-

Tegnap volt újhold, ma meg harmincegyedike. Labilis vagyok, de legalább csináltunk egy csomó közösképet, ami igen nehéz, mert vagy ő vág hülye fejet, vagy én, esetleg mindketten, és ha netalántán mindketten normálisan nézünk ki, akkor a kép sarkán befigyel a Borzas*. 

*ne akarjátok tudni, kit hívunk Borzasnak.

-

Tegnap este lányos estét tartottunk Jóanyámmal és nővéremmel a Szimplakertben.
Folyt a bor, dínomdánom hejehuja, meg beszélgetés egyre oldottabban és egyszerű szavakban komoly dolgokról, tök jól éreztem magam. Aztán itthon valahogy rám szakadt a hallottak súlya, és már semmire sem vágytam, csak hogy mellé bújhassak, szorosan átöleljen és ne kelljen gondolnom semmire.

-

A lassan két napja a lelkemet szorongató dilemma egy körülbelül egy percig tartó beszélgetéssel megoldódott. Imádom, hogy ilyen elmebeteg vagyok.

-

Még öt nap a 666 napunkig.
Ja, és ha már sátán meg minden. Mondta, hogy éjjel beszélek álmomban. Kissé megijedtem, hátha annak a pasasnak a csodás testi képességeit dicsértem, akivel álmomban hancúroztam, de szerencsére csak olyan hangokat adok ki, "mint a megszállottak az ördögűzős filmekben".

-

Macska sehol. Kicsit kivagyok.

-

Sigi ma egész nap nem jött haza.
Ilyen érzés lehet, amikor a gyerek nem telefonál időben, csak nagyban.

Ázsia Center

Ha sokáig nem megyek oda, hajlamos vagyok egy Csodák Palotáját képzelni a valóság helyett, ahol fillérekért kapok olyan kincseket, amikre mindig is vágytam és amik nélkül nem élhetek teljes életet. Aztán amikor elmegyünk, keserveset koppanok, és általában nem is veszek semmit. Aztán a tapasztalatot megszépíti az idő, és kezdődik az egész elölről.

Apropó, a pletykák! Próbafülkébe nem megyek, mert nem veszek ruhát, de a mosdót gond nélkül meglátogatom egyedül. Valami nincs ott rendben, az nyilvánvaló, de ne már, hogy fiatal lányokat beleznek ki és borotválják le a hajukat (???), ami tuti kiderül!

Szőkék

Imádom a szőkéket. Nemtől függetlenül.
Félreértés ne essék, nem a festett szőkéket, és én sem óhajtok az lenni (habár van egy szőke parókám), csak messziről csodálom őket. Elvégre ők tagjai egy igen kicsi csoportnak, akik mindkét szülőjüktől recesszív allélt kapnak (recesszív: a "gyengébb", aminek tulajdonságai csak akkor lesznek láthatóak, ha nincs a közelben egy domináns, "erős" allél). Ilyenek még a kékszeműek is.
Ha látok egy-egy eredeti szőkét, megsajdul a szívem, mert hamarosan ki fognak halni, annyira keverednek az emberek. És tudom, a diverzitás a túlélés titka, de mégis, én annyira sajnálom, hogy száz év múlva a szőkeséget már csak drogériában lehet kapni...
Én szivecske genetika.

Hahadeviccesvagyok

Jelenleg semmihez nincs kedvem. Mindenbe belekezdek, de semmit sem fejeze

Zenetörténet

Igazából jobban belegondolva soha nem kellett keresnem magamnak zenét. Többnyire csak úgy voltam, amikor a semmiből rám vetette magát egy stílus, egy szám, és kész, nem menekültem. 

Ifjabb koromban, amikor már untam az egynyári slágereket és a szüleim ízlését, én is átestem a lányokat ritkán elkerülő musicalbuziságon, ami lényegesen lájtosabban, de most is megvan. A trú musicaleket már hallani sem bírom (a Lehetsz királytól kiver a víz), de Uwe Kröger vagy Thomas Borchert azért még meg tud lúdbőröztetni.

Ekkor futott be a The Rasmus meg az Evanescence, megalapozva a befogadóképességemet a keményebb zene iránt, majd egy barátnőm acélbetétes bakancsban azt mondta: Itt egy kis Iron Maiden meg Metallica, ez jobban fog tetszeni. Én hallgattam és tényleg tetszett. Aztán a nővérem hagyta rám kinőtt HIM meg Nightwish CDit, és az is tetszett. Azt hiszem, így indultam el a lejtőn, vagy megtaláltam önmagam, kinek melyik tetszik.

Amikor megismerkedtem a pasimmal, már egy igen széles skálán mozogtam: MP3amon volt Black Sabbath, Lordi, Rammstein meg Queen, és bakelitről hallgattam a Beatlest meg Michael Jacksont. Egy kapcsolatba mind hozzuk a magunk motyóját: én kaptam Axenstart és örök zenei kedvencemet, a Sonata Arcticát. Azóta egyre inkább ráállok az elvont (többnyire skandináv) metálbandákra, mint pl. Falconer, Elvenking, Ensiferum, Fejd.

