November 30., amikor nem beszélek melóról

Újrakezdtük a Grace Klinikát, mert miért ne.

Úgy egy hete az élet úgy döntött, hogy nem jár nekem alvás, és mostanra kezd tele lenni a tököm: a hétvégén nem aludtam a stressz miatt, a szabadnapomon hajnalban felzajongott a macska, szóval tegnap úgy bújtam ágyba, hogy na majd ma!
Hajnali háromkor nyilván arra keltem, hogy kifordulok saját magamból, olyan erős menstruációs görcseim voltak, és egy óráig nem ütött be a fájdalomcsillapító, addig csak feküdtem és az járt a fejemben, hogy nagyon nagy szopás lesz majd szülni.

Megnyitották a nottinghami központi könyvtárat, és amennyire lelkesen mentem el és imádtam ott lenni, feltöltődtem a sorok között bolyongva és számtalan boldog órát tervezek még ott tölteni... a Szabó Ervin nyomába sem ér. Most nagyon hiányzik, és remélem, hogy az új könyvtárban is szerzek annyi kellemes emléket, hogy valamennyire betöltse a szívemben a Szabó Ervin-formájú lyukat.

Szépen lassan csak kitanulom az öngondoskodást: vettem a Lushban élénkkék arcmaszkot, felkentem, majd összedobtam a szezon első forraltborát és megcsináltam a körmeimet. Közben ment a Grace Klinika, időnként összekuncogtunk Medveggyel valamin, és most jó.

November 27.

A hétvégém olyan rémálomszerűen rossz volt a melóban*, hogy ma félrehívtam a főnököt, hogy mi a fasz. Nem értem el semmit ("a felsőbb vezetőség döntése alapján van így, nekünk ebbe nincs beleszólásunk, mindenhol küszködnek most, nem csak mi, és amúgy is csak a december lesz ilyen rossz"), de ezzel együtt elképesztően jó érzés volt.
Najó, valamit azért elértem, mert megkértem, hogy ne szopasson már direkt a legfosabb beosztással, mire döbbent pikachuként nézett rám, hogy nahát nem is vette észre, hogy hetek óta folyamatosan zárok (senki sem szeret zárni) és full hétvégézem (senki sem szeret hétvégén dolgozni). Bocsánatot kért, és megmutatta, hogy a jövőben nem fogok már annyit szopni. Megköszöntem, lekoccoltunk, és visszamentünk dolgozni.

És a kórosan konfliktuskerülő énem azóta is döbbenten les, hogy azta, néha el lehet érni valamit a konfrontációval.

*szerintem az egy új mélység, amikor egy random vevő lassan a szemembe néz, és megkérdezi, jól vagyok-e, belőlem meg kiszakad, hogy nem.

Ja és ilyen mókásan törtem el egy bögrét ma.

November 24.ei dilemma

Nagyon úgy tűnik, hogy meg fogok kapni egy melót, ami nagyon nagyon kívül esik a komfortzónámon, és őszintén nem tudom, akarom-e átlökni magam a kételyeim ellenére. A meló maga egy asszisztens meló, fele adatbevitel és fele recruiterek keze alá dolgozás.

Mellette:
- A főnök jófej és egyenesnek tűnik,
- Fizu okés, és egész baráti extra juttatások vannak (kondibérlet a menő drága konditerembe),
- Közel van az iroda,
- NEM KÉNE KÁVÉT FŐZNI,
- Nem tolonganak értem a munkaerőpiacon.

Ellene:
- Nagyon nem érzem kényelmesnek a napi teendők felét,
- Mindkét interjún megvárattak,
- Az irodában végig egy kényelmetlen, szorongós érzésem volt.

Mindenesetre még van időm merengeni rajta, kedden lesz egy utolsó forduló, amikor három órára beülök az irodába hozzájuk.

Már ha nem mondom le, haha.

November 19.

Néztem régi fotókat magamról a karanténos időkből, és sóhajtoztam, hogy jaj de szép volt hosszan, mármint most is hosszú de úgy igazán, majdnem derékig érően hosszan, szóval most kitaláltam, hogy meg akarom növeszteni. De ettől még vágnom kellett most belőle, mert rég csináltam és már ráfért egy kis egészségügyi igazítás - és most viszket a kezemben az olló, hogy kéne vágni még, mert télen amúgy is jobban néz ki a sapka rövidebb hajjal, és amúgyis lusta szar vagyok, utálok fésülködni, nem való nekem hosszú haj...

na majd meglátom.

Holnap visszatérek a gályára, és szerintem ki voltam égve, mert ez az öt nap teljesen feltöltött és nem már nem önt el a zsigeri rettegés, ha ránézek a jövőheti rotára. Szinte el is bizonytalanodtam, hogy biztosan fel akarok mondani..? elvégre nem olyan rossz itt... de ugyanezt éreztem a Starbucksban is a végefelé, pedig ohhóó, visszanézve de szar volt az is.
Van még egy interjúm kedden, nem tudom, hogyan érzek iránta - recruiter asszisztens pozíció lenne, és hát a recruitereknek nincs jó reputációja a mi háztartásunkban. De közel van, irodában, kiszámítható beosztással és szabad hétvégékkel*, ami jelenleg elég.

Na de majd meglátom ezt is. Meg hogy akarnak-e engem egyáltalán.

*az új menedzser szörnyen béna a rotákkal, csak kb. két embernek veszi figyelembe a preferenciáit, és pechemre én nem vagyok közöttük - és már ezzel is kezd a tököm tele lenni, szeretnék egy nyugis 9-5, hétfőtől péntekig melót.

November 15.

Hangulat: munkatársakkal a pubban ülve együtt görgetjük az indeedet. Egyre nő az elkeseredettség, több, mint két tucat helyre szórtam ki az önéletrajzomat az utóbbi hétben, és gombóc van a torkomra a gondolatra, hogy itt kell lehúznom a karácsonyi tébolyt.

Amúgy most szabadságon vagyunk, de holnap lesz egy telefonos interjúm. Nem akarom nagyon elkiabálni, a második körnél azért korai lenne beleélni magam, de na, nagyon szimpatikus a hely meg a pozi meg minden.

Mindjárt befejezem a horgolt pulcsimat, már csak az egyik ujja hiányzik.

Most csak ennyire telik, bocsánat.

November 13.

Na jól elvesztettem a blogolós momentumot, de gyanítom így is többet fogok írni novemberben, mint egész évben eddig. Ami amúgy egy kicsit ciki.

Elküldtem ezer (ha nem is ezer, de vagy egy tucat) helyre az önéletrajzomat, és érdekes a munkakeresés lélektana, de sokat dob az magabiztosságomon, hogy nem sürgős meglépni a jelenlegi helyről, így szűrőm se nagyon van: ha nem hányok munkaköri leírástól, már nyomom is a JELENTKEZÉS gombot. Régen bezzeg csak akkor jelentkeztem egy melóra, ha úgy éreztem, 95%ban megfelelek a posztra - most bezzeg ha már hallottam a pozícióról, vagy van egy halvány elképzelésem a munkáról, sign me up.

Felszínes szar vagyok, de addig nem éreztem sürgősnek megregulázni az étrendemet, amíg úgy be nem durvult a hormonális akném, hogy úgy nézek ki, mint akit arcon lőttek sörétes puskával: a nagygöncölt ki lehetne rajzolni a ragyáimból, és az egyik akkora, mintha készülne kinőni egy második fejem az orrnyergemen. Tinédzserként nem volt ilyen a bőröm, mint most, mennyire gáz már ez. Szóval most tolok egy hard resetet, aztán meglátjuk, milyen irányba megyek tovább.

And everything did go wrong

Munkahelyen beütött a krach, spórolás címszó alatt mindenkinek megvágták az óraszámát, néhányan így lakbért sem fognak tudni fizetni. Lázadás van, jó szar minden.
Én sztoikusan görgetem az indeedet.
Valami csak lesz.

November 8.

Hetek után végre végre végre úgy volt két szabadnapom, hogy nem volt semmilyen szociális programom, vagy vendég, akit szórakoztatni kell, csak én voltam meg a pihenés (meg este egy skype volt BFF-fel, de közben ittam meg horgoltam, meg amúgy is, ő BFF).
Ugyanitt eldöntöttem, hogy akkor horgolok végre egy pulcsit, ami eddig egészen jól halad, leszámítva, hogy teljesen csalódott vagyok, hogy az olcsó akrilfonalból olcsó hatású akril pulcsi lesz.

Egyéb fontos híreink, amik kimaradtak az előbbi három napból: hétfőn egész napra rokkanttá tettem magam, amikor reggel a rengeteg eszemmel nem csak hogy megmikróztam az ezüstfülű bögrémet, de a mikróból kikapva vehemensen rámarkoltam. Szerencsére csak kicsit égettem meg magam, de az ügyesebbik kezem legügyesebb ujja egész nap pont olyan mértékben fájt, hogy minden létező mozdulatra felszisszentem.

Remember remember the 5th of November

Ma van Medvegy szülinapja, szóval csak gyorsan bejelentkezem, hogy nem fogok jelentkezni.

Amúgy vicces, az én szülinapom reggelén olvaszthattuk le a mélyhűtőt (mert valaki* nem csukta be rendesen a hűtőajtót előző éjjel), az övén meg észrevettük, hogy hajnali öt környékén elment az internet, ami azóta se tért vissza, mobilnetről kell neteznünk, mint az ősembereknek.

*én

November 4.

Elmentem a szülinapra, és ez már sokkal jobban sült el, jobb fejek voltak az emberek is, meg segített, hogy közös filmezés volt a program - vagyis a kezdő kínos feszengést gyorsan felváltotta a filmről való beszélgetés.
Pedig ezt is le akartam mondani konkrétan még a moziajtóban állva.

Ezt néztük, döbbenetesen jó volt.

Felmondott egy újabb munkatárs, akit nagyon nem szerettem az elején (csórit kicsit sajnáltam, néha már konkrétan rám nem jellemzően bunkón viselkedtem vele), de csak a fejemre nőtt idővel, és most már ott tartottunk, hogy a múltkor a mosogatóban megkérdezte, hogy vezetek-e, mert ahová megy, keresnek még menedzsereket, csak feltétel a kocsi, és ha akarom, beajánl. Megható dolgok ezek, na.

Amúgy kellenének új nevek a visszatérő szereplőknek, van egy másik munkatársam még a Starbiból, T., akivel azóta lassan barátok lettünk, hiába nem dolgozunk már együtt egy éve. Szóval ő Ázsiából jött ide megcsinálni az építész mesterdipijét és az egyetem alatt dolgozott a Starbucksban, ahol jól kijöttünk, de nem volt semmi extra nagy egymásra találás vagy ilyesmi. Aztán valahogy lassan nagyon összehangolódtunk, elkezdtünk együtt randikra járni, és amikor neki felnőtt munkája lett Birminghamben, akkor is dumáltunk meg találkoztunk, nem gyakran, de mindig ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
Na és szegényt most leépítették a munkahelyén, ami nem lenne gáz, ha nem munkavállaló vizával lenne itt, ami ha lejár, mehet vissza Ázsiába. Beajánlottam a főnökömnél, hétfőn lesz interjúja, és amennyire jó lenne újra együtt dolgozni, nem akarom, hogy visszajöjjön kávét főzni. Szomorú dolgok ezek, és sutyiban örülök a pre-settled státuszomnak, amit a Brexit előtt érkezve szereztem, és aminek hála nekem nem kellett ilyeneken aggódnom soha.

November 3.

Mike Flanagan maratont tartok, szóval újranéztem a Hounting of Hill House-t (és rémálmaim voltak a Bent-neck lady-vel, haha), most a Bly manort darálom, a hétvégén végre szabad vagyok, szóval arra a Midnight Mass a terv, jövőhéten meg sort keríthetek a Fall of the House Usher-re. Komoly távlati terveim vannak, kérem szépen.

Holnap elvonszolom magam arra a szülinapra, egye fene. Felnőtt vagyok, ha rosszul érzem magam, majd megint a térdemre csapok és hazajövök. Csak akkor most mehetek ajándékot venni holnap.

El akarok menni Londonba jövőhéten, de bosszant nagyon a dolog, hogy két lehetőségem van: vonattal másfél óra egy irányba, de majdnem száz (SZÁZ) font a jegy, busszal tizenöt font, de három és fél óra az út. Nincs igazság a Földön.

Technikailag még November 2., mert

a napokat abban mérem, hogy lefeküdtem-e aludni, és ami éjfél után és lefekvés előtt történik, az számomra még az előző naphoz tartozik.

Szóval gyors helyzetjelentés, a mai napomat összefoglalhatnám a szelfigyűjteménnyel, amit BFF-nek küldtem a kávézó különböző pontjairól, ahol a nap folyamán bujkáltam (mosogató, konyha, raktár), aztán M. átjött inni munka után, és úgy elszaladt az idő, hogy éjfél előtt pár perccel kellett pánikszerűen duolingóznom, hogy ne veszítsem el a sorozatomat. Úgy szeretem őt, mellette értettem meg igazán, hogy mit jelent a "The only true currency in this bankrupt world is what you share with someone else when you're uncool".

Cserébe hoztam neki sütit a kávézóból.

November 1.

Már most el akartam bukni Dolly kihívását, de erőt vettem magamon.

Melóilag meg vagyok hasonulva, most éppen nem szeretem, és ugyan vannak cuki meg jófej vevők, de ma pl. amikor egy nem szimpatikus panaszkodott a kávéjára, hátramentem és olyan erővel basztam bele a mosogatóba a poharakat, hogy utána takaríthattam a csempét is (és mint kiderült igaza is volt, mert a munkatárs baszta el, ami csak tovább tetézte a kínomat).
Fejben nagyon vágyom egy jó kis ücsörgős irodai melóra, de amikor olyanom volt, utáltam azt is, zsibbadt a lelkem az unalomtól meg seggem a sok üléstől, szóval nem tudom. Jó lenne mondjuk csak öt emberrel beszélni egy nap, nem 300-zal.

Ha már kín, tegnap kedvenc munkatárs áthívott magához egy kis halloweeni összejövetelre, én hülye meg azt mondtam, miért ne, és elmentem - azzal nem számoltam, hogy valóra válik a szociális rémálmom, amikor egy jól összeszokott társaságba kerülök, akik fosnak a fejemre. Szóval elkortyoltam két puncsot, majd amikor már úgy ítéltem meg, hogy nem túl korai, németesen a térdemre csaptam, hogy "so!" és úgy rohantam haza, ahogy a lábam bírta.
Otthon hozzábújtam Medvegyhez és hálát adtam érte, amiért van és olyan jó a társasága, hogy nem szükséges kompromisszumokat kötnöm.
De most meg vagyok lőve, mert egy másik munkatárs is elhívott a szülinapjára, és valamiért arra is lazán beígértem magam, aztán most meg már a pöcsömnek sincs kedve menni. Na majd meglátom.

Nyilván lesz ez jobb is, de nem kezdem valami vidáman a hónapot.