állatkák

A Hangos Szomszédok immáron hónapok óta tudnak viselkedni, szóval most az alsó szomszédnak lett egy kutyája, aki szeparációs szorong napi két óra vonyítás formájában. Már megírtam nekik a cetlit, amit még egy ugatós incidens után az ajtóra ragasztunk, hogy legalább a faszom ablakot csukják be, ha már itthagyják a kutyát óbégatni (élesben a faszom kifejezést nyilván valami kedvesebbre cseréltem, és persze aláírtam, hogy ne legyen passzívagresszív).

Annyira felértékeltem a saját macskámat, milyen csodálatosan független és mégis szeretnivaló kisállat már, aki egyben még a szomszédokra is tekintettel van.

Apropó szóban forgó macska, egyre optimistább vagyok, hogy októberben valóban hazajutunk végre Budapestre, szóval vettem ki szabit és bookoltam egy macskaszittert is egy vagyonért :') de ennyit megér, hogy vigyáznak rá. Azóta persze könnyes szemmel nézem a macskát, hogy mi lesz vele egy hétig a mamija nélkül..?

Valószínű semmi, de no.

DUPLAKENTDUPLAKUPÉ

Reggel hatra mentem dolgozni, ugyan eléggé haldokoltam, de ezt simán indokolja az elméletileg öt óra, gyakorlatilag kevesebb alvás: éjjel eléggé sajgott a vállam és minden forgolódáskor felébredtem a fájdalomra, de a nap folyamán a nyűgősség és a vállfájás is elmúlt.
Azóta semmi panaszom nincs, kicsit fáradt vagyok, de ismétlem, kevés alvás.

Az egyik papírírószerben találtam annyira iszonyatosan gagyi Harry Potteres franciakartyát, hogy meg kellett vennem, és azóta esténként römizünk Medveggyel. 

Megkérdeztem Angol Barátainkat, milyen játékokat ismernek még franciakártyára, mire M. szóba hozta a Kentkupét, és atyaég, elöntöttek az emlékek, annyit játszottunk annó a suli folyosóján... Ugyanis olyan öreg vagyok, hogy mi az iskolában, szünetekben nem a telefonunkat nyomkodtuk, hanem más faszságokat kellett kitalálnunk - aminek az lett a vége, hogy nagyon durván ráfüggtünk a különböző kártyajátékokra (sokszor ha félbe kellett hagyni holmi tanóra miatt a meccset, gyakorlatilag vesztegzár alá raktuk a folyosót, nehogy bárki is hozzáérjen az asztalon hagyott lapokhoz, vagy egyszer a kártyáért felelős osztálytárs lebetegedett és nem hozta a kártyát, mi a következő unalmas órán gyártottunk gyorsan sajátot kitépett füzetlapokra). 

A nagy kedvenc a politikailag nem túl korrekt nevű Ki a román? volt, aminek most meg kell kérdeznem a szabályait majd, mert teljesen elfelejtettem.

Amúgy életünk tragédiája, hogy Medvegy szereti a bonyolult, két asztalt igénylő társasjátékokat, amit hatan kell játszani, én meg az olyan basic játékokat szeretem, mint a sakk meg scrabble, és a kettőnk ízlése között nemnagyon van átfedés.
Meg barátaink sincsenek, akikkel lehet többszemélyes játékot játszani, szóval ja, szegény mi.

The only true currency in this bankrupt world is what you share with someone else when you're uncool

Megkaptuk a második oltásunkat.
Még nem tudom, hogyan reagáltam rá, a karom sajog egy kicsit meg nyűgös vagyok - de tegnap day offom volt, és ennek ellenére délutánra kb ugyanígy nekifáradtam a napnak és nyűglődtem a semmitől. Mondjuk két nap múlva jön meg a menstruációm, de ezzel együtt nem igazán bízom a szervezetemben, mit produkál az oltás hatására és mit csak úgy unalomból a méhem utasítására.

Az egyik csendesebb munkanapon végre volt idő kicsit beszélgetni a munkatársakkal (egy átlagos műszak alatt általában csak az udvariassági "sziahogyvagy" "jólkösziéste" köröket tudjuk lefutni), és teljesen feldobódtam utána, annyira jól esett egy kis szocializáció.
Otthon meg nem igazán voltam az a nagy baráti társaságos ember és Erasmusra sem mentem, szóval nagyon új és nagyon élem a minden szempontból sokféle és színes társaságot: néhányan még gimibe járnak, más megjárta a brit hadsereget, vannak Lengyelországból, Indonéziából, meg Kínából. És mindenki olyan cuki.
Jól érzem magam, örülök, hogy nem mondtam fel az első héten.

Annak ellenére, hogy nagyon nem aktuális probléma, nagyon rácsavarodtam a gondolatra, hogy kit vigyek majd magammal a szülőszobára a távoli jövőben.
- Medvegy fel sem merült soha: Ő a másik felem, szeretem és imádom, de amikor szenvedek vagy beteg vagyok, kivétel nélkül mindig magányra vágyom és még az ő társasága sem esik jól. Ráadásul nem hoz jó döntéseket nyomás alatt és emberekkel sem kommunikál jól.
- Régen anyukámra gondoltam, aki kiválóan tudott érdekérvényesíteni a helyemben gyerekkoromban, nyilván menne neki most is, amíg én mással vagyok elfoglalva, de nem beszél angolul, és nem valószínű, hogy ezért hazamegyek.
- BFF vagy M. nem játszik, egyiküket sem tenném ki ilyennek.
- Mennék én magamban is, de úgy hallottam, ez egy fél napos program, ami mégis unalmas egyedül. Bár optimista vagyok, anyukám és a nővérem szerint a család nőtagjai nem totojáznak, háromból három alkalommal letolták három óra alatt is.

Soon may the Wellerman come To bring us sugar and tea and rum

Visszatértem az emberek közé, és az első munkanapomon meg is volt életem első seggfej vevője: elfelejtettem díszítő mokkacsíkot rakni a frappés plasztikpohár belsejébe, a vevő visszaadta, kijavítottam, újra kiadtam, majd pár perc múlva nekiállt balhézni, hogy miért kell ennyit várnia a lötyire. Amikor az ott álló munkatárs rámutatott, hogy ott van a pulton, csak nem hallotta meg, még jobban elkezdett hisztizni és refundot követelt.
Egy úgy harmincas ürgéről beszélünk, és egy mokka frappéról van szó.
Öregszem, mert tényleg és őszintén leszartam ott is, és amikor hazafelé elmeséltem Medvegynek, nem a terápiás kibeszélés volt, hanem csak beszámoltam az eseményekről, és azóta sincs egy fikarcnyi negatív érzésem sem a dologgal kapcsolatban.

A végén még tényleg jót tett a lelkemnek ez az egész a kezdeti hisztéria ellenére, tűnődött főhősünk.

Még mielőtt kijöttünk M. mondta, hogy mennyire zavarja a britek felszínessége, én meg nem értettem, mi a probléma, miért baj ez - és azóta érzem, basszus, és már engem is zavar. Eleinte imádtam, hogy idegenek rutinszerűen hívnak lovenak meg darlingnak, de már kicsit kezd bosszantani, hogy értékét veszíti a kedveskedés: ha mindenkivel ilyen cukik vagyunk, honnan tudjam, hogy valóban jóban vagyunk?
De talán csak a legkisebbgyerek szindrómám beszél belőlem.

Ez itt meg egy csapat lúdvekni, akiket tegnap a szabadnapomon láttam a parkban.

Dolgok, amik történtek velem a self isolation alatt - péntek

- kiszöktem egy egészen kicsit egy rövid biciklizésre, és ezzel bizonyossá vált a sejtésem, hogy minden vágyammal ellentétben túlságosan jókislány vagyok és kritikus szituációban szörnyű kém vagy ellenálló lennék: tiszta ideg voltam végig és minden kocsira gyanakodtam, hogy mindjárt kiszállnak belőle hazmat ruhás rendfenntartók és betömködnek a csomagtartóba, hogy ne maradjon belőlem más, csak Medvegy biciklije, egy doboz zabtej meg két kezdő zongorakotta az út szélén.
(le is buktam, mi volt a motivációm a prison breakre)

- újra élveztem régi szenvedélyemet, a random témák felkutatását, vagyis napok óta egymás után nyel el egyik rabbit hole a másik után: a 30as évekbeli rádiummérgezéses esetektől indultam ki, de éjfélkor már 80as évekbeli szovjet tornászlányok kínzásáról olvastam - teljesen kivagyok, többen is súlyosan lesérültek vagy lebénultak, mert eszementen veszélyes rutinokat kényszerítettek rájuk úgy, hogy a védőfelszerelés kb két réteg újságpapír volt leterítve a gerenda alá.

- ugyanitt ha van valakinek jó true crime doku-sorozatajánlója, aminek a végén elvarrnak minden szálat és teljesen satisfying a befejezése, ne tartsa magában, szívesen néznék valami jó nyomozós sorozatot, aminek a végén kiderül minden. Elkezdtem az Unsolved Mysteries-t, de jól fel is basztam magam rajta, amikor teljesen váratlan fordulatként megoldatlan maradt minden rejtély, tehát az egész igazából csak egy egyórás blue balls élmény.

- elkezdtük nézni a Lokit, Medvegynek tetszik, nekem annyira nem. Ha egy excentrikus brit faszit akarok nézni időutazni, visszatérek a Doctor Who-hoz.
Amúgy Tom Hiddleston mikor lett ilyen öreg..?

Dolgok, amik történtek velem a self isolation alatt - szerda

- megérkezett az első fizetésem! Végre hivatalos, hogy nem csak bejárok egy random helyre hülyéskedni, hanem tényleg dolgozom.

- és ennek örömére regisztráltam patreonra és végre végre végre tudom támogatni a kedvenc youtube csatornámat. Nagyon régóta szerettem volna, elvégre a lockdown végére megmaradt csekély józan eszemet részben a zeneelemző videóinak köszönhetem, és most lőn, végre valahogy megköszönhetem.

- rajzolok, sokat, és élvezem.

- rendeltem egy pakkot a kedvenc charity shopom/turkálóm webshopjáról, és az egyik ruha amennyire tetszett, annyival nagyobb volt a saját méretemnél, szóval ismét felcsaptam az internetet majd elővettem az Angol Barátainktól kölcsönkapott varrógépet. Most már jó.
Azóta úgy érzem magam, mint egy mesterszabó.
(életem tragédiája, hogy az alsó- és felsőtestem között úgy két méret különbség van, és mostanra untam meg a ruhavásárlásban kötött kompromisszumokat)

Sokkal jobban viselem az egészet a vártnál, csak az basz fel nagyon, hogy pont kedden láttam az egyik zárva lévő charity shop kirakatában kezdő zongora kottákat pár fontért, és a hétvégén akartam elugrani megvenni. És persze most időm, kedvem és energiám is lenne végre rendesen gyakorolni, szóval tényleg a faszom az egészbe.
De szerintem ebből is látszik, hogy nincs nagy baj, hogy ez a legnagyobb problémám. Továbbra sincs semmilyen tünetem és minden gyorstesztem negatív, bár ezek a gyorstesztek sem a napjaim fénypontjai, a toroksiminél öklendezem, az orrjárat erőszaknál meg ömlenek a könnyeim.

Szóval ezt leszámítva jól vagyok, kitakarítottam a lakást, visszatértem az arcápolási rutinomhoz, egy csomót rajzolok és kimostam végre a kedvenc munkába járós cipőmet. Ja és nagyon intenzív cuddle-sessionöket tartunk a malaccal.

A munkatársam pozitív lett.
A jövő hetet itthon töltöm.
(magamért nem aggódom, minimális az esélye, hogy elkaptam, két órát dolgoztunk csak együtt, azalatt végig a kávézó két végében voltunk + én a nyitott drive thru ablakban, és amikor beszéltünk is, mindketten maszkot hordtunk)

Átrendeztem a hálót, harmadjára, mióta itt élünk.

Amúgy most erősen be vagyok rúgva, mert csináltunk sex on the beach-et.

A szerződés aláírásakor azt mondták, elseje és tizedike között van fizetés, szóval én elseje óta obszesszíven csekkolom a telefonomat, mikor jön az értesítő a bankos apptól.
Aztán ma nem bírtam tovább, és megkérdeztem az egyik munkatársamat, mikor szoktak utalni.
Tizedikén.
De legalább a payslip megérkezett már arról, mennyit fogok kapni, szóval mégsem érzem úgy, hogy csak extra keményen önkénteskedem.

Ugyanitt a mai munkanap pokoli volt, nyitástól voltam (ami hajnali 5:30), és az egyik munkatársam valamiért abszolút gyökérként kezelt, pedig esküszöm nem vagyok az: rutinosan levegőnek nézett és megcsinált helyettem feladatokat, amik amúgy rám voltak osztva, a mélypont az volt, amikor hallottam a headsetben, hogy valaki kérdezi tőle, van-e valamilyen szendvics, ránéztem és mutattam, hogy van, mire elsétált mellettem és megnézte, én meg álltam, hogy oké bocs, akkor megbaszódom.
Ráadásul szünetre is a szokásosnál később engedtek csak ki, ja és kifogyott a vegán kaja, szóval nem volt mit ebédelnem - ez a baj azzal, hogy már jobban vagyok, régen olyan stresszes voltam, hogy egyáltalán nem bírtam enni, de már szarok bele és a műszak felénél elkezd korogni a gyomrom.

Ja és a hab a tortán az volt, hogy miután óráknak tűnő tűzgyújtós és egyéb erőszakos fantáziálás után végre véget ért a nap, letéptem magamról a kötényem és indultam volna haza, megállt előttem a menedzser, hogy ugye tudom, hogy lehet megyek self isolationbe, én meg nevettem, mire kiderült, hogy a tegnapi műszakunkból pozitívat tesztelt az egyik munkatárs, ha a PCR tesztje is pozitív lesz, a jövőhetet itthon töltöm, és azóta nem nevetek.