...

Kilőttem az előző posztot az éterbe, majd lementem a parkolóba és felfedeztem, hogy ellopták a fekete Peugeot biciklimet. Faszomat komolyan.

(annyira nem ráz meg a veszteség, inkább az elv, hogy leélek 28 évet kelet Európában, de elővigyázatosság és szerencse kedvező kombinációjának hála soha semmit nem loptak még el tőlem - erre az angliai lakásom CCTV-vel ellátott mélygarázsából viszik ki a biciklimet, ilyen komolyan nincs)

Szerencsére az csak a side biciklim volt, a fő járgányom, Konrád, a kék Rixe, biztonságban volt a Kriptonite lakat alatt, szóval elvittem egy kis tavaszi nagygenerálra. A szerelőemberbe még mindig szerelmes vagyok, olyan szerető gondossággal nyúlt a biciklimhez, hogy esküszöm belepirultam, másnap meg már hívott is, hogy készen van és kicsit olcsóbban, mint azt jósolta. Most újra szeretek biciklizni.

Szerintem most kezd egészséges kapcsolatom lenni a vinteddel, eddig kicsit túlkapásokba estem, most viszont arra használom, amire van - beszerezni pontosan azokat a darabokat, amikre szükségem van. Valamelyik reggel kicsit elszégyelltem magam, amikor öltöztem, és hosszú percekig turkáltam a ruháim közül, mert már itt is sikerült két év alatt annyit felhalmozni, amiből nehézkesen tudok választani reggelente. 

Szóval így harmincévesen ideje kialakítani egy olyan ruhatárat, ami önazonos és amivel őszintén elégedett vagyok.

Developing my crisp, modern aesthetic, if you will.

És mivel ruhára pénzt költeni továbbra sem szeretek, az eszközeim változatosak, pl. most újra rákaptam az átalakításokra, hogy ne kelljen kompromisszumokat kötnöm: vettem egy gyönyörű sárga szoknyát, ami a saját méretemnél néggyel nagyobb volt, meg egy szépséges fekete ruhát, ami pont olyan szerencsétlenül hosszú volt. Szóval a szoknyát szétbontottam és a megfelelő részeken beszedtem, a ruhából meg levágtam tizenöt centit meg felhajtottam, és olyan boldog vagyok velük, hogy sírni tudnék.

I did the thing, like, twice, HOW AM I NOT AN EXPERT YET

Igazából azért nem írok, mert nincs miről, az egész életemet kitölti most a munkahelyváltás meg az új kollégák. 

Éjszaka gyakran vannak szorongó álmaim (pl. hogy felgyújtottam az egész kávézót, mert bent felejtettem egy croissant-t a sütőben), minden egyes nap rettegve megyek be, hogy ma jön majd valami rettenetes, amit egész műszak alatt befeszülve várok - aztán persze lófasz sem történik, általában csak jópofa, kedves dolgok vannak, a hibák meg nem tragikusak, elvégre lehet a reakciómból nem derül ki, de továbbra sem egy nem atomerőműben dolgozom.

Majd hazamegyek és kezdem az egészet elölről.

Szóval ez van.

A szorongásom egyik tárgya amúgy, hogy ez elég menő hely, ahol nagyon adnak a minőségre minden értelemben - szóval a kávégépet messziről elkerülöm, mert olyan szinten más a starbucksban használthoz képest, hogy konkrétan félek tőle, mert hát az általam produkált latte art nem üti meg az itt elvárt mércét. A munkatársak csak röhögnek rajtam és már erőszakkal raknak oda maguk mellé, hogy akkor is gyakorolnom kell, én meg közben belül sírva gyártom a béna lattékat.