-

Ideggóc vagyok és semmire sem vágyom jobban, mint hogy babusgassanak és szeressenek.
Úgyhogy íme egy lista azokról a dolgokról, amiket mostanában szeretek.

- aszalt füge, datolya és kesudió (utóbbi korlátozott mennyiségben, mert elég drága)
- a bőröm tapintása bőrradír után
- almás illóolaj a párologtatóban
- hosszú percekig pörkölni magam a zuhany forró vize alatt
- a pompomos sapkámat
- Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
- bakancsom
- Bords Eve
- sálat kötni
- csapkodni a kilakkozott körmű kezemmel

Máris sokkal jobb.

-

Amikor összekörömlakkozom a kémiaházimat, egyrészt ujjongok a lelkem mélyén, hogy az egyesített gáztörvények mellett is nőies tudok maradni, másrészt viszont kék foltos meg ragadós lesz a lap, ami annyira nem jó.

Események és következtetések

A tegnap reggel a Starbucksban kezdődött, egy creme brulées macchiato mellett. Ragaszkodott a legnagyobbhoz, és mivel ő fizetett, megadtam magam a 6 decis kávénak, amit aztán nem is tudtam meginni, és sznobulhattam a híres emblémás papírpohárral a négyeshatoson ("kérsz egy korty sznobizmust, dhágám?"). Egyébként finom volt, de nem fogunk odaszokni.
Aztán mert nyílt nap volt a BMEn, elmentem, eltöltöttem ott vagy fél órát, azt is sorban állva az igazolásomért, majd átmentem az ELTÉre. Nagyon nem tetszett a szervezetlenség, a légkör, a hely. Még jó, hogy elmentem, és kiderült, mit nem akarok (ezzel szemben a Semmelweis Egyetem nyílt napján minden évben ott vagyok, becsületesen végigülök vagy három előadást, végigeszem a dietetikusok műveit meg egy marék pogácsát, és boldogan távozom egy szép kék papírzacskóval meg tollal).
Háromban határoztam meg az egy tanévben látogatható nyílt napok számát, ami még pont a normális és a gyanúsan sok között van. Szóval még elnézek az ELTÉre, meg megszokásból az SEre, és esetleg a SOTÉra; megnézem, miről ábrándoztam egész gyerekkoroban.

-

Jó, hogy alapjáraton béketűrő (vagy konfliktuskerülő?) ember vagyok, és akkor sem szólok egy szót sem, amikor azok támadnak hátba, akiknek már csak genetikai okokból támogatni kéne (lsd. altruizmus).
Néha sajnálom, hogy nem vagyok veréb.

-

OKTV-felkészülés jegyében nagyzoltam egy sort anyukámnak, hogy tudom, mi az antibiózis meg az ökoszisztéma, aztán ettem egy gyömbéres kekszet és kacagva eltűntem a szobámban, ahol kivételesen rend van és elkortyoltam a kétnapos gránátalmateámat.

-

A kémiatanárom úgy a lelkembe tiport fakton, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, elsírjam-e magam, de mivel erős kislány vagyok, inkább visszatartottam.
Az viszont határozottan felvidított, hogy ezt találtam itthon.
Ja, és holnapután megyek biológia OKTVre. Hiphiphurrá.

-

Határozottan informatikaórán érzem magam, mivel 1.) évek óta nem gépeltem igazi billentyűzeten, hanem vagy Sammy angol-, vagy a telefonom még mütyüribb qwerty billentyűzetén tolom; 2.) kifolyik a szemem a monitortól, ami körülbelül ötször akkora, mint a netbookomé és százszor nagyobb, mint a telefonom. (mindkettőt ma hoztuk haza a 3as villamoson)
És most megyek vissza a savi disszociációs állandókhoz. Imádom a kémiát, mondtam már..?

