Tegnap tartalmas nap, reggel edzéssel, utána véradással (ezúttal nem szorult belém a tű és végigfolyt a 450 ml! woohoo!) és egyetemmel, zárásként pedig cuki villámrandi Medveggyel - amikor rajta pulcsi volt, én meg belerohadtam a télikabátomba. Ráadásul fagyizni voltunk, szóval hivatalosan is megnyitottuk a jó időt.

Fortepan  - szokás szerint

A hétvégén meg kezdő cross edzésen voltam, ami akkor nem is tűnt keménynek, de nem túlzok, három napra mozgássérültté tett, minden fájt. Viszont annyira tetszett maga az edzés, hogy most challenge lett belőle, hogy én ezt akarom. 

Nem hiszem, hogy én leszek következő Sara Sigmundsdottir és medvéket sem akarok puszta kézzel kettétépni, de bírni akarom. Meg akarok egy kis izmot a felsőtestemre is, hogy ne basszon le megint a gép a testösszetétel-mérésen, na az sem lenne rossz.

JUMP JUMP JUMP JUMP

Tegnap tovább kellett maradnom a suliban, mert az egyik idióta gyökér kedves hallgatótársam nem tudta jól beosztani az idejét és mosogathattunk meg pakolhattunk helyette.

Közben végig arra gondoltam, hogy ezzel is tanulok, méghozzá a csapatmunkát: a nagy számok törvénye alapján a későbbi csapataimban is tuti mindig lesz legalább egy gyökér, akivel márpedig együtt kell majd dolgozni.

A Stamp on the ground folyamatos ismétlésével azt értem el, hogy már Medvegy is dúdolja változatos tevékenységei közben.

Ugyanennek az embernek tegnap beletúrtam a hajába, és mivel fura tapintása és teafaolaj szaga volt, rákérdeztem, melyik samponszappant is használta? Azt a fehéret, de hát én meg a bio meg hulladékmentes hülyeségeim, milyen furcsa volt, nem akart habzani.
Kiderült, hogy a három Lush-os sampon mellől kiválasztotta a szintén ott vásárolt teafaolajas arctisztító korongomat és majdnem a felét kente a hajára.

Hirtelen és váratlanul nagyon megkívántam azt a kókusztekercset, amit a gyerekkori legjobb barátnőm apukája csinált mindig szilveszterkor. Úgy tízévesen ettem utoljára, és emlékeim szerint a legfinomabb kókuszos dolog lehetett a világon.

Messzi, messzi, messzi korból / Jöttem én, a zord vadonból

A héten elintéztem a jogosítványomat, és döbbenetesen normálisan nézek ki a képen, alig akartam elhinni, pedig a legrosszabbra készültem. Azt már nem tudom garantálni, hogy időben el is megyek majd érte, így is egy hősnek érzem magam, amiért képes voltam elzarándokolni az okmányirodába. Pedig még nem is volt annyira halaszthatatlanul muszáj.

Kiolvastam az Eleanor Oliphantot, és megint sikerült erősen kezdeni az évet könyvek terén, nagyon nagyon tetszett.

Megvolt a félév első klinikai gyakorlata, egy picit keményebbre sikerült a vártnál, órákig gyomorgörcsöm volt utána, a kissé pszichopata doktornő olyan lekezelő és bunkó volt velünk. Hiányzott már valami ilyesmi az életemből, komolyan túlságosan nyugodt és kiegyensúlyozott voltam manapság.

"És mit szokott enni reggelire..?"

És ebben a pillanatban érkezett egy fura számla az ELMŰtől. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy miért gyűlölnek engem ennyire, mire kiderült, hogy nem gyűlölnek, csak a decemberben elfelejtettem áramot fizetni. Kicsúszott egy őszinte upszika, amin mondjuk jót vidultunk az ügyintézővel, de no, kezd elég lenni mostmár.

Moving all around, JUMPIN' ALL AROUND

Fáradt vagyok, holnap TDK szünet én meg ennek örömére elmegyek edzeni meg bevásárolni. Szomorú vagyok, mert az órarendem amúgy egész korrekt, a hétfő és a kedd kaksi csak - szóval a pazarlásnak érzem pont a legnormálisabb napomat szabadnapnak. Olyan népmesei, kaptam is meg nem is.

Szexuális zaklatás cápa

Tegnap amíg Medvegy elment gyúrni, csináltam ebédre vegán hamburgert, kétféle pogácsával (babos és gombás), vegán sajttal, minden egyéb finomsággal megpakolva. Meglepően gyorsan megvolt és annyira döbbenetesen finomra sikerült, hogy szerintem nem megyünk többet vegán burgerezni.

Költői kérdés rovat:
Két szakdolgozat téma között őrlődöm: az egyiket lényegében szerelem első látásra kiválasztottam, és elvileg a konzulens is tud rólam. A téma irodalmazós, ami nálam elég nagy előny, mivel ki se kell mozdulnom hozzá a lakásból és senkivel sem kell szóba állnom.
Viszont mióta BFF szakdolgozatába is erősen besegítek, megihletett a témája, amit a saját szakmámra specifikusan is meg lehetne írni. Ez utóbbi nagyon érdekesnek hangzik, viszont szörnyen sok macerával járna: el kéne fogadtatni a témát, keresni hozzá konzulenst, aki elvállalja, aztán pedig kérdőívezni kéne (KÉTSZER IS) annak minden hátrányával együtt (kérdőívek összeállítása és validáltatása, kitöltésekért könyörgés majd statisztikussal kiértékelés).

Na mindegy, ezt csak úgy monologizáltam, mindannyian tudjuk, hogy lusta szar leszek és maradok az irodalmazásnál.
De álljon itt mementóul, hogy volt választási lehetőségem, és majdnem a kihívás mellett döntöttem az unalom helyett/értelmetlenül meg akartam nehezíteni a saját dolgomat, még eldöntöm, melyik nézőpontot választom.

Stamp on the ground, JUMP JUMP JUMP JUMP

Szeretem Fortepanon azokat a képeket, amik abban a pár évben készültek, amikor a szüleim is fiatalok voltak: amikor mindenki olyan laza és lázadó, mégis műszálasan elegáns volt, és a férfiaknak bajuszuk, barkójuk meg túl sok hajuk volt.

képszám 13979

Aki a szerda délutánra fogadott (vagyis én): jokes on you, pont addigra tért vissza a motivációm, ami amúgy hétfő hajnalban vált semmivé, valamikor 6 óra környékén, amikor szólt az ébresztőm. Most kicsit csend van bennem, talán csak átmeneti, akkor ok, ha viszont vihar előtti, akkor ójaj.

A hétvégén fogok kapni Medvegytől valami nagyot, aminek okán szerintem hozzámegyek feleségül. Ja, hogy ez már megtörtén, upszika. Már ha meg nem öl addig hirtelen felindulásból, amiért konkrétan (nem szófordulatként, tényleg konkrétan) egyszeres ismétlésre állítottam spotify-on a Stamp on the ground nightcore verzióját, és ez szólt a háttérben azalatt a három óra alatt, amíg irodalmaztam BFF-nek. We're jumping all around, tüpp tüpp tüpp tüpptürürüpp.

Ja és vettem új fehér nadrágot holnapra.
Itt az internetek előtt fogadom, hogy amikor végeztem az egyetemen, elégetem és soha nem lesz olyan állásom, amiben fehérbe kell öltöztetnem a fenekemet.

Fortepan, 09464

Ma láttam égő lakást, és egyike voltam a gyökér katasztrófaturistáknak, akik csak állnak és nézik. Egy ponton már nem csak a füst gomolygott elő az ablakból, hanem látszottak a lángok is, de valamiért nem tűnt ijesztőnek: a legerősebb érzés az volt bennem, hogy miért ácsorgok csak itt, mit tudnék segíteni*?
Több szempontból is vicces, egyrészt a reggeli előadáson többször is elhangzott, hogy a dietetikus egy segítő szakma, és ha nincs meg ez bennünk, még mindig nem késő váltani, én pedig kicsit megijedtem, hogy uramatyám rám gondol, én vagyok a híres embergyűlölő, nincs meg bennem, mehetek vándorcirkuszhoz vagy trolibuszsofőrnek.
Másrészről pont az égési sérültek diétáját tanultuk.

