Blue

Olyan vicces, amikor kék lett a hajam, kivétel nélkül mindenki megjegyezte, hogy neki személy szerint a rózsaszín jobban tetszett - de BFF hozzátette, hogy mert látszik rajtam, hogy nekem mennyivel jobban tetszik, hogy igazából az összkép nem rossz így sem.

De amúgy őszintén nem érdekel, mert tényleg elképesztően élem, azzal együtt, hogy minden pólóm nyaka kék a nap végére.

Viszont egyre jobban gondolkodom egy vállig érős hajon, kissé lépcsősen vágnám, szarrá tépetten, és állandóan felborzolva hordanám: valahogy így képzelem el, csak elég zavaró, hogy az interneteken csak erősen belőtt-formázott képeket látok inspirációnak, ami erősen irreális számomra.
De még gyűjtöm hozzá az erőt, mert akkor csak nem tudom felfogni fél évig, ami elég nagy elhatározást igényel.

Valahányszor magam alatt vagyok, kicsit segít, ha kigőzölöm-kitisztítom az arcom, kiszedem a szemöldököm és a bajuszom és egyéb szőreim, és megmosom a hajam, és ilyenkor soha nem tudom, hogy most szembeköpöm az amúgy naturalista énem azzal, hogy jobban szeretem magam, ha konvencionálisan szép vagyok? esetleg a modern világ táplálta belém ilyen mélyen az öngyűlöletet a természetes kinézetemmel kapcsolatban? vagy csak az öngondoskodás ilyen formája egyszerűen csak jól esik a kis lelkemnek, elvégre mégis nő vagyok, és kromoszómaszinten vagyok predesztinálva arra, hogy a kinézetemmel való foglalkozásban örömöt leljek?

Két napja ülök a megírandó "miért akarsz nálunk dolgozni" esszé fölött, és nem jut eszembe semmi. Miért is? Komolyan veszi bárki is az ilyen esszéket? Mert én kuncogva írom, csak azért.

Talán a maszkban töltött két év teszi, nem tudom, de az idő múlásával egyre érdekesebb dolgokat nézek meg és találok szépnek az embereken, a legújabb kedvencem a mosolyráncok a szem sarkában. Az egyik munkatársamnak vannak, és olyan édes és meleg lesz tőle a tekintete, hogy szerintem számára én vagyok "erőszakosan állandó szemkontaktus lány".

Addig mókás a munkahelyi dráma, amíg olyasvalakiről nem kezdesz csúnyákat hallani, akit amúgy szeretsz. Meg járt fent a lakásodon és nyomkodta a macskádat.
És a legrosszabb, amikor sejted, hogy a csúnya dolgok tartalmaznak valamennyi igazságot.

Néha amúgy elég kemény deja vu-m van a középiskolából, olyan viharok vannak a biliben, és tök ciki elmesélni a valódi barátaimnak, mi történik, olyan béna az egész. Ah, nem akarok emberekkel dolgozni.

Tegnapelőtt megkaptuk a harmadik oltásunkat, olyan simán és flottul ment az egész, hogy csak ámultam. Másnap Medvegy persze belázasodott és beteget jelentett két napra, hogy csak heverhessen a kanapén a macskával.
Én tegnap kilencóráztam, talán volt egy kis hőemelkedésem, talán nem, de egyszer magyarul válaszoltam, amikor hozzám szóltak, ami azért nem szokott jellemző lenni.

Tervezek jelentkezni egy új munkára, csak még két faszom esszét meg kell írnom, miért szeretném olyan nagyon, ami csak azért gond, mert nem tudom, tényleg akarom-e, vagy csak akarom akarni. De február 2 a határidő, szóval még van időm eldönteni.

Legkisebbgyerek szindróma

Én: Annak a legnagyobb előnye, hogy x éves vagyok, hogy már nem érdekel senki véleménye, nem akarok senkinek sem tetszeni, bekaphassa mindenki - mondom ray ban napszemüvegben, cidert kortyolva, középsőujjal bemutatva a világnak.
/halvány jele annak, hogy valaki, akivel amúgy kellemesen kijövök, valaki mást nálam jobban kedvel/
Ugyancsak én: Teljesen érthető, elvégre egy szörnyeteg vagyok, akit ki kéne kergetni a hegyekbe, nem is tudom, mit keresek itt az emberek között. Meg hát engem amúgy sem lehet kedvelni, szóval nem is vártam semmit :)
MONDD EL MIÉRT NEM SZERETSZ, ÁRULD EL, MIT TUD AZ A MÁSIK, AMIT ÉN NEM ÉS MIT TETTEM, AMI ILYEN VISSZATASZÍTÓVÁ TETT A VILÁG SZÁMÁRA

Amúgy csendben letelt a próbaidőm, de mivel nem szólt senki egy büdös szót sem, gyanítom meg leszek tartva.

Lassan egy hete minden nap felírom a teendőlistám élére, hogy DIPLOMAHONOSÍTÁST ELINDÍTANI, aztán minden este átírom a másnapi teendőkhöz.
Mert egy darab szar vagyok.

pörköltalapot wokban miért pároltál

Remélhetőleg utolsó szomszédos update: válaszolt egy két fokkal fontosabb valaki az irodából, hogy igazán sajnálják, jadda jadda, lesz ejnye bejnye, addig is szóljak nekik azonnal, ha valami lenne. Igazából nem érdekel, majd meglátjuk. Mondjuk azóta nincs zene.
Ez mondjuk nem akadályoz meg benne, hogy behaluzzak némi nemlétező átszűrődő basszust, szóval a saját elmeállapotom érdekében azóta esténként a tévé mellett a kis hangszóróból egy 8 órás "trópusi eső" lejátszási lista szól, ami valószínű jól el fogja baszni a 2022-es spotify wrapped-emet, de nem érdekel, mert eddig úgy tűnik, működik.

Voltunk megint Londonban, most sokkal jobban tetszett, ami valószínű annak köszönhető, hogy több időnk volt és ráértünk kényelmesen nézelődni meg beülni kávézni-hambizni. Nagyon fura ráébredés, hogy talán mégis hiányzik a nagyváros egy kicsit, a maga színeivel, méreteivel, arctalan tömegével.
Mondja ezt az, aki manapság a kertes házakra csorgatja a nyálát, mert csak kéne már egy kert.

Néha egy-egy közepesen elfogadható képet is sikerül fotózni magunkról.

A héten elmentem biciklizni, és miután odafagytam a biciklire, feladtam az elveimet és hazaérve rendeltem egy rendes, bélelt télikabátot - másfél telet egy hosszú szövetkabátban húztam le, ami alá tudtam rétegezni és többnyire úgy néztem ki, mint egy hobó, de engem ez nem zavart, sőt, az egyik megcélzott kinézetem szokott lenni. De nagyon hiányzott a biciklizés...

Apropó bicikli, kihozatom Konrádot, szerelmetes budapesten hagyott biciklimet, mert tele lett a tököm a kiszámíthatatlan francia ribanccal, akit eddig próbáltam megszeretni, de nem hagyta. A hónap végére már száguldhatok a csodás meleg kabátomban a csodás, megbízható német járgányomon, ah, de várom.

Két perccel a fotó elkészülte után elaludtam.

Szomszédok update: volt még egy hangos estük múlt héten, amikor kopogtam az ajtajukon és szartak a fejemre, és akkor írtam egy szívhezszóló levelet a lakást kiadó irodának. Aztán amikor Medvegy legközelebb lement egy csomagunkat átvenni, szóltak neki, hogy megkapták a felesége levelét, és nagyon komolyan veszik, a napokban jön a poperty manager és elbeszélgetnek a szomszédainkkal.
Aztán miközben írtam ezt a bejegyzést, este tízkor megint elkezdett üvölteni a zene - mire lementem a recepciósért, elhallgatott, és ahogy visszaértem a lakásba, újrakezdődött még hangosabban.
Na itt gurult el a gyógyszerem és írtam újra.
Mostmár komolyan a faszom kivan.
A mentális egészségemnek nemigazán tesz jót ez az egész, kezdek újra szorongni és már a normális, társasházas szomszédhangokra is kiszakadok az aktuális tevékenységemből és hallgatózom, nem beszélve erről az egész hisztiről. Tehetetlen vagyok és dühös, úgy érzem, megerőszakolják a személyes teremet a nemkívánt zajjal és az se sokat segít, hogy ilyen nyíltan és ilyen magasról szarnak a fejemre.

Ki kéne költözni a semmi közepére egy tanyára, de ott meg gyanítom a fauna meg az időjárás hangoskodása zavarna.

Kalandos hét, munka, munka, majd Medvegy elmaradt munkahelyi karácsonyának a pótlása Lincolnban - eléggé izgultam, ez egy kicsi cég (bruttó kb tizen vannak), és Medvegy maga sincs igazán jóban senkivel, mivel hogy mióta itt dolgozik, az állásinterjúkkal és a szerződés aláírásával együtt találkoztak élőben talán ötször. De jól sült el, jól éreztük magunkat, bár már olyan trust issue-im vannak a britekkel, hogy amikor másnap Medvegy szállította az infót, hogy mindenki szerint jó volt találkozni velem és lovely vagyok, csak vonogattam a vállam, hogy ja, persze.

A vacsi szerda este volt, és a cég foglalt nekünk szállást estére, hogy ne kelljen hazabumliznunk, szóval a csütörtök jó volt, nekem szabadnapom volt és csak kószáltam a városban, Medvegy meg bement személyesen dolgozni az irodába.
Fura volt, amikor legutóbb így megkaptam Lincolnt nézelődni, Medvegy állásinterjún volt, és szurkoltam, hogy minél később hívjon, az a jó jel, ha sokáig tart, és lám, mennyi minden történt azóta.
Aztán amikor véget ért a munkaideje (el is engedték hamarabb, hadd legyünk együtt), megebédeltünk egy étteremben, sétáltunk még egy kicsit és délután hazavonatoztunk egy nagyon feldúlt malachoz.

Viszont újra el kell kezdenem edzeni, Lincolnnak van egy híres emelkedője, amin majdnem meghaltam, pedig két nap alatt háromszor is meg kellett másznom.

Tegnap átjöttek a kis munkahelyi barátok vendégségbe, és olyan szinten lemerültem, hogy utána órákig csak ültem és meredtem ki az ablakon.
A székely káposzta osztatlan sikert aratott (egyikük háromszor vett és a végén kért elviteles dobozba, hogy vihessen a párjának is, örült a kis szívem rendesen), a mákos nudlit viszont valahogy nagyon elrontottam, nem állt össze és ilyen mákos takony állaga lett, de nem láttak normálisat soha, szóval na bumm. Mondjuk hazaérve Medvegy megszakértette, hogy szerinte jó ez, szóval nem hoztam szégyent A Hazára.

Nemrég el kellett mennünk tankolni, immáron másodjára, hogy itt élünk - vagyis másfél éve. Talán ebből látszik, hogy mennyire megérte nekünk kocsit venni, meg hogy mennyivel jobban preferálunk minden más közlekedési módot.

Amikor említettem Medvegynek a ceruzás fiaskót, átvette tőlem az irányítást és tette, amihez ért: feltúrt ezer internetes review-t a Legjobb Ceruzáért, hogy aztán rendeljen egy komplett hatos szettet hegyezővel és radírral kb annyiért, amennyiért én vettem a két fancy ceruzámat.
Ezek persze úgy siklanak a papíron, hogy öröm velük rajzolni.
Fuck my life.

Amint bevallottam itt is a mosogatógépes meditálásaimat, aktuális járványügyi intézkedés szerint mostmár nem adunk semmit porcelánbögrében, csak elviteles pohárban - vagyis nincs mit mosogatni.
Viszont engem nem vernek át, azóta a szemetet viszem ki óránként, csak hát az mégsem az igazi, főleg most, hogy már a minuszt karcolgatja a hőmérséklet. De legalább a friss levegő is jót tesz néha.

Miután kitaláltam, hogy nem csak digitálisan akarok firkálgatni, elmentem ceruzát venni és hosszas válogatás után arra jutottam, hogy nincs szükségem komplett szettre, úgysem használok sok ceruzát soha, egy puha és egy keményebb elég lesz, amikből így választhatok egy kicsit jobb minőségűt is - szóval nagy műgonddal sikerült kiválasztanom egy olyat, ami akad a papíron és nagyon kényelmetlen vele rajzolni.
De legalább jó drága volt.

Manapság meg egyre több képregényt olvasok, és a jóknál rosszul éreztem magam, hogy nem támogatom az írót, szóval ma elmentünk abba a képregényboltba, ami előtt többször elmentünk már és megállapítottuk, hogy hát ez egy ijesztő hely. Miután tanácstalanul nézelődtem és az eladó kétszer is megkérdezte, hogy segíthet-e, végül megadtam magam és ajánlott több könyvet is, amiből az egyiket megvettem (a másikért meg vissza fogok menni, mert iszonyú szimpatikus, de már így is többet költöttem, mint kellett volna), és utána olyan jól éreztem magam, mert 1: támogattam egy független könyvesboltot, 2: támogattam két művészt, 3: tök jót beszélgettem valakivel.

Zoning out

Múltkor beszélgettünk munkatársakkal, kinek mi a biztonsági állomása, ahová visszavonul, ha lemerültek az elemei és nincs kedve az emberekhez: az enyém a mosogatás. Néha akár egy órát is eltöltök így, hogy robotpilótában teszem a dolgom, öblítem a csészéket, indítom és kipakolom a mosogatógépet, és közben fejben tökre nem vagyok ott. 

Az új év első álmára alig emlékszem, annyi maradt meg, hogy kijöttek látogatni a szüleim és vágtam magamnak frufrut, de hülyén nézett ki.

Update hangos szomszédokkal: újévkor már négykor úgy döntöttek, hogy elkezdik üvöltetni a zenét. Átmentem kopogni, amire szartak, szóval Medvegy lement a recepcióra szólni. A recepciós mondta, hogy legközelebb ne kopogjunk nekik, csak csörögjünk le és jön szólni nekik, így tudja dokumentálni a házirend megszegését.
Így amikor ma megint meghallottuk a zenét, már rutinosan tettük a dolgunkat, és öt perc múlva csend is volt. Komolyan nem értem, ezek ilyen seggfejnek születtek, vagy kemény munkával váltak ilyen önző gyökerekké.
És vicces belegondolni, hogy az elején még aggódtam, hogy jaj szegények biztos nem direkt zavarnak, csak nem tudják, hogy mi halljuk őket.