2012. október 31., szerda

Csak megerősíteni tudom, hogy az energia energiát szül. Mióta rendszeresen tornázok/mozgok, sokkal energikusabb vagyok. Régen fél napokat döglöttem végig, most meg nem tudok megülni a fenekemen, és Medvegy röhögve jegyezte meg, hogy hason fekve gépezés közben olyan hevesen lóbálom a lábam, hogy belenyekereg az ágy.

(bár ez betudható az étkezésnek is, hogy végre tisztáztam magamban, hogy csak a rossz szénhidrát mumus, a jó üzemanyag. zabpelyhet mindenkinek reggelire!)

2012. október 30., kedd

Egy mérlegfüggő vallomásai vol. 1

Az egész ott kezdődött, hogy nemrég megvilágosodtam. Az utóbbi időben olyan szokásokat sikerült magamra kapni, amik hosszú távon nem tesznek jót nekem (sebtében, állva evés, unalomkajálás, stb.). És mivel egyébként sem vagyok egy harmonikus, nyugodt alkat, legalább azt próbálom elsimítani, ami rajtam múlik.
Nem hiszek a drasztikus változtatások tartósságában, ezért apró lépésekben fogom megrefolmálni az életem. Az első az volt, hogy egy füzetkébe kiírtam a céljaimat, és igyekszem legalább heti egyet beépíteni a szokásaim közé.
Legelsőnek a legkönnyebbnek tűnőt választottam, miszerint maximum hetente egyszer állok mérlegre.
Úgy tűnik, mégsem lesz olyan egyszerű, tekintve, hogy ma reggel reflexből ráálltam, elvégre évek óta naponta kétszer pattantam az átkos készülékre (reggel pisi után és este zuhany után). De a mait beosztom egész hétre.
Már a tudat hiányzik, hogy nem szabad.
Mindenhol sárga trutyi, elhasználtam két kést, két kanalat és egy szikét, ráadásul tökszagú a kezem (amit feltört az egyik kanál).
Halloween, felkészültem!
Fotó majd este.

2012. október 29., hétfő

Gossip Girl és Amerikai fater az új kedvenc. Utóbbin megmagyarázhatatlan részeken röhögjük betegre magunkat Medveggyel, előbbitől viszont kileli a hideg és nem érti, miért nézem újra sokadszorra (most angolul, mert a harmadik évadig magyarul is elérhető volt, és általában bizalmat szavazok a magyar szinkronnak). Hát, a Gilmore Girls már az idegeimre ment: feltűnt bárkinek is, hogy mindkét csaj irtózatosan idegesítő?
Oké, Serena és Blair is, de ők legalább jó ruhákat hordanak és történik velük valami.

2012. október 26., péntek

Napi aranyköpetek

- Tanárnő, olyan égett szag van, nem ég valami?
Tanárnő: <kiabálva> Aki meggyulladt, álljon be a zuhany alá!

Ő: <kutyákról volt szó> ...Meg az a pulcsiról elnevezett.
Én: ööö... szetter?
Ő: Ja, az.
(fun fact: annyira ismerem az elborult gondolatmenetét, hogy már csak mutogatásból vagy pár szótagból megértem, mit is akar. Activityben verhetetlenek lennénk.)

2012. október 25., csütörtök

Úúúúúgy szeretek egyetemre járni, amikor a sav-bázisos lecke végén, mintegy jutalomként megcáfoljuk a lúgosító étrend értelmét és kiröhögjük az oxigénnel dúsított vizet.
Jó érzés, hogy egyre nehezebb átverni.

2012. október 24., szerda

Ehh.
Ráálltam a napi edzésre, ami jó, mert úgy felpörgök tőle, hogy lazán elmosogatok (amit utálok és egész nap halasztottam), rendet rakok (ugyancsak), és még kicsit örömből ugrándozni is marad időm, mert szeretem az új edzőcipőmet.
Na de micsoda? Hogy tanulni is kéne?
Igenis, megyek.

2012. október 23., kedd

A Pornó

Anyukám kölcsönkapta az egyik kolléganőjétől "a világ jelenleg legolvasottabb könyvét", amit mi csak konzekvensen "a pornó"-ként emlegetünk egymás között. Úgyhogy most jobb dolgom nem lévén (hahaha) elkezdtem olvasni.
Majd meglátjuk, de elég ígéretesnek ígérkezik, hogy még száz oldalt sem olvastam belőle, de már jó párszor csaptam le dühödten, olyan idegesítő az egész.

2012. október 22., hétfő

Már egy ideje eléggé belassult a gépem. Medvegy folyamatosan győzködött, hogy hadd telepítse újra a windowst, de ilyenkor teátrális mozdulattal védelmezőn átöleltem Sammyt. Nem hajtatok végre rajta lobotómiát, csak azért, mert nehezen kezelhető.
Aztán ma reggel valamiért mégis késznek éreztem magam rá. Megtörtént. Oda az összes sorozatom, filmem, zeném, könyvjelzőzött honlapom. Csak a képeimet menekítettem át. Minden más elveszett valahol a törölt fájlok birodalmában.
Most kicsit furcsán érzem magam.

(tőlem, aki a régi telefonját is megsiratja, semmi sem meglepő)

2012. október 21., vasárnap

Ha túl sok blogot meg webshopot nézegetek, vágyat érzek rá, hogy harisnyakötőt, fűzőt és egyéb kacifántos fehérneműt viseljek. A saját kedvemért, hétköznap, akkor is, amikor a kutya nem látja, mi van a felső1+felső2+pulcsi+kabát alatt.
Aztán eszembe jut, hogy a saját testemmel kötött szerződés* értelmében csak 100% pamut fehérneműt viselek, szóval marad a Hello Kittys bugyi.

*igen, nekem már olyanom is van. Tartalmazza többek között, hogy cserébe a kielégítő működésért, ellátom megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyaggal, nem teszem ki veszélynek, tisztán és melegen tartom, óvom a hideg és nedves időjárástól, valamint a betegségektől, fertőzésektől és a gombás nyavalyáktól, - amiket be lehet szerezni a nem megfelelően szuszogó alsóruházat viselésével.

2012. október 20., szombat

Tegnap anyukámmal elmentünk a Vásárcsarnokba, ahol éppen Lengyel Napok vannak. Voltak lengyel népi öltözetű zenészek, meg lengyel vackokat áruló lengyel árusok.
Igen nagy volt a kísértés, hogy odamenjek hozzájuk, hogy "és azt ismeritek, hogy tejet iszik a polák és meghal..?", de végül csak magamban szórakoztam a lehetőségen.

És igen, Flashdance.

2012. október 19., péntek

Things I Love Friday Morning

Tegnap valahogy kimaradt, de mentségemre szóljon, éppen csak elég volt letekernem a szokásos időmet, majd gyors zuhanyzás után gyakorlatilag bedőltem Medvegy mellé. A film végére valahogy nem emlékszem, és nemrég ébredtem fel, úgyhogy ránk fér végre a hosszú hétvége.
De azért sok jó dolog történt a héten, gyorsan összeszedem őket.
♥ egy újoncot bevezetni a metál csodás világába, és olyat küldeni, ami (állítólag) tetszik neki ♥ bevallani, hogy tetszik az a szám, amit bosszúból visszaküld az ő repertoárjából (és ami nagyon nem metál, de még csak gitár sincs benne) ♥ Medveggyel összebújva horrorfilmet nézni ♥ új horrorfilm, ami nem csak eredeti, de még jó is ♥ mákos-narancsos és almás-fahéjas limitált kiadású bonbon ♥ MaxFactor 2000 Calories ♥ Bodzás-citromos tea, kefír és joghurt ♥ indigókék körmök ♥ alma. most, mindig és örökké ♥ nyolc visszaváltásra váró nyerő túró rudi papír (amióta egyetemre járok, azóta gyűlik) ♥ közelgő Halloween! ♥

2012. október 18., csütörtök

Trappista, edámi, camembert, brie, feta, az ementálit annyira nem, de végülis az is jöhet, füstölt, ízesített, penészes, olvasztott, reszelt, szeletelt, kockasajt, lapkasajt, sajtkrém, krémsajt...
Van olyan sajt, amit nem szeretek?
Még azt a sajtot is szeretem, ami nem sajt ("pizzafeltét"). Ez nyilván a vég, bár nem mérvadó, mivel tejből is a nem tejet szeretem a legjobban ("családi ital").

