Nekiálltam a családfakutatás itthonról végezhető részének (innen küldöm szívbéli köszönetemet azoknak, akik digitalizálják és ingyenesen elérhetővé teszik egyes városok anyakönyveit), és amilyen lelkesen kezdtem, komolyan kezdek nekikeseredni a sok szomorú bejegyzéstől.

Nem ez az egyetlen ilyen, szóval úgy tűnik, a fiatal házicselédek akkoriban nem álltak fogamzásgátlásilag a helyzet magaslatán, és az agyam szomorkás történeteket kerít az ilyen egyszerű információk mellé.

Arról nem is beszélve, hogy lelomboz a puszta tény, ha a szülők - vagyis bocsánat, az apa foglalkozásánál azt látom: napszámos, házaló, gyári munkás, "gazdasági cseléd" vagy bármilyen segéd, aki elmúlt 30.

És ezek még csak a születések, a halálozásokról inkább nem is beszélek.

Attól viszont azonnal jobb kedvem lesz, ha olyan foglalkozásokba botlok, mint sajtmester, csizmadia mester, "m. kir. 16. honv. gy. ezredben tiszthelyettes", "m. kir. pénzügyi szemlész", járási csendőrmester, "máv. kalauz" vagy tanító.

Medvegy: Olyan cukin mosolyogsz most és úgy csillog a szemed...
Én: ...mert nézd, találtam valakit facebookon, akit együtt kiröhöghetünk...

Néztem cuki (cicás...) könyvtámaszokat, és akartam is venni, de aztán rájöttem, hogy igazából teljesen felesleges, mert a kevés polcomon olyan szorosan állnak a könyvek, hogy támasztják egymást, nincs szükségük cicás cukiságokra.
Hüpp, az életem nagyon nehéz.

Nagy boldogan vettem magamnak drága mogyorós instant kávét. Reggel öntöttem fel forró vízzel és tejjel, és közben (KÖZBEN!!!!) nekiálltam végigolvasni a zacskót, és döbbentem rá, hogy ez nagyon nem instant, és lenézve a bögrére valóban gyönyörű őrölt kávészemcsék úszkáltak a tejes-fozzóvizes löttyben.
Az illata viszont isteni volt, szóval valószínűleg rendeltetésszerű elkészítés mellett is finom lesz.
És engem a környezetem elvileg okosnak tart.

Alig várom, hogy legyen finom őszi almánk.

Visszanéztem a ballagós képeimet nemrég, és ennek kapcsán elcsodálkoztam, mennyit változtam azóta.

Szeretem magamat vizsgálni, gyakorlatilag a fejemben élek: ha velem éppen nem is történik semmi, akkor is állandóan méricskélem az érzéseimet és a gondolataimat.

Összességében nem tudom, jobb ember lettem-e, de szeretem azt hinni, hogy alakulok.

(az viszont tény, hogy sokkal, de sokkal trágárabb lettem, és ez mondjuk egyrészt szórakoztató is tud lenni, másrészt... nemár. szóval erre még rá kell gyúrni.)

Az egyetemen majdnem mindenki vidéki, szóval ha beszélgetünk és teljesen magától értetődően említek valami vidéken nem annyira egyértelmű dolgot (ma pl. az IKEA játszóházat), egyből én vagyok a burzsuj pesti.
Én, aki 16 éves koráig a MÁVra volt utalva és minimum két órát utazott naponta, késő esti programot csak úgy vállalt be, ha valakinél ott tudott aludni utána és minden sulin túli elfoglaltságát a vonatok indulásához igazította.
Szóval rá kellett jönnöm, hogy a "pestiség" is csak viszonyítás kérdése.

A böjtöt meg túléltem.
Tesire végül nem mentem, mivel víz és kávé nélkül délutánra annyira leesett a vérnyomásom, hogy már akkor szédültem, ha ülésből felálltam. Tegnap nem tudom, hogyan képzeltem ezt a tesiórát.

Az ünnepi vacsorára direkt vettem magamnak kényeztető étkeket: purpur kenyér, vaj, light kakaó, halacska (igen, én az a fajta kamuvega vagyok, aki eszik halat). Ommnomm volt, kb. negyed óra alatt betöröltem az egészet, és utána egy órán át hevertem kiterítve az étkezés bőségétől.

Enni jó.
Nagyon jó.

Elterveztem, milyen faszán rákészülök majd a 25 órás böjtre, sok vízzel meg lassan felszívódó szénhidrátokkal, erre lett belőle egy frappé meg egy sor csoki.
Fuck.
Főleg mivel holnap gigahosszú napom lesz, melyet megkoronáz egy 18:30ig tartó tesi (MÁR A FELÉN TÚLVAGYOK MÁR CSAK KÉT FÉLÉV *zokog*).

Túl jó volt ma a kedvem, úgyhogy megnéztük a Katyn-t, ami szerintem a háborús filmek Csillagainkban a hibája: a film egésze azzal telik, hogy megszerettetik veled a szereplőket, hogy aztán kizokogd a beled a végén, amikor mindenki meghal (mondanám, hogy spoiler, de nemár).

Imádom a háborús filmeket meg könyveket, leginkább azért, mert akármennyire is ki vagyok ábrándulva a világból, mindig volt rosszabb, és igen, a saját korunknak is megvannak a hibái, de én őszintén hiszem, hogy mindig tanulunk a múltból.
És lehet, hogy naiv vagyok, de én sokkal jobban szeretem azt hinni, hogy jobb így, mint görcsölni és előre rettegni a megmásíthatatlantól.

#11, #24, - 101/1001

11. venni egy második Ray Ban-t - pipa

24. repülőre ülni - pipa

(Nem igazán tudok róluk mit mondani: a szemüveget bementem a boltba - BOLTBA, cöhh, a KaDeWébe, és megvettem. A repülést meg nem tudom, miért írtam bele, ez is csak a közlekedés egy módja)

Csak 200 forintom volt apróban, később pótlom a másik felét.

UPDATE: pótoltam.

Voltunk Medveggyel futni vasárnap. Ő futott előtte félmaratonváltót is (ÉN HŐSÖM), de hogy közös móka is legyen, utána lefutottuk a 3.4 kmes ligetkört együtt.
A végén megörültek nekünk, hogy juhú egy szerelmespár, ugye tudjuk, hogy kötelező a smaci a célban, szóval volt smaci is a célban.
#nagyonromi

Nemrég Elsősegély előadáson a bácsi arról beszélt, a gyerekek hányféleképpen tudják megölni magukat.
Óra végére arra jutottam, hogy a kis Hansi olyan ötéves koráig minimum bukósisakban, de inkább olyan kipárnázott kövérjelmezben fog élni.

Én: ...és akkor előkerült a meggybor...
Anyukám: Ó, azzal nagyon könnyű berúgni!

Igen, mostmár én is tudom.
Vagyis nem, mert nem lettem részeg, de ez nem rajtam múlt, sajnos hamarabb elfogyott. *szomorú szmájli*

Ma meg tankonyha volt, ahol gulyáslevest kellett csinálni. Az enyém egész jó is lett, leszámítva a nem eléggé átfőtt krumplit és répát (a kiválóság útjába álltak az alábbi tényezők: 1: félek a gáztűzhelytől; 2: a többiek már kezdtek tálalni, én meg már egyébként is kezdtem unni a banánt; 3: úgyis kiöntjük a végén a 'csába).

SZÜLIHÉT 6/7

Reggel még Berlinben metróztam, most pedig már hazajöttünk, erőszakos csókokkal illettem a macskát és befaltam egy jó adag sajtot.

Eddigi életem legjobb szülinapja történt néhány napja. Nehéz lesz überelni, de bízom Medvegyben, hogy valahogy megpróbálja.

"Hú mekkora tokám van... takard el gyorsan"

SZÜLIHÉT 2/7

A fejem, amikor megtudom, hogy a kézipoggyászban több folyadéknak számító lötyi is lehet, az a lényeg, hogy mind 100 ml alatt legyen és beleférjen egy egy literes lezárható tasakba, vagyis vihetek sminket és parfümöt is:

BERLINBEN IS NŐNEK FOGOK KINÉZNI.

Najó, egyébként is annak nézek ki, de így egy különösen szép nőnek.

SZÜLIHÉT 1/7

Ma kezdődött a suli, és az egyik tanár kapásból azzal indított, hogy az előadására baktatva egy fecni várt a terem ajtaján, miszerint a mai óra elmarad.
Egy lyukasóránk volt előtte, tehát két órát vártunk erre a bejelentésre.

De innentől csak jobb lett, ugyanis este Medveggyel megnéztük A Lepkegyűjtőt (Medvegy szerint nekem fétisem, hogy ha tetszik valami, azt unalomig ismétlem), és hát kár is tagadni, egészen hazáig pattogtam a rajongástól.

Amúgy Medvegynek is tetszett.
De ettől még valamiért nem szeretné velem megint megnézni novemberben.


(szerintem megint kezdődik a cihopatás korszakom, amikor sorozatgyilkosokról szól minden)

A szomszéd lassan két hete újítja a lakását felfele, a váratlan időpontokban közös falunkba hasító fúró fülsértő hangjából lehet tudni.
Szóval a jövőben átmetakommunikálom majd, hogy nem is sejtette, eddig milyen szerencséje volt velünk: fiatal pár, akik halkan hallgatnak zenét, halkan beszélnek, halkan nemiélnek, és még a kisállatuk sem az a ricsajozós fajta. Nos, ez most kicsit meg fog változni.
Kivéve a macska részét, Dorcin sajnos nincs hangerőszabályzó.

Emlékszem, amikor végre lett internet otthon is (ami kínosan későn volt, mivel a szüleim eléggé begyöpösödött nézeteket vallottak a témáról, és "úgyis mindent megtalálok a könyvekben, amire szükségem lehet"), elég gagyi mobilnet volt, és a youtube olyan luxusnak számított, amire én gondolni sem mertem.

Most meg néha előfordul, hogy Nostalgia Critic vagy Hollywood Hírügynökség napokat tartok, amikor gyakorlatilag reggeltől estig videókat nézek.

Szóval nem kell öregnek lenni hozzá, hogy az ember fenékre essen a "modern technikától" meg úgy en bloc a fejlődéstől.

A youtube-ot külön imádom, főleg amikor ilyen ellenállhatatlan ajánlatokat tesz.

Manapság sokat járunk orvosokhoz apukámmal, én sulis vackok, ő munkahelyi vackok miatt, de már nem is bánom annyira, egyre jobban telnek a várakozások.
Igazi apja lánya vagyok, hatalmasakat szoktunk röhögni, de most valahogy komoly témák kerültek szóba, többek között híres első alkalmak, és most először mesélte el, milyen volt az első csókja.

Sajnos nem lesz abszolút nyálasan romantikus, ugyanis nem anyukámmal történt, de pontosan úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva: vidéki rokonoknál egy szilveszteri buliban, lassúzás közben, egy Anna nevű alacsony, de nagyon helyes, hosszú fekete hajú lánnyal.
Ehhez hozzátartozik, hogy apukám elképesztő forma volt fiatalon, a katonaságig nagy göndör haja, hatalmas trapéz farmere és platformos cipője volt (amiben egyszer lezúgott a metrólépcsőn, de ez egy másik sztori).

És valahogy annyira furcsa, ha elképzelem az apukámat, az én apukámat, aki fél kézzel kocsit szerel, a másikkal meg felépít egy családi házat (true story), hogy nahát, ő is volt béna, izzadós tenyerű kamaszfiú.

Imádom, amikor a macska bejön az udvarról, megszaglászom, és napfény- és cicaszaga van.