A pasi azóta is ugyanaz, csakúgy, mint a zene. A barátnőim zenei ízlése már nagyon távol áll az enyémtől, úgyhogy ha új zenét akarok magamnak, életemben először keresnem kell, ami nem túl szórakoztató. Továbbá mivel metálra nem nagyon lehet kocogni, most kereshetek nem túl nyálas, ám annál ritmusosabb popzenét, amit még el tudok viselni. 

Ja, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy tisztázzam: a ruháim többnyire feketék, van egy bordó acélbetétes bakancsom és olykor feketére festem a szemem, de nem vagyok "rokker". Nincs piercingem, nem járok headbangelni, és nem iszom sem kannásbort, sem semmilyet, lévén hogy absztinens vagyok.

-

Csupa kaland az életünk.

Az Alexandrában akkora nagy akciók vannak, hogy a múltkor elmentem és jól bevásároltam, szóval most van mit olvasni. Vettem Nabokovot, Dürrenmattot, Varlam Salamovtól a Szentenciákat (nem a Kedves Olvasó műveletlen tuskó, én is most hallottam róla először, csak a téma [Gulag-irodalom] felkeltette az érdeklődésemet), meg amikor megláttam Süskindtől a Sommer úr történetét, egyszerűen nem tudtam otthagyni. Ahhoz a könyvhöz nagyon szép emlékeim kötődnek (ez így tisztára öregesen hangzik, de komolyan), és azt akartam, hogy bármikor levehessem a polcról és belenosztalgiázhassak egy mosoly erejéig.

Tegnap elmentünk a Népligetbe, tollasoztunk egy fél órácskát, aztán hazaindultunk. A liget sarkán életem párjának biciklije defektet kapott. Majdnem tíz kmre lakunk a Népligettől. Hát igen, ez jellegzetesen egy olyan történet, amin egyszer majd nagyon jót fogok nevetni.

Alakul a nyaralás, mindkettő, első sátorozás Olaszországban, a második pedig ősszel egy kis Isztambul csak a szüleimmel, nélküle. Amennyire nagyon várom már, annyira belefacsarodik a kis szívem, ha elképzelem, hogy ott vagyunk a reptéren, ő marad, én elindulok és utána napokig nem látom... kissé mazochista vagyok.

Főleg mivel most egymás hegyén-hátán heverünk, ő windowst telepít, Harry Pottert olvas, az ölében hever Sigi és közben simizi a combom. Olyan sokoldalú pasim van. <szmájli>

-

Csak lesek, facebookon egyre gyarapodnak a posztok az ismerőseimtől, kit, hová vettek fel, én pedig büszke vagyok rájuk, meg önző módon magamnak is tökre örülök, mert ha nekik sikerült, jövőre

(JÖVŐRE TE JÓ ÉG AZ CSAK HÁROMSZÁZHATVANAKÁRHÁNY NAP AZ NAGYON KEVÉS EGY ÉV SEMMIRE SEM ELÉG ÉS KÜLÖNBEN IS ÉN OLYAN KICSI VAGYOK SEGÍTSÉG SEGÍTSÉG)

nekem is menni fog...

-

Sokat nyavalygott, hogy miért a legsötétebb sarokban van az ágyunk, amikor ő az ágyon szeret tanulni, olvasni, egyáltalán, létezni, a végén már szövetkezett a hátam mögött, úgyhogy jobbnak láttam, ha belemegyek és tudok róla, mintha egy nap arra érek haza, hogy az ágyam átmászott a szoba túlsó felébe.

Utóbbival talán jobban jártam volna, nem leszek tiszta por meg nem szembesülök vele, hogy lustaságomnak hála már kialakulóban volt egy új mikroorganizmus az ágyam alatt (wellness magazinból, papírzsepikből meg hullámcsatokból), de csak túlvagyunk rajta. Reggel korábban keltünk, nekiálltunk, és most végeztünk nemrég. Bár ebben benne van némi nosztalgiaidő, amíg könnyes szemmel* ültem, kezemben egy füzettel és elmerengtem rövidke életem nagy dolgain.

* haha nem is, mert én sose sírok. és ez nem számít.

A nagy melegben valaki kinn felejtette a nyelvét

Aquapark

Tartalmas volt a tegnapi nap, felkerekedtünk és elmentünk végre csúszdázni. Totál fel voltam spannolva, főleg hogy a fürdőruhaparával is leszámoltam, de ezt majd egy másik posztban, egy kávé és egy süti mellett elmesélem.
A lényeg, hogy tíztől ötig kis megszakítással folyamatosan ugráltunk, csúsztunk, majd rohangáltunk a lépcsőn, és kezdtük elölről. Csak a déli órákban vonultunk félre, ami alatt ő aludt, én meg kiolvastam a marie claire-t, de aztán újult erővel folytattuk.
De most... húha. Már éjjel jeleztem, hogy alig tudok kikászálódni a mosdóba, és valahogy fájnak a lepedő ráncai. Úgy terveztem, hogy ma már tornázni fogok, de tekintve, hogy úgy mozgok, mint egy bádogember és mindenem fáj, inkább elhagytam a desszertet. A bőröm bizonyos helyeken indiánbarna, máshol továbbra is fehér, de majdnem mindenhol húzódik és fáj, ja, és a hátam foltokban barnult, tekintve, hogy egy fa lombkoronája nem egybefüggő. Bár még így is jobban jártam, mint egyesek, akik málnaszínre égtek és csak papucsban tudnak járni.
To sum up, az Aquapark nagyon jó móka, csak öreg vagyok én már ehhez. Pár napra szükségem lesz még, hogy kiheverjem a dolgot.

