Engem is meglepett, de meg tudtam oldani, még mindig van mit viselnem és meglepően kreatív megoldások is születtek.
Ez a kis diadal most boldoggá tesz.
Meg az is, amikor az előadáson csacsogva (de utálom ezt a szót, nem tudom, miért ezt választottam) valami olyan fergetegesen vicceset sikerül kisütni, hogy be kell bújnunk a pad alá a röhögéstől - amit már éppen sikerülne elfojtani, amikor meghalljuk a másik szakaszos kuncogását és kezdődik az elölről.
Tegnap hajnalban suliba készülődés közben szorongtam egy kicsit az előttem álló nagyobb kihívások miatt, de fogmosáskor belenéztem a tükörbe és megbeszéltem magammal, hogy ha az élet bekeményít, oké, akkor vége a pudingságnak és szintet lépek én is, és a szemembe néztem és megvontam a vállam.
És azóta valahogy nem szorongok.
Ha tudtam volna, hogy ez ilyen egyszerű, évekkel ezelőtt túlesem ezen a nagy beszélgetésen.
Amúgy a hajam is unom és csinálni kéne vele valamit, ami nem tönkretétel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése