2022

What did you do last year that you had not done before?

Voltam COVIDos, kihúzták egy bölcsességfogam, franciául tanultam, letettem az IELTS vizsgát (kétszer is lol), hozott nekem üzenetet a túlvilágról egy médium (hosszú történet), jelentkeztem a HCPC-be, utaztam repülőn egyedül, varrtam egy ruhát - anyagból! kézzel!, festettem portrét olajjal.
Hirtelen ennyi jut eszembe.

What was the best book you read this year? How many did you read?

Szégyellem a pofám, de nem olvastam valami sokat idén, 37 könyvből jópár graphic novel volt. Tudom, gyenge kifogás, de legalább a jelentős részük angol, a Gyertyák csonking égnek és a Párizsi Notre Dame volt csak magyar, szóval ez talán magyarázza a lassú tempómat (az anyanyelvemen is lassan olvasok, nemhogy angolul).

Did you get sick or injured?

Covidosak voltunk tavasszal, hála a két oltás +boosternek olcsón megúsztuk torokfájással, köhögéssel meg két hét általános gyengeséggel és fos közérzettel.

What places have you visited?

Nagy utazás csak Berlin volt, elképesztően jó volt visszatérni két év (oh no) után.

Any new pets? Lost a pet?

Nincs senki új, a malac egyke marad, hála az égnek nincs semmi baja és remélhetőleg még sokáig boldogít minket a csipogásával.

What would you like to have next year that you lacked this year (doesn't have to be a physical thing i.e. love, job security, peace of mind...)?

Egy kis egészséges magabiztosság jó lenne, a többit meg majd megoldom (magabiztosan).
Ezt leszámítva szeretnék: új, fasza munkahelyet, ami pont annyi kihívást nyújt, amennyit még élvezek, de nem terheli túl az amúgy sem túl stabil idegrendszeremet. Ezen túl jó lenne visszanyerni a versenysúlyomat, és ezzel együtt a fizikai állóképességemet is szeretném kicsit fejleszteni (vagyis többet sportolni).
Csúf anyagi dolgok: szeretnék egy új parfümöt (még mindig siratom a Armani Code Satine-t, miért a legjobb dolgokat vonják ki a forgalomból), vastag edzőszőnyeget (a régi kezd elmállani és nyilván motiváltabban edzenék egy fasza szőnyegen), megy nagyobb cserepeket a növényeimnek.

What was your biggest achievement last year?

Nem jut eszembe semmi extra, igazából csak tettem a dolgomat, azt sem valami jól hogy őszinte legyek. Talán az IELTS, azzal elég elégedett vagyok, de annyira azért nem, végülis csak másodjára lett meg, mert továbbra is egy darab szar vagyok. 

What was the best thing you bought?

A ZAJSZŰRŐS FEJHALLGATÓ, kérdés nélkül. Ugyan a gyökér, hangosan zenét hallgató szomszédaink azóta elköltöztek, de az eset óta szenzitív vagyok a társasházban tapasztalható természetes emberi élet-hangokra. De ez elég gyorsan ki tudja kicsit simítani az idegrendszerem: felteszem, bekapcsolom az aktív zajszűrést és szabályosan érzem, hogy lenyugszik az agyam.

Where did most of your disposable income go (money leftover after you pay for food, medical care, basic clothing, transportation and shelter)?

Érzésre minőségi ruházatra költöttünk a legtöbbet, mert kezdem kitapasztalni, mire érdemes a szükséges minimumnál többet költeni: Martens és New Balance cipők vagy a Superdry télikabátom olyan vételek voltak, amikért minden áldott nap hálás voltam, amikor viseltem.
Szorosan utána jön a szépségápolás/kozmetikum, mert ebben a korban már nem elég megmosnom az arcom ahhoz, hogy szépnek és ápoltnak érezzem magam, kell hozzá egy fél Lush árukészlet. (cries in harminc)

ways my body betrays me - over 30 edition

Egyik reggel olyan szinten begörcsölt nyakkal ébredtem, hogy nyöszörögve mozogtam, két napig izomlazítószagom volt és teljes testből fordultam, ha hozzám szóltak.

Munkanapokon 4:40kor kelek, de manapság rendszeresen felriadok teljes pánikban, hogy JÉZUSOM ELALUDTAM - hajnali három körül. Utána többnyire vissza tudok aludni, de közel sem alszom már olyan mélyen.

Múltkor a szokásos unalomnetezés közben valahogy kilyukadtam arra, hogy mi a Hallux Valgus (kalapácsujj), és basszus rájöttem, hogy nekem elkezdett kialakulni. Nem durva a helyzet, meg nem is fáj, de teljesen rápörögtem, elvégre nagyon szeretek járni, és szégyentelenül elhanyagoltam a lábam eddig, nem tudom, miért, de az a legkevésbé kedvelt testrészem. De most naponta tornáztatom a kis lábujjaimat, mint az oviban gyógytornán, és néztem mezitlábas cipőt.

Azt mondom, hogy valami nem érdekel, de csak beszorít a mellkasom, ha szóba kerül.

Régebbi fotó aznapról, amikor hazajöttünk Berlinből és a malac superclingy volt

- az amúgy a Topographie des Terrors múzeumkönyv, utóbbi idők legjobb vétele

Klasszisokkal kiegyensúlyozottabb vagyok manapság, ezt most nagyon élem. Mivel szeretném elhúzni ezt az időszakot, próbálok most kialakítani rutinokat, amik később megkönnyítik majd a rosszabb időszakokat is, szedem rendesen a vitaminjaimat, jól eszem, rendet tartok a lakásban, testmozgok, élem a kreatív kis hobbijaimat, szóval képes lenne ilyenre egy mentálisan beteg ember???

(amúgy iszonyú kínos, hogy ezekre mind nem voltam képes az utóbbi időben, miközben olyan természetes dolgok... faszom)

És persze rendszeresen etetjük a helyi tollas élővilágot - természetesen nem kenyérrel, hanem rendeltünk D-vitaminos kacsa- meg lúdtápot amazonról, mert öregkorunkra ténylegesen elment az eszünk.

Más és komoly: kicsit elbizonytalanodtam a hogyan továbbról karrierileg: akármerre megyek, nem túl vidám híreket olvasok az NHS-ről/NHS-ben dolgozásról, ráadásul a mióta HCPC balfaszkodik a regisztrációmmal, van egy extrán keserű íz a számban ezzel kapcsolatban. Ha már most ennyit szívóznak velem, mi lesz később? 

És egyáltalán, akarom én ezt..?

Talán ez is a betöltött harmincadik életévvel jár, de már nem akarom önként nehezíteni az életem, nem akarok görcsösen bizonyítani meg küzdeni, főleg nem valami olyasmiért, amiről sejtem, hogy nem is éri meg. Mert anyagiakban nyilvánvalóan nem fogja (egy kezdő dietetikus fizetése havi kb. kétszáz fonttal több, mint a jelenlegi fizum - és évi 100 font a regisztráció, nem beszélve az BDA tagságról és az esetleges továbbképzésekről).

Nem tudom.

Holnap elküldöm nekik a hiányolt dokumentumokat, aztán erre az évre lezárom ezt a kérdést és megadom magam a sorsnak.

Gyakrabban kéne írnom

Most jobban vagyok, szóval próbálom meglovagolni a hullámot, elvégre ki tudja, meddig tart, haha.

Elkezdtük a Wednesdayt, szórakoztató annak ellenére, hogy ez már nem nekünk készült, jobban élveztük volna mindketten edgy Tim Burton rajongó tinédzser korszakunkban. De nagyon jó program naponta egy epizódot megnézni egy-egy pohár borral, összebújva.

Amikor hazamentem Budapestre, BFF tett fel nekem géllakkot, és amennyire tetszett eleinte, annyira bántam később, amikor elkezdett zavarni az egy mm-es lenövés - szóval nyilván nekiestem vasárnap este egy reszelővel. Elég sok tragikus csillag állt együtt, de végeredményben három órával és vagy négy reszelővel később leszedtem az összes körmömről. A tanulságokat levontuk, nem való nekem ez a fajta elköteleződés.

Az arcápolási rutinom MVP-je manapság az argánolaj, még Medvegynek is feltűnt, hogy milyen szép a bőröm, szóval valami csak van benne.

Megleptem magam egy rajzállvánnyal, eleinte kicsit kényelmetlen volt minden szempontból: egyrészt nem szoktam meg, hogy vertikálisan rajzolok, másrészt úgy éreztem, felesleges egy "ilyen komoly" eszköz az én amatőr mancsaimba. De kezdünk összeszokni, ez a második napom zsinórban, hogy leülök arcot rajzolni, ami eddig jó (mármint a szokás, az arcok még közel sem jók), csak maradjon is így (mármint a szokás, nem a bénaság).

Apropó művészet meg alkotás, ez a malac önmagában egy piece of art.

n+1. fejezet - amiben bejelentkezik a HCPC, de a hírek közel sem szívderítőek...

 ...ugyanis kifogásolták, hogy a tantárgyleírásban nem volt elég részletesen kifejtve, hogy megtanultam abszolút alap dolgokat a szakmában.
Még nem utasítottak el, de ha nem pótlom ezeket az információkat 28 napon belül, el fognak.

Az első pánikroham után ("FOGD A MACSKA ÚTLEVELÉT MERT PAKOLUNK ÉS MEGYÜNK HAZA A SZÜLEIMHEZ") lehiggadtam, felvettem a kapcsolatot azokkal, akik segíteni tudnak, és kidolgoztam egy tervet a hogyan továbbra.
Aztán ha már tervezés, kidolgoztam egy B és egy C tervet is, mert többet nem rakom az összes tojásom egyetlen kosárba - bocsánat, ez szörnyen nem láttuk jönni-sen hangzik - szóval nem teszek mindent egy lapra.

Igazából amúgy is túl egyszerűen ment eddig minden.

Sokadik fejezet - amiben a helyzet ugyan nem túl jó, de nem is tragikus: szereplőnk felismeri az emberi kapcsolatok és a szeretet igazi erejét, és sok egyéb más is történik

HCPC-től semmi hír, őszintén megvallva szerintem idén már nem is lesz, gyanítom a fű se nő decemberben.

Kaptam zajszűrős fejhallgatót, a malac meg új macskabútort. Game changer mindkettőnknek.

Megjártam Budapestet - jó volt, sírtam, nevettem, jókat ettem, a búcsúzáskor meg úgy zokogtam, hogy egy napig fájt utána az arcom és úgy bevérzett a szemem, hogy meg kellett nézetnem egy gyógyszerésszel.
Életemben először utaztam egyedül (mókás volt, csak kicsit uncsi) meg hívtam Ubert, mert 11kor landolt a gépem és addigra már olyan szinten kivolt a faszom is, hogy inkább kiköhögtem 30 fontot, mint hogy várjak a buszra.

Lett egy új tetoválásom.

Jártunk M.-mel portréfestésen - mármint mi festettünk, olajfestékkel, vászonra, élő modell után. Én vért pisiltem, kijózanító élmény volt, mivel "pfff szoktam firkálgatni, mi lehet olyan nehéz, menni fog ez simán" hozzáállással mentem oda, aztán fél óra után sírni akartam, mert nyilván nem ment simán. A végén jó élmény lett, de egy önismereti folyamat is volt.

Varrtam egy ruhát teljesen kézzel, és pont annyira lett jó, hogy vérszemet kapjak további próbálkozásokra.

A malac 6.7 kiló

Igazából nem történt semmi érdekes az utóbbi időben, csak azért nem írtam, mert nem akartam megint folyton azon nyekeregni, hogy szar a munkám, szar a kedvem, szar az életem, meg igazából nekem is kicsit ijesztő kimondani hogy úgy tűnik, lassan az alapállapotommá válik a boldogtalanság.

Na mindegy, lehet el kéne kezdenem jógázni, akkor nem lennék ennyire drámai, haha.

Talán még említésre méltó, hogy összeszedtem és véglegesítettem minden faszom dokumentumot a HCPC-nek és kiköhögtem hatszáz (HATSZÁZ) brit fontot, szóval már csak hónapok kérdése, és regisztrált dietetikus leszek.
Kopp kopp, nem merem elkiabálni, mert nagyon-nagyon szeretném és nagyon-nagyon félek, hogy valami félresiklik, elutasítanak és a Starbucksban fogok meghalni - és ha maradnom kell, ez utóbbi közelebb lesz, mint gondolnánk, mert gyakorlatilag nem telik el műszakom az említett intézmény felgyújtásáról szőtt agresszív fantáziálás nélkül, és egy nap csak engedek majd ezeknek a hangoknak.

De csak hogy valami jót is említsek, jártunk Berlinben és csodálatos volt, annyira, hogy amikor hazajöttünk és a szokásosnál is nyomorultabb lettem, Medvegy megszánt és foglaltunk egy következő látogatást vissza januárra. Hah!

Miserable, miserable times

Életem: a starbucks vészkijáratának lépcsőjén ülve bőgni a telefonba Medvegynek az elutasító emailen.

Még mindig nem tudtam rávenni magam, hogy elolvassam, de Medvegy szerint zavarbaejtően kedves, és egy ponton szerepel benne, hogy nem akarnak elterelni az utamról, ne adjam fel az álmom, és később szívesen dolgoznának együtt velem - dietetikusként.

Mindegy, megyünk tovább.

(mindez amúgy pont a tizenharmadik évfordulónkon történt, pénteken, hát mi ez, ha nem egy jel)

Vettem talpbetétet az új martensembe, eddig kényelmes volt, a betéttel egy óra alatt hólyagosra törte a lábam. Kibicegtem a legközelebbi mosdóba és kitéptem a cipőmből, utána még mindig fájt, de legalább tudtam normálisan járni. Kérem vissza a nyolc fontomat, Scholl.

Amúgy csak simán nyomorultul érzem magam, elkezdtem betanulni műszakvezetőnek, ami eleve marhanagy boldogsággal tölt el, erre rögtön az első általam vezetett műszakon elájult a cukorbeteg munkatárs, hát ilyen komolyan nincs, szeretném kérni az univerzumot, hogy nagyon szeretnék egy kicsit kellemesen elégedett lenni.

Helyzetjelentés

Negatív lett a rákszűrésem, woohoo!

Itt voltak a szüleim a hétvégén, miután hazamentek, egész nap ebben a fura "mindjárt bőgök, de nem" hangulatban voltam. Felnőttként ilyen lenne a kapcsolatunk a szüleinkkel, erőszakkal fogom vissza magam, amikor anyukám pakolászik az én konyhámban meg nyúlkál az én mosogatógépembe, aztán sírok, amikor meglátom az almát a konyhapulton, amit ők hoztak nekem? Mert az alma a kedvenc gyümölcsöm a világon és panaszkodtam, hogy hiányzik az őszi szedd magad nógrádi alma.
Faszom.

Holnap lesz egy harmadik körös interjúm egy melóra, amit nem is akartam, csak udvariasságból végigcsináltam az interjúkat, de mostmár szerintem szeretném? Irodai meló, helpdesk egy brit fejlesztésű kalóriaszámláló appnál. Nem igazán szakmai, de a fizu jobb, heti három home office, és az iroda amúgy sincs messze, 15 perc biciklivel. Lakkozhatnám a körmöm, hordhatnám leengedve a hajam, és nem kéne többet hajnalban kelnem. Havonta egyszer lenne hétvégi meló, amolyan ügyelet fixen HO-ban - de eddig hetente átlagban legalább egy nap dolgoztam hétvégén.
Nem tudom, akarom-e én ezt, de tény, hogy már kurvára unom a kávéfőzést.

Közben felkértek megint, hogy legyek műszakvezető, mostmár igent mondtam, mert mellécsapták, hogy csak reggelt kapnék és cserébe fixen szabadok lesznek a hétvégéim.

Heti nyomor 1: begyulladt az ínyem a három megmaradt bölcsességfogamból az egyiknél, egy hetig alig tudtam rágni és fájt az ásítás. A speciális fertőtlenítő szájvíztől egyre jobb a helyzet, de mellékhatásként nem érzem a nyelvemet.

Heti nyomor 2: valami hormonális gebasz miatt olyan szinten aknés lett az arcom, amilyen tinédzserként nem volt, csak már társultak hozzá szarkalábak meg kezdődő ráncok is, komolyan öröm volt minden reggel tükörbe nézni (természetesen ebben az időszakban esett meg a személyes interjú, szóval szuper volt magabiztosságot színlelni). Azóta elmúlt, de mi a fasz, lehet el kéne menni egy vérvételre.

A Királynő temetésének napját (a tegnapit) majdnem minden munkaadó kiadta szünetnek, Medvegy sem dolgozik, az összes bolt zárva volt - szóval a mi faszom Starbucksunk nyitva volt. Eredetileg be voltam osztva, amikor még csak sima hétfő volt, de amikor kiderült a temetés meg a munkaszüneti nap, levettek a műszakomról, majd kicsit később újraosztották és kitalálták, hogy kettévágják az egyik hosszabb műszakot és én kaptam az első felét - de mivel aki a másik felet csinálta volna, beírta, hogy ő inkább otthon maradna, megörököltem a teljeset. Már majdnem hisztérikus rohamot kaptam, amikor Work Bestie 2 felajánlotta, hogy átveszi tőlem az egészet, pihenjek. Sírtam*.

*már csak azért is, mert az agyam nem bírja feldolgozni, ha valaki szívességet tesz nekem vagy ad nekem valamit csak úgy. gyerekkorom óta így működöm, kedvenc ilyen emlékem, amikor az egyik általános iskolás barátnőm anyukája elbeszélgetett az anyukámmal, hogy "sieglinde-nek gondjai vannak az elfogadással", amikor véletlenül kétszer vették meg az aktuális gyerekmagazint, és a duplikált példányt nekem akarták adni, én meg nem voltam hajlandó elfogadni. voltam nyolc éves.

Mindenestre elmentünk tegnap biciklizni, jó volt nagyon.

Most meg három recruiterrel is kapcsolatban vagyok, mert elkezdtem komolyan munkát keresni, és anyukám tegnap átvette a Tanulányi Osztályon a HCCP regisztrációmhoz szükséges dokumentumokat. Van egy olyan érzésem, hogy valami lesz.

Múlt hétvégén annyira felkúrtam magam a munkahelyi drámán, hogy beadtam a jelentkezésem egy másik Starbucksba tőlünk nem messze. Keddre behívtak interjúra, elmentem, röhögtünk fél órát a menedzserrel, majd ott helyben felajánlotta, hogy felvesz, lehetek műszakvezető is. Kértem két nap gondolkodási időt, szóval csütörtökön munkából hazafelé felhívhattam, hogy ne haragudjon, de semmi értelme nem volt ennek az egésznek, mert lenyugodtam azóta.

Fuck my life.

Közben elmentem rákszűrésre, túléltem, két hét múlva eredmény. Már megint megdicsérték a méhnyakam - kérdés, ez amolyan udvariassági csevely amit mindenkinek mondanak ebben a szituációban, vagy nagyra lehetek magammal, hogy már a harmadik szakember dicséri meg az enyémet?

Megnéztük újra a Book of Mormont, és ha a színházból kilépve nem engem szólít le egy fiatal mormon srác, el sem hiszem, hogy valódi mormonok ekkora marketinges érzékkel rendelkeznek és komolyan megragadták a lehetőséget a hittérítésre.

Ja és betöltöttem a harmincat, ennek örömére foglaltunk asztalt az egyik fancybb étterembe. Előtte reggel elmentünk kávézni, és menet közben elmentünk a Martens bolt előtt, és hát no, végül inkább lemondtuk a foglalást.

Szabadságnaplók

Valamiért jó ötletnek tűnt elkezdeni a Farm, ahol élünket, és atyaég, mennyivel egyszerűbb idők voltak azok. Mármint nem amikor az egész család éhen halt, ha apuka nem tudta befejezni a szántást, hanem amikor ennek a sorozatnak a nézése jelentette a családi szórakozást.

Foglaltam időpontot rákszűrésre! Iszonyúan szégyellem magam, utoljára a pandémia előtt, még otthon voltam, de most végre a lelkiismeret-furdalásom túlnőtte a félelmemet az idegen ország egészségügyi rendszerének labirintusától.
(az se sokat segített az ügyön, hogy a háziorvosunkhoz csak és kizárólag telefonon lehet időpontot foglalni, és én is egyike vagyok azoknak az introvertáltaknak, akiknek éveket vesz le az életéből egy-egy hivatalos telefon stressze)

Megint jött egy nem túl jó epizód, szóval azt tettem, amit bárki tenne a helyemben: elvonszoltam magam a fonalboltig, vettem két csodálatosan színes gombolyag fonalat és nekiálltam horgolni.

Vágtam a hajamból vagy tíz centit, de nem vagyok tökéletesen elégedett, szóval lehet vágok majd még. Ez csak haj, mi meg úgyis mind meghalunk.

Találtam a charity shopban 10 fontért fasza paperbag nacit a White Stuffból, elvileg a méretemben, gyakorlatilag combban fazont torzítóan feszül, szóval megfogadtam, hogy még szorgosabb leszek a tornával (újra csinálom közepesen rendszeresen!) és megszorítom kicsit a nasikat.
Majd belélegeztem a világ összes szénhidrátját a PMS miatt. 

Nem vagyok terhes, de

manapság megint rá vagyok csavarodva a gyerek témára. Túl sok időm van azt hiszem - itt volt téma legutóbb, és nem sok minden változott azóta, sőt, egyre bizonytalanabb vagyok, mert már a harminc is itt liheg a nyakamban (JÖVŐHÉTEN), amit annó ideális gyerekvállaló kornak jelöltem meg. 

A mániákus gondolataimnak valószínűleg kedvez az is, hogy nincs egy szülő sem a szűkebb baráti társaságunkban, akivel lehetne erről beszélgetni, így valahányszor szóba hozom a szintén gyerektelen és/vagy bizonytalan ismerőseimnek a témát, csak ugyanazokat a félelmeinket visszhangozzuk egymásnak (senki nem áll rá készen, mindenki félti a kényelmes kis életét, most éppen mindenki bizonytalan, de vár, hogy majd egyszer megváltozik és meggondolja magát).

Kitartok amellett, hogy a modern idők magas hatékonyságú fogamzásgátlása áldás, de közben faszom, miért adnak a kezembe ekkora felelősséget, hogy ekkora horderejű döntéseket hozzak meg? A hajam színéről és hosszáról sem tudok dönteni hónapokig tartó agónia nélkül. Pedig a haj csak haj, és amúgy is visszanő.

(nyilván ebben is egy újabb jelet látok arra, hogy ha ilyen szerencsétlen vagyok, nem kéne szaporodnom - de megint, csak a tökéletesen kiegyensúlyozott embereknek szabad..?)

Ezt meg csak úgy iderakom, hogy ne legyen kép nélkül a bejegyzés

Boring facts about me

Elpazarolok egy tökéletes gasztrointesztinális rendszert a növényi étrendemmel: az emberek többségével ellentétben felnőttként is gond nélkül tudtam emészteni a laktózt minden mennyiségben.

Utálom megérinteni a talpamat, szóval úgy szoktam bekrémezni, hogy leülök pillangóülésbe, egy ujjal kiadagolom a lábápolót az egyik talpamra, majd összedörzsölöm a kettőt.

Nagyon-nagyon ritkán hordok olyan pólót, amin valami felirat vagy minta van.

Soha nem unom meg a kedvenc számaimat. Soha. Évekig tartó végtelenített lejátszás után sem.

154 napos sorozatom van Duolingón franciából.

Nem szeretem a gyömbért és a kaprot.

"Now how do you feel?" "The same..." "Then you've only got yourself to blame! You didn't pretend hard enough!"

Napjaim a Book of Mormon számainak végtelenített ismétlésével telnek, a csúcs az volt, amikor elmentünk kávézni Medveggyel és a barista az egyik számot fügyülte. 

Nagyon fel vagyok baszva, jelentkeztem két hasonló melóra is - az elsőre elutasítottak, szóval kértem visszajelzést és az alapján töltöttem ki a jelentkezésem a másikra. Dietetikus asszi lett volna mindkettő, tehát minden tekintetben megfeleltem volna.

Most érkezett a második elutasító email.

Szóval lekapcsolom az ilyen irányú érzéseimet és kitakarítom a lakást.

Már csak két munkanap és vár rám egy hét szabadság.

I cant believe Jesus called me a dick

Háttértörténet: még 2020ban Medvegy vett jegyet a 2021-es Book of Mormon turnéra, aminek a nottinghami időpontja történetesen pont a 4. házassági évfordulónkra esett. Aztán 2020 meg 2021 olyan volt, amilyen, és hát megtörtént a 4., majd az 5. házassági évfordulónk is Book of Mormontalanul, mire tegnap végre eljutottunk a darabra.

És azóta mindketten a dalokat dúdoljuk.

Ja és imádom, hogy a színházban szabad alkoholizálni a darab közben.

Két napig nem dolgoztam, most jobb kicsit, de ettől még hat munkanapot ki kell bírnom a szabadságig valahogy. Sebaj, majd énekelgetem közben a Turn it off-t vagy a Hellót.

Its just a bad day, not a bad life

Hősnőnk döbbenten konstatálta, hogy ugyan a COVIDot sikerült, de egy burnoutot talán nem tud lábon kihordani, szóval végre megadta magát a sorsnak és vett ki egy hét szabadságot augusztus végére.

Akkora gyökér vagyok, hogy ehhez heteken át kellett progresszívan egyre szarabbul lennem.

Na mindegy.

De hogy valami jót is mondjak, kiültettem a második magról nevelt kis avokádófámat.

Ja, a TKMaxx-ben már lehet halloween dekort kapni és megérkezett a tegnapi áruval az első doboz pumpkin spice szirup, szóval hamarost itt az ősz.

Helyzetjelentések

HCPC regisztrációhoz gyűjtöm a szükséges dokumentumokat, amiket eddig halogattam, haha. Ha minden jól megy, egy-két héten belül el tudom küldeni az egészet, aztán majd feszülten várunk.

