2018. május 24., csütörtök

To kill a szarka

Tegnap három szarka elkezdte bullyzni a macskáinkat.

Mi történetesen kint voltunk velük, egy darabig még röhögtünk is, főleg amikor a szarkák Purrt bezavarták a kocsi alá, és ott köröztek, csóri macska meg csak lesett.

Aztán Purr bepöccent, kirontott a kocsi alól és az egyik szarkát levadászta.

Itt elszabadult a pokol: én visítottam, a maradék két szarka visított, Medvegy röhögött, a macskák neki akartak esni a vergődő sebesült szarkának. Végül összeszedtem a hozzánk tartozó dögöket és bemenekültünk, ahol a macskák a sok kalandtól úgy fél perc után egy kupacban döglöttek az ágyon. Később még kiküldtem Medvegyet, aki nem találta a harmadik szarkát, szóval úgy tűnt, mindenki megúszta az esetet és levonta a tanulságokat.

Ja.

Nem.

Hajnali fél hatkor arra ébredtem, hogy a szarkák kint cserregnek az ablak előtt. Valahányszor valamelyik macska megközelítette az ablakot, rákezdtek, és nem is hagyták abba olyan 10-ig. Hallottatok már szarkát? RETTENTŐ IDEGESÍTŐ.
Főleg reggel hatkor.

Most tanulnom kéne, de helyette a szarkák kinyírásának elüldözésének lehetőségeiről olvasok, és persze hallgatom a macskák vs. szarkák játszmázás hangos cserregését.




(amúgy a kialvatlanság és ingerültség mellett kicsit büszke is vagyok, hát az én kis hős malacom aztán nem hagyja magát basztatni, kiáll magáért és nekimegy az iskola rosszfiújának, awww)

5 megjegyzés:

  1. enyém főidétlen egy széncinkét vadászott le az erkélyen téli etetési időszakban (szerintem a cinke depis volt és öngyilkos akart lenni, ha már iderepült egy macska mellé kajálni....). hálistennek csak pont elkapta, és a cini el tudott repülni! de én sem tudtam, hogy büszke legyek az én vadász hősömre, vagy sajnáljam a madarat! :)

    a szarka hangja borzalmas! most is azokat hallgatom éppen. tudom még ajánlani mellé a szajkókat. néha-néha megfűszerezve egy kis vörös vércsével és sarlósfecskével.... mindezt a tanyavilág helyett a mom-parktól 15 percnyire. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóóóóó a cinkék olyan kis cukik:D de a szarkákat azóta nem sajnálom, utánaolvastam, hogy képesek kötekedni (TÉNYLEG) más állatokkal, mindenféle cél nélkül, csak a móka kedvéért. Ennek is ez volt a veszte, túl közel merészkedtek a macskáinkhoz, akik amúgy meglepően jó vadászok:D

      Wow, azt hittem, ez csak a vidék (=zugló) előnye... itt főleg nyestek és sünik vannak, a szarkák csak most kezdenek idegesíteni, mióta nem tudnak velünk békében együttélni-.-

      Törlés
  2. Szobacica ez az öregúr is, gondolom, az ösztön dolgozik benne is. :)
    Cukik a széncinkék, de ha rákeresel, azért ők is elég durva dolgokra képesek.


    A varjúfélék pedig sajnos-nem sajnos, de nagyon okos madarak. Konrad Lorenz írta pl hogy ő úszásból tért vissza úgy, hogy a fekete úszónadrágja az övén (vagy hol...) himbálódzott, és rátámadtak a varjak/csókák (már nem emlékszem), mert azt hitték, hogy egy halott társuk az...
    Remélem azért valami békekötésre kerül majd sor a szarkák (Durrell alapján farkák...) és a kisdisznók között! :) ;)

    VálaszTörlés
  3. ugyan nem szarka, de valamiért ti jutottatok eszembe róla:
    https://www.youtube.com/watch?v=w9JrUVI_h4I :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ááá ez nagyon cuki:D

      ezek viszont nagyon nem azok, azóta is minden hajnalban jönnek az ablak alá cserregni:')

      a varjakról tudtam, hogy okosak, olvastam, hogy felismerik az emberi arcokat (egy tudós megpiszkálta az egyik fészket, majd ruhát cserélt egy kollégájával, hogy arra mennek-e a madarak, de nem, ugyanúgy őt üldözték:D), őket szeretem is, de a szarkák nem igazán örvendenek népszerűségnek az interneten sem, legalábbis elég sokan panaszkodnak rájuk és próbálják elhajtani őket:D

      Törlés