manapság megint rá vagyok csavarodva a gyerek témára. Túl sok időm van azt hiszem - itt volt téma legutóbb, és nem sok minden változott azóta, sőt, egyre bizonytalanabb vagyok, mert már a harminc is itt liheg a nyakamban (JÖVŐHÉTEN), amit annó ideális gyerekvállaló kornak jelöltem meg.
A mániákus gondolataimnak valószínűleg kedvez az is, hogy nincs egy szülő sem a szűkebb baráti társaságunkban, akivel lehetne erről beszélgetni, így valahányszor szóba hozom a szintén gyerektelen és/vagy bizonytalan ismerőseimnek a témát, csak ugyanazokat a félelmeinket visszhangozzuk egymásnak (senki nem áll rá készen, mindenki félti a kényelmes kis életét, most éppen mindenki bizonytalan, de vár, hogy majd egyszer megváltozik és meggondolja magát).
Kitartok amellett, hogy a modern idők magas hatékonyságú fogamzásgátlása áldás, de közben faszom, miért adnak a kezembe ekkora felelősséget, hogy ekkora horderejű döntéseket hozzak meg? A hajam színéről és hosszáról sem tudok dönteni hónapokig tartó agónia nélkül. Pedig a haj csak haj, és amúgy is visszanő.
(nyilván ebben is egy újabb jelet látok arra, hogy ha ilyen szerencsétlen vagyok, nem kéne szaporodnom - de megint, csak a tökéletesen kiegyensúlyozott embereknek szabad..?)
Ezt meg csak úgy iderakom, hogy ne legyen kép nélkül a bejegyzés
Én kb. fél évvel ezelőttig egyáltalán nem voltam hajlandó beszélni a gyerekvállalásról, és halálosan megsértődtem mindenkire, aki felvetette (pláne ha feszegette) a témát. (Ennek összetett okai vannak, de elég erős helyen állt az okok közt a magyar egészségügy és közoktatás helyzete.)
VálaszTörlésA főbérlőnknek és a feleségének - akik amúgy nagyon jó barátaink és hetente többször összejövünk beszélgetni - egy éve született egy kisfiuk, akit amúgy nagyon imádok. Úgy tavasz óta (nekem akkor volt a 30. szülinapom amúgy) már néha eszembe jut, hogy lehet, hogy mégis szeretnék egyszer gyereket. Ez tuti nem lenen így, ha nem látnám a főbérlőinket gyereket nevelni, hogy nem kell belehalni, nem kell olyan kereteket szabni, amik nem kényelmesek, nem kell senkinek a tanácsát elfogadni gyerekneveléssel kapcsolatban, nem kell tökéletesen csinálni. Szóval egy jó példa tényleg sokat tud változtatni az ember véleményén, főleg ha bizonytalankodik.
Amúgy néha nekem is probléma, hogy nem tudom, kivel beszélgethetnék az anyaságról. Mert pl. azt simán el tudom képzelni, hogy van egy kisgyerekem meg hogy felnő meg minden, de a szüléstől meg a várandósságtól pl. rettegek, és attól is szorongok, hogy a fél évnél kisebb babákkal egyszerűen nem tudok mit kezdeni, és mi van, ha ebben az időszakban csak tehernek érezném a gyereket?!
Na mindegy, bocsi, hogy ezt ide öntöttem, igazából csak azt akartam írni, hogy nem vagy egyedül a dilemmázásban. :D
Jaj ne szórakozz, tök jó olvasni, hogy nem vagyok egyedül ebben a lamentálásban:D
TörlésÉrdekes amúgy, mi tizenhárom éve vagyunk együtt (öt éve házasok), és egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kérdeztek nagyon óvatosan az ilyen irányú terveinkről, valószínű mert mindkettőnkből süt a szülői ösztönök teljes hiánya:'D De fel nem fogom, ezt a témát miért nem lehet békén hagyni, főleg olyan emberektől, akiknek semmi köze hozzá, és gyanítom a válasz sem igazán érdekli őket.
Kicsit irigykedem a pozitív példára, minimális volt eddig a kapcsolatom szülőkkel és kisgyerekekkel - családunkban három baba született az utóbbi két évtizedben, és az ő szüleik elég mártírkodósra vették a figurát. Egy (!) pozitív példával találkoztam, amikor volt osztálytárshoz mentünk babát látogatni, volt vagy egy hónapos a pici, nyammogott a cumiján amíg mi ott boroztunk meg röhögtünk a nappalijukban, és olyan természetes volt az egész, komolyan meglepődtem, hogy így is lehet.
Én pont nem a terhességtől vagy a szüléstől félek, az még valahogy egyszerűnek tűnik, szóval inkább a összes lehetséges nehézségtől rettegek előre - komolyan akkor három évig csak tolom a babakocsit, pelenkázok, etetek és nem alszom? mit csinálok, ha elkezd hisztizni egy bolt közepén? vagy ha nem jön ki a macskával? és ha speciális nevelési igényű lesz? hogyan választok gyerekorvost/óvodát/iskolát/játszóteret? ...és ha drogozni kezd? vagy ő lesz a következő iskolai lövöldöző? (mókás hely belülről az agyam)
(Visszaolvasva a hozzászólásomat rájöttem, hogy indokolatlanul sokat használom az 'amúgy' szót. :D)
TörlésTőlünk se nagyon kérdezik meg, az én családomban előkerült egy párszor a téma, de mivel kamaszkoromban többször összevesztem különböző emberekkel azon, hogy én márpedig nem akarok sose gyereket (valamiért a nagyszüleim ezt extrán nem bírták felfogni), egy ideje már szerencsére nem hozzák fel a témát. Egy csomó emberrel nem is szeretek erről beszélgetni, mert általában már rögtön az elején védekező üzemmódba kényszerülök. És tökre irigylem azokat az embereket, mint Z. (a főbérlőnk felesége) vagy a középső húgom vagy a lakótársam, akikben egyértelműen megvan a vágy arra, hogy ők gyereket szüljenek és anyák legyenek. Mármint, oké, ez nem mindig egy könnyen elérhető cél, de legalább nem kell folyamatosan magyarázkodniuk a fél világnak.
Azt azért hozzátenném, hogy én is ezt az _egy_ pozitív példát látom a környezetemben (oké, meg esetleg még a nagynénéméket tudom említeni, de ők eggyel felettem levő korosztály, úgyhogy az kevésbé számít). De egyébként tényleg nagyon jó látni meg inspiráló, hogy így is lehet, csak a másik oldalon meg felmerül bennem a kérdés, hogy akkor emiatt is folyton magyarázkodnom kéne majd? Bahh, nem tudom...
Ja, hát gondolom mindenkinek megvannak a saját félelmei. :)) Szerintem mondjuk a "három évig tolom a babkocsit, pelenkázok, etetek"-rész tökre rajtad (rajtatok) múlik, nyilván egy kisgyerekkel sokat kell foglalkozni, de a Főbérlőnk családjából kiindulva tökre be lehet építeni a gyereket a mindennapokba, lehet vele meszelni, tetőszigetelést csinálni, autót szerelni, ribizlit szedni, gyomlálni, füvet nyírni, csak hogy néhány példát említsek az elmúlt 3 hónapból. :D
Nekem vannak szülők a baráti körömben, és elárulom, semmit nem segítenek :D vagy azt erősítik bennem, hogy no fucking way, hogy én ezt ever (ezek a Vergődők), vagy azt, hogy na ilyen mázlim ezer százalék, hogy soha nem lesz (ezek a Tökéletesék). Hát nem tudom. Ez a téma egy hatalmas nagy para. Állítólag belülről jön és akkor tudni fogod. Én még mindig várom, hogy jöjjön, vagy hogy tudjam.
VálaszTörlésÉn is erre várok, de közben félek, hogy sosem fogom tudni... aztán egy nap majd bezár a bazár és így jártunk.
TörlésÉs a legrosszabb, hogy ha el is határozom magam ("Oké, akkor legyen/ne legyen!"), nem nyugszom meg igazán, mert hirtelen a másik opció is jónak tűnik :/
Nemtom, én a közeli barátnőim közül majdnem utolsónak szültem és egyáltalán nem segített vagy hogy mondjam, nyomott a latba az, hogy ki mivel hogyan szív vagy nem szív.
VálaszTörlésAmúgy meg szerintem semmilyen "külső nyomás" hatására nem szabad szülni, csak akkor, hogyha vágysz rá. Szerintem én ilyen 32 éves voltam amikor rámtört, hogy semmi nem érdekel, én gyereket szeretnék. Na akkor lett is.
(Az SNI-re meg annyit, hogy megoldod. Ha már ott van az a kis muki, a legjobbat akarod neki és kijárod. Az anyaság tényleg kihozza az emberből az állatot. Ezt most úgy mondom, hogy a mai napig hogyha választani kell, inkább írok egy emailt, minthogy felvegyem a telefont, de ha a gyerekeimről van szó, akkor anyatigrisként hívok fel bárkit, ordítok 3 centiről az arcába, megyek oda személyesen és bármi.)
:)
Szerencsére semmilyen külső nyomás nincs rajtam, mindent én rontok el magamnak, belülről :'D És néha érzem ezt a belső vágyat, de azzal a lendülettel le is beszélem magam a fenti indokokkal, mert hogy meh kevés vagyok ehhez.
TörlésAh a Mom Friend Override-ot produkálom most is néha:D ( https://pbs.twimg.com/media/DkgMcwVXoAAI6-N.jpg:large )
Az Egyasszonyban volt egy ilyen rész, ami nagyon megmaradt, amikor Éva anyukája mondta neki, hogy hát akkor most tesszük a dolgunkat. Csak nem tudom, én erre képes lennék-e, amikor néha a jelenlegi, lvl1es szintűen könnyű életemmel is nehezen tudok megbírkózni.
Ha rám hallgatsz, akkor M. Gray szavait fogadod meg :D Nem szabad senki más nyomására gyereket szülni, mert nagy az esélye, hogy megbánod. Nekem tíz évbe kellett míg rájöttem, hogy nem akarok és most 45 évesen már tudom, hogy jól döntöttem. Segített, hogy külföldiába költözve az ismerősök jó része nem volt gyerek bolond, és több gyerek mentes párt, barátot sikerült összeszedni, mind idősebbek nálam és egyik se bánta meg. Én onnan tudtam, hogy nem akarok, hogy a kutyát amikor akartam, kerek egy évig sóvárogtam utána, mert nem akartam elhamarkodni a döntést. Azt mondtam, ha ennyire fogok sóvárogni gyerek után, akkor biztosan jöhet, de amíg ez az érzés nem jelentkezett addig csak nyögés lesz a vége. Biztos, hogy szerettem volna a gyerekem, de az anyaságot nem nekem találták ki. Hallgass magadra, beszéljétek meg és ha szeretnétek, akkor hajrá, ha nem akkor is szép az élet.
VálaszTörlésNekem ebben pont nem segített a környezetváltozás, itt elég sok a tinédzser-fiatal szülő, sőt, 20 éves munkatársaktól hallottam, hogy alig várják, hogy szülők legyenek. Ja és aki 35+ évesen szül, az már geriatric mother, thanks for that.
TörlésA közvetlen környezetemben amúgy senki nem szeretne, és az ő életükbe tényleg nem tudnék beleképzelni egy gyereket, valahogy ők nem olyanok. De mi rendszeresen megkapjuk (vagyis én, haha), hogy jó anya leszek, és néha már én is el tudom képzelni magam anyukaként - csak aztán belém hasít, hogy ez milyen önző már, nem gyereket akarok hanem anya lenni, és aki ilyen önző, annak még korai. Meh.
En ugy tudtam, pszichesen pont 'az a jó'*, ha valaki anya szeretne lenni, és nem gyereket akar - nem tudom, hogy ezt ki mondta vagy hol, de mintha ebből szűrnék le valakik, h valaki készen áll - mindenesetre ezt olvastam többször, lehet, h baromság.
Törlés(*termeszetesen minden jó)
komolyan? egy cikkben (amit egy ilyen pánik google keresésben találtam) pont lehurrogtak ezért, hogy ez milyen önző és a reprodukció oka csak az Új Élet maga lehet. mindenesetre kicsit megnyugtató olvasni:D
TörlésA kényelmes kis életet mindenképpen felborítja, olyan nincsen, hogy nem. Olyan sincsen, hogy lehet ezt "lazán" csinálni, az csak látszat. És nem 3 évig nem alszik az ember, mert beáll egy felületes alvásba ami mindig meglesz amikor vele van a gyerek. (Én akkor alszom jókat, ha nincsenek itthon.)
VálaszTörlésViszont nem kell 3 évig tolni a babakocsit, és pelenkázni sem, mert jobbára addigra már saját lábán gyalogol és nem pelenkás. :))) Viszont törölheted még legalább 3-4 évig a fenekét. :))
Számomra amúgy nem ezek a félelmetesek így utólag, igazából a legkönnyebb dolga az embernek egy babával van, minél nagyobb annál félelmetesebb, nehezebb, sorsát befolyásolóbb döntéseket kell hozni, és sokszor úgy, hogy hagyni kell botladozni, hibát elkövetni, és az nagyon nehéz. Egy dacos két évest megfogsz és kiviszel a boltból, egy fejedre nőtt kamasszal nem tudod ezt megcsinálni...
A másik félelmetes számomra, hogy a gyerek örökre összeköt valakivel, akivel esetleg te már nem akarsz összekötve lenni. Mi elváltunk a gyerekeim apjától még sem tudok megszabadulni tőle, míg gyerek nélkül simán lehetne egy soha viszont nem látásra dolog...