A malacnak hólyaghurutja lett. Keményen dolgozom, hogy a macskának legyen aranyáron vese- meg hólyagkímélő tápja.

megdöglött

Ha már dolog: a munka manapság olyan, amilyen, nagyon leszív egy-egy műszak. Tudom, hogy ha munkahelyet váltanék, nyilván ott is gyötrődnék eleinte (ahogy itt is tettem először, haha), szóval végtelen dilemmázás forrása, hogy vajon lenne-e olyan mértékű ez gyötrelem, mint ahogy manapság vergődök néha. Komolyan nem tudom.

 

Work bestie-vel megvolt az utolsó közös műszakunk, atyaég de fog hiányozni.

Viszont van egy új tizenhatéves kis munkatársam, egyszerűen annyira édes, hogy előtörtek az anyai ösztöneim és úgy döntöttem, örökbe fogadom. Egyelőre nem tiltakozik.

Ugyanitt egyre váratlanabb helyzetekben döbbenek rá, hogy már nem vagyok tinédzser - a másik ilyen az volt, hogy már vannak ezeréves cuccaim. Nemrég feltűnt, hogy a kedvenc birkim talpa egyre elhasználtabb, és igazából nem csoda, mert hat éve hordom minden nyáron (még a magentaszínű multitól kapott első fizetésemből vettem még 2016ban).

Guess what.

Írásbeli band 7.

Szóval most vár rám egy halom papírmunka, kereshetek egy "közösségben megbecsült embert", aki aláírja a dokumentumaimat mint hiteles másolatok, aztán fizetek 550 fontot mint "bevizsgálási díj", és végül izgulhatok pár hónapot, hogy elfogadják-e.

Ehhez hasonlóan ambivalens jó hír, hogy Work Bestie a jövőhéten lesz utoljára, mert Londonba költözik valódi munkát végezni a tanult szakmájában, ami egyrészt csodálatos, másrészt... velem most mi lesz nélküle..?

De ma egy iszonyúan cuki eladó vagy fél órán át kente rám a Lush fél kínálatát és végül egy komplett kiszerelésnyi hajpakolást tett a táskámba, hogy vigyem haza kipróbálni, szóval na, nem akarok ám itt csak panaszkodni.

This aint my first rodeo

Túléltem tegnap az IELTSet, de már nem merek optimista lenni az eredménnyel kapcsolatban, lesz, ami lesz, legfeljebb ez az új hobbim, kicsit drága de más drogozik.
Mindenesetre sokat dobott az önbizalmamon végig, hogy már ismerős volt minden és tudtam, mire számítsak (ezt mondjuk továbbra is elérhettem volna alapos felkészüléssel, de no). Érzésre megint az írásbeli lett a leggyengébb, szóbeli talán kicsit jobban sikerült most, mert hát elég sokat segített, hogy vittem magammal vizet és hidratáltam rendesen végig, szóval addigra nem volt behorpadva a fejem. Lepődjünk meg együtt, hogy jobban teljesítek, ha fizikailag nem vagyok szarul.

Eredmény jövőhéten.

Azóta megint felértékelődött és megédesült a szabadidőm, pedig esküszöm, nem sokat vett el eddig sem a felkészülés (akkora darab szar vagyok, hogy az hihetetlen).

Ezt meg a Sainsbury parkolójában fotóztam még valamikor.

So effin angry

A mai műszakom olyan szörnyű volt, hogy többször elgondolkodtam a felmondáson: az egyik munkatársam beteget jelentett, amitől olyan kevesen voltunk, hogy nem tudtam elmenni a szünetemre, 5:30 és 1 között kétszer ültem le 5-5 percre, mielőtt visszarohantam volna, mert a többiek így már nem tudtak megbirkózni a munkamennyiséggel.
Aztán meg tök hülyén éreztem magam, hogy most komolyan arra a munkatársamra vagyok dühös, aki kórházban töltötte az éjszakát és ezért nem tudott bejönni - szóval a pusztító dühömet a menedzsmentre irányítottam, akik annyira megvágták a büdzsét, hogy ilyen szinten ki van számolva a munkaerő, és elkezdtem ajándék kávékat osztogatni a kedvenc törzsvevőimnek, mert miért ne.
Ja és később a kajámért sem fizettem, lol, rúgjanak ki nyugodtan, szívességet tennének vele.

Azóta amúgy hazajöttem, lezuhanyoztam és aludtam két órát, szóval most kicsit jobb, de komolyan, a faszomat már.

I survived the 2 days of the British Summer, and all I got was like 4 hours of sleep

Ma végre szabadnapom volt, szóval kitakarítottam a depression den-t (depresszióbarlang? jobb fordítási ötleteket várok), megmostam a hajam és hámlasztottam, elpakoltam a sok kacatot, kimostam az ágyneműt, most meg meggyújtottam egy gyertyát, csináltam salátát és mindjárt leülök végre tanulni is a JÖVŐHETI IELTSRE, szóval ezt kapd ki, élet, képes lenne ilyesmire egy mentálisan nem egészséges ember?!

Amúgy nem tudom, hogyan bírtam a budapesti nyarakat, amikor rutinszerűen volt akár hetekig 30-35 fok, mert most a kétnapos brit hőhullámban komolyan meg akartam halni, óránként beugrottam a zuhany alá, nem tudtam gondolkodni sem, éjjel meg lehetetlen volt az alvás, borzalmas volt.
Mondjuk valószínű nem segített az sem, hogy 1: a lakások inkább a hideg időre vannak kitalálva, nincs légkondi, 2: a mienk tetőtéri, 3: nem lehet kinyitni az ablakot*.

*technikailag ki lehet, az ablak képes a kinyílásra**, csak hát a malac.

**mármint az egyik, mert a hálóban a fos függőleges redőny fejkorlátját berakták közvetlenül az ablak elé, vagyis csak kb. két centire lehet kinyitni, mielőtt beleütközne a keret. Itt Angliában is vannak ám ilyen mérnöki lábonlövések.

Ja és apropó malac, szegényért annyira aggódtam így a kánikulában, naponta átkeféltem, hogy a lehető legkevesebb extra szőr legyen rajta, időnként belegyúrtunk nedves kézzel, hátha az segít a kis hőérzetén, meg próbáltunk ilyen-olyan hűtő tippeket bevetni nála, de így is látszott, hogy nem igazán éli a helyzetet. Szegény a sok, puha szőrével meg a közel hétkilós kis testével nem ilyen időre van kitalálva.

Két napja lejárt a Netflix előfizetésünk, előtte még gyorsan megnéztem a Keep Sweet: Pray and Obey-t és úgy felkúrtam magam rajta, hogy azóta nem vagyok teljesen túl az élményen, hozzáadva a Roe v Wade-et meg az általános helyzetet, komolyan mi a picsa van Amerikában.

Ja és egyéb problémák rovat: van egy tízfontos amazon vásárlási utalványom, amit még az amazon bojkottunk előtt kaptam, és fingom nincs, mire használjam, pedig el kéne, mert lassan lejár.

Longboi belájkolta a képemet róla

Négy óra múlva állásinterjú, már értem, miért nem csinálnak emberek ilyet gyakran, ez kurvastresszes. Felváltva beszélem le magam a melóról, hogy nemisérdekel meg amúgyistúlmesszevan, meg vizualizálom magamat, ahogy végigsétálok az NHSes badge-emmel a kórházi folyosón (kilakkozott körömmel!). Végigkérdeztem a barátaimat, mit várjak egy ilyen interjún, mindenki megnyugtatott, hogy sztenderd "hol látod magad öt év múlva" meg "mondj magadról három negatív tulajdonságot" típusú kérdések várhatóak, nem olyan, hogy "van egy beteg, aki 100 kiló és 164 centi, de csak fél lába van, diabos, szívbeteg, fél veséje van és terhes, milyen étrendet írna neki? ja és mellesleg allergiás a kazeinre és nem szereti a piros színű ételeket".

Más.

Még mindig emlékszem tavaly, amikor kiröhögtük Medvegy brit kollégáját, aki kánikuláról meg arról panaszkodott, hogy nem tud aludni a melegben, amikor húsz fok fölé ment a hőmérséklet - és most itt vagyunk, 26 fok van és mi szabályosan vergődünk, naponta négyszer szaladok el egy-egy gyors zuhanyra és még a munka is vonzó, mert ott legalább van légkondi.

Ugyanitt én vagyok az a szerencsétlen, akinek meg kell gugliznia, hogyan kell csevegni, mert nem bírom már tovább a gyötrelmet. Egyre több törzsvendég próbál velem csevegni a kávégép fölött, amíg csinálom a lötyijeiket, ami iszonyúan jól esik meg tök cuki, de én közben belehalok, annyira szenvedek a kíntól, hogy hogyan kell ezt csinálni. Az ő életükben én egy NPC vagyok, de szeretnék egy szórakoztatóbb lenni.

Két év két nap

Két éve (meg két napja) ilyenkor repülőre szálltunk és elutaztunk Londonba két sporttáskányi nyári ruhával, ahol Angol Barátaink felvettek és kezdetét vette a két hetes karantén meg az itteni új életünk.

Ennek örömére ma elmentünk Yorkba és megetettem Long Boit, a nagyon hosszú kacsát.

Még mindig nem az igazi a hangulatom, de a kacsa sokat segített a helyzeten.

Nemrég meséltem Medvegynek, hogy haha túl régóta vagyok a Starbucksban (jövőhéten lesz EGY ÉVE) és túlságosan kevés inger ér, mert unalmamban nem csak az árakat jegyeztem már meg, hanem kezdtem a félig rendszeresen vevőket is, és milyen aranyosan meglepődik valaki, amikor mielőtt bármit mondana kérdem, hogy a szokásosat..? A nevét pedig tudom fejből.

...erre tegnap elmentünk a mi szokásos kávézónkba, és a barista srác azzal fogadott, hogy americano és szója latte, itt fogyasztva? Aztán hozzátette, hogy üljek csak le, majd kihozza nekünk. Majdnem meghaltam, milyen cuki már.

Szóval most új törzshelyet kell találnunk.

why am I like this

Az állásinterjú megadta végre a kellő lökést ahhoz, hogy elkezdjek az IELTSre készülni, persze nem viszem túlzásba, de naponta leülök foglalkozni vele pár órát.

Ugyanitt elkezdtem a klinikai dietetika tudásomat is felfrissíteni, amivel csak annyit értem el, hogy elkezdett szorítani a mellkasom és tele a fejem nem túl szép, önbántó gondolatokkal, szóval lehet ezt még félreteszem egy kicsit, és visszatérek a térképek összehasonlításához.

lesz egy állásinterjúm jövőhéten

dietetikusnak

sírok

Adulting is hard

Faszért kellett nekem ilyen faszom hülye szakmát választanom, ahol a működés ilyen erősen beszabályozott, hogy faszom tagságokkal meg nyilvántartási regisztrációkkal baszakodhatok, amik vagy drágák, vagy drágák és még csak nem is hajlandóak felvenni engem tagnak.
Következő életemben érteni szeretnék a matekhoz és elmenni IT-be, úgy hallottam, ott jól keresnek, lol.

Elég morcos vagyok most, nem igazán tudom megfogalmazni, miért, bosszant az élet, bosszantanak az emberek, bosszant minden apróság. Pár nappal ezelőtt meg mellkast szorongató szomorúság tepert le, amikor elpanaszoltam Medvegynek, hogy minden bajom van, pedig igazából semmi bajom nincs, csodálkozva nézett rám, hogy ez úgy hangzik, mint egy depresszív epizód. Én meg olyan meglepett pikachuként néztem vissza, hogy az ember azt hinné, soha nem volt még ilyen.
Néha csodálkozom, hogyan engednek engem szabadon járni a vadont és nem helyeznek gyámság alá.

Közben mókás, amennyit szórakozok vele, a szorongás manapság nem jellemző rám, elvégre nagyon sok mindenbe szarok már - ami egyrészt csodálatos, elképesztően megkönnyíti a hétköznapokat, de közben ezzel a bénító szomorúsággal párosulva eléggé megnehezíti az életem hosszútávon. Mert most motiváció híján a fegyelmezettségemre meg a rutinjaimra vagyok hagyva az olyan dolgokban, amik az adott pillanatban kellemetlenek, de összességében kellenek a fejlődéshez (edzés, helyes táplálkozás, tanulás, önképzés), és mint tudjuk, kurvára nem vagyok fegyelmezett.

Furcsa idők ezek, de nem panaszkodom, mert mint fentebb írtam, igazából szarok bele.

Meg amúgy is, lesz majd jobb is, csak most nem az. Inkább dokumentációnak rakom ezt most ide, mert tudom, hogy elmúlik majd.

Valahányszor azon panaszkodom, hogy a malac túlságos ragaszkodása terhes már, elszégyellem magam, hogy mennyire fogom majd bánni ezt a nyavalygást, amikor már nem lesz malacom.

Dorci haláláig soha nem gondolkodtam ilyeneken, addig teljesen természetes volt egy-egy kisállat társasága az életemben, de azóta nem tudom lerázni a fájdalmas gondolatot, hogy amikor az ember maga mellé fogad egy kisállatot, pontosan tudja, vagy legalábbis reméli, hogy végig fogja nézni ennek a kis lénynek a teljes életútját, beleértve a végét is - és a búcsú az életút hosszától és az állatka személyiségétől függő mértékben lesz majd fájdalmas.

És ez vajon mit árul el rólam? Hogy néha előre félek és szorongok, mert még rémlik, mennyire tud egy ilyen fájni, de ennek ellenére is így döntök, pedig tudom, hogy vége lesz majd egyszer, és akkor megint rettentően fog majd fájni,

de addig...

És már könnyezem is írás közben, és ilyenkor megfogadom, hogy soha többet macskám nem lesz, de kit áltatok, úgyis lesz majd még macskám, mert nem csak egy-egy individuális macskához kötődöm, hanem a fajta szelleméhez, minden macskához.

De ehhez az egyhez most különösen.

I don't like 'em putting chemicals in the water, THAT TURN THE FRIGGIN FROGS GAY

A Párizsi Notre-Dame olvasása közben hirtelen és lesből csapott le rám a düh, hogy a történelem folyamán milyen szinten fetisizálták a fiatal lányok "tisztaságát" az irodalomban, ami nyilván azt jelenti, hogy a szóban forgó lányok szépek, fiatalok és szüzek, mintha az egyetlen valódi értékük az lenne, hogy még szexuálisan tapasztalatlanok. Egy valamire való ártatlan lányról majd a nászéjszakán le lehet húzni a fóliát, amivel nyilván azonnal elértéktelenedik, mint a zsírúj kocsi, amint először kihajtanak vele a szalonból.

A dührohamot inspirálta Esmeralda karaktere (akinek lényegében minden férfi a megszállottja lesz, ha csak ránéz - ennek fő oka a "szűzies tiszta szépsége", amit folyamatosan ismételget a leírás), valamint a hetedik könyv második fejezete, ami lényegében csak arról szól, hogy az eszét vesztett pap idegrohamot kap, amikor kiderül, hogy a lánynak férje van, és utána háromszor tisztázni kell vele, hogy Esmeralda szüzességi fogadalmat tett, szóval abszolút tuti és teljesen biztos, hogy még nem rontották el a tisztátalan férfiak a péniszükkel.

Jelentkeztem még három munkára, mindegyik a megyén belül, de jó messze van, szóval titokban akarom is meg nem is. Bár várható volt, hogy elkényeztet a Starbucks, ami konkrétan a sarkon van és megengedhetem magamnak, amit most csinálok, vagyis hogy fél óra múlva kezdődik a műszakom, én meg még bugyiban ülök otthon és blogot írok.

Amúgy kicsit meg vagyok hasonulva, Work Bestie kapott egy ajánlatot végre a saját szakmájában, és amennyire örülök neki, szomorkodom is, mert amilyen pozitív minőségbeli változás ez az ő életében, az enyémben kb. ugyanolyan mértékű negatív. Fura dolog egyszerre nagyon örülni valaki örömének és közben sajnálni magad.

Anyukám fejét látni kellett volna, amikor nekiálltam megvarrni a kiszakadt farmernadrágomat, és ha háromszor nem ajánlotta fel, hogy elmenjünk venni újat..?, akkor egyszer sem. Fura, milyen gyorsan elfelejtette, hogy az ő generációjának elvileg ez még természetes volt, vigyázni a holmijainkra és megjavítani, én meg olvashatok róla könyvet, hogyan kell.

A főfőnök elmegy, tegnap volt az utolsó napja. Mielőtt hazaindult volna, behívott engem és Work Bestie-t, átölelt minket és mondta, hogy mi voltunk a kedvencei. Kicsit zavarban voltam, hogy megérdemeltem én ezt, hogy kedveljenek? Elvégre im a garbage person.

Lehet nem ártana megint pszichiáterhez menni.

Még két munkára jelentkeztem, amire mint kiderült, nem kellettem - ugyanoda kerestek diplomás meg nem diplomás diab oktatókat. A diplomásra sejtettem, hogy visszadobják a jelentkezésem, de a másikhoz konkrétan csak érettségit kértek előfeltételnek, az kicsit fájt. Eddig általában elfogadtam a sorsom, hogy hát jó, dietetikusnak még nem vagyok regisztrálva, az alatt meg túlképzett vagyok, de most úgy felkúrtam magam, hogy kértem visszajelzést. Aztán majd megírják, hogy nemkellesz mert csúnya a fejed.

Egy másik melóra meg várólistára tettek, aminek tökre megörültem, elvégre nem elutasítás! Alacsonyan vannak az elvárásaim manapság, na. 

ÉLJ, AZ ÉLET A CÉL, NEM A HALÁL

Valamiért újra nő a covid-para, az egyik munkatársat majdnem meglincselték, mert pozitív teszttel jött dolgozni és nem vett maszkot (ami mondjuk valóban türhőség, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek - amikor én csináltam ugyanezt, bennem volt annyi, hogy viseltem maszkot, tartottam a távolságot és mániákusan mostam a kezem).
Estére persze nekem is megfájdult a torkom, két negatív tesztbe fájt, mire rádöbbentem, hogy nem fáj, hanem viszket, de nem csak a torkom, hanem az arcom meg a szemem is, és amúgy allergiaszezon van.

Tegnap újranéztem a régi Sideways videókat (ÉS NEMRÉG BEJELENTKEZETT PATREONON, szóval talán egy év után végre lesz új videója, amiben szerepel majd a nevem - még tízezer éve megfogadtam, hogy ha lesz munkám, támogatni fogom, és lőn, amióta feliratkoztam rá, új videói sincsenek), és az egyikben szerepel, hogy amit 13-14 évesen hallgatunk, egy életre hatással lesz a zenei ízlésünkre.
Ezek szerint viszont nagyon rábasztam, mert ennyi idősen volt a akut musicalrajongói korszakom csúcsa, lol.

Azóta amúgy Rómeó és Júliát hallgatok, és a szövegre odafigyelve néha szekunder szégyenérzetem van, mert elhiszem én, hogy nem egyszerű dalszöveget fordítani, nagyjából tartsa meg a jelentést, rímeljen, és a szótagok is jöjjenek ki, de komolyan, néhány dalnál ez volt a legjobb verzió? semmi más nem volt? semmi..?

És apropó fordítás, Victor Hugót olvasok meg a Párizsi Notre Dame-ot, és az egy dolog, hogy néha lelkiismeret-furdalás nélkül pörgetem a lapokat (mert pl. az amúgy éppen beinduló eseményeket megszakítja egy húszoldalas leírás Párizs látképéről - bárcsak viccelnék, de nem), mert fúha, én ehhez túlságosan figyelemzavaros millenial vagyok.

Polcz Alaine-t olvasok Mészöly Miklósról, és nem megy, nem tudom megérteni ezt a "szerelmet". Talán én ehhez túlságosan szabólőrinc vagyok* és nehezen tudom elfogadni, hogy másfájta szerelem is létezik. 

*vagyis egy önző darab szar aki körül mindennek forognia kell

Elkezdtem cold brew teákat csinálni szálas teából, fehér- meg hibiszkusz teát próbáltam, eddig bejönnek. Néha a tököm kivan, hogy ilyen vagyok, hogy a saját érdekemben túl kell járnom a saját eszemen, de amúgy simán elfelejtek inni és a nap végén szégyenletesen alacsony vízfogyasztásom (ami néha konkrétan csak két kávé és a friss gyümölcs, amit eszem).

Az egyik munkatársam megint covidos, mi meg együtt dolgoztunk két napja majdnem végig, hát a boldogságom határtalan. A tesztem tegnap este még negatív volt, de már szorongok.

Volt egy másik riadalom is a napokban, a malac szőröset hányt - de többször és roppant drámaian tette, egyszer elment utána a kis hangja, majdnem megszakadt a szívem, amikor csipogni próbált, de nem jött ki semmi. Meggugliztuk, tippeket kérek, hanyadik találat volt a rák.
előző cicánkat rák miatt veszítettük el iszonyú hirtelenséggel
Már majdnem gyömöszöltük be a dobozba hogy akkor irány a doki, elvégre van biztosítása, de mivel összességében jó volt a kis közérzete és más tünetet sem produkált, végül hagytam érvényesülni a józan eszem és nekiálltam naponta kefélni a kis husit meg átálltunk a szőroldós jutalomfalatra.
Csodák csodájára azóta minden szupika.

Amiért nagyon fog hiányozni ez az időszak, és amit nem szeretnék elfelejteni

Amikor beérve a többiek azzal fogadnak, hogy Munkatárs I. (aki amúgy itthon Seggfej Munkatárs néven futott, mert sokáig elég seggfej volt velem) tegnap munkaidő után elment Newarkba, és külön hozott egy zacskó matchát is, csak nekem, hogy legyen mit innom a szünetemen.
Én vagyok az egyetlen, aki matcha lattét iszik.

Főnök és Munkatárs II. új dolgozót interjúztattak, és azzal foglalták össze utólag, hogy az illető rám emlékeztette őket, szóval ott helyben felvették.

Work Bestie azért vállalt el egy extra műszakot, mert én is bent leszek akkor.

Munkatárs III. előveszi a táskájából a blokk hátuljára rajzolt képregényt, amit egy bent megtörtént esemény ihletett és amit napokkal korábban hagytam bent a pulton. Később a Főnök külön röhögve odajön hozzám, hogy látta ám ő is.

DONT ACT SURPRISED YOU KNOW YOU LIKE IT YOU WHORE

Self care: másfél órás villámskype BFF-fel, miközben ő a körmét csinálja, én meg hámlasztok és végigviszem a hétvégi skincare rutint.

Nemrég egy vevő megkérdezte, nem spanyol vagyok-e. Amikor utána a belső headseten elmeséltem a többieknek, hogy húzhatok még egy strigulát, a mellettem sertepertélő random kolléga bevallotta, hogy amikor először találkoztunk, ő azt hitte, olasz vagyok.
Ilyen komolyan nincs már.

Némi tanakodás után arra jutottunk, hogy lemondjuk a Netflixünket és Disney Plust veszünk helyette. Miután vagy három hónapja kérdezem időnként unottan, hogy "Friends vagy Gilmore Girls..?", mert úgyis csak a háttérbe megy, és az egyre növekvő listámról meg nem nézek soha semmit, mert nem állok készen új élményre.

Emberek sok baráttal, nem tudom, hogyan csináljátok, én ma elmentem egy munkatársam szülinapjára, és a kis zsidó lelkem belehalt, hogy ez ilyen drága?

Én: Üdv a Starbucksban, bla bla bla mit adhatok?
Vevő: Kérek egy jeges mokkát jég nélkül.
Én: Ha kihagyjuk a jeget, csak szobahőmérsékletű lesz, az megfelel?
Vevő: Én hideget akarok.
Én: A jégtől lesz hideg.
Vevő: De nem akarok bele jeget.

...és itt a hurok bezárult és a beszélgetés folyatódott az idők végezetéig.

Therapy

Kezd elönteni a balsejtelem, mert kezdem azt érezni a munkahelyemen, amit az egyetem utolsó évében is éreztem egyre növekvő intenzitással: hogy közeledik egy korszak-nagyobb fejezet vége.
Nyilván a vizsgámra is azért nem volt sürgős a készülés, mert kényelmes itt most nekem, a munka egyszerű, a munkatársaim szeretnek és én is szeretem őket, összességében és általánosságban jól érzem magam. De közben meg nem maradhatok itt, mert nem vagyok elégedett, hiányzik a kihívás, a szakmám, amit el sem tudtam igazán kezdeni, de szerettem és elvileg jó is voltam benne. 

Faszom.

Most kicsit feltűnt ez a mintázat az életemben és arcon rúgott a valóság, hogy mekkora egy gyáva féreg vagyok, amiért szándékosan szabotálom magam, valahányszor "szintlépés" jönne (lásd komplett egyetemi pályafutásom, lol).

Esküszöm nem lesz ez mostantól egy IELTS rinyablog, de

marhára nem volt kedvem lefoglalni a következő tesztet, az egóm még nem heverte ki az előzőt, meg nincs kedvem elkezdeni tanulni, amúgy is nyüszi és nyafi,

aztán ránéztem a jövőheti munkabeosztásomra és beleolvastam a munkahelyi chatbe.

Booking intensifies.

A repülőn hazafelé kiolvastam az első Máraimat, A gyertyák csonkig égneket, és majdnem sírtam, mert amúgy nem tetszett annyira, de el is felejtettem, hogy milyen érzés magyar írótól olvasni: amikor elsőre és erőlködés nélkül tudok olvasni a sorok között, átjön minden utalás, a történelmi és kulturális háttér, és a szavak pontos jelentése és súlya magától értetődő, és nem tanult és kicsit kínlódós.

A jövőhéten a királynő Platinumévfordulója lesz, szóval vettünk királynős bögrét, királynős kekszet meg kidekoráltam a lakást brit zászlókkal, mert örülünk, hogy itt lehetünk.

Ja és ha eddig nem gondoltam volna, hogy kicsi a világ, két volt iskolatársammal is összefutottam a héten, az egyik Németországból jött haza és a 74es trolin találkoztunk, a másik meg a reptéren jött oda hozzám és itt lakik a szomszéd faluban.

Band 6.5 kell

Vajon kinek lett az írásbelije band 6.

Bárcsak megelőzhető lett volna ez valahogy.

Mondjuk tanulással.

Bárcsak.

Dráma az életem

Túléltem.
Bár ez egy ponton kérdéses volt, amikor mindhárom rész egymás után, szünet nélküli letolása, vagyis két és fél óra folyamatos feszült koncentráció után végre fellélegeztem és kinyújtóztam - és a vizsgafelügyelő megkocogtatta a vállam, hogy kövessem, én vagyok az első szóbelin és most rögtön kezdünk.

De amikor negyed órával később enyhén szédelegve, hangosan korgó gyomorral és behorpadt fejjel kitámolyogtam az épületből, jó érzésekkel ültem le a biciklim mellé körbetelefonálni az értem izguló szeretteket.
Band 7-re megyek, az szerintem meglett. Aztán majd meglátjuk 3-5 naptári nap múlva.

Amúgy mekkora véletlen már, hogy a csaj, akivel a regisztrációra várakozás közben egymás mellé keveredve dumálni kezdtem, szintén dietetikus? Chiléből jött ide mesterképzésre, és szintén a regisztrációja miatt volt itt.
Medvegy szerint bokán kellett volna rúgnom, mert ez egy kompetitív terület, de nagyon sajnálom, hogy még bemutatkozni sem tudtunk rendesen - úgy terveztem, majd a szóbelire várva kérek tőle valamilyen kontaktot, de aztán engem berángattak rögtön az írásbeli befejezése után, amikor végeztem, ő már nem volt sehol, hiába köröztem az egyetemen.
Nagyon creepy lenne megkeresni valahogy? Esküszöm gondolkodom rajta.

Viszont soha ilyen érdekes nem volt a Practical English Usage könyv, amit a felkészülés idejében minden túlzás nélkül egyszer sem nyitottam ki, de hazaérve érdeklődve belelapoztam és wow, milyen érdekes dolgok vannak itt. Why am I like this.

Miután (továbbra is, de gondolom nem lep már meg senkit: tanulás helyett) csináltam és beállítottam az új, kicsit sem egomán fejlécemet, amin konkrétan kint van a fejem meg a nevem, elgondolkodtam, hogy privátra teszem a blogomat, de arra jutottam, hogy sok értelme nincs: Angliában élek és magyarul írok, igazán szaftos dolgokat nem rakok ki, amiket szégyellnem kéne, meg hát aki nagyon akart, nyilván megtalált eddig is, elég minimális erőfeszítéseket tettem az anonimitásom megőrzése érdekében.
Bár kicsit kényelmetlenül érezném magam, ha egy ismerősöm elküldené, hogy lol te komolyan tíz éve posztolod a faszságaidat az internetre - de igazából az összes barátom normie, és hát igaz a mondás, hogy ha nem találod az baráti társaságodban az internetes creep stalkert, akkor te vagy az.
Ja hogy ilyen mondás nincsen, ok.

Ez a szám olyan szinten be van csípődve, hogy egyszeres ismétlésre állítottam spotify-on és most is ezt hallgatom egy végtelenített loopban, nagyon tetszik, pedig a rajzfilm maga nem is hagyott olyan mély nyomot bennem.

Elnyekeregtem a tanulási képtelenségemet Messzelakó Barátomnak, aki konkrétan kiröhögött, hogy ne szórakozzak már.
Tényleg nagyon kínos lesz holnap 4.3-as pontszámot kapni, márpedig eléggé abba az irányba haladok.

még mindig tanulás helyett

A hétvégén valamiért (?????) jó ötletnek tűnt befesteni a hajam sötétkékre.
Fekete lett.
Egy napig bírtam elviselni magamon, mire zokogva elrohantam a drogériába a festékleszedő csodacuccért, aminek a nevét és márkáját még imába fogom foglalni párszor, mert istenem, bárcsak több elcseszett döntésemet tudnám ilyen gyorsan és nyom nélkül visszacsinálni.
És mindössze 9 fontért.

A héten az egyik munkatársam, akivel amúgy nem dolgozunk együtt sokat, és abban a nem sokban is azt hittem, hogy idegesítem, mert elég csendes, és aki nem pofázik velem állandóan, az nyilván utál - na de elkalandoztam, szóval egy nyugodtabb percünkben megkérdezte, hogy amúgy nézek munkákat? Mármint máshová. És mikor szórakozottan visszakérdeztem, hogy miért, ennyire meg akar tőlem szabadulni, mondta, hogy talán a dietetikus diplomámmal túl jó vagyok ide.
Egy kicsit meghatódtam.
Mostmár kurvára ciki lenne megbukni pénteken.

De nem panaszkodom, ma láttam egy szfinx cicát a drive thru-n, színes pulcsi volt rajta és kapott egy kis kupak tejszínhabot, és istenem, a látvány vagy öt percre kigyógyított a borderline személyiségzavaromból.

Ja és üzenem a 13 éves, In the shadows-t hallgató, "nahát a rock is zene" sieglinde-nek, hogy ne aggódjon, majdnem 30 évesen is gyakorlatilag ugyanazt a számot fogja hallgatni, csak más lesz a címe és kicsit át lesz hangszerelve - nem értek a zenéhez továbbra sem, de még laikusként is lejön a döbbenetes hasonlóság a két szám között.

"Írásbeli, első feladat:

Az alábbi diagram a gyufagyártás szakaszait és a hozzá szükséges eszközöket mutatja be.

Foglalja össze az folyamatot a fontosabb lépések kiválasztásával és leírásával, és ahol releváns, végezzen összehasonlítást!"

Vegyesvágott

Újra nekiálltam rendszeresen rajzolni, de annyira leblokkol ennyi kihagyás után az üres papír, hogy egy darabig maradok a kis tyúkszaros életem mókás kis illusztrációinál, máskülönben komolyan képes vagyok két óráig ülni a fehér lap előtt anélkül, hogy egy vonalat is húznék.

Gondolkodom, hogy csinálok egy instagram profilt azzal a névvel, hogy A KUTYA, AKI KISZAGOLJA AZ MLM-ESEKET, és a különböző influenszerek posztjai alatt megjelenő "írtam neked privátban 💃  ha van időd lesd 👀  meg! 💋" kommentek alá beírnám vele, hogy SZNIFF SZNIFF.
(Angol Barátaink nem akarták elhinni, hogy tiniként voltak elég komoly hajlamaim a bully-zásra, de ilyenkor csak kificcen ez az oldalam is)

Közel tizenkét év együttélés után most sikerült kidolgoznunk egy olyan rendszert a lakásunk tisztán és rendben tartására, ami ránk van szabva és végre úgy látszik, működik is - nyilatkozta a forradalmi újdonság kidolgozója másfél hét sikeres működés után. PÁRTERAPEUTÁK NEM AKARJÁK ELHINNI! KATTINTS, HA KIVÁNCSI VAGY A TITKUKRA!

Évekig papíron vezettem a menstruációs ciklusomat, de pár hónapja letöltöttem egy applikációt a célra és átálltam rá. És annyi minden nyert értelmet hirtelen, egyszerűen imádom, olyan tisztán kijönnek összefüggések és a havi ciklikusság a mentális és fizikális hogylétemben, alig akartam elhinni. Nőnek lenni csodálatos és rémisztő egyszerre, a férfiak soha nem fogják megtudni, milyen bizarr érzés. Mondjuk én kiváncsi lennék, milyen lehet állandóan ugyanúgy érezni magam.

Ja és amúgy nem vállaltam el, lol.

Hétvége

ja

 és amúgy egy hónapja, amikor Budapesten jártunk, a szüleim elvittek egy random putri pizzázóba, ahová egyszer csak besétált a néhai Berki Krisztián és helyet foglalt tőlünk két asztalra. Most bezzeg bánom, hogy nem kértem aláírást a dekoltázsomra.

Fuck my life

Ma békésen chillezek a szünetemen, hallgatom a depresszív új Rammstein számokat, amikor a főnök megkocogtatja a vállam, hogy Viki do you have a minute?

Itt megint azt hittem, hogy ki leszek rúgva, de nem, sokkal rosszabb, felkért, hogy legyek műszakvezető.

Kértem egy kis gondolkodási időt, de igazából egyre kevésbé tudom, mit kéne tenni.

PRO:
+ jól mutatna az önéletrajzomban később, meg amúgy is, jó tapasztalat,
+ ki tudja, meddig maradok még (cries),
+ nagyon kínos lenne visszautasítani,
+ talán élvezném?

KONTRA:
- tetves +40p extra órabérben,
- valamivel több felelősség, ami félek, megölné a fun-t a melóban,
- nem tervezek sokáig maradni,
- bekerülnék a management groupchatbe, aminek a gondolatától is kiráz a hideg.

ÉS AMIT MINDKÉT OLDALRA BE TUDNÉK ÍRNI:
megbánnám később?

Igazán őszintén szólva már éreztem ezt közeledni, szóval mindig próbáltam pont annyira jól végezni a munkámat, hogy én elégedett legyek vele, de ne tűnjek túlságosan talpraesettnek. Ezzel együtt pár hónapja már puhatolózott nálam több munkatárs is a témában, de mindig hangosan röhögtem válasz helyett, ami reménykedtem, hogy eltereli rólam a figyelmet.

napi "Ezt csináltam ma IELTS-re tanulás helyett" c. rovatunk

- kimostam a párnáinkat (és meggugliztam előtte, hogyan kell),
- kipucoltam a New Balance cipőmet (és meggugliztam előtte, hogyan kell),
- foglalkoztam kicsit a magról nevelt növényeimmel, a tripsz fertőzötteket lekezeltem megint,
- megnyestem a vándor pletykámat (növény) és az ágakat előkészítettem propagálásra,
- elmostam és előkészítettem joghurtos bödönöket későbbi növénynevelő bödönnek,
- szőrtelenítettem és kinyomkodtam az arcom,
- Duolingóztam, és a francia mellé csaptam az oroszt is, mert miért ne.

Hirtelen elöntött a hála az emberiség iránt, amiért olyanok vagyunk, amilyenek, és hogy az eddig felhalmozott tudásunk (és ennek hála az életbenmaradásunk is) mind-mind olyan embereknek köszönhető, akik a korlátozott lehetőségek ellenére is hiperfókuszáltak számukra érdekes dolgokra és azt mondták: tudod mit, engem nagyon érdekel, hogy mit csinálnak a méhek/hogy néz ki az ember belülről/mi történik a tejjel, ha elkezdem centrifugázni/akármi és bármi a történelem folyamán, ami ma már evidencia.
Annyira édesek vagyunk.

Kompetens felnőttnek érzem magam, valahányszor ahelyett, hogy beleyolóznék valami tevékenységembe (többnyire valamilyen háztartási vagy takarítós dolog, lásd. párnák), előtte megguglizom, hogyan is kell csinálni. Pedig nálunk családi szokás hirtelen felindulásból csinálni mindent, ami néha bejön, néha viszont tönkreteszünk dolgokat menet közben.

Mik történtek manapság

- Kijött két szám a Rammsteintől, amiket persze folyamatosan hallgatok azóta, annak ellenére, hogy utána mélydepresszióban meredek magam elé órákig.

- Öt napig szalma voltam, mert Medvegy hazaugrott Budapestre fogorvoshoz. Eddigi életemben vagy a szüleimmel, vagy Medveggyel, vagy mindkettejükkel együtt éltem, kicsit fura volt. Mindenki kérdezgette, hogy na milyen terveim vannak, de pontosan ugyanazt csináltam, amit akkor is, ha Medvegy itthon van, biciklivel felfedezni jártam, írtam a kanapén elnyúlva, béna filmeket néztem.
Annyi volt a különbség, hogy horrorfilmet is akartam nézni, de nem mertem, mert döbbenetesen paranoid lettem az egyedülléttől: égve hagytam a lámpát a nappaliban és láncoltam az ajtót, amikor aludni mentem, a hátam mögé nézve és halkan zenét hallgatva jártam az utcán, és egyik éjjel enyhe szívdobogással a torkomban vittem le a szemetet a parkolóba.

- És ha már híres elsők, először vezettem először Angolföldön egyedül, amikor Medvegy elé mentem a reptérre. Minden remekül ment, amíg el nem bambultam és véletlenül be nem vágtam valaki elé egy körforgalomban. Ettől annyira bestresszeltem, hogy lányos zavaromban a rossz sávba soroltam, ami extra öt mérföldembe és majdnem húsz percembe került.
Ezt leszámítva mindenki túlélte a kirándulást, és azóta is csak néha jut eszembe, hogy el kéne adni a kocsit a faszba gyakrabban kéne gyakorolni a vezetést.

- Egy faszom IKEÁs aloe végigfertőzte az összes növényemet tripsszel, ez egy kis fekete kártevő szar, ami tönkrebassza a növények leveleit. Teljesen kivagyok, kétnaponta fél órám megy rá, hogy végigfújkálom a teljes kis csapatot neemolajos oldattal, ami elvileg jó rá, gyakorlatban még mindig küzdök: a kis avokádómnak két levele ment rá, a peace lily meg még mindig tele van velük. Tököm kivan.

- Egyre közeleg az IELTS nyelvvizsga (HÁROM HÉT), amire az utóbbi hónapban úgy nettó egy órát sikerült összesen készülni. Ég a pofámon a bőr.

- Vettünk egy rizsfőzőt a helyi ázsiai boltból, az életminőségünk elképesztő javuláson ment át azóta.

- Megnéztem a Bridgerton második évadát, untam és szörnyen nem tetszett. Aztán hirtelen felindulásból beraktam egy dokusorozatot egy random brit tévés arc szexuális zaklatós botrányairól évtizedekkel korábbról, ez meg valamiért nagyon bejött. Az élet kiszámíthatatlan.

- Vagy egy hónapja elhagytam a Starbucksos zöld kötényemről a kedvenc galambos kitűzőmet, szóval vettem egy újat. Hazaérve megtaláltam a régit. Szóval most van kettő.

Romantika

Én: És ha beteg lennék és műtenének és nem tudnék egyedül vécére menni, kitörölnéd a fenekem?
Medvegy /enyhén összezavarodva/: Hát... ja.
Én: ROSSZ VÁLASZ! Fizetsz egy ápolót erre a célra és megvárod az egészet kint!
Medvegy: Hogy mi
Én: Mert ha ilyet csinálnál velem, utána nem bírnék többet a szemed elé kerülni és el kellene válnunk.

A legtöbb női munkatársam odavan Medvegyért, már mindenkinek feltűnt, hogy minden műszakomra kézenfogva érkezünk, ad egy puszit a parkolóban és hazamegy, hogy aztán nyolc óra múlva visszajöjjön értem és kézenfogva hazasétáljunk.
És pokolra fogok jutni érte, de imádom a zavart csendet, amikor valaki rákérdez, mit is dolgozik, én meg elmondom.

Ja és hogy pozitív hangnemben fejezzembe a bejegyzést, ma Medvegy hivatalosan is kijelentkezett a magyarországi lakcíméről, hogy ha kitör a háború, nehezebben találják meg a behívóval.

Persze megörökítettem a történelmi pillanatot, ahogy a lakcímkártyáját tartalmazó borítékkal besétál a postára.

Újra itthon

Sok minden történt a budapesti egy hétben, mínusz egy fog, két színház, sok kis találkozás, egy új tetoválás, húsz perc sorbanállás szavazni, de milyen mértékegységben méri az ember az elveszett hitét?
Magyarnak lenni nem szégyen, de most valahogy nem is dicsőség.

Fene sem gondolta volna, hogy a hét legnagyobb vesztesége nem az lesz, hogy a szüleimnél felejtem a kulcscsomómat a lakás- meg kocsikulccsal, haha.

Más: hiányzott nagyon a biciklim, annyira, hogy a hét alatt egyszer biciklizéssel álmodtam és szomorkodva ébredtem.

Megint más: elkezdtem az IELTSre felkészülni, hát jaj, elszoktam én a tanulástól. Ugyanitt lövésem nincs, hogyan csináltam végig az egyetemet*, amikor a koncentrálóképességem időtartama minden túlzás nélkül úgy nagyjából öt perc. 

*mondjuk ja, hat év alatt egy négyéves képzést, lol.

Putting my degree to a good use

Ki az a zseni, aki egy spontán ötlet alapján kihúzatja az egyik bölcsességfogát a budapesti kiruccanása második napján?

Ugyanaz a zseni, aki ír saját magának fehérjedús-pépes étrendet, és utána másnap mégis kanállal trancsírozza a falafeleket a hummusbar-ban, mert végülis technikailag minden étrend pépes, ha eléggé szét van barmolva.

Ó Dublint érintve levághatok fél órát

Amikor az indeed elbaszott rendszere miatt rátalálok a Tökéletes Munkára, jelentkezek is gyorsan, mielőtt elmegy a bátorságom, majd elégedetten hátradőlök és a biztonság kedvéért megnézem, az a hülyenevű város hol is van

ÉS FASZOM ÍRORSZÁGBAN.

(a kereséskor elvileg be volt állítva, hogy Nottingham és 25 mérföldes körzete érdekel, nem tudom, ez mégis hogy a bánatba került be)