2019 könyvekben

Ebben az évben szégyenletesen kevés 31 könyvet sikerült kiolvasni, és még csak arra sem tudom fogni, hogy tanulni kellett, mert az sem tettem, ha ha.

Az év elejére megint kerültek jók, a Tolvajok telén Berlinben a szállásunk radiátorának dőlve zokogtam, az Educated-et pedig Potzdam felé az S-Bahnon is faltam, annyira tetszett. Az Eleanor Oliphant váratlanul nagyon tetszett, a Melmoth váratlanul nagyon nem: bár érdekes, hogy a sztorira nem emlékszem, a hangulata nagyon megmaradt.

A This is Going to Hurt-öt kb. kétszáz forintért lőttem a Bosnyák téri Hádában, sokat röhögtem rajta, ahogy a Disaster Artiston is, amit Medvegy magának vett, erre azóta sem olvasta ki. A Szólíts a nevedenről nem akarok beszélni, Szöszivel olvastuk, és napokra traumatizált, annyira rossz volt.

Az Olvasás története újraolvasás volt, megsimogatta a lelkem,  A nő helye megmotivált egy kicsit, Szentesi Évát pedig reméltem, hogy sikerül megkedvelnem, ha elolvasom, min ment keresztül, de ez nem történt meg.
A lemaradó 31. a Hogyan találjuk meg a nekünk való munkát?, kommentárt nem igényel, elgyengültem így év végére, közeleg a suli befejezése is, engem meg már ráz az undor a tanulmányaimtól.

Idén hat könyvet olvastam angolul, és nyolcat magyar szerzőktől, akik közül is Szabó Magda és Szerb Antal volt a befutó, tőlük sikerült duplázni.

Következő évre váró szakmai könyvek a szakdolgozathoz: Forgács Attila: Az evés lélektana, Béres Judit: Azért olvasok, hogy éljek, Bartos Éva: Segített a könyv, a mese, Jane Ogden: The Psychology of Eating, Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása, Prof Charles Spence: Gastrophysics, Michael Pillan: In defence of food.

Csak simán lassan haladok velük: Tom Phillips: Humans, Bea Johnson: Zero Waste Home, Stephen King: It, Ulrich Alexander Boschwitz: Az utazó, Dragomán György: Rendszerújra.

oh valley of PENIS

Nyüszivel és nyafival telik minden nap, meg macskákkal meg macskaszőrökkel.
Meg egy bizonyos szám egy órás youtube összeállításával.

Toss a coin to your Witcher, O’ Valley of Plenty

Teljesen ráfüggtem a Witcher sorozatra, annak ellenére, hogy A: nem olvastam a könyveket, B: nem játszottam a játékokkal, C: úgy összességében a fantasyt sem szeretem, D: még csak nem is Medvegy miatt (akire amúgy az előbbi három mind igaz), ő nem is nézi, csak én.
De most nagyon betalált a sötét hangulat és látványvilág, a bizarr humor, a sztori, amit nem mindig értek, ahogy Geralt azt mondja: fuck, meg Henry Cavill, akire nem csak ránézni esik nagyon jól, de a hangja egy nemi élmény.

Mellesleg nagyon nincs karácsonyi hangulatunk, tanulni próbálunk, én a vizsgákra, Medvegy angolozik - nem akarok a nevében beszélni, de azt hiszem, nem vagyunk túl eredményesek. Minden nyomott, szürke és szomorú.

Majd írni kéne egy évértékelőt, de nem tudom, akarom-e, lévén elég szürke és uncsi volt 2019, meg egy olvasmányértékelőt, de ezt sem akarom igazán, lévén sokéves mélypontot ért az olvasási átlagom.

Ennek a bejegyzésnek se lett sok értelme.

VAKÁCIÓ!

Ma voltam utoljára oskolában olyan formában, ami alatt eddig oskolát értettem (vagyis egy épület, ahová szervezetten bemegyek és főállásban tanulok).
De mindent szép sorban.

Kicsit lemerített ez a nap, nekem kellett megszervezni, hogy a tanárunknak köszönőajándékot adjunk, és ha valamit utálok másokban, az az önkéntes szervezkedés meg fontoskodás, szóval rázott magamtól a hideg - de a többiek tojtak az egészre, és nagyon bántam volna, ha rájuk hagyom és nem búcsúzunk el sehogy. Végül jól is sikerült és mindenki kooperált (miután én megcsináltam a fárasztó részt), de ettől még nem élveztem a folyamatot.
Aztán a szemináriumról kifelé jövet próbáltunk P.-vel valami fennköltet találni benne, hogy ez volt az utolsó óránk, de végül csak elmentünk shopizni, vettünk egy-egy rúzst és hazamentünk.

Hogy aztán amint ledobjam magam az ágyra, évfolyamtárs B. írjon, hogy bejövök-e.
Hova?
Hát órára.
Hova..?
Órára.
Melyikre, arra, ami véget ért múlt héten?
Igen arra, csak azzal a kivétellel, hogy nem ért véget múlt héten. Ja, és tíz perc múlva kezdődik, és minden órán van katalógus.

Szóval lefőztem egy kávét (amit aztán befelé menet magamra öntöttem a trolin) és bementem a második utolsó órámra.
Csak 40 percet késtem.
Innen kijövet már nem is kerestük a fennköltséget, csak vonszoltuk magunkat a buszmegállóba és rohantunk haza.

De amikor hazaértem, a malac szó szerint belevetődött a karjaimba és olyan szerelmesem purrogva bújt hozzám, hogy kicsit feltöltődtek az elemeim.

(a másik malac meg szarrá ázott az esőben, és utána szabályosan sírt, amikor elkaptam és törölközőbe csavartam, méghozzá olyan fájdalmasan, mint akit nyúznak. hiányzik Dorci, aki ilyenkor dorombolva tűrte, hogy szárazra gyömöszöljem)

Hipotézisvizsgálat

Bevezető:

Életünk utolsó szorgalmi időszakát éljük, és az utolsó hétre olyan szinten lelki halottak lettünk évfolyamtárs-barátnő P.-vel, hogy mesélte: ő egy hete minden délután ledől aludni egy kicsit, csak így tudja elviselni a létet. 

Ugyan négyéves korom óta erős ellenérzéseim vannak a napközbeni alvással szemben (még akkor is, amikor éjszakáznom kell), úgy gondoltam, érdemes lehet még egy esélyt adni a dolognak.

Vizsgálat célja:

Még három nap van hátra a hétből, és az abszolút minimumnál jól lenne kicsit többet produkálni életileg.

Hipotézis:

Egy rövid alvás után frissen és kipihenten tudok tanulni és szakdolgozatot írni.

Esettanulmány:

Este fél hatkor ledőltem a macska mellé és belőttem az időzítőt fél órára.

Az időzítő kétszeri kinyomása után lelöktem a telefont az ágyról, és fél kilenckor úgy ébredtem, mint akit kihánytak.

Eredmények:

Megtanult tételek: 0 db

Szakdolgozathoz hozzáadott karakterek: 0 db

Közérzet: olyan éjfélig átlag alatti, éjféltől hajnali kettőig viszont szellemileg viszonylag aktív, ami a motiváció hiánya miatt Szókeresőzésben nyilvánult meg.

Következtetések:

Mivel ezt a bejegyzést real time-ban írom, és holnap reggel 8-ra megyek szemináriumra, ilyet többet nem játszunk.

Nekiálltunk eladogatni az ingóságainkat, társasokkal kezdtük, haladunk a könyvek-tankönyvek, CDk, Medvegy a figurák és egyebek felé.
Ruhát csak azért nincs képem eladni, mert majdnem mindet használtan veszem, hordom, aztán pedig kb. 200 forintért adnám - annyiért meg nem állok neki lefotózni, meghirdetni, személyes átvételt szervezni. Inkább gyűjtöm, amíg meg nem töltök a nem kívánt ruhákkal egy IKEÁs szatyrot, aztán leadom adományként.

Idén is lecsapott a vegán Mikulás, kaptam almát, körtét, répát és szárzellert.
Ilyenkor egyszerre melegszik meg a kis szívem környéke a saját családomtól és a támogatástól, amit kapok, meg bxszom fel magam extrán, amikor vegán csoportokban olvasom, másokat hogyan ignorálnak vagy egyenesen vernek át a saját családtagjaik (klasszikus, többször leírt eset, amikor valaki csak rizst vagy zöldségköretet tud enni családi összejövetelen, majd a végén közlik vele, hogy ja, amúgy az is zsíron vagy vajon volt párolva).

Mondjuk vagy nyolc éve, amikor még ettem húst, csak kósert, Medvegy szülei bejátszották velem, hogy ja, amúgy a brassói disznóból készült. Nem tudom, megérte-e nekik, hogy soha többet nem mentünk hozzájuk ebédre.

Az olvadó hónak hála az egész lakás tele van saras macskalábnyomokkal, és egyre dühödtebben látom, hogy hová járnak a macskáim, amikor nem látom (többek között az íróasztalomra, laptopra és kb. bármilyen szabad polcra).

Főzés közben arról beszélgetünk évfolyamtársammal, hogy a pasijaink két nap eltéréssel töltötték be a 30-at, és melyikük hogyan élte meg.
Én: Már előre látom, mi lesz, amikor én leszek harminc.
Ő: Haha, de addigra már ők is közelebb lesznek a negyvenhez és azzal lesznek elfoglalva.
Én: Jah, tuti.
Én: /secretly laughs in 27/

Ma este duplán kenek fel a hidratálót.

Mondjuk tény, nagyon jól álcázom magam gondtalan egyetemistának közel harmincévesen (OH GOD). Apukám szerint loptam magamnak néhány jó évet az élettől, de ettől még néha, mondjuk ilyenkor, amikor nem javítok ki egy kedves feltételezést a koromról, mégis azt érzem, hogy le vagyok maradva. Tudom, hogy mindenkinek megvan a saját tempója az életben, az enyém simán más, blabla, de ettől még na.
Amúgy ha túl fiatalnak tűnnék, a mai napom egyik fénypontja volt, hogy leárazták a Scholl talpbetétet, amit régebben kinéztem magamnak, szóval végre igazán kényelmes lesz a bakancsom, woohoo.

Más: a a konzulensemmel is találkoztam, ötöst kaptam a féléves munkámra meg egy buksisimit, hogy nyugi, jól állok, lesz ebből szakdolgozat, csak így tovább.

Lassan úgy érzem, hide the pain Harold lehetne a neptun nyitófigurám.

Újratervezés

Kb. két héten át kötöttem egy 2+ méteres sálat magamnak, és amikor elkészült, elégedetten megcsodáltam, felrojtoztam és félreraktam sálas időkre.
Hát az a mai nappal beköszöntött - nagy boldogan a nyakam köré tekertem, viseltem egyszer és rádöbbentem, hogy már valamiért nem tetszik a klasszikus sál fazon, amit korábban megálmodtam magamnak.
Szóval felbontottam, letekertem az egészet, és kerestem mintát háromszögsálra.

Mindezt ma szakdolgozás/tanulás helyett.