Manapság nem voltam túl aktív, aminek az oka egy úgy egy-másfél hónapos depresszív epizód volt. Egyszer csak, gyakorlatilag egyik napról a másikra minden életöröm elhagyott, semminek nem volt értelme, a mélyponton pánikrohamot kaptam az irodában és az egyik munkatársamnak kellett lekísérnie a parkolóba mély levegőket venni, szóval nem voltak jó idők.
Aztán ahogy jött, el is múlt, minden figyelmeztetés nélkül.
Azóta újra minden szupika.
Megvolt a hetedik házassági évfordulónk, sajnos pont ennek az epizódnak az árnyékában.
Betöltöttem a harminckettőt, még a munkatársaim is megünnepelték, kaptam sütit, csokit, kártyát, két menedzserem énekelt nekem, teljesen meg voltam hatódva.
Szülihetem lezárásaként elmentünk tegnap kirándulni, én random kiválasztottam egy útvonalat komoot-ról.
Egy igen embert próbáló öt és fél óra után, ahol volt minden, olyan meredek emelkedők, hogy négykézláb másztam fel, útvonalat elálló tehéncsorda, "BEWARE OF THE BULL", cuppogás a sárban, az utolsó kilométert már mindketten magunkba mélyedő és befelé koncentráló csendben töltöttük - hazaúton, a vonaton Medvegy megnyitotta újra az oldalt, és kiderült, hogy az útvonal szintje "Expert Hiking Tour", és "very good fitness required. Mostly accessible paths. Sure-footedness required".
Nagyon szeretek most dolgozni, és kezdek talán kicsit veszélyesen kötődni a munkatársaimhoz. Mármint úgy veszélyesen, ami rám amúgy jellemző és ami miatt korábban tovább maradtam fos munkahelyeken, mint kellett volna.
Ami itt viszont új: míg korábban a kedvenc munkatársaimmal határozottan és biztosan tudtam, hogy csak a munka tart minket össze, amiről panaszkodtunk és ventilláltunk egymásnak, itt az aktuális kedvenc munkatársaimmal a munka mellékes, amolyan szükséges rossz, amit mellesleg el kell végeznünk, és szívesebben beszélünk bármiről másról. Sokkal felnőttebbnek érzem ezeket a kis kapcsolatokat, és nagyon remélem, hogy tartósabbnak is bizonyulnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése