2018. január 20., szombat

"lehet júlia azért lett öngyilkos, mert rómeó nem jött fel időben msnre"
- én, 2009 augusztus

Tanulás helyett
- megint a naplózott MSN beszélgetéseinket olvasom vissza BFF-fel, és megint rácsodálkozom, milyen elképesztően cukik voltunk már akkor is.
Mellesleg a hetet tökéletesen leírja a tény, hogy kétszer két órát lelkiztünk, egyszer telefonon, egyszer pedig az esőben egy kapualjba húzódva, vagy öt buszt elengedve ("Majd a következővel, csak ezt még fejezzük be...").

- kitakarítottuk a hűtőt, most nagyon szép tiszta, és csak friss, gusztusos kaják vannak benne. Nem merem bevallani, hány bontott üveg uborkát/paradicsomszószt/stb.-t kellett kidobni, mert valamikor kinyitottam őket, fogyasztottam valamennyit, majd visszatettem és megfeledkeztem róla.

- megnéztünk négy filmet, köztük az 1945-öt, ami magyarhoz képest egész jó.

- visszataláltam a nyomasztó orosz irodalomhoz, amit tavaly kellett volna olvasnom: Fiúk cinkkoporsóban. Ha valaki is egy kicsit azt gondolná, hogy "ejj micsoda szerencsés az orosz nép, olyan jó dolguk volt nekik eddig a történelem folyamán", annak ajánlom olvasásra.

2 megjegyzés:

  1. úúú, az enyém hűtő is hasonló állapotban van. :( saját magam előtt szégyenlek nekiállni, és hetek óta halogatom, mert jól tudom, hogy kismillió dolgot ki kéne dobnom. holottugye Afrikában éheznek meg társai...... :( racionálnizálnom kéne dolgokat!

    őőőő, van akárki, aki azt képzeli, hogy az orosz népnek valaha is olyan durván jó dolga volt/van?!? én nagyon nem vagyok egy történelem-zseni("cserébe" tudom, milyen színe van a katángkóró virágának... :)), de soha nem cseréltem volna velük egy percre sem. :(
    rákerestem. basszus.... (túl sok dolog jut eszembe róla, inkább csak magamban filózom).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ugyan nem ítélkezem:D tényleg elég durva állapotok voltak itt is... de most megfogadtam, hogy minden hétvégén gyorsan átnézem a hűtőt, nem hagyok fél üvegeket becsúszni leghátulra meg csoffadt répákat árvulni a legalsó zöldséges rekeszben (ami amúgy a létező legpraktikátlanabban van elhelyezve, és kb. egyenlő a zöldségtemetővel, annyira nincs szem előtt, ami belekerül).

      Biztos vannak azért ilyen emberek:D De most bennem is nagyon mély nyomokat hagyott ez a könyv, tényleg nagyon érdekes, és az írónő többi könyve is hasonlónak tűnik: nálam a következő szerintem a Csernobilos lesz.

      Törlés