Ötödik napomat tengetem cukor nélkül.

Minden nap úgy kezdődik, hogy simaliba, ügyes vagyok, megcsinálom, pff mit nekem édes íz, a gyengék és kultúrálatlanok adják meg magukat a cukor halálos csábításának - aztán eltelik a nap, és estére úgy ki vagyok éhezve az édes ízre, hogy komolyan fontolóra veszem, hogy elrágok néhányat Medvegy vas rágótablettájából (csoki ízű, milyen világban élünk, hogy felnőtt emberek csoki ízű rágótablettában kapják a vasat).

Holnap megnézzük végre az Avengers - Endgame-et, amit amúgy már elspoilereztek nekem egy Index cikk alatt kommentben. Annyira nem zavar, így is élvezni fogom a filmet, de milyen rosszindulatú idióták vannak már a világban, akiknek ez okoz örömet..?

Medvegy ma hazaállított három kiló mogyoróvajjal. El vagyok úszva a tanulnivalókkal, de azért újrakezdtem Netflixen a Grey's Anatomyt, mert miért ne, olyan jó döntéseket tudok hozni.

Selejtes áru

BFF megvédte ma a szakdolgozatát, elkísértem rá és megnéztem, ahogy izgul ügyes. 

Ötöst kapot, aztán elvittem hamburgerezni.

Vicces volt, a bizottság azt hitte, én is hallgató vagyok, mert rajta kívül senki nem hozott magával közönséget, hogy megnézze a védését. Erre BFF meg én összenéztünk és megállapítottuk, hogy másoknak nincsenek is valódi barátaik, mert szerintünk magától értetődően megnézed a másikat az élete ilyen mókás pillanataiban.

Elvégre ő nem csak megnézte, hanem aktívan asszisztált hozzá, amikor én fehér ruhában izgultam.

Más, lányos és szomorkás téma:

Ma voltam megint orvosnál, neve van a bajomnak, gyógyszert kaptam rá.
Nem kicsit vagyok magam alatt.
Nem olyan vészes a helyzet amúgy, de amikor elhangzott a diagnózis, szabályosan leblokkoltam, és amikor az orvos kérdezte, van-e kérdésem, nem tudtam egész mondatokban megszólalni - mert a legutolsó pillanatig erősen hittem benne, hogy hiába vannak itt a tüneteim meg a vérvételek eredménye, mégis az egész csak a fejemben létezik és csak kifogásokat keresek (de mire..?), és a lelkem mélyén reméltem, ha esetleg mégis nevet kap az állapotom, akkor majd megkönnyebbülök.

De nem, nagyon nem.

Mert mostmár végérvényesen sérült darabnak érzem magam, akinek nem csak a fejében vannak gondok, de már a szervezete sem működik rendeltetésszerűen.
Mindegy, ennyire nem akartam drámázni, de most fekete-fehérnek és drámai háttérzenésnek érzem az életet, nyilván túlleszek majd rajta, csak most még egy-két napig sajnálom magam.

disclaimer: tényleg nem olyan vészes a helyzet, csak én élem meg most annak. Néhány nap múlva talán írok erről lejjebb csavart drámafaktorral is.

A hosszúhétvégékkel sosem tudtam mit kezdeni, sőt, mindig ilyen tökkelütött hetek lesznek belőle, amikor két vasárnap után sosem tudom, milyen nap van éppen és folyamatosan a naptáramat kell ellenőriznem. Ha engem kérdeznek, nem éri meg és le velük, de senki sem kérdez engem.

Különösen fárasztó olyan termékekről nézni reklámokat, amiket már megvettem.

Újra elkezdtem írni, és döbbenetes újdonságot vezettem be - meg is mutatom valakinek. Medvegy a szerencsés jelölt, eddig egész ügyesek vagyunk mindketten: ő építő kritikával járul hozzá a fejlődésemhez, én pedig bizonytalan kérdésekben megfogadom a tanácsát, de máskor meglepő magabiztosságal vagyok képes kiállni a választásom mellett. Alakul ez.

Pawzilla azóta ránk van tapadva, mióta hazaértünk, eleinte nagyon cuki volt, de már kezd idegesíteni ez a matrica állapota. Kezdhetné megszokni, hogy mostmár nem megyünk el.
Egy darabig.

sometimes you need to do something bad to stop you from doing something worse

Szükség volt egy új cipőre Medvegynek, szóval elmentünk a cipőboltba és vettünk egy pont ugyanolyat, mint amilyenje jelenleg is van. 

Ha lett volna a méretében még, szerintem elhoztuk volna azt is.

Nem tudok Szerb Antalt úgy olvasni, hogy ne facsarodna bele a szívem, és ne utálnám intenzíven a világot, amiben ilyenek megtörténhettek.

Üres-word-dokumentum szindróma létezik? Több nagyobb feladat is van az életemben, aminek mind neki kéne állni egy-egy szöveges dokumentum formájában - és amikor végre ráveszem magam, hogy leüljek a gép elé és megnyitom a wordöt, csak nézem a villogó kurzort, lebénul az agyam és nem jut semmi értelmes, szóval inkább átmenekülök ide céltalan blogposztot írni.

Posztferiális depresszió

Notice me senpai (´ω｀*)

"Ha macska lennél, most kizártalak volna a szobából" - Medvegy méltatlankodva emlegette, hogy miután hamarabb felébredtem, mint ő, talán a szükségesnél kicsit hangosabban tettem-vettem, diszkréten jelezve, hogy én már készen állok a reggelire.

Amúgy milyen szinteken lehet bevonva az életünk a macskáinkkal, ha képes vagyok szorongásos rohamot kapni a Karl Johans gatén sétálva, hogy mi lehet kismalacokkal*, ja és a nyaralás negyedik napján még mindig találunk vörös szőrszálakat könyvekben/egymás ruháin/hajában? Költői kérdés.

*kicsit lefogytak és amióta hazaértünk, ránk vannak tapadva (most is kapaszkodik egy malac a combomba), de amúgy kutya bajuk nem volt.

Hazaértünk Norvégiából, életemben nem vágytam még ennyire a saját főztömre - olvastuk, hogy drága az élet arrafelé, de ennyire..? Szerencsére a tengerpart meg a táj ingyen volt, de azóta lelkendezve járjuk a várost, hogy itt mennyire olcsó minden!

Az utóbbi idők legjobb befektetése volt a Kanken hátizsákom: több napra való cuccom belefér + laptop biztonságban, megpakolva sem fáj tőle a vállam, ÉS még a legszívózósabb fapados társaság kézipoggyász méreteit sem üti meg. 

Mellesleg teljes egészében újrahasznosított műanyag palackokból készült, hát én szerelmes vagyok.

A D-vitaminnal megmérgezett gyerekek kapcsán újabb adag remény halt el bennem az emberiséggel kapcsolatban. Ha a szülők arra képtelenek, hogy egy ilyen rövid és egyszerű, ámde annál fontosabb információt tartalmazó szöveget értőn olvassanak, ezzel a saját sarjukat veszélybe sodorva, hogyan legyen bizalmam így bárkiben is?

Ma azt álmodtam, hogy terhes vagyok és vajúdom (és álmomban is megfogadtam anyukám tanácsát és sétálni akartam).
Aztán hasamra szorított kézzel és igen intenzív görcsökkel ébredtem, de legalább nem a TLC - I didn't know I was pregnant egyik epizódjában.

És az All-Natural Almond Butterem is elfogyott. Mind az egy kiló. :(

Holnap reggel hétre megyek a kórházba maratoni gyakorlatra, ez a tény egyszerre tesz boldoggá és nagyon nem boldoggá. Amilyen göröngyösen indultak a gyakorlatok, végül eljutottunk megint odáig, hogy a hetem fénypontját jelentik, és ez egyszerre minősíti a gyakot és a hetem többi részét is. Az egyetlen, ami még motivál, hogy mostmár tényleg mindjárt vége, és látni vélem a fényt az alagút végén.

Frissítettem a CV-met, és valahogy arcon rúgott a valóság, hogy hamarosan végzek és kiengednek az emberek közé és már nem csak okoskodni fogok, hanem szakérteni. 

Láttam múlt héten kolonoszkópiát meg gyomortükrözést, szerencsére külső szemlélőként, kórházi gyakorlat keretein belül. Előbbi rosszabb, utóbbi simább menet, mint ahogy korábban elképzeltem, másrészt számomra még mindig lenyűgöző, hogy képzett személyzet számára mit mond egy olyan kép, amin én csak nagyon erőlködve és csak akkor veszem észre a legegyértelműbb képleteket, ha konkrétan rámutatnak nekem*.

*ilyen az UH, amiről én kb úgy tudok bármit is mondani, hogy az egyenértékű a kávézaccból jóslással ("mintha itt lenne egy valami"), a belek ehhez képest úgy néznek ki, mint az oviban egy mászóalagút belülről, csak rózsaszín és nedves, időnként valami habzik vagy piros, de hogy az normális vagy sem...

A háziorvosom lecseszett, hogy minek nekem most D-vitamin, jó az idő, menjek ki a napra. Én meg ültem a flegma fejemmel és a súlyos, laboreredményekkel bizonyított D-vitamin hiányommal, de végül kaptam receptet és húzhattam a fenébe. Nem kedvelem a háziorvosomat, és kezdek arra jutni, hogy ez az érzés kölcsönös.

Nagyon nem élem még a tavaszt. Leginkább a gyíkhoz tudnám hasonlítani az általános hangulatomat.

The rest is confetti

Furcsa napok.
Lerobbanó trolibuszok, suli előtti közös kondizások, a meghatott rádöbbenés, hogy a családom nagyobb, mint gondoltam, és hozzájuk fordulni nem a gyengeség jele, hanem természetes. Szépen kivitelezett iskolai feladatok.
Úgy áll a hajam, ahogy szeretem.
Laboreredményekre várás. Van bajom vagy nincs? Melyik verziónak örülnék jobban, ha kiderülne, hogy az egész csak a fejemben van, én meg szeretek drámázni, vagy ha tényleg létezne és nevet kapna a nyűgöm? Kiderül a reklám után.
Az összes tavaszi cipőm feltöri a lábam. Miben jártam ősszel meg tavasszal? Tudtam egyáltalán járni? A jelenlegi tapasztalatok alapján nem vagyok meggyőzve.

Them details tho

Csináltam vegán túrógombóc jellegű, túrómentes édességet (hogy a fenébe nevezze az ember politikailag korrekten az ilyen ételeket), komolyan elmorzsoltam egy könnycseppet saját magam hihetetlen ügyességén, annyira nagyon finom lett, még Medvegy is elismerően hümmögve lapátolta befele.

Reasons why i'm awesome nr. 2.: Medvegy említette, hogy volt vagy tizenkét éve egy manga, amit olvasott, de nem jegyezte meg a címét, és azóta sem találja sehol, akárhogy keresi.
Leültem a gép elé és öt perc múlva mondtam a címet.
Ha jóban vagy velem, mintha lenne egy saját privátdetektíved.