2012. október 30., kedd

Egy mérlegfüggő vallomásai vol. 1

Az egész ott kezdődött, hogy nemrég megvilágosodtam. Az utóbbi időben olyan szokásokat sikerült magamra kapni, amik hosszú távon nem tesznek jót nekem (sebtében, állva evés, unalomkajálás, stb.). És mivel egyébként sem vagyok egy harmonikus, nyugodt alkat, legalább azt próbálom elsimítani, ami rajtam múlik.
Nem hiszek a drasztikus változtatások tartósságában, ezért apró lépésekben fogom megrefolmálni az életem. Az első az volt, hogy egy füzetkébe kiírtam a céljaimat, és igyekszem legalább heti egyet beépíteni a szokásaim közé.
Legelsőnek a legkönnyebbnek tűnőt választottam, miszerint maximum hetente egyszer állok mérlegre.
Úgy tűnik, mégsem lesz olyan egyszerű, tekintve, hogy ma reggel reflexből ráálltam, elvégre évek óta naponta kétszer pattantam az átkos készülékre (reggel pisi után és este zuhany után). De a mait beosztom egész hétre.
Már a tudat hiányzik, hogy nem szabad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése