2017. szeptember 21., csütörtök

For hands of gold are always cold But a woman's hands are warm

Tegnapelőtt kicsit Hermione fílingem volt, ugyanis van egy kötelező, random alkalmakkor katalógusos órám 16:00-ig a Vas utcában, és 16:00-kor kezdődik a valóban érdekes szabadon választható tárgyam az EOK-on.

BKVval se gyorsabb

Szóval mostantól én leszek a nyomi, aki előbbi óráról mindig eljön hamarabb, hogy utóbbiról meg késsen.
Az óra maga amúgy tényleg érdekes, még én is meglepődtem, amikor megláttam az előttem lévő padsorban az előző előtti félévből ismert Élettan tanárnőmet is, és hát őt aztán biztos nem a két kredit motiválja.

Utána viszont a szülinapom alkalmából BFF elvitt vacsorázni (so grown up, such adult), és amíg a kajánkra vártuk, két forralt bor fölött megvitattuk az élet aktuális fontos dolgait. Egyszerűen imádom őt, de tényleg.
Mellesleg mikor lett hirtelen tél, hogy már nem Aperolt kíván az ember, hanem almás szegfűszeges forralt bort?

Ma pedig életemben először voltam és vettem valamit a Lushban. Egyrészt ennyi pénzért nagyon ajánlom, hogy jó legyen a cucc, másrészt viszont lövésem nincs, hogyan bírják ezt a szagot szerencsétlen eladók minden nap ilyen töményen.

2017. szeptember 18., hétfő

Black is such a happy color

Egyelőre egész jól bírom a munka + suli témát (mondta a lány a tanév első hetében), sőt, tetszik, hogy pörög az élet és történnek a dolgok. Az emberekről mondjuk nem akarok beszélni, gyűlölök mindenkit, órák előtt bedugott füllel olvasok, nehogy véletlenül hozzám szóljanak és Steve Busceminek érzem magam a How do you do, fellow kids gifből.

Nyilván ez is elmúlik majd, általában azért mosolygós meg jókedvű is szoktam lenni, csak az nem most van.


Nemrég vettem egy piros? narancssárga? korallszínű blézert, mert Medvegy szerint túlságosan egyhangúan (vagyis feketén) öltözködöm.

Eddig szinte mindenki megdicsérte, én mégis egész nap szorongtam és úgy éreztem magam benne, mint egy papagáj.

Talán nem mindenkinek valók a színek.

2017. szeptember 14., csütörtök

Csendben és diszkréten megünnepeltük a szülihetemet is: néhány napig tökéletesen boldog voltam, és mindent megkaptam, amit kicsi szívem vágyott. És az említett szervnek elég finnyás és fura ízlése van, szóval ezen jeles alkalomból sétáltunk kb. tízezer kilométert négy nap alatt.

Fun fact, egyszerűen imádok sétálni.


Aztán meg a héten elkezdődött az iskola. Úgy két napig tartott a lelkes eufória, aztán az utcába befordulva már rázott az undor. Csinálnom kell valamit magammal, különben nagyon hosszú és érdekes lesz az előttem álló pár (*csendben zokog*) év.

Nálunk a családban szokássá vált az illendőnél hosszabbra nyújtani az egyetemi tanulmányainkat, de hát no, mások csipszet esznek, dohányoznak vagy kokainoznak, szóval lehetne sokkal rosszabb is.

Át kéne írnom a bemutatkozót az oldalsávban, ha már nem csak a korom, de a családi állapotom sem stimmel. Ja, és a macskáim száma sem.

2017. szeptember 4., hétfő

Are we all blind? Do we not see? Do we not bent to misery?

Vettem egy sminkpalettát, amiben van pirosító és highlighter*: ideje volt már, és most megtanulom használni is. Vészesen közeledve a huszonöthöz talán már nem csak a BB-krém felkenésének kéne jelentenie a sminkelés csúcsát.

*Csak hogy érezzétek a szándék komolyságát, azért nem mertem a felnőttsminkek közül választani, hanem két tinilányt félretúrva levettem ezt az essence állványról.

Életem egyik tragédiája (a sokból), hogy imádom a gombát, de a gomba nem szeret engem, vagyis a bélésemet, és másnap meg akarok tőle halni. Egyre jobban félek és emlékszem, amikor anyukám és a nővérem a kukoricától haldoklott, és mondták, hogy majd meglátom én is, ha idősebb leszek.
Mondjuk magamat ismerve nem fog érdekelni.

Serj Tankiant hallgatok, és ilyenkor mindig felerősödik bennem a hála a kis életemért - mert akármilyen szar is a helyzet, soha de soha nem kellett a saját vagy szeretteim biztonságáért és életéért rettegnem. És lehet, hogy én ezt természetesnek veszem, de nem csak földrajzilag, de időben sincs olyan messze, amikor ez még nem volt az.

Vennem kellett füldugót.
Tippeljetek, ki lehet ennek az oka.
Na vajon.

mégis.

2017. augusztus 31., csütörtök

Kevés kommenttel lehet úgy felhúzni, mint ha valaki az "ébredjetek fel" vagy "nyissátok ki a szemeteket" kifejezéseket használja, mert meg van róla győződve, hogy mindenki "agymosott birka" - bezzeg ő, ő már megnézett a témában két youtube videót és négy cikket tudnodkell.info-ról.

Tegnap megint volt egy olyan homályos látásos-fejfájós-hányingeres rohamom (a moziban kezdődött az új Amityville közben, Medvegy szerint csak a különösen pocsék filmtől lettem rosszul). Most nem kicsit vagyok nyugtalan, mivel ezekre a tünetekre az első találatok között szerepel a stroke, a tumor és egyéb szexi agybetegségek, szóval ez már nem tréfa. Pedig utálok orvoshoz járni.

Nincs sok drága berendezési tárgyam, mert alapjáraton nem hiszek benne, hogy több pénzt kéne kiadnom egy használati tárgyért a szükségesnél csak azért, mert nagyobb az esztétikai értéke. Ennek értelmében két darab tányérom van összesen a Butlersből - vagyis már csak egy, hála Purritónak. I can't have nice things, I have two cats.

Miss Pöttyöspocak és Mr. Destruktív
Megkaptuk az esküvői képeinket is. Őszintén szólva nem vártam sokat, annyit reméltem, egy profilképre meg egy borítóképre való csak összejön majd - hát erre annyi cuki képünk lett, hogy egy órát ültem fölöttük, melyikeket töltsem fel. Pedig leszoktam róla, hogy megosztom az életemet facebookon, de most nem bírtam magammal.

A közösségi oldalak nagy dilemmái ezek.

A gyűrűkönyvünk

2017. augusztus 26., szombat

So it begins

Én: *élménybeszámoló az esküvőről* ...és végig izgulhattam, nehogy megjöjjön, mert hát lányos napok plusz fehér ruha...
Más: Miért, nem szedsz már fogamzásgátlót?
Én: Nem, egy ideje abbahagytam.
Más: Csak neeeeem? :) :) :) :)

Medvegy szülei (AZ ANYÓSOM ÉS AZ APÓSOM, OHH GOD) már nem voltak ilyen diszkrétek, a nászút utáni vendégségnél konkrétan rákérdeztek, hogy akkor most a gyerek jön, nem?

Kapcsolódó kép

2017. augusztus 22., kedd

A szelfiszépítés funkció a telefonom kameráján kiszépíti a mintát a macskák bundájából.

Akármilyen kötelességem is van éppen, előszeretettel bújok ki alóla és keresgélek helyette inkább teljesen irreleváns témákban az interneten.
Így telhetett a tegnap estém rendrakás helyett azzal, hogy a nőgyógyászat történetéről olvastam (mert mi is lehetne izgalmasabb az orvostudomány azon ágának fejlődésénél, amit évszázadokon át elnyomott a prüdéria) és végül megkoronáztam néhány náci háborús bűnös kivégzési videójával.
Már előre látom magam előtt.
- Anyaa, mi lesz ma az ebéd? És miért üvölt a bizarr német folkmetál a háttérben?
- Csitt, Hansi, a mama most a XVIII. századi férfi fehérneműkről olvas.

Tegnap munka közben megkívántam a magyar kortárs irodalmat, úgyhogy bementem egy könyvesboltba és hazafelé a villamoson már a második Grecsó regényemet olvastam.
Ma pedig az aperol spritzet kívántam meg, úgyhogy most éppen azt kortyolgatok. Kedd este, mert yolo.

Befőttesüvegből, fém szívószállal, a háttérben az esküvőről hátramaradt dekorációval.
Medvegy szerint hipszter vagyok és Berlinben a helyem egy reKanken hátizsákkal, de nem is értem, miért mond ilyeneket.

2017. augusztus 17., csütörtök

Átrendezzük a lakást (két szekrényt megszüntetünk és beszerzünk három újat + egy sütőt), de nem ám úgy, mint a normál emberek, hogy két nap tömény szenvedés és utána szépséges újdonságok, nem, hanem apránként. Szóval egy hete minden délután fokoztam kicsit az itthon uralkodó káoszt: kezdetnek leszanáltam két hatalmas zsáknyi kacatot és tegnap volt egy túránk az IKEÁba, szóval már félig összerakott és bedobozolt új szerzeményeink is vannak. 
Ilyesmi lehet a pokol is, egy soha véget nem érő rendrakás.

Mellesleg ezzel együtt is meglepően zen vagyok manapság, minden akadályt mosolyogva fogadok, munkahelyen elvagyok, a sulikezdést meg végül azért várom már. Úgy tűnik, jót tesz a házasság az idegrendszeremnek.

Kapcsolódó képBe akarom festeni kékre a hajamat. 
Nagyon nagyon régóta húzom már (barátaim nyilatkozhatnak erről, kb. két éve nyígok róla), és igazából megfogadtam, hogy az esküvő után kék vagy szőke leszek. Most nem tudok dönteni. Igazából valami ilyesmi < lenne a cél, csak félek, hogy két mosásig lenne csak ilyen, aztán meg bajlódhatnék a szarrá tört, csufi zöldre kopott hajvégeimmel. Jól megjártam ezzel a hülye kékmániámmal, miért nem tudom a lilát vagy a rózsaszínt szeretni.

Furcsa még, hogy már nem kell szolgáltatókkal egyeztetni, dekorációt gyártani vagy ötletekért bújni a pinterestet.

2017. augusztus 13., vasárnap

Hazaértünk, és még mindig el vagyok varázsolva.

Itt az a bőrönd még félig üres.
Hazafelé már nem volt az.
Az egyik kolléganőm mondta sejtelmesen somolyogva, amikor már csak napok voltak hátra a lányságomból, hogy meglátom, a házasságtól nem változik meg köztünk semmi - de közben mégis minden megváltozik majd. 
És tényleg.

Mert attól még, hogy már van hivatalos papírunk róla, hogy bírjuk egymást, nem változtak a terveink a jövőt illetően, nem most költöztünk össze, évek óta együtt élünk már... és mégis, mosolyogva emlegetjük a másik új titulusát ("Férjem?" "Igen, feleségem?"), és valahogy felnőttnek érzem magam.

Még akkor is, ha hazaérve felváltva rajongjuk körbe a macskáinkat, és Pózi borotvált pocakján látszik, hogy igazából nem is vörös csíkjai, hanem pöttyei vannak, és hát mi aranyosabb egy fehér alapon vörös pöttyös pocakú kiscicánál?


Ja, két könyvvel indultunk el Berlinbe, és tizenkét könyvvel + három újsággal jöttünk haza. Tegnap pedig kaptam még egy könyvet, mert kell valami új magyarul is. Sallala.

2017. augusztus 5., szombat

nincs több "jézus milyen lesz a hajam" poszt


Imádtam minden egyes percét, egyszerűen tökéletes volt.

Mesélek majd még, hogy hogyan sikerült minden ennyire csodálatosra meg hogy milyen furcsa Medvegyre a férjemként hivatkozni*, csak most be kell pakolnunk a nászútra is.

*Érdekes, vőlegénynek sosem hívtam, most pedig minden adandó alkalommal a férjemre hivatkozom.