2017. november 21., kedd

Kérdés



Hogyan szerez barátokat az ember huszonévesen?

Vagy ha már túlvagyok a gimin és az egyetemen, a legtöbb, amit tehetek, hogy vigyázok a meglévő készletre? 

Valahogy az az érzésem, hogy az egyetem első évével bezárt a barátságbolt és maradtak a leengedett elvárások, amikor az aktuális közösségből ki lehet választani a legkevésbé idegesítőnek tűnőt, akivel mégis gyorsabban telik az idő a szabadulásig. 
És ennyi.

Képtalálat a következőre: „how to find friends in your 20s”

Lehet csak nyitottabbnak kéne lennem, elvégre egyik barátom sem indult barátnak az elején*. Talán az a baj, hogy én még Medvegyet is céltudatosan vadásztam le (+ volt elképesztő szerencsém), én soha nem randizgattam just for fun

Help, hogyan működik ez az egész, hogyan kell barátság-castingot tartani?



*a legtöbb barátomnak mókás eredettörténete van, de ez a legjobb:
gyerekként egy egész nagy baráti társasággal csapattuk minden nyáron a bicikliversenyeket, focimeccseket meg a medencés bulikat, és én egy lányt kimondottan nem kedveltem közülük. Ebből a társaságból már senkivel nem tartom a kapcsolatot - kivéve azzal a bizonyos lánnyal, akit azonnal értesítek kis életem minden eseményéről, habozás nélkül hívnám hajnali háromkor hullát elásni, és idén történetesen a tanúm volt az esküvőmön.

6 megjegyzés:

  1. Tök érdekes, hogy nekem is ugyanez a barátos téma jutott az eszembe tegnap, csak kicsit más kontextusban. Én ugyanis annyira nyomi és antiszoc vagyok, hogyha nagyon össze is barátkozok valakivel (középsuliban is volt ilyen, meg most egyetemen is), akkor jön a rendszeres talizzunk ma is dolog, én meg arra gondolok, hogy nekem havi 1-2 sulin kívüli találka bőőven elég lenne, és mennyire gonosz vagyok emiatt, hogy mindenki másnak meg bezzeg sokkal nagyobb igénye van erre *nemérdemlemmegazembereket*
    Szóval nem csak jófej embereket találni, hanem meg is tartani őket plusz kiélni az antiszoc hajlamaimat is egyszerre, a legnagyobb kihívás. :D

    VálaszTörlés
  2. De egyébként én azt vettem észre, hogy egy viszonylag zártabb közösségben a hasonló személyiségű-elvű emberek megtalálják egymást előbb utóbb. Nálunk szinte mindenkinek más volt a barinője az első évben, és másod-harmadévben jutottam el oda, hogy az eleinte nem túl szimpatikusnak és pedánsnak tűnő emberekkel lettek a szememben a legjobb arcok, akikkel ha az utcán összefutok is tökre megörülünk egymásnak. Az is igaz viszont, hogy ha nem vagyuk más okból (órák, gyak, stb.) egy légtérben, akkor hamar el is felejtődik mindenki (a fentebb említett emberek más MSc-sek lettek, én meg ugye halasztottam).
    Mikor érettségi után blogoltam hasonló dolgokról, többen is írták (még lehet te is), hogy ha nekem már van egy életempárja, van egy-két igaz barátom (barátnőm, már 10 éves barátsággal a hátunk mögött), ez olyan dolog, ami valakinek szinte egész életében nem jön össze, és becsüljem meg, az egyetemtől pedig ne várjak túl sokat, ott inkább csak haveri társaság alakul ki, nagyon ritkán diplomán túl tartó barátság. És mennyire igaza volt a kommentelőknek, én is így látom már jócskán.

    Bocsi a kisregényekért, épp tanulnom kéne, de sokkal izgibb teleszemetelni a blogod <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nyugodtan, énis tanulás helyett vagyok most itt:')

      De abszolút átérzem, amiről írsz, kb. ugyanez van még itt is, csak ezt már nem volt időm kifejteni:D A gimiben még rendszeresen kamuztam kifogásokat (meg persze anyukámat megkértem, hogy ne engedjen el, amíg ez valid indok volt... régi szép idők:D), mert nem szívesen áldoztam az értékes szabadidőmből, amit egyedül is tölthettem.

      Ráadásul néha komolyan áldozatként fogom fel az ilyen szociális interakciókat, hogy nah ezen is túl kell esni, hogy ápoljam a kapcsolatot - és nem mindig érzem azt utána, hogy "kaptam vissza" annyit, amennyi energiába került rávennem magam az egészre (na ez most nagyon hülyén hangzik:D).
      Csak ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ez annak a jele, hogy ez nem valódi barátság - mert az a néhány ember, akit valóban nagyon szeretek, a velük való találkozáshoz akármennyire is nincs kedvem először, mindig érzelmileg feltöltve és boldogabban válunk el.

      Néha nem tudom, ez az emberi kapcsolatosdi tényleg ennyire bonyolult, vagy csak én bonyolítom túl?

      (ja és persze rendszeresen szoktam szorongani, hogy a fentebb említett barátnőmnek nem vagyok olyan jó barátja, mint amilyet megérdemelne, szóval igazából minek nekem új, nem járna jól velem senki:'D)

      Törlés
  3. lol.

    Irigyellek titeket, hogy ez a problémátok :D én örülök, ha a nap végén hazajöhetek, és nem kell több embert látnom. A barátokból is elég nyolc óra egy nap, akár tényleges barátok, akár nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *sóhajt*
      Life is pain.

      Amúgy ezek szerint lányfalván csak ilyen bonyolultak a dolgok:D

      Törlés