/ezt a bejegyzést konkrétan hetek óta írom és újraírom és végül mindig piszkozatban hagytam, mert féltem. így a blogvember lezárására ma úgy döntöttem, nagylány leszek és kiteszem ezt a kis plátói szerelmeslevelet az új barátaimnak - de csak azért, mert tudom, hogy nincs esélyük megtalálni és amúgy sem értenék/
Beszéltük Szabadbölcsésszel, hogy hogyan is kezdtünk mi beszélgetni, amikor mindketten introvertáltak vagyunk és csak akkor nyitunk valaki felé, ha az illető teszi meg az első lépést - ő nem emlékezett pontosan, de én igen, mert én voltam az, én kezdtem először nagyon-nagyon óvatosan néha megszólítani, hogy aztán kétségek között vergődjek, hogy miért zaklatom szerencsétlent.
De ja, amúgy a fentiek miatt hónapokig ültünk egymás mögött relatív csendben.
Ő elvileg nem is emlékezett rá, mikor kezdtem a cégnél, egyszer csak feltűntem és ott voltam, és az első beszélgetésünk, amire emlékszik is, az az ominózus, amikor meghallottam Elfen Lied openinget zongorázni. Vicces volt a linkelt bejegyzést olvasni, mert azóta mellette érzem magam az egyik legkényelmesebben az irodában és már lazán odadöglök az asztalához vagy írok rá slacken vagy whatsappon valami faszsággal mindenféle aggodalom nélkül.
És nem tudom, az ő barátnője féltékeny-e rám, de Medvegy néha tesz pikírt megjegyzéseket - bocsi Medvegy, aggodalomra semmi ok nincs.
Nagydumással elég hullámzóan indult a viszonyunk - ugyan konkrétan a legelső volt, aki szóba elegyedett velem az első napomon, később random kaptam tőle egy cookie-t és összességében könnyű volt vele beszélgetni, de miután néhány beszélgetésünk lejátszódott ugyanúgy többször is és teljesen egyértelmű volt, hogy az én mondókámból nem marad meg nála semmi, leírtam magamban, hogy ő egy ilyen tipikus felszínes, saját hangjába szerelmes idióta (és amúgy tényleg az).
Ők Bölcsésszel amúgy elég közel vannak egymáshoz, hét éve egymás mellett ülnek, együtt jártak kávéért meg ebédszünetre: úgy voltam vele, ha Bölcsész ennyire bírja őt, annyira csak nem lehet felszínes meg idióta, szóval eldöntöttem, hogy beleteszem az energiát és megkedvelem.
Érdekes, hogy míg Szabadbölcsésszel olyan apró és egyenletes lépésekben engedtük egymást egyre közelebb, hogy alig lehetett a folyamatot észrevenni (és valószínű ezért nem tudja ő felidézni sem a kezdetét), ehhez képest Nagydumással minden közeledés hirtelen és robbanásszerűen történt: az egyik ilyen esemény az volt, amikor először rajzoltam faszt egy post-itre és leragasztottam vele az egere alját - a röhögésétől zengett az iroda és ha jól tudom, az a post-it azóta is a telefontokjában van -, ez a kis játék hetekre elszórakoztatott mindkettőnket, és ekkor kezdett feltűnni, hogy néha már figyel rám, amikor beszélgetünk. Egy másik az volt, amikor megállt az asztalom mellett és elhívott arra az ominózus augusztusi hétvégére kirándulni, és később én is kiváltottam még egyet, amikor szorongás helyett megbeszéltem vele valamit, ami nyomasztott és ő döbbenetesen normálisan reagált rá.
És így lett, hogy mire észbe kaptam, lett hármas groupchatünk meg együtt járunk kávéért meg ebédszünetre meg kirándulni a hétvégén, és ők a fiaim és a többi munkatárs engem kérdez, ha tudni akarják, melyikükkel mi van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése