Valahányszor azon panaszkodom, hogy a malac túlságos ragaszkodása terhes már, elszégyellem magam, hogy mennyire fogom majd bánni ezt a nyavalygást, amikor már nem lesz malacom.

Dorci haláláig soha nem gondolkodtam ilyeneken, addig teljesen természetes volt egy-egy kisállat társasága az életemben, de azóta nem tudom lerázni a fájdalmas gondolatot, hogy amikor az ember maga mellé fogad egy kisállatot, pontosan tudja, vagy legalábbis reméli, hogy végig fogja nézni ennek a kis lénynek a teljes életútját, beleértve a végét is - és a búcsú az életút hosszától és az állatka személyiségétől függő mértékben lesz majd fájdalmas.

És ez vajon mit árul el rólam? Hogy néha előre félek és szorongok, mert még rémlik, mennyire tud egy ilyen fájni, de ennek ellenére is így döntök, pedig tudom, hogy vége lesz majd egyszer, és akkor megint rettentően fog majd fájni,

de addig...

És már könnyezem is írás közben, és ilyenkor megfogadom, hogy soha többet macskám nem lesz, de kit áltatok, úgyis lesz majd még macskám, mert nem csak egy-egy individuális macskához kötődöm, hanem a fajta szelleméhez, minden macskához.

De ehhez az egyhez most különösen.

I don't like 'em putting chemicals in the water, THAT TURN THE FRIGGIN FROGS GAY

A Párizsi Notre-Dame olvasása közben hirtelen és lesből csapott le rám a düh, hogy a történelem folyamán milyen szinten fetisizálták a fiatal lányok "tisztaságát" az irodalomban, ami nyilván azt jelenti, hogy a szóban forgó lányok szépek, fiatalok és szüzek, mintha az egyetlen valódi értékük az lenne, hogy még szexuálisan tapasztalatlanok. Egy valamire való ártatlan lányról majd a nászéjszakán le lehet húzni a fóliát, amivel nyilván azonnal elértéktelenedik, mint a zsírúj kocsi, amint először kihajtanak vele a szalonból.

A dührohamot inspirálta Esmeralda karaktere (akinek lényegében minden férfi a megszállottja lesz, ha csak ránéz - ennek fő oka a "szűzies tiszta szépsége", amit folyamatosan ismételget a leírás), valamint a hetedik könyv második fejezete, ami lényegében csak arról szól, hogy az eszét vesztett pap idegrohamot kap, amikor kiderül, hogy a lánynak férje van, és utána háromszor tisztázni kell vele, hogy Esmeralda szüzességi fogadalmat tett, szóval abszolút tuti és teljesen biztos, hogy még nem rontották el a tisztátalan férfiak a péniszükkel.

Jelentkeztem még három munkára, mindegyik a megyén belül, de jó messze van, szóval titokban akarom is meg nem is. Bár várható volt, hogy elkényeztet a Starbucks, ami konkrétan a sarkon van és megengedhetem magamnak, amit most csinálok, vagyis hogy fél óra múlva kezdődik a műszakom, én meg még bugyiban ülök otthon és blogot írok.

Amúgy kicsit meg vagyok hasonulva, Work Bestie kapott egy ajánlatot végre a saját szakmájában, és amennyire örülök neki, szomorkodom is, mert amilyen pozitív minőségbeli változás ez az ő életében, az enyémben kb. ugyanolyan mértékű negatív. Fura dolog egyszerre nagyon örülni valaki örömének és közben sajnálni magad.

Anyukám fejét látni kellett volna, amikor nekiálltam megvarrni a kiszakadt farmernadrágomat, és ha háromszor nem ajánlotta fel, hogy elmenjünk venni újat..?, akkor egyszer sem. Fura, milyen gyorsan elfelejtette, hogy az ő generációjának elvileg ez még természetes volt, vigyázni a holmijainkra és megjavítani, én meg olvashatok róla könyvet, hogyan kell.

A főfőnök elmegy, tegnap volt az utolsó napja. Mielőtt hazaindult volna, behívott engem és Work Bestie-t, átölelt minket és mondta, hogy mi voltunk a kedvencei. Kicsit zavarban voltam, hogy megérdemeltem én ezt, hogy kedveljenek? Elvégre im a garbage person.

Lehet nem ártana megint pszichiáterhez menni.

Még két munkára jelentkeztem, amire mint kiderült, nem kellettem - ugyanoda kerestek diplomás meg nem diplomás diab oktatókat. A diplomásra sejtettem, hogy visszadobják a jelentkezésem, de a másikhoz konkrétan csak érettségit kértek előfeltételnek, az kicsit fájt. Eddig általában elfogadtam a sorsom, hogy hát jó, dietetikusnak még nem vagyok regisztrálva, az alatt meg túlképzett vagyok, de most úgy felkúrtam magam, hogy kértem visszajelzést. Aztán majd megírják, hogy nemkellesz mert csúnya a fejed.

Egy másik melóra meg várólistára tettek, aminek tökre megörültem, elvégre nem elutasítás! Alacsonyan vannak az elvárásaim manapság, na. 

ÉLJ, AZ ÉLET A CÉL, NEM A HALÁL

Valamiért újra nő a covid-para, az egyik munkatársat majdnem meglincselték, mert pozitív teszttel jött dolgozni és nem vett maszkot (ami mondjuk valóban türhőség, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek - amikor én csináltam ugyanezt, bennem volt annyi, hogy viseltem maszkot, tartottam a távolságot és mániákusan mostam a kezem).
Estére persze nekem is megfájdult a torkom, két negatív tesztbe fájt, mire rádöbbentem, hogy nem fáj, hanem viszket, de nem csak a torkom, hanem az arcom meg a szemem is, és amúgy allergiaszezon van.

Tegnap újranéztem a régi Sideways videókat (ÉS NEMRÉG BEJELENTKEZETT PATREONON, szóval talán egy év után végre lesz új videója, amiben szerepel majd a nevem - még tízezer éve megfogadtam, hogy ha lesz munkám, támogatni fogom, és lőn, amióta feliratkoztam rá, új videói sincsenek), és az egyikben szerepel, hogy amit 13-14 évesen hallgatunk, egy életre hatással lesz a zenei ízlésünkre.
Ezek szerint viszont nagyon rábasztam, mert ennyi idősen volt a akut musicalrajongói korszakom csúcsa, lol.

Azóta amúgy Rómeó és Júliát hallgatok, és a szövegre odafigyelve néha szekunder szégyenérzetem van, mert elhiszem én, hogy nem egyszerű dalszöveget fordítani, nagyjából tartsa meg a jelentést, rímeljen, és a szótagok is jöjjenek ki, de komolyan, néhány dalnál ez volt a legjobb verzió? semmi más nem volt? semmi..?

És apropó fordítás, Victor Hugót olvasok meg a Párizsi Notre Dame-ot, és az egy dolog, hogy néha lelkiismeret-furdalás nélkül pörgetem a lapokat (mert pl. az amúgy éppen beinduló eseményeket megszakítja egy húszoldalas leírás Párizs látképéről - bárcsak viccelnék, de nem), mert fúha, én ehhez túlságosan figyelemzavaros millenial vagyok.

Polcz Alaine-t olvasok Mészöly Miklósról, és nem megy, nem tudom megérteni ezt a "szerelmet". Talán én ehhez túlságosan szabólőrinc vagyok* és nehezen tudom elfogadni, hogy másfájta szerelem is létezik. 

*vagyis egy önző darab szar aki körül mindennek forognia kell

Elkezdtem cold brew teákat csinálni szálas teából, fehér- meg hibiszkusz teát próbáltam, eddig bejönnek. Néha a tököm kivan, hogy ilyen vagyok, hogy a saját érdekemben túl kell járnom a saját eszemen, de amúgy simán elfelejtek inni és a nap végén szégyenletesen alacsony vízfogyasztásom (ami néha konkrétan csak két kávé és a friss gyümölcs, amit eszem).

Az egyik munkatársam megint covidos, mi meg együtt dolgoztunk két napja majdnem végig, hát a boldogságom határtalan. A tesztem tegnap este még negatív volt, de már szorongok.

Volt egy másik riadalom is a napokban, a malac szőröset hányt - de többször és roppant drámaian tette, egyszer elment utána a kis hangja, majdnem megszakadt a szívem, amikor csipogni próbált, de nem jött ki semmi. Meggugliztuk, tippeket kérek, hanyadik találat volt a rák.
előző cicánkat rák miatt veszítettük el iszonyú hirtelenséggel
Már majdnem gyömöszöltük be a dobozba hogy akkor irány a doki, elvégre van biztosítása, de mivel összességében jó volt a kis közérzete és más tünetet sem produkált, végül hagytam érvényesülni a józan eszem és nekiálltam naponta kefélni a kis husit meg átálltunk a szőroldós jutalomfalatra.
Csodák csodájára azóta minden szupika.

Amiért nagyon fog hiányozni ez az időszak, és amit nem szeretnék elfelejteni

Amikor beérve a többiek azzal fogadnak, hogy Munkatárs I. (aki amúgy itthon Seggfej Munkatárs néven futott, mert sokáig elég seggfej volt velem) tegnap munkaidő után elment Newarkba, és külön hozott egy zacskó matchát is, csak nekem, hogy legyen mit innom a szünetemen.
Én vagyok az egyetlen, aki matcha lattét iszik.

Főnök és Munkatárs II. új dolgozót interjúztattak, és azzal foglalták össze utólag, hogy az illető rám emlékeztette őket, szóval ott helyben felvették.

Work Bestie azért vállalt el egy extra műszakot, mert én is bent leszek akkor.

Munkatárs III. előveszi a táskájából a blokk hátuljára rajzolt képregényt, amit egy bent megtörtént esemény ihletett és amit napokkal korábban hagytam bent a pulton. Később a Főnök külön röhögve odajön hozzám, hogy látta ám ő is.

DONT ACT SURPRISED YOU KNOW YOU LIKE IT YOU WHORE

Self care: másfél órás villámskype BFF-fel, miközben ő a körmét csinálja, én meg hámlasztok és végigviszem a hétvégi skincare rutint.

Nemrég egy vevő megkérdezte, nem spanyol vagyok-e. Amikor utána a belső headseten elmeséltem a többieknek, hogy húzhatok még egy strigulát, a mellettem sertepertélő random kolléga bevallotta, hogy amikor először találkoztunk, ő azt hitte, olasz vagyok.
Ilyen komolyan nincs már.

Némi tanakodás után arra jutottunk, hogy lemondjuk a Netflixünket és Disney Plust veszünk helyette. Miután vagy három hónapja kérdezem időnként unottan, hogy "Friends vagy Gilmore Girls..?", mert úgyis csak a háttérbe megy, és az egyre növekvő listámról meg nem nézek soha semmit, mert nem állok készen új élményre.

Emberek sok baráttal, nem tudom, hogyan csináljátok, én ma elmentem egy munkatársam szülinapjára, és a kis zsidó lelkem belehalt, hogy ez ilyen drága?

Én: Üdv a Starbucksban, bla bla bla mit adhatok?
Vevő: Kérek egy jeges mokkát jég nélkül.
Én: Ha kihagyjuk a jeget, csak szobahőmérsékletű lesz, az megfelel?
Vevő: Én hideget akarok.
Én: A jégtől lesz hideg.
Vevő: De nem akarok bele jeget.

...és itt a hurok bezárult és a beszélgetés folyatódott az idők végezetéig.