Persze teljesen fel voltam dúlva, másnap bementem és előadtam a témát a bent lévő munkatársaknak, ők meg kiborultak, hogy miért éppen én lettem elővéve, amikor pont hogy rég tapasztaltan jó a hangulat az irodában - többek között a sok csacsogás végett. Megnyugtattak, hogy nehogy komolyan vegyem, a Fiúk meg rám hagyták, hogy mostantól legyek óvatosabb (nekik könnyű, ők egymás mellett ülnek, csak én meg nekik háttal).

Aztán lebeszéltük, hogy a hétvégén elmegyünk megint kirándulni hárman.

Örül a kis szívem nagyon.

(amúgy arra jutottunk, hogy valószínű az egyik kicsit nehezebb természetű kolléganő mártott be akaratlanul - összességében egy pozitív figura, aznap pl. hozott nekem levest ebédre, de közben nagyon szereti hangosan felhívni a figyelmet rá, ki késik vagy éppen milyen hosszú szünetet tart, és az is az egyik kedvenc témája, én mennyi időt töltök a Fiúkkal)

Nothing but the consequences of my actions

Én: hetek óta egyre pofátlanabbul dumálok munkaidőben kb mindenkivel, aki a közelembe jön, főleg a "fiaimmal", akikhez néha konkrétan odahúzom a székem hogy beüljek közéjük pofázni.

Főnököm: sieglinde mostmár kicsit vissza kéne venni mert a főnökeimnek is feltűnt.

Ugyancsak én: 

Nem segít hogy ez egy olyan napon történt, amikor amúgy is mániás paranoid vagyok -

mindenki utál, mindenkit fárasztok, szar vagyok mindenben, titokban mindenki azt kívánja, hogy bárcsak leszállnék róluk, sőt szerintem ők szóltak a főnöknek remélve hogy így végre megszabadulhatnak tőlem, hiába kérdeztem meg Kedvenc Szabadbölcsész Munkatársat hogy zavarja-e a pofázásom csak azért mondta azt, hogy nem, mert udvarias, és Nagydumás Munkatárs is azért volt néha szinte bunkó velem mert a hirtelen eltelt egy hét alatt megutált mióta nem láttuk egymást

És így tovább és így tovább.

És most felpattintok egy cidert.

Pedig ez a hét eddig olyan jó volt.

Hazatérés

Nem tudom, mit írhatnék a 10 napos Japán Kalandról, szóval inkább nem írok semmit. Itt van egy kép.

Mellesleg kifogtuk az utóbbi idők legbénább macskaszitterét, a faszom kivolt vele, hogy aggódhattam a malacon is a távollétünk alatt. 

(a malac teljesen jól van, a szitter volt elég szétszórt: az első látogatás kicsit fura volt, de ráfogtam, hogy csak izgul, de aztán a nyaralás előtti este még megkérdezte tőlem, hogy akkor holnapra kérek-e látogatást; fotót csak azután kezdett küldeni, hogy külön kértem, és onnantól a kommunikációnk csak annyi volt, amikor később rámírt, hogy használhatja-e a mosógépünket, mert az övé elromlott. nem használhatta.)

Melóban tökéletesen leírja a helyzetet, hogy enyhén szorongva mentem a menedzseremmel tartott szokásos havi meetingre, hogy na most leszek kirúgva, vagy legalábbis lebaszva, mert a nagy kényelemben egyre bátrabban merem lopni a napot - helyette a főnök vett nekem egy kávét, élménybeszámoltam Japánról egy órát, majd meg lett lapogatva a fejem, hogy hajrá csak így tovább, akkor elkezdenek betanítani még egy munkafolyamatra. 

OK. 

Visszatértem az asztalomhoz, és egy újabb órát töltöttem azzal, hogy paintben bénán rászerkesztettem a csapatépítésen készült csoportképre azokat a munkatársakat, akik nem tudtak eljönni, és szivárványszínű comic sansban ráírtam, hogy "/RÉSZLEGÜNK/ SUPER FUN DAY OUT 2024". Az a kép azóta kint van az irodában a falon.