Legyőzöm a világot

Már egészen elfelejtettem, milyen egy normális, édes kiscica. Aki kétszer körbepattogja a lakást, és onnantól kezdve az az ő birodalma, lazán átgyalogol rajtam, ha útban vagyok, viszont szemrehányón rám nyávog, ha nem adom meg neki az igényelt figyelmet, vagy egy óra mozdulatlanságra ítél, mert éppen a térdhajlatomban tör rá egy halaszthatatlan szundiroham. 

Egyébként a kis szőrös előhozza belőlünk a rejtett szülőt, ugyanis manapság többször elhangzott, hogy "most dolgoznom kell, inkább játssz anyáddal". Vagy amikor villával összetörtem a kajáját, hogy végre enni tudjon, az első falatoknál némán összepacsiztunk. És már a szüleim is csak úgy emlegetik, hogy "a gyerek", sőt, tettek félre neki husit.

Szóval szülők lettünk, csak a gyerekünk egy picit szőrös.