Band of Brothers

Amikor jelentkeztünk a csapatépítésre, be kellett jelölni, hogy 'Team base' vagy 'Team scavenger' akarok-e lenni - mi hárman, Nagydumás és Kedvenc Bölcsész munkatárssal gondoltuk majd akkor mi összeállunk és megyünk scavengernek. Aztán kiderült, hogy a csapatépítés lényege az lenne, hogy vegyüljünk másokkal, jól szétszedtek minket és összeraktak random idegenekkel random részlegekről, ami egyikünknek sem igazán tetszett. Csendesen kifejeztük eme nemtetszésünket a menedzsereinknek, de csak vonogatták a vállukat, hogy hát meg kell ismernünk a többi részleget is.

Aztán ma eljött a nap, Nagydumás munkatárssal összenéztünk, hogy mi ugyan nem megyünk a random idegenekkel, lépjünk meg - Kedvenc Bölcsész munkatárs a kis eminens lelkével nagyon nem akart, mert mi lesz, ha lebukunk és lebasznak, de végül addig piszkáltuk szegényt, hogy ahelyett, hogy csatlakoztunk volna a kijelölt csapatunkhoz hogy nyomokat keressünk a városban, hárman kiosontunk a helyi többemeletes Waterstonesba és kávéztunk meg két órán át böngésztük a könyveket, röhögtünk és dumáltunk mindenféléről.
Háromkor diszkréten visszaosontunk, betúrtuk a hamburgerünket, odaintegettünk a menedzserünknek és nem sokkal később hazamentünk.

Egyre jobban bírom ezt a két kis nyomit, de szerintem ez nagyon átjön.

Irodai nap, amikor mindenki bent van, én próbálok a melóra koncentrálni, amikor a szemem sarkából látom, hogy egy régi csoporttag, aki tagja volt a kirándulós csoportnak, odamegy Nagydumás munkatárs asztalához csevegni. Hallom, hogy elkezdenek beszélni egy emlékezetes túraútvonalról, amit korábban már megjártak együtt és nekem is emlegettek a múltkor, és teljesen magamba zuhantam - hát megtörténik, elkezdik szervezni a következőt és engem kihagynak, hát tényleg utáltak, mereven bámulom a képernyőt magam előtt-

"But wait, let's ask our Hungarian friend first - hey, Viki, when should we go to the next one-?"

Manapság

Manapság nem voltam túl aktív, aminek az oka egy úgy egy-másfél hónapos depresszív epizód volt. Egyszer csak, gyakorlatilag egyik napról a másikra minden életöröm elhagyott, semminek nem volt értelme, a mélyponton pánikrohamot kaptam az irodában és az egyik munkatársamnak kellett lekísérnie a parkolóba mély levegőket venni, szóval nem voltak jó idők.
Aztán ahogy jött, el is múlt, minden figyelmeztetés nélkül.
Azóta újra minden szupika.

Megvolt a hetedik házassági évfordulónk, sajnos pont ennek az epizódnak az árnyékában.

Betöltöttem a harminckettőt, még a munkatársaim is megünnepelték, kaptam sütit, csokit, kártyát, két menedzserem énekelt nekem, teljesen meg voltam hatódva.

Szülihetem lezárásaként elmentünk tegnap kirándulni, én random kiválasztottam egy útvonalat komoot-ról.
Egy igen embert próbáló öt és fél óra után, ahol volt minden, olyan meredek emelkedők, hogy négykézláb másztam fel, útvonalat elálló tehéncsorda, "BEWARE OF THE BULL", cuppogás a sárban, az utolsó kilométert már mindketten magunkba mélyedő és befelé koncentráló csendben töltöttük - hazaúton, a vonaton Medvegy megnyitotta újra az oldalt, és kiderült, hogy az útvonal szintje "Expert Hiking Tour", és "very good fitness required. Mostly accessible paths. Sure-footedness required".

Nagyon szeretek most dolgozni, és kezdek talán kicsit veszélyesen kötődni a munkatársaimhoz. Mármint úgy veszélyesen, ami rám amúgy jellemző és ami miatt korábban tovább maradtam fos munkahelyeken, mint kellett volna.
Ami itt viszont új: míg korábban a kedvenc munkatársaimmal határozottan és biztosan tudtam, hogy csak a munka tart minket össze, amiről panaszkodtunk és ventilláltunk egymásnak, itt az aktuális kedvenc munkatársaimmal a munka mellékes, amolyan szükséges rossz, amit mellesleg el kell végeznünk, és szívesebben beszélünk bármiről másról. Sokkal felnőttebbnek érzem ezeket a kis kapcsolatokat, és nagyon remélem, hogy tartósabbnak is bizonyulnak.

Do people actually... like me..?

Visszamentem a kávézóba (még mindig többnyire ingyen kapom a kávét, kivéve ha a főnök van bent, de még ő is ad kedvezményt), és állítólag a seggfej vezető barista srác azóta emleget, hogy hiányol, mert milyen jó volt velem dolgozni, megbízható voltam és mindig jó volt a kedvem.
Hah.

A mostani főnököm nosztalgiázott, hogy az interjúm után kijöttek a meeting teremből az ő főnökével, összenéztek és megállapították, hogy 'SHE'S ADORABLE', szóval kellek a csapatba.

Nemrég BFF-nek elmeséltem az előző bejegyzés lelki nyomorát, mire tegnap részegen hangüzeneteket hagyott, hogy nehogy egy pillanatig rosszul érezzem magam, mert én minden társaságnak a lelke vagyok, és ahol nem értékelnek, az a társaság olyan is és egy pillanatig se bánjam. Lényegében Medvegy 9 éves beszéde, csak cukibb.

Leírom ezeket a kis dolgokat, mielőtt elfelejtem.