Lassan beleszokunk Siegfrieddel egy új rendbe. Elmegyek suliba, de az ajtóból visszakiabálok neki, hogy szia Siegfried, ne rosszalkodj. Ő ezt tüntető hallgatással tudomásul veszi.
Mikor hazajövök, ismét köszönök, hogy szervusz Siegfried, mire elém döcög, dorombol egy kicsit, én megsimogatom, aztán megtámadja a kezem, de csak amolyan tessék-lássék módon (apait-anyait hajnali négykor szokott beleadni), aztán megharapdálja, majd megnyalogatja a kezem, végül rátámad a papucsomra, én meg adok neki némi kaját.
Jajj, de hiányzott már ez az életemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése