Ifjabb koromban, amikor már untam az egynyári slágereket és a szüleim ízlését, én is átestem a lányokat ritkán elkerülő musicalbuziságon, ami lényegesen lájtosabban, de most is megvan. A trú musicaleket már hallani sem bírom (a Lehetsz királytól kiver a víz), de Uwe Kröger vagy Thomas Borchert azért még meg tud lúdbőröztetni.
Ekkor futott be a The Rasmus meg az Evanescence, megalapozva a befogadóképességemet a keményebb zene iránt, majd egy barátnőm acélbetétes bakancsban azt mondta: Itt egy kis Iron Maiden meg Metallica, ez jobban fog tetszeni. Én hallgattam és tényleg tetszett. Aztán a nővérem hagyta rám kinőtt HIM meg Nightwish CDit, és az is tetszett. Azt hiszem, így indultam el a lejtőn, vagy megtaláltam önmagam, kinek melyik tetszik.
Amikor megismerkedtem a pasimmal, már egy igen széles skálán mozogtam: MP3amon volt Black Sabbath, Lordi, Rammstein meg Queen, és bakelitről hallgattam a Beatlest meg Michael Jacksont. Egy kapcsolatba mind hozzuk a magunk motyóját: én kaptam Axenstart és örök zenei kedvencemet, a Sonata Arcticát. Azóta egyre inkább ráállok az elvont (többnyire skandináv) metálbandákra, mint pl. Falconer, Elvenking, Ensiferum, Fejd.
A pasi azóta is ugyanaz, csakúgy, mint a zene. A barátnőim zenei ízlése már nagyon távol áll az enyémtől, úgyhogy ha új zenét akarok magamnak, életemben először keresnem kell, ami nem túl szórakoztató. Továbbá mivel metálra nem nagyon lehet kocogni, most kereshetek nem túl nyálas, ám annál ritmusosabb popzenét, amit még el tudok viselni.
Ja, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy tisztázzam: a ruháim többnyire feketék, van egy bordó acélbetétes bakancsom és olykor feketére festem a szemem, de nem vagyok "rokker". Nincs piercingem, nem járok headbangelni, és nem iszom sem kannásbort, sem semmilyet, lévén hogy absztinens vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése