2017. augusztus 22., kedd

A szelfiszépítés funkció a telefonom kameráján kiszépíti a mintát a macskák bundájából.

Akármilyen kötelességem is van éppen, előszeretettel bújok ki alóla és keresgélek helyette inkább teljesen irreleváns témákban az interneten.
Így telhetett a tegnap estém rendrakás helyett azzal, hogy a nőgyógyászat történetéről olvastam (mert mi is lehetne izgalmasabb az orvostudomány azon ágának fejlődésénél, amit évszázadokon át elnyomott a prüdéria) és végül megkoronáztam néhány náci háborús bűnös kivégzési videójával.
Már előre látom magam előtt.
- Anyaa, mi lesz ma az ebéd? És miért üvölt a bizarr német folkmetál a háttérben?
- Csitt, Hansi, a mama most a XVIII. századi férfi fehérneműkről olvas.

Tegnap munka közben megkívántam a magyar kortárs irodalmat, úgyhogy bementem egy könyvesboltba és hazafelé a villamoson már a második Grecsó regényemet olvastam.
Ma pedig az aperol spritzet kívántam meg, úgyhogy most éppen azt kortyolgatok. Kedd este, mert yolo.

Befőttesüvegből, fém szívószállal, a háttérben az esküvőről hátramaradt dekorációval.
Medvegy szerint hipszter vagyok és Berlinben a helyem egy reKanken hátizsákkal, de nem is értem, miért mond ilyeneket.

3 megjegyzés:

  1. óóó, néha én is félek, csak én vagyok ennyire "beteg"! (és szépen kérem, és remélem, hogy jól értesz! :))) a német nyelv és mindenmás ehhez köthető (számomra) perverziódat nem értem (valamiért a német nyelv számomra nagyon taszító. nincs konkrét ok, csak egyszerűen sajnos taszít, mint olyan), de ez a bejegyzésbeli... kérhetem a linket a nőgyógyászatoshoz? nürnbergi peres és kivégzéses videókon már túl vagyok. hm, vagy mégsem mindegyiken? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény német nyelvet senki sem szereti:( mondjuk magát a nyelvet elég nehéz is (láttál már német nyelvtani táblázatokat..? bottal sem piszkálnám, ha nem lenne muszáj), de a német dolgokat imádom, és azokhoz elengedhetetlen:D

      Konkrét linkem sajnos nincs, gugliztam összevissza, és sajnos nem találtam már, mi is volt hasznosabb... de leginkább a képtalálatok közt néztem, és ami érdekesnek tűnt, annak megnéztem a forrását.

      Törlés
  2. amúgymeg.
    hm-hm-hm;
    szóval nincsenek is pöttyök a kiscicmákok pocakján?!? (kiscica-fényképet!!) :) :)

    VálaszTörlés