100 bejegyzés

Mivel ez egy ilyen nagyon szép szám, illene ide valami nagyon szépet tenni.

De nem jut eszembe most semmi szép, csak én, hahahaha, úgyhogy megyek is felöltözni, nehogy ez a túlzott szépség megártson a többi embernek.

-

Hamarosan eleget teszek háziasszonyi teendőimnek (megvarrom uracskám munkakeresőnadrágját és megírom apám iskolájának a reklámszöveget), aztán terveim szerint bepunnyadok az üres kádba keresztrejtvényt fejteni (tavaly is ezt csináltam a kánikulában és még élek).

-

24 nap, és 666 naposak leszünk.
Ennek örömére majd feláldozzuk Siegfriedet, hogy szerelmünk örökké tartson és az istenek is támogassanak.

-

Totál behajbuzultam. Rozmaringolaj, mandulaolaj, és folyamatosan nézegetem, mikor éri már el a lenövésem azt a hosszt, amivel nem nézek ki hülyén.
Fotózni akarok.
Most egyébként matricákat ragasztok Sammyre, a netbookomra, miközben simizik a lábszáram és South Parkot nézünk.

Főzőcske, de okosan

Most éppen "cicege" készül (ezt csakis Ő tudja kimondani, egy tizenakárhány évet visszaugorva az időben és végtelen nosztalgiától csöpögve), és előttem egy tepsi "sport szelet". Ez nem gasztroblog, szóval se recept, se kép, csak bejentés, hogy elkészítettük és finom.

-

Mindig jön egy hirtelen kattanás, amikor rádöbbenek, hogy otthon akarok dvdre tornázni, és ilyenkor a bőség zavarában minden sz.rt letöltetek drága urammal, aminek a felét aztán egyetlen próba után a feledés homályába száműzöm. Ilyen volt a pilates, Béres Alexandra, vagy a zumba (miből gondoltam, hogy a botlábammal és a velemszületett cinizmusommal ez nekem tetszeni fog?). Viszont előfordulhat, hogy rákattanok, mint pl. Rubint Réka néhány végigcsinálható blokkjára (korai comb-popsik, a későbbi überbrutálokhoz még puding vagyok), vagy Norbi kick-boxára.

És mindezek mellett rá vagyok nőve a szobabiciklire, és a csuklósúlyaimat is kezdem megszeretni (a karom és a vállam nincs velem egy véleményen, de én vagyok a nagyobb és az erősebb: majd ha annyira kigyúródnak, akkor lehet szó tárgyalásról).

Meg persze megy a hajnövesztés ezerrel, és persze a biodolgok. Tegnap bedörgöltem a hajvégeimbe pár csepp mandulaolajat, és büszkén betettem az eddig használt rozmaringolaj mellé. Házi katyvasztásra még nem vállalkozom, de ami kérik, nem múlik.

-

Élek, habár nem virulok, tekintve hogy noha életem párja határozottan virgoncabb, én tegnap határozottan meg akartam halni, és háromnegyed óra után "én ezt nem bírom tovább" hörgéssel ajkamon leestem a szobabicikliről. Tegnapelőtt meg húsz perc után abba kellett hagynom a kedvenc kick box DVDmet, mert addig tartott a lelkierőm.

És aki ezek után a szemembe nézve azt meri mondani, hogy a testmozgás jót tesz a görcsökre, az megcsókolhatja a hátsó felemet.

DE! legalább kibírtam gyógyszer nélkül! Már negyed éve nem szedek semmiféle gyógyszert, és terveim szerint idén nyáron allergiagyógyszert is elfelejtem.

-

A kedvem a béka feneke alatt, tekintve, hogy a délelőtt java részét nyolcadik kerületi orvosi rendelőkben (ÖRÜLÖK, HOGY MÁR NEM AKAROK ORVOS LENNI), a másik felét egy taxiban, halottsápadt pasim kezének szorongatásával töltöttem.
De mostmár legalább itthon vagyunk, South Parkot néz és már elég jól van ahhoz, hogy ne úgy szóljon hozzám, mint valakihez, aki rálépett a lábujjára a tömött buszon.

-

Uracskám elment alagsorban kétes alakokkal elvegyülni, úgyhogy ezt kihasználva tornáztam, bicikliztem, Jóanyámmal eszmét cseréltünk.

Ja, és olyan nőcis dolgot csináltam, amiket magányosan csinálok, habár mindenki tudja, hogy csinálom, mégis titkolózom, mert próbálom elhitetni mindenkivel, hogy én egy természetadta szépség vagyok, és egy szalmaszálat nem kell keresztbe tennem azért, hogy úgy nézzek ki, ahogy.