális, és napi félórákkal kellett volna kezdeni, de eh, kinek van erre ideje. Azóta csak azt hordom, semmi bajom nincs.

Vettem a hó végére repjegyet Budapestre, aznapra el is rontódott a kedvem. Nem tudom, mennyire normális, de egyre inkább chore-ként tekintek a hazalátogatásokra.

HCPC-től továbbra sincs semmi hír, de őszintén nem tudom, mihez kezdenék, ha holnap megjönne a levél, hogy congratulations, your registration number is xxx.

...

Kilőttem az előző posztot az éterbe, majd lementem a parkolóba és felfedeztem, hogy ellopták a fekete Peugeot biciklimet. Faszomat komolyan.

(annyira nem ráz meg a veszteség, inkább az elv, hogy leélek 28 évet kelet Európában, de elővigyázatosság és szerencse kedvező kombinációjának hála soha semmit nem loptak még el tőlem - erre az angliai lakásom CCTV-vel ellátott mélygarázsából viszik ki a biciklimet, ilyen komolyan nincs)

Szerencsére az csak a side biciklim volt, a fő járgányom, Konrád, a kék Rixe, biztonságban volt a Kriptonite lakat alatt, szóval elvittem egy kis tavaszi nagygenerálra. A szerelőemberbe még mindig szerelmes vagyok, olyan szerető gondossággal nyúlt a biciklimhez, hogy esküszöm belepirultam, másnap meg már hívott is, hogy készen van és kicsit olcsóbban, mint azt jósolta. Most újra szeretek biciklizni.

Szerintem most kezd egészséges kapcsolatom lenni a vinteddel, eddig kicsit túlkapásokba estem, most viszont arra használom, amire van - beszerezni pontosan azokat a darabokat, amikre szükségem van. Valamelyik reggel kicsit elszégyelltem magam, amikor öltöztem, és hosszú percekig turkáltam a ruháim közül, mert már itt is sikerült két év alatt annyit felhalmozni, amiből nehézkesen tudok választani reggelente. 

Szóval így harmincévesen ideje kialakítani egy olyan ruhatárat, ami önazonos és amivel őszintén elégedett vagyok.

Developing my crisp, modern aesthetic, if you will.

És mivel ruhára pénzt költeni továbbra sem szeretek, az eszközeim változatosak, pl. most újra rákaptam az átalakításokra, hogy ne kelljen kompromisszumokat kötnöm: vettem egy gyönyörű sárga szoknyát, ami a saját méretemnél néggyel nagyobb volt, meg egy szépséges fekete ruhát, ami pont olyan szerencsétlenül hosszú volt. Szóval a szoknyát szétbontottam és a megfelelő részeken beszedtem, a ruhából meg levágtam tizenöt centit meg felhajtottam, és olyan boldog vagyok velük, hogy sírni tudnék.

I did the thing, like, twice, HOW AM I NOT AN EXPERT YET

Igazából azért nem írok, mert nincs miről, az egész életemet kitölti most a munkahelyváltás meg az új kollégák. 

Éjszaka gyakran vannak szorongó álmaim (pl. hogy felgyújtottam az egész kávézót, mert bent felejtettem egy croissant-t a sütőben), minden egyes nap rettegve megyek be, hogy ma jön majd valami rettenetes, amit egész műszak alatt befeszülve várok - aztán persze lófasz sem történik, általában csak jópofa, kedves dolgok vannak, a hibák meg nem tragikusak, elvégre lehet a reakciómból nem derül ki, de továbbra sem egy nem atomerőműben dolgozom.

Majd hazamegyek és kezdem az egészet elölről.

Szóval ez van.

A szorongásom egyik tárgya amúgy, hogy ez elég menő hely, ahol nagyon adnak a minőségre minden értelemben - szóval a kávégépet messziről elkerülöm, mert olyan szinten más a starbucksban használthoz képest, hogy konkrétan félek tőle, mert hát az általam produkált latte art nem üti meg az itt elvárt mércét. A munkatársak csak röhögnek rajtam és már erőszakkal raknak oda maguk mellé, hogy akkor is gyakorolnom kell, én meg közben belül sírva gyártom a béna lattékat.

Negyedik nap

Az a szar abban, ha az ember már kényelmesen kompetens a munkahelyén, hogy váltáskor gyötrelmes érzés újra bénának lenni. Folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy nem vagyok itt egy hete, nyilván nem leszek olyan szinten három műszak után, mint ahonnan eljöttem másfél év után, de na, türelmetlen vagyok.

Közben nagyon ígéretes minden: elképesztően laza mindenki az összes közvetlen munkatárstól a főfőnökig, még a vevők is, a kávézó pedig ezerszer nyugodtabb, tipikus kis békés hely, ahová az emberek tanulni meg beszélgetni ülnek be. A műszakok lassabban telnek, de kevésbé merítenek ki így is, elvégre nincs az az őrült rohanás meg kapkodás.

Most meg végre szabadnapom van, és holnap is, és lehet ma ki sem kelek az ágyból. Maximum kacsatápért, mert abból pont kifogytunk. De még nem döntöttem el.

Első nap

Az asszisztens menedzser iszonyú chill, mondta, hogy a terv az első hétre az, hogy kiismerjem magam a kávézóban és kényelmesen tudjak dolgozni mindegyik állomáson.
Utána két óra alatt végigvettünk fontosabb dolgokat egy-egy kávé fölött, majd felajánlotta, hogy igazából hazamehetek, ha akarok, mert gyorsabban haladunk a tervezettnél.
Itt azért csak cikinek éreztem volna még a dolgot, szóval még két óráig "shadowoltam" a többieket, átvettük a kávé recepteket, ettem egy vegán kolbászos táskát, majd a menedzser diszkrét jelzéseire megköszöntem mindenkinek a türelmüket és elköszöntem aznapra.

Nagyon jó érzéseim vannak, és kezdek kicsit megnyugodni, hogy nem egy újabb gigászi hibát követtem el.

Hazafelé még vettem a primarkban ágyneműt, mert kezdtem cikinek érezni, hogy egy szett van, és ha mosok, huzat nélkül alszunk.

Viszont más, az utolsó műszakom alatt a Starbucksban kaptam egy emailt a HCPC-től, hogy szeretnének emlékeztetni az alábbira, és újra elküldték a 29 napja kapott kifogásokat. Remegve hívtam őket, hogy mi a fasz (csak angolul és szebben), mire a nagyon kedves ügyintéző mondta, hogy az utolsó email tőlem a decemberi, ők nem kaptak semmit. De biztos csak technikai malőr, küldjem el újra, és csörgessem meg őket.
Ma így tettem, mire egy másik, de szintén kedves ügyintéző elismételte, hogy ő továbbra sem lát semmit tőlem, nem érti ő sem, de esetleg próbálkozzak alternatív emaillel. Szóval elküldtem megint, meg Medvegy is, és hétfőn hívom őket újra.

De őszintén, ez valahogy most nem érződik annyira sürgősnek.

Utolsó nap

A munkatársaim már a héten elkezdték mondani, hogy nem lesznek a reggelek ugyanolyanok nélkülem. 

A főnök, aki a felmondási időm minden napján megemlítette, hogy még meggondolhatom magam, ma azzal búcsúzott, hogy amíg ő itt van, nekem bármikor lesz itt munkám, ha úgy alakulnak a dolgaim. 

Aztán lejárt az utolsó műszakom, szóval leadtam a kulcsomat, összeszedtem a kézkrémemet meg a szívószálas poharamat a szekrényből, megöleltem a kedvenc kollégáimat és utoljára kicsekkoltam a melóból.

Akármi is lesz, ez egy meghatározó korszak volt.

Szóval az új helyen megkérdezték, mikor végzek, én megírtam, hogy csütörtökön. Ők meg beosztottak péntektől.
Amikor beírtam a naptáramba, akkor esett le, hogy így hétfőtől következő hétfőig szabadnap nélkül végig dolgozni fogok.
Well.

Ugyanitt életem, amikor végre kitaláltam, hogy elvezetek egyedül bevásárolni (nem az egyedül bevásárlás rész az ijesztő, hanem a vezetés), erre benézem a nyitvatartást és fél órát ülhetek az üres parkolóban, várva, hogy megnyisson a bolt. Mint egy nyugdíjas.

Cserébe addig a kocsiban elkezdtem írni a telefonomon a HCPC-s esszét.

Amit amúgy nyilván eddig húztam, két nap van a határidőig, és olyan két oldalnál tartok. Faszom kivan vele, nagyon szájbarágósnak kell lenni, de utálok szájba rágni. Csak hát muszáj, mert konkrétan egy tízezer pontos listába szedték, milyen kételyeik vannak velem kapcsolatban, és majdnem mind olyan kaliberű, hogy understand, in the context of nutrition and dietetic practice: biochemistry, clinical dietetics, clinical medicine, epidemiology, genetics, immunology, microbiology, nutritional sciences, pathophysiology, pharmacology, physiology, public health nutrition. Megvan, hogy ezt tanultam négy évig?
(a többi meg olyan niche faszság, amit majd megtanulok a helyszínen, pl. hogy a szondatáplálás etikai korlátai..?)

Bukolikus idill,

amikor Medvegy zokniját stoppolom, és a macska játszik a befűzött fonallal.

A hétvégén koncertre mentünk, olyan öregnek éreztem magam utána, hogy extra lelkesedéssel kentem fel este a retinolt. Egyrészt előtte a három óra sorban állás sem tett jót, aztán a tömegben öt óra, meg amúgy is túl hangos volt a zene, túl nagy a tömeg, és miért került ez az egész még pénzbe is?
És még csak inni sem tudtam rendesen, mert nem veszíthettük el a jó helyünket holmi pisilni járással.

Azt álmodtam, hogy elkezdtem dolgozni az új helyen, és béna voltam benne. Nem merem bevallani, milyen hosszú időre elbaszta a hangulatomat.

Egy másik munkatárs is felmondott, és majdnem agyvérzést kaptam, amikor kiderült, hogy őt elengedték egy hét felmondási idővel, hogy hamarabb tudjon kezdeni az új helyen.
Ezt én is kértem, de tőlem megtagadták - vagyis végigdolgozhatom a teljes egy hónapot, amiből még két hét hátravan.
Medvegy vigasztalt, hogy ez csak annak a jele, hogy jobb munkaerő vagyok és nehezebb pótolni, de akkor is, a kurva életbe már, nagyon lassan telik az idő.

ESKÜSZÖM NEM VAGYOK HÜLYE

Szerintem belekerül életem top 10 legkínosabb pillanatai közé, amikor Angol Barátainknak elpanaszoltam, hogy de fura, nem működik a kocsiban a fényszóró, pedig egy hónapja jött vissza a műszakiról - majd amikor A., aka Angol Apánk kiment meginvesztigálni a helyzetet, kiderült, hogy azért nem működik, mert nem is kapcsoltam be, és végig a helyzetjelző lámpával vezettem.

Két éve van meg a kocsink, és 14 éve van jogosítványom.

Elkezdtem az új munkahelyre végigvenni a kötelező tananyagot, és komolyan elgondolkodtam, hogyan tudtam végigcsinálni az egyetemet*, mert az ötperces kis oktatóvideókat emberfeletti lelkierővel kell magamra kényszeríteni, és nem is igazán tudok koncentrálni rájuk, ha nem csinálhatok közben valami mást is. A HCPC-hez szükséges esszékkel meg teljes tagadásban élek, mintha nem közelegne vészesen a megadott határidő.

*mondjuk ja, hat év alatt egy négyéves képzést.

Eseménydús napok, pénteken próbaműszakra mentem egy közeli független speciality kávézóba, ahol ajánlatot kaptam. Mivel a február rövid hónap, nekem meg egy hónapos a felmondási időm, azonnal rohantam felmondani, ami szivettépő volt, de ez van.
Aztán szombaton hazaugrottam a hétvégére, gyakorlatilag leülni nem volt időm, mert kedden már jöttem is haza, este tizenegykor landolt a gépem, és ma 5:30kor már én nyitottam.
Ja és ma életemben először hívtam a rendőröket, amikor az amúgy jólszituált hajléktalan ürge, akit reggel beengedtem melegedni, úgy döntött, visszaél a bizalmammal és bekábszizik a vécében, hogy utána magában kezdjen beszélni és tőlünk kérdezgesse, hogy mit mond neki a kalapos kollégánk, aki nem volt jelen.

Élni tudni kell.

Bővebben mesélek majd később, de még mindig úgy érzem magam, mint a búvár, akit túl gyorsan hoztak fel a felszínre. 

Ugyanitt mi lehet az oka, hogy Magyarországra utazva pár nap alatt olyan szinten kiszárad az amúgy problémamentes bőröm, hogy a hazautazás napján már vágyakozva néztem anyukám konyhájában az olívaolajat, hogy milyen lenne magamra kenni?

Resignation letter

Felmondani szörnyen szar, nem lesz a hobbim.

Kafkaesque

A HCPC megint visszadobta a jelentkezésemet.

Továbbra sincsenek meggyőzve, hogy teljesítem az elvárásaikat, 28 napom van további információt nyújtani, hogy eleget tudok bizonyos faszságokról.

Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy felbasszam magam, annyira nyilvánvalóan igazságtalan ez az egész, és én olyan elkényeztetett királylány vagyok, nem vagyok hozzászokva, hogy igazságtalan velem az élet.

Na mindegy, majd valami lesz.

Munkailag szörnyen szörnyű és nagyon eseménydús hét áll mögöttem: a lokális menedzsernek elgurult a gyógyszere, kezdetnek roppant drámaian üvöltözött velem (ami miatt napokig idegroncs voltam), két kolléga meg aránytalanul szigorú büntetést kapott valami olyan faszság miatt, amit amúgy mindenki csinál, és ennek következtében az egyikük fel is mondott.
Szóval most elég feszült vagyok, hogyan lesz tovább a jövőben - a Starbucksos melóm akármilyen szar is volt eddig, el tudtam mondani, hogy de összességében egy fun and easy job, ami félek, mostantól nem lesz elmondható.
Csak azért nem ugrottam még ki az ablakon, mert vagyok abban a privilegizált helyzetben, hogy ha még egy apró atrocitás ér, azonnal be tudom adni a felmondásom (amit előre megírtam, csak üresen hagytam a dátumot).

HCPC-től továbbra sincs semmi, amit most jó jelnek veszek: amikor kötekedtek, az viszonylag gyorsan megvolt, szóval ezen logika mentén szerintem már elfogadták, csak hát nyilván nem sürgős a jó hír. Legalábbis remélem, ebbe kapaszkodom most.

Öt perccel később: azért beadtam az önéletrajzom az összes környékbeli kávézóba.

Sleep is a scam invented by mattress factories

Ha dolgozom, négy-öt óra alvással szoktam működni, és általában megvagyok.

A héten valamiért úgy gondoltam, megérdemlek egy kis öngondoskodást, vettem egy forró fürdőt és ágyba bújtam emberi időben, hogy meglegyen a nyolc óra - és úgy ébredtem, mint akin átment egy traktor, órákig alig tértem magamhoz, és délután amikor lehevertem kicsit a kanapéra, egyszer csak kiesett a kezemből a telefon és elaludtam egy órára.

Hol itt a logika.

Nemrég munka közben leültem depressziózni a sarokba (konkrétan van egy pont a pult alatt, ahol nem lát a CCTV, oda szoktam bebújni néha*), és észrevettem, hogy a kedvenc Martensem talpában keletkezett egy repedés. Elvittem cipészhez, és hát a szívemhez kaptam, amikor a jóember szétfeszítette az amúgy pici repedést és könyékig benyúlt, hogy ja, hát ez nem túl szép, de megfixálható egy obszcénül alacsony összegért. Kifizettem, ma érte mentem, olyan, mintha mi sem történt volna.

Azt hiszem, tényleg öregszem, hogy örömöt lelek abban, hogy vigyázok a kis dolgaimra.

*jézus máriám ez így leírva nagyon 1984

Meg akarom nézni a Nyugaton a helyzet változtalant, de félek, hogy nagyon földhöz vágna. Jó rég nem néztem háborús filmeket, az utolsó az 1914 volt, elszoktam tőle. 

Ugyanitt két hónappal azután, hogy mindenkinek ajánlottam a Jimmy sorozatot, aki hajlandó volt meghallgatni, ma megnéztem az utolsó epizódot belőle, Nagy Ervin ellenére is nagyon tetszett, aki szerintem tipikusan az a fajta színész, aki akármit is játszik, nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni tőle, hogy ő a Nagy Ervin. Tom Hanks szindróma lehetne a jelenség neve.

A legutóbbi ciklusom úgy seggberúgott a múltkor, hogy megvettem a Taking charge of your fertility-t, hogy jobban megértsem a kis szervezetemet, nem akarok többet napokig remegve járni vécére két nap késés miatt, mert nem tudom, mi történik velem.

gelemb a vasútállomáson

Az úgy volt, hogy amikor Medvegy elment nemrég új szemüveget csináltatni, elég sokat romlott az amúgy jobbik szeme - mondta az optikus, hogy valószínű azért, mert az erősebb szeme kompenzálta a gyengébbet, amikor nem hordta a szemüvegét és túlterhelte, és ejnye bejnye, tessék viselni szépen.

És amíg erről beszéltek, én csak ültem a háttérben, mert nekem is volt egy dioptria a két szemem között és a költözés óta nem találom a szemüvegem.

De mára foglaltunk időpontot, a luxi vizsgálatot is kértem és megnézettem az érellátást meg a látóideget is, mert paranoid vagyok - és kiderült, hogy a látóidegem tökéletes, az ereim gyönyörűek, és mindkét szemem olyan elhanyagolhatóan myopiás (negyed dioptria körül), hogy szemüveg nem is ajánlott.

Legalább a fejemen belül egy valami képes az öngyógyításra, haha.

Trylingual

Utazni mesés, de hazaérve befeküdni a saját ágyamba, fürdeni a saját fürdőszobámban, használni a saját vécémet és benyúlni a saját hűtőmbe, na az se semmi.

És az előző bejegyzés terhességparáját lezárandó: hol máshol jött volna meg, mint Berlinben, miután becsekkoltunk a szállodába, és nyilván végigmenstruáltam az egészet. Fájdalomcsillapító megfelelő adagolásával és kehellyel minimális kényelmetlenséget okozott, de akkor is, komolyan..?

Miután Medvegy kigúnyolt, dühből ahol csak lehetett, próbáltam németül beszélni, és EGYSZER SEM váltottak át angolra. Pici győzelmek ezek.

Öt év után ideje volt már kimosni a kanken hátizsákomat, miután egy szép napon jobban megnéztem a fényben és feltűnt, hogy nem volt ennyire sötétkék, amikor megvettem. Biztos észrevettétek, hogy elképesztően lusta vagyok, szóval hangosan felnyögtem, amikor rákerestem és az összes létező útmutató azzal kezdte, hogy ESZEMBE NE JUSSON BEDOBNI A MOSÓGÉPBE - ami pontosan az első gondolatom volt.
Szóval szépen kimostam gyengéden, kézzel. Most még szárad.

negatív

Tegnap vettem egy terhességi tesztet - életemben másodszor, hogy érzékeltessem a helyzet súlyosságát.
Indokoltnak véltem kidobni nyolc fontot a szupermenő digitális tesztre, egyrészt évek óta rendszeres, 26-28 napos ciklusaim vannak, most meg a 31. napon járok, másrészt akkor már napok óta étvágytalan voltam és émelyegtem.
Mivel a gyerekkérdést még mindig nem tisztáztam le magamban, nem igazán tudom leírni, mit éreztem, amikor megjelent a NOT PREGNANT felirat a szuperfancy teszten, mindenesetre feszült megkönnyebbüléssel pattintottam fel egy cidert utána.

Azóta hasonló intenzitással parázok a késés egyéb lehetséges okain (rákrákrákrákRÁK).

Mert hát mennyi mindent veszítene velem a világ.

Meglepően energikus vagyok manapság, lehet ennek az az oka, hogy rendszerességgel edzek végre. Korábban nem tudtam végigcsinálni egy munkanapot délutáni szundika nélkül, most viszont megvagyok a négy óra alvással - egyszer adtam be a derekam, amikor Medvegy és a macska olyan cukin szundikáltak a kanapén, hogy melléjük kucorodtam, de úgy ébredtem, mint akit megvertek, szóval ez talán egy jel, hogy nem kéne.

Vinteddel a viszonyom eddig vegyes: a (Dollyval közös, EZ MEKKORA MÁR? ♥︎) ludas pulcsiba szerelmes vagyok és szerintem sosem fogom levenni, de irdatlan időt el tudok ott baszni, és még csak nem is veszek semmit, csak böngészgetek.
Ja és el is adtam valamit, a túrabakancsomat, ami legyalulta a kislábujjamat - úgy bruttó két órám elment a szerencsétlenkedéssel, rohantam csomagolózacskót venni (7 font/6 zacskó), majd miután kiderült, hogy a cimkét nem nyomtatják ki nekem a postán, mentem nyomtatni a közeli rymanbe (2.77!!!!! font volt, egy pillanatra belém szakadt a döbbenet a végösszegtől), ahol amikor kérni akartam tíz centi szigszalagot, hogy ráapplikáljam a csomagra a frissen nyomtatott papírlapot, a pénztárosnak volt pofája közönyös arccal a hátam mögé mutatni a polcra a szigszalagokra (2.50 font).
20 fontért hirdettem meg a cipőt, ki lehet számolni az elképesztő profitot, amit termeltem.
Medvegy a végén pikírten megkérdezte, hogy megérte-e, és őszintén nem tudom - bár tény, a legnagyobb probléma a rutintalanságom volt, életemben nem adtam még fel postán semmit, és a netes útmutató nem készített fel arra, hogy MAJDNEM HÁROM FONT LESZ KINYOMTATNI EGY PAPÍRLAPOT, ne haragudjatok ezt a traumát még nem dolgoztam fel. 

Letöltöttem a Revolutot, még próbálom kitanulni. 2023 egyik nagy fogadalma a saját financiális edukációm - szerencsésnek mondom magam, egyrészt ösztönösen ügyesen bánok a pénzzel (márcsak a származás révén, laughs in jewish), másrészt elég jó kiképzést kaptam a viszonylagos csóróságban felnövésnek hála, de szeretnék szintet lépni.

HCPC-től továbbra sincs semmi, de hová sietünk.

Megtörtem, és

felregisztráltam vinted-re.
Amúgy nem akartam, de bezárt a kedvenc charity shopom webshopja, és újonnan nem vagyok hajlandó ruhát vásárolni (my toxic trait: elvárom a kiváló minőséget, de túlságosan fillérbaszó vagyok megfizetni), szóval egyre csökkentek a lehetőségeim.

Veszélyes hobbi ez.

Még mindig nem kapcsoltuk be a fűtést, vagyis nagyon úgy tűnik, ezt a szezont kihúztuk már*. Volt néhány nehéz napunk, amikor két zokni-két pulcsi kombóban toltam a délutáni szundikámat a pokróc alatt összebújva a macskával meg komoly lelkigyakorlat volt zuhanyozni menni, de CSAK AZÉRT SEM TÖRTÜNK MEG.

*nagyon szerencsések vagyunk a lakásunkkal, legfelső szinten lakunk és sok ablakunk van, szóval ha süt a nap, nagyon kellemes idő van fűtés nélkül is.

Új hobbink van Medveggyel, elkezdtünk falat mászni (boulderezni). Az első alkalmat Medvegy le akarta mondani még indulás előtt is, aztán még aznap rendelt magának saját mászócipőt amikor hazaértünk, szóval sikerként könyveltem el a dolgot.
Már csak azért is, mert ilyen izomlázam nagyon rég nem volt.

Byelingual

Manapság egészen elégedett vagyok az angol beszélőkémmel, egyre ritkábban érzem a gyomromban a sikertelen kommunikáció okozta frusztrációt és egyre gyakrabban vagyok szórakoztató (ebben mérem a nyelvtudásomat, mint a vicces kislány, ami vagyok). A sikert gyanítom leginkább annak köszönhetem, hogy tudatosan sokat olvasok angolul - és mostanában unalmasabb perceinkben keresztrejtvényt fejtünk a munkatársakkal (valaki bent hagyta poénból, a füzet azóta közkincs), és döbbenet, de majdnem jó vagyok benne! Mármint egyedül egy teljessel még nem boldogulnék, de párban mindig sikeresek szoktunk lenni, és tök büszke vagyok magamra.
Ugyanitt viszont igazolódott anyukám elmélete, hogy a sok olvasás miatt voltam jó nyelvtanból tanulás nélkül kiskoromban, mert mióta nem olvasok magyarul, a helyesírásom lényegesen rosszabb és a szókincsem egyre szűkül, komolyan kezd ciki lenni.

HCPC-től továbbra sincs semmi hír - amikor legutóbb ezt kiírtam ide, másnap kaptam a nem túl kedves emailt, kiváncsi vagyok, most megidézem-e őket ezzel.

Meló olyan, amilyen, kicsit nyomaszt minden előttem álló opció, de igazából elnyomom magamban, majd jövő Sieglinde kitalál valamit, vagy mittudomén, eddig mindig lett valami. Próbálok eleget aludni, inni meg szedni a vitaminjaimat, aztán a többit megoldom.

én most

És most visszamegyek takarítani, igazából csak időhúzásnak ültem le írni: karácsony és újév között átrendeztük és kicsit kitakarítottuk a lakást, és a hálóban még mindig az én cuccaim vannak széthányva, amiket eddig nem volt lelkierőm elpakolni. Na de majd most, szerda este tízkor, amikor holnap 5:30tól meló van.