-

Tegnap délelőtt anyukámmal elmentünk a Glamour Gardróbfrissítésre, és 5000 Fttal támogattuk a MOME fiatal tervezőit, cserébe kaptam egy új csizmát, fekete ruhát meg egy lánykás pólót, amit most is viselek. Érthetetlen módon vonzalmat érzek az olyan dolgok iránt, amiknek már történetük van, úgyhogy ha láttok egy lányt bolhapiacon vagy használtruhásnál, amint lelkesen túrkál a "fúj levetett fúj másévolt" között, az akár én is lehetek.
Utána kompenzálásként sznobultunk egy sort a Don Giovanni premierjén, amin kisestélyi volt rajtam a már fent említett csizmával. És a közeljövőben meg fogom fele nézetni az Amadeust, mert nem lúdbőrözött eléggé a karja ennél a résznél:




(és egy csomó szót értettem az olasz szövegből)

-

Néha elmélázok, mikor leszek már igazán felnőtt, hiszen tegnap hoztam ki négy tiniregényt a könyvtárból, napok óta melegszendvicsen élek (csak sajttal, szójamargarinnal és diétás toastkenyérből) és magam vágom a frufrumat (papírvágó ollóval).
Valahogy úgy képzeltem, közel húszhoz már normálisabb leszek, erre ha lehetséges, szerintem gyogyósabb vagyok, mint valaha.

-

Annó nagyonrégen a Vámpírok bálja c. csodás film majd musical megnézése után a BFFemmel megfogadtuk, hogy mostantól csak pirosat és feketét hordunk, mert a vámpírok annyira menők (ez jóval a tvájlájt előtt volt). Többé-kevésbé betartottuk, ő hozzácsapta a fehéret, én meg a szürkét és a kéket. 

Aztán valahogy a kék lett az én színem. Állítólag segít koncentrálni.

-

MOST kezdődik az új életem.

Csinálok is neki egy új fejlécet.

-

A világ legbizarrabb érzése, amikor az ember lányának a cicijei szinte egyik pillanatról a másikra akkorák lesznek, mint egy ház. Imádok nőnek lenni.

Mert mindenki tudja, hogy Júlia nem volt BigMac

-

Napjaink gyanús nyugalomban telnek, Buffyt nézünk, Crash-sel és egyéb PS1es játékokkal játszunk (vagy guitar herózunk a PS2n, esetleg valamelyik elektronikai áruházban kiállított wiin vagy xboxon potyázunk). Ma sétáltunk egy nagyot a Margit-szigeten, csak azért nem mondom, hogy nézzen ki mindenki, mert akkor nagy lenne a tömeg, azt én meg nem szeretem. De tényleg nagyon szép, lehet lehullott faleveleket rugdosni, kocogókat és bringóhintósokat kerülgetni, a kürtőskalács meg hízlal és drága, de az illata ingyen van.
Keresek magamnak kardozós sportot, mert rájöttem, hogy én nem is balettozni, hanem kardozni szeretnék.
Most meg jelnyelvet tanulok, mert kitaláltuk, hogy úgy szeretnénk beszélni egymás között. Már meg tudom kérdezni, hogy "pisilni nem kell?".

-

Én: Tudsz róla, hogy van egy b.szottnagy pók az éjjeliszekrényednél?
Ő: Aha. A hivatalos neve B.szottnagy pók, de én csak Cukinak hívom.

(ez még régebben történt, de most eszembe jutott, és ismét kacarásztam rajta egy jóízűt, hát leírtam, hogy ne felejtsem el.)

-

Az ezotévés pasi passzív-agresszívan próbált meggyőzni, hogy elrontom az életem, ha nem telefonálok iziben, de nekem mégis csak az járt az eszemben, hogy ha átlagban hetente kétszer vannak különleges, tízezerszeres energiával rendelkező napok, akkor nem inkább az a különleges, ha nem történik semmi..?

-

Itt ülök a radiátornál, szárítom a hajam, zöld teát kortyolgatok (licsi ízű!), délután pedig randim lesz (a pasimmal). Azt hiszem, nincs okom panaszra.

-

Beteges dolog, hogy időnként szeretem színlelni, hogy migrénem van? Nagyon hitelesen csinálom, enyhén ráncolt homlokkal nagy levegőt veszek, majd a hüvelyk- és mutatóujjam a belső szemzughoz szorítom, továbbra is szakaszosan lélegezve és gondterhelt ábrázattal. Pár másodpercig lehunyt szemmel szenvedek, majd őzikeszemeimet még nagyobbra kerekítve felnézek és bezsebelem az együttérző tekinteteket.
Nem csinálom túl gyakran, mivel akik igazán jól ismernek (vannak vagy négyen), tudják: soha nem fájt még a fejem.

-

Reggelire malátakávét ittam, nem lesz a kedvencem.
Az éjszaka eléggé nehézkes volt: nem tudtam aludni, ebből kifolyólag pont eggyel többször váltottam pozíciót, mint amennyit a mellettem alvó elvisel - és mivel ez semennyi, egyszer. Szóval ahelyett, hogy olvastam volna, mozdulatlanul, nyitott szemmel álomba gondolkodtam magam, hogy aztán hülyeségeket álmodjak.
De nem hagyom, hogy elrontódjon a kedvem: az új fekete ruhámat vettem fel ciklámen harisnyával, szőlőt és almákat csomagoltam ebédre és ma szépen kisminkelem magam, mert aki jól néz ki és finomakat eszik, azzal már nem lehet annyira kibabrálni.
Szép napot mindenkinek, mert nekem csakazértis az lesz!

!!!

Immáron hivatalosan is tudok németül!!!
(már végigtelefonáltam a rokonokat és illetékeseket, kiírtam facebookra és most megyek kikiabálom az ablakon, hogy a szomszédok is tudják)

-

Tegnap vettünk egy észbontó csontvázas harisnyát. Iszonyú boldog voltam, amíg itthon fel nem próbáltam, és életemben nem először, és valószínűleg nem utoljára a pokolba nem kívántam azokat a hosszú lábaimat, amikre az M/Les méretű harisnyát combközépig tudtam felrángatni (aki azt mondja, a hosszú láb jó, az még sosem vásárolt rá farmert). Úgyhogy dühömben fogtam az egyik extrahosszú, sima fekete harisnyámat meg a fehér hobbifestékemet és megalkottam a saját csontvázas harisnyámat a saját méretemben.

-

Tagadhatatlanul eljött a fészekrakás ideje, ha azon kapod magad, hogy az üzletben hosszú percekig kedvtelve nézegetsz különböző edényeket, lábasokat, tepsiket és serpenyőket.
(vagy csak lassacskán megadom magam a "nők a konyhába" sztereotípiának)

-

Igazi harmóniában vagyok önmagammal. Ha a testem azt mondja, "küldj má' egy kis sajtot", én szó nélkül engedelmeskedem.

Ja, és miért oldódik fel a jegesmedve a vízben? Mert poláris!
(angolul viccesebb)

-

Ja, és voltunk Rám-szakadékban (nem én vagyok az a lány, aki leesett és combnyakát törte). Előtte otthon hisztiztem egy sort, hogy én mégsem akarok hátizsákot, tizenhárom éves korom óta nem hordok hátizsákot mert teljesen nőietlen és vígan beleférek egy oldaltáskába is, de férfiasan meg lettem fenyítve, így megadóan a hátamra dobtam a zsákom és a converse cipőm is otthon maradt (bokáig a vizes szutymóban valóban praktikusabb volt a bakancs, és senki nem röhögött ki a hátitáskámmal).
Jó sokan voltunk, olyan volt, mint egy természetes pláza, vagyis valaki mindig szerencsétlenkedett előttünk és a gyerekek azt hitték, a karnyújtásnyira lévő szüleik csak akkor hallják meg őket, ha a hangerejüktől belengnek a fák. A mindenhol jelen lévő fila hátizsákokról és eldobott csipszeszacskókról inkább nem írok semmit.
És lázadó mivoltunkat kifejezendő, a többséggel ellentétben mi nem az egyszerű utat választottuk (mert az egyszerű úút csak naivitás), hanem végig hegymenetben mentünk Dömösről Dobogókőre.
Hogy onnan hogy jutottunk haza, az már egy másik történet.

-

A kedvenc dalom akadozó gitárelőadása simogatja a lelkem és már csak tíz oldal van hátra a krimimből.
Ma látogatóban voltunk a szüleinél, és hazaúton mondta, hogy direkt figyelte, milyen összhangban beszélünk, mozdulunk, vagyunk.