A Királynő temetésének napját (a tegnapit) majdnem minden munkaadó kiadta szünetnek, Medvegy sem dolgozik, az összes bolt zárva volt - szóval a mi faszom Starbucksunk nyitva volt. Eredetileg be voltam osztva, amikor még csak sima hétfő volt, de amikor kiderült a temetés meg a munkaszüneti nap, levettek a műszakomról, majd kicsit később újraosztották és kitalálták, hogy kettévágják az egyik hosszabb műszakot és én kaptam az első felét - de mivel aki a másik felet csinálta volna, beírta, hogy ő inkább otthon maradna, megörököltem a teljeset. Már majdnem hisztérikus rohamot kaptam, amikor Work Bestie 2 felajánlotta, hogy átveszi tőlem az egészet, pihenjek. Sírtam*.

*már csak azért is, mert az agyam nem bírja feldolgozni, ha valaki szívességet tesz nekem vagy ad nekem valamit csak úgy. gyerekkorom óta így működöm, kedvenc ilyen emlékem, amikor az egyik általános iskolás barátnőm anyukája elbeszélgetett az anyukámmal, hogy "sieglinde-nek gondjai vannak az elfogadással", amikor véletlenül kétszer vették meg az aktuális gyerekmagazint, és a duplikált példányt nekem akarták adni, én meg nem voltam hajlandó elfogadni. voltam nyolc éves.

Mindenestre elmentünk tegnap biciklizni, jó volt nagyon.

Most meg három recruiterrel is kapcsolatban vagyok, mert elkezdtem komolyan munkát keresni, és anyukám tegnap átvette a Tanulányi Osztályon a HCCP regisztrációmhoz szükséges dokumentumokat. Van egy olyan érzésem, hogy valami lesz.

Múlt hétvégén annyira felkúrtam magam a munkahelyi drámán, hogy beadtam a jelentkezésem egy másik Starbucksba tőlünk nem messze. Keddre behívtak interjúra, elmentem, röhögtünk fél órát a menedzserrel, majd ott helyben felajánlotta, hogy felvesz, lehetek műszakvezető is. Kértem két nap gondolkodási időt, szóval csütörtökön munkából hazafelé felhívhattam, hogy ne haragudjon, de semmi értelme nem volt ennek az egésznek, mert lenyugodtam azóta.

Fuck my life.

Közben elmentem rákszűrésre, túléltem, két hét múlva eredmény. Már megint megdicsérték a méhnyakam - kérdés, ez amolyan udvariassági csevely amit mindenkinek mondanak ebben a szituációban, vagy nagyra lehetek magammal, hogy már a harmadik szakember dicséri meg az enyémet?

Megnéztük újra a Book of Mormont, és ha a színházból kilépve nem engem szólít le egy fiatal mormon srác, el sem hiszem, hogy valódi mormonok ekkora marketinges érzékkel rendelkeznek és komolyan megragadták a lehetőséget a hittérítésre.

Ja és betöltöttem a harmincat, ennek örömére foglaltunk asztalt az egyik fancybb étterembe. Előtte reggel elmentünk kávézni, és menet közben elmentünk a Martens bolt előtt, és hát no, végül inkább lemondtuk a foglalást.

Szabadságnaplók

Valamiért jó ötletnek tűnt elkezdeni a Farm, ahol élünket, és atyaég, mennyivel egyszerűbb idők voltak azok. Mármint nem amikor az egész család éhen halt, ha apuka nem tudta befejezni a szántást, hanem amikor ennek a sorozatnak a nézése jelentette a családi szórakozást.

Foglaltam időpontot rákszűrésre! Iszonyúan szégyellem magam, utoljára a pandémia előtt, még otthon voltam, de most végre a lelkiismeret-furdalásom túlnőtte a félelmemet az idegen ország egészségügyi rendszerének labirintusától.
(az se sokat segített az ügyön, hogy a háziorvosunkhoz csak és kizárólag telefonon lehet időpontot foglalni, és én is egyike vagyok azoknak az introvertáltaknak, akiknek éveket vesz le az életéből egy-egy hivatalos telefon stressze)

Megint jött egy nem túl jó epizód, szóval azt tettem, amit bárki tenne a helyemben: elvonszoltam magam a fonalboltig, vettem két csodálatosan színes gombolyag fonalat és nekiálltam horgolni.

Vágtam a hajamból vagy tíz centit, de nem vagyok tökéletesen elégedett, szóval lehet vágok majd még. Ez csak haj, mi meg úgyis mind meghalunk.

Találtam a charity shopban 10 fontért fasza paperbag nacit a White Stuffból, elvileg a méretemben, gyakorlatilag combban fazont torzítóan feszül, szóval megfogadtam, hogy még szorgosabb leszek a tornával (újra csinálom közepesen rendszeresen!) és megszorítom kicsit a nasikat.
Majd belélegeztem a világ összes szénhidrátját a PMS miatt. 

Nem vagyok terhes, de

manapság megint rá vagyok csavarodva a gyerek témára. Túl sok időm van azt hiszem - itt volt téma legutóbb, és nem sok minden változott azóta, sőt, egyre bizonytalanabb vagyok, mert már a harminc is itt liheg a nyakamban (JÖVŐHÉTEN), amit annó ideális gyerekvállaló kornak jelöltem meg. 

A mániákus gondolataimnak valószínűleg kedvez az is, hogy nincs egy szülő sem a szűkebb baráti társaságunkban, akivel lehetne erről beszélgetni, így valahányszor szóba hozom a szintén gyerektelen és/vagy bizonytalan ismerőseimnek a témát, csak ugyanazokat a félelmeinket visszhangozzuk egymásnak (senki nem áll rá készen, mindenki félti a kényelmes kis életét, most éppen mindenki bizonytalan, de vár, hogy majd egyszer megváltozik és meggondolja magát).

Kitartok amellett, hogy a modern idők magas hatékonyságú fogamzásgátlása áldás, de közben faszom, miért adnak a kezembe ekkora felelősséget, hogy ekkora horderejű döntéseket hozzak meg? A hajam színéről és hosszáról sem tudok dönteni hónapokig tartó agónia nélkül. Pedig a haj csak haj, és amúgy is visszanő.

(nyilván ebben is egy újabb jelet látok arra, hogy ha ilyen szerencsétlen vagyok, nem kéne szaporodnom - de megint, csak a tökéletesen kiegyensúlyozott embereknek szabad..?)

Ezt meg csak úgy iderakom, hogy ne legyen kép nélkül a bejegyzés