2012. október 17., szerda

A szívem szakad a két lányért, akiknek a gólyabálon "tettek valamit az italába", amiből egyébként is "csak két kortyot ittak".
Irtó ciki lehet, ha jól beb.szol, és a szüleidnek kitalált fedősztorival bekerülsz a tévébe.

2012. október 16., kedd

Amikor befordultam az utcánkba, és beázott a cipőm, úgy voltam vele, hogy ha már lúd, legyen kövér, és beletapicskoltam az összes pocsolyába.
Aztán vizes lábnyomokat hagytam a lakásban.

2012. október 15., hétfő

Szar.

Szar az idő, szar a BKV, szar lett a zéhám, szar a kedvem, szar a napom, szar ez az egész, úgy, ahogy van.

Szar szar szar.
Minden szar.

ÁPDÉT: egy kis összebújás, jóga és meggyes-mandulás tusfürdő sokat segít a helyzeten.

2012. október 14., vasárnap

Visszanézve a nyári kajanaplómat, rá kellett döbbennem, hogy a folyadékfogyasztásom drasztikusan visszaesett. Akkoriban általában összejött napi egy liter tea, most pedig megint ott tartok, hogy egy rohanósabb napot elintézek egy pohár tejjel.
(lehet nekem jönni a napi 3 literrel, de ha megfeszülök, se tudok annyit magamba tuszkolni, legfeljebb szétrobban a vesém. talán vagyunk egy páran, akik nem igénylünk ennyit, ez van. nem kell mindent elhinni az okos női magazinoknak.)
Kedden akartam adni vért, de elhasaltam az orvosi vizsgálatnál. Szóval nem elég, hogy a vérem olyan, mint a köhögés elleni szirup, de még a hemoglobin-szintem is alacsony.
Glamour napok? Hála annak, hogy tévében-rádióban nyomatták, ma lépni alig lehetett a plázában, és amikor a DM-ben a kinézett szempillaspirálért mentem, gyakorlatilag úgy kellett magamnak utat törnöm a Max Factor pultig.
Valahogy jobban tetszett, amíg ez afféle zártkörű rendezvény volt, és össze lehetett mosolyogni a kuponfüzetet szorongató lányokkal.

Mellesleg igen hanyag blogger vagyok manapság, de mivel a blog szigorúan öncélú, valamiért nem csinálok belőle problémát.

2012. október 11., csütörtök

Megírtam az életem első zéháját, ami előtt sikerült elaludnom (az új telefonom nem kedvesen, lágyan zenével ébreszt, hanem berreg és zizeg, ezért csak félálomban megszüntettem a zajforrást és húsz perc múlva teljes pánikban ébredtem), utána meg egy rakás kakinak érzem magam, és kakiknak köztudomásúlag semmi keresnivalójuk az egyetemeken.

2012. október 10., szerda

?

Ha én kémiát tanulni jöttem ide, minek kell nekem tudnom kezelni az egér nélküli, sötétképernyőre parancsokat begépelős ősLinuxot? Mi hasznom származik nekem ebből a tudásból, azon felül, hogy sikerül a ZH-m?

2012. október 9., kedd

45 liter 67,8%os kénsavat kevertem össze 67,56 liter 0,145g/cm3 sűrűségű majonézzel. A keveréket tartályba helyezem, és a nyomást csökkentem 3.9e6 Pa-ra, mennyi lesz a majonéz hőmérséklete? és miben változik az eredmény, ha a majonézt lightra cserélem? már ötször kiszámoltam, de sosem fogadja el...:S

2012. október 7., vasárnap

Összebújva mókust nézni a Margitszigeten.
Csokifondü. (kell majd itthonra. némi önuralommal együtt, különben én egy hét után duplánkra dagadunk)
Szabad nosztalgia. Elérzékenyülés.
Ma este meg színház.
Piros rúzzsal.

Ha a facebook nem emlékeztet az évfordulónkra, ki is ment volna a fejünkből.

2012. október 5., péntek

Ma nem volt labor, szabad volt az egész napom. Ennek örömére elhatároztam, hogy tanulni fogok.
Erre reggel apukám megkért, hogy kísérjem el az okmányirodába, ahol időpontra mentünk és félórát vártunk. Utána elbicajoztam vele a Herbaházba, ahol kaptam csalánsampont (az előző biosampont én vettem, és gyanúsan gyorsan elhasználódott).
Itthon épp volt időm arra, hogy ebédeljek egy melegszendvicset, igyak fél bögrét a teámból és olvassak három oldalt a könyvemből, aztán indultam anyukám munkahelyére, és együtt elmentünk piacozni majd turkálózni. Kaptam egy Iron Fist (nem a klasszikus vérfarkasos vagy zombis, de ne legyünk telhetetlenek) és egy The Nightmare Before Christmas táskát (eredeti Disney Store-os, ráadásul pont Halloween előtt!). Többek között. Khm.
Még van a napból 3 óra. Abban pedig tornázni fogok, olvasni, Medveggyel összebújkálni meg aludni.

Holnap tanulok, így görbüljek meg.

2012. október 4., csütörtök

Things I Love Thursday

(kedvenc magyar bloggerem ismertetett meg ezzel, de aztán rájöttem, hogy több külföldi blogon is rendszeres rovat régebb óta, így már nem éreztem lopásnak. a lelkemnek viszont jót tesz, hogy kimazsolázom a hetem szépségeit)

♥ kényelmetlen fotelben/széken végigbeszélgetett órák és kicsiségeken hatalmas röhögések ♥ mennyei alma ♥ holland keksz, müzli, körömlakk (tényleg holland, szüleim hozták nekem) ♥ baglyos mécsestartó ♥ Lipton zöld tea (amit csak Olaszországban lehet kapni, és ott sem mindenhol) ♥ előadáson érdekes emberekkel ismerkedni ♥ Medvegy elém jön az egyetemre ♥ esti jóga ♥ mákos müzli ♥
Így utólag is szeretném millió köszönetemet küldeni eddigi tanáraimnak és kérném vissza az évek végén adott virág/egyéb ajándék árát, ugyanis valahányszor úgy kezdődik egy mondat, hogy "mint azt már középiskolában hallották...", én általában ott szembesülök annak a valaminek a létezéséről.

2012. október 3., szerda

Az utóbbi időben nem olvastam annyit. Kezdtem kétségbeesni, mert büszke voltam a könyvmolyságomra, hogy az alapján választok táskát, belefér-e egy vaskosabb kötet, hogy este inkább olvastam, még ha ez az alvás rovására is ment, vagy hogy többször mentem már járókelőnek/oszlopnak, mert belemerültem egy történetbe.
De most megvilágosodtam. Rossz könyveket választottam. Magamra erőszakoltam pár könyvet, ami igazából nem is tetszett, ezért nem éreztem vágyat az olvasásra.
Most mást kezdtem olvasni. Jót.
Én meg nem változtam. Vagyis igen, de ebben nem.

2012. október 1., hétfő

Majdnem minden este sétálni megyünk.
Ez nagyon romantikus, később még mesélek róla, de ma sikeresen hoztuk a formánkat. Játszottunk, össze-vissza ugrándoztunk, én belefutottam egy sötétben láthatatlan lyukba, és pereceltem egyet. Az egy dolog, hogy lepacsiztam az aszfalttal, amitől fél óráig égett a tenyerem, de úgy bevertem a könyököm, hogy most is bizsereg. Mentünk tovább, egy váratlan pillanatban Medvegy lazán fel akart kapni, erre meghúzta a csuklóját.
Néha remekül szórakozom magunkon.