Resignation letter

Felmondani szörnyen szar, nem lesz a hobbim.

Kafkaesque

A HCPC megint visszadobta a jelentkezésemet.

Továbbra sincsenek meggyőzve, hogy teljesítem az elvárásaikat, 28 napom van további információt nyújtani, hogy eleget tudok bizonyos faszságokról.

Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy felbasszam magam, annyira nyilvánvalóan igazságtalan ez az egész, és én olyan elkényeztetett királylány vagyok, nem vagyok hozzászokva, hogy igazságtalan velem az élet.

Na mindegy, majd valami lesz.

Munkailag szörnyen szörnyű és nagyon eseménydús hét áll mögöttem: a lokális menedzsernek elgurult a gyógyszere, kezdetnek roppant drámaian üvöltözött velem (ami miatt napokig idegroncs voltam), két kolléga meg aránytalanul szigorú büntetést kapott valami olyan faszság miatt, amit amúgy mindenki csinál, és ennek következtében az egyikük fel is mondott.
Szóval most elég feszült vagyok, hogyan lesz tovább a jövőben - a Starbucksos melóm akármilyen szar is volt eddig, el tudtam mondani, hogy de összességében egy fun and easy job, ami félek, mostantól nem lesz elmondható.
Csak azért nem ugrottam még ki az ablakon, mert vagyok abban a privilegizált helyzetben, hogy ha még egy apró atrocitás ér, azonnal be tudom adni a felmondásom (amit előre megírtam, csak üresen hagytam a dátumot).

HCPC-től továbbra sincs semmi, amit most jó jelnek veszek: amikor kötekedtek, az viszonylag gyorsan megvolt, szóval ezen logika mentén szerintem már elfogadták, csak hát nyilván nem sürgős a jó hír. Legalábbis remélem, ebbe kapaszkodom most.

Öt perccel később: azért beadtam az önéletrajzom az összes környékbeli kávézóba.

Sleep is a scam invented by mattress factories

Ha dolgozom, négy-öt óra alvással szoktam működni, és általában megvagyok.

A héten valamiért úgy gondoltam, megérdemlek egy kis öngondoskodást, vettem egy forró fürdőt és ágyba bújtam emberi időben, hogy meglegyen a nyolc óra - és úgy ébredtem, mint akin átment egy traktor, órákig alig tértem magamhoz, és délután amikor lehevertem kicsit a kanapéra, egyszer csak kiesett a kezemből a telefon és elaludtam egy órára.

Hol itt a logika.

Nemrég munka közben leültem depressziózni a sarokba (konkrétan van egy pont a pult alatt, ahol nem lát a CCTV, oda szoktam bebújni néha*), és észrevettem, hogy a kedvenc Martensem talpában keletkezett egy repedés. Elvittem cipészhez, és hát a szívemhez kaptam, amikor a jóember szétfeszítette az amúgy pici repedést és könyékig benyúlt, hogy ja, hát ez nem túl szép, de megfixálható egy obszcénül alacsony összegért. Kifizettem, ma érte mentem, olyan, mintha mi sem történt volna.

Azt hiszem, tényleg öregszem, hogy örömöt lelek abban, hogy vigyázok a kis dolgaimra.

*jézus máriám ez így leírva nagyon 1984

Meg akarom nézni a Nyugaton a helyzet változtalant, de félek, hogy nagyon földhöz vágna. Jó rég nem néztem háborús filmeket, az utolsó az 1914 volt, elszoktam tőle. 

Ugyanitt két hónappal azután, hogy mindenkinek ajánlottam a Jimmy sorozatot, aki hajlandó volt meghallgatni, ma megnéztem az utolsó epizódot belőle, Nagy Ervin ellenére is nagyon tetszett, aki szerintem tipikusan az a fajta színész, aki akármit is játszik, nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni tőle, hogy ő a Nagy Ervin. Tom Hanks szindróma lehetne a jelenség neve.

A legutóbbi ciklusom úgy seggberúgott a múltkor, hogy megvettem a Taking charge of your fertility-t, hogy jobban megértsem a kis szervezetemet, nem akarok többet napokig remegve járni vécére két nap késés miatt, mert nem tudom, mi történik velem.

gelemb a vasútállomáson

Az úgy volt, hogy amikor Medvegy elment nemrég új szemüveget csináltatni, elég sokat romlott az amúgy jobbik szeme - mondta az optikus, hogy valószínű azért, mert az erősebb szeme kompenzálta a gyengébbet, amikor nem hordta a szemüvegét és túlterhelte, és ejnye bejnye, tessék viselni szépen.

És amíg erről beszéltek, én csak ültem a háttérben, mert nekem is volt egy dioptria a két szemem között és a költözés óta nem találom a szemüvegem.

De mára foglaltunk időpontot, a luxi vizsgálatot is kértem és megnézettem az érellátást meg a látóideget is, mert paranoid vagyok - és kiderült, hogy a látóidegem tökéletes, az ereim gyönyörűek, és mindkét szemem olyan elhanyagolhatóan myopiás (negyed dioptria körül), hogy szemüveg nem is ajánlott.

Legalább a fejemen belül egy valami képes az öngyógyításra, haha.

Trylingual

Utazni mesés, de hazaérve befeküdni a saját ágyamba, fürdeni a saját fürdőszobámban, használni a saját vécémet és benyúlni a saját hűtőmbe, na az se semmi.

És az előző bejegyzés terhességparáját lezárandó: hol máshol jött volna meg, mint Berlinben, miután becsekkoltunk a szállodába, és nyilván végigmenstruáltam az egészet. Fájdalomcsillapító megfelelő adagolásával és kehellyel minimális kényelmetlenséget okozott, de akkor is, komolyan..?

Miután Medvegy kigúnyolt, dühből ahol csak lehetett, próbáltam németül beszélni, és EGYSZER SEM váltottak át angolra. Pici győzelmek ezek.

Öt év után ideje volt már kimosni a kanken hátizsákomat, miután egy szép napon jobban megnéztem a fényben és feltűnt, hogy nem volt ennyire sötétkék, amikor megvettem. Biztos észrevettétek, hogy elképesztően lusta vagyok, szóval hangosan felnyögtem, amikor rákerestem és az összes létező útmutató azzal kezdte, hogy ESZEMBE NE JUSSON BEDOBNI A MOSÓGÉPBE - ami pontosan az első gondolatom volt.
Szóval szépen kimostam gyengéden, kézzel. Most még szárad.