Viszont a tűzoltó az egyik legszebb szakma, amit el tudok képzeni.
Mondjuk korábban a mentősökre is ezt gondoltam, amíg nem volt közös órám leendő mentőtisztekkel, azóta nincsenek illúzióim.

*Biztos a szüleim rontottak el, hogy nem tudom nézni, hogy mások dolgoznak, én meg nem. Ezt éreztem a saját esküvőmön is, amikor az esemény előtt ott voltam a helyszínen még civilben és a már pakolták a berendezést meg a kaját, én meg elmondhatatlanul kényelmetlenül éreztem magam, hiába tudtam, hogy nem kevés pénzért pakolásztak helyettem.

Apukák

Azt hiszem, tegnap olyan cukit láttam, amit nehéz lenne überelni:
az ugrabugra alakformáló órára beoldalgott egy őszes hajú, idősebb pasi is - egy kissé félszeg, láthatóan zavarban lévő kamasz lányt kísérve. Sajnos nem volt sok időm sóhajtozni a cukiságukon, mert aztán az órán többször majdnem meghaltam és a küzdelem az életemért elterelte a figyelmemet, de akkor is, mennyire cuki már?

Megnéztem az Abducted in plain sight-ot, URAMATYÁM, ilyenkor mindig rácsodálkozom, milyen ijesztő hely ez a világ, ahol ilyenek megtörténhetnek.

Újra elkezdtem tápanyagokat számolni, és két nap szörnyű, állandó ehetnék után ma fogtam és csináltam egy hatalmas adag "beleférős" zöldséges ebédet - aztán a felét tudtam csak megenni, mert egyszerűen nem fért belém több. Az élet nagy tragédiái ezek.

Holnap kezdődik a suli, szinte várom, lehet fogadni, meddig fog tartani a lelkesedésem.
Én szerda délutánra tippelek.
Viszont a felkészültségemet leírja, hogy most döbbentem rá, hogy ugyan pont megérkezett az egyik cicás kitűző, amit a köpenyemre vettem, viszont valahogy elhagytam a fehér nadrágomat az utolsó tankonyha után, mert most nincs meg.

Nagyon élem a ráérést, bepótolom a találkozásokat és beszélgetéseket és kávékat és könyveket és sorozatokat, és ma az edzőterembe is visszatértem végre*.
A kiegyensúlyozottság még mindig messze áll tőlem, de most nem vagyok olyan látványosan nem kiegyensúlyozott, ez is valami.

*Csak kicsit volt kínos, hogy a végére remegett a lábam és gyakorlatilag az életemért küzdöttem. Note to self: újrakezdeni nagyon szar, célszerűbb lenne legközelebb abba sem hagyni.

Viszont megvan az órarendem, és ez az utolsó előtti, még egy lesz ezen túl, aztán az utolsó félévben csak gyakorlatok és aztán végzek is, MI TÖRTÉNIK ITT.
És ami még furcsább, hogy minden évben megfogadom, hogy ez a félév más lesz, de most valahogy azt érzem, hogy ez nem más lesz, hanem már most más. Talán tényleg jó nekem ez a szakma, ki tudja.

Nemrég voltunk a Metróban és én reménykedve kerestem a 10 literes, festékesvödrös méretben kapható humuszt, de basszus normális kiszerelésű humuszból is csak kettő darab volt, ezen túl még egyféle növényi sajt és egy fajta tofu. Viszont voltak hüvelyesek 10 kilós kiszerelésben, és 10 kiló csicseriborsóból kb. egy kádnyi humuszt lehetne készíteni